Charon
Az APOD mai felvételén a Pluto legnagyobb holdja, a Charon látható. James W. Christy amerikai csillagász fedezte fel 1978. június 22-én. Miközben a Plutoról készült fényképeket tanulmányozott, megfigyelte, hogy időnként egy dudor jelenik meg a bolygó szélén; a jelenséget évekre visszamenőleg ki lehetett mutatni, így nyilvánvaló volt, hogy ez csakis egy hold lehet. Eredetileg az S/1978 P 1 néven regisztrálták, a Charon nevet 1985-ben kapta az alvilág révészéről, Kharónról (Χάρων). Amíg a Charont fel nem fedezték, addig az nézet uralkodott a tudósok körében, hogy a Pluto eredetileg egy megszökött holdja volt a Neptunusznak. A Charon felfedezése után azonban szokatlannak tűnt, hogy egy holdnak holdja van, így előtérbe került a mára már általánosan elfogadott nézet, hogy a Pluto önállóan keletkezett, nem a Neptunusz holdjaként kezdte pályafutását.
A hold felfedezése révén – az együttes mozgást megfigyelve – állapították meg a két égitest pontos tömegét, amely a Pluto esetében a várakozásokat messze alulmúlta, és újabb vitákat szült a bolygók definíciójáról.
A Charon az anyabolygójához képest a legnagyobb hold a Naprendszerben (átmérője több mint a fele, tömege az 1/7-e a Plutoénak). A Pluto forgási és a Charon keringési ideje pontosan megegyezik (6,387 nap), ezért mindig ugyanazt az oldalukat mutatják egymás felé.
Az APOD mai felvételét 2015. szeptember 21-én töltötték le a New Horizons űrszondáról. A felvétel vörös-kék és infravörös tartományban készített felvételek összegzéséből készült.
A felvételeken a Charon északi sarki régiójában látható, a felszín többi részétől igen eltérő színezésű sötét foltot Mordor foltjának nevezték el.
A New Horizons felvételei alapján készült animáció bepillantást enged a Charon felszínének általunk ismert leglátványosabb régióiba. A Long-Range Reconnaissance Imager (LORRI) és a Multispectral Visible Imaging Camera (MVIC) kamerák felvételeinek felhasználásával készült. Az így kapott képkockák felbontása eléri a 400m/pixelt.
