A Kristálygömb-köd a Bikában (NGC 1514) – Csordás Dominik
Az NGC 1514 a Bika (Taurus) csillagképben található, látványos és tudományosan is izgalmas planetáris köd, amelyet gyakran „Kristálygömb-köd” (Crystal Ball Nebula) néven is emlegetnek. William Herschel fedezte fel 1790-ben, aki ekkor ismerte fel, hogy egy ködösség egy csillag körül nem feltétlenül „csillaghalmaz”, hanem egy különálló, önálló objektum lehet – ez volt az egyik első lépés a planetáris ködök felismerése felé.
Az NGC 1514 középpontjában nem egy, hanem két csillag található: egy forró, UV-sugárzást kibocsátó fehér törpe és egy hidegebb, nagy tömegű óriáscsillag. A fehér törpe annak a csillagnak a maradványa, amiből ez a planetáris köd kialakult. Az eredeti csillag kettőscsillag volt, és ezt a kettősséget a mostani központi csillag örökölte: a fehér törpe körül kering az óriáscsillag. A kettős rendszer jelenléte kulcsfontosságú a köd szerkezetének kialakulásában. A közelmúltbeli kutatások, például a 2025 júliusában nyilvánosságra hozott Webb-űrtávcsöves felvételek (pl. ESA, STScI) megerősítették, hogy a központi csillagrendszer hosszú periódusú, excentrikus pályán kering, ami jelentősen befolyásolja a köd szerkezetét (IAC, 2024).
A James Webb-űrteleszkóp Mid-Infrared Instrument (MIRI) műszerével készült képek lenyűgöző részletességgel mutatják meg a köd gyűrűs és buborékszerű szerkezetét. A központi csillag által fújt anyag legalább két szimmetrikus gyűrűt és egyéb kiterjedt gázbuborékokat hozott létre. A gyűrűk polarizált fényt sugároznak, ami arra utal, hogy por is található bennük – ez a por a gyűrűkön belül blokkolja az UV-fényt, és így hozzájárul a köd szerkezeti tagoltságához (A&A, 2017).
Az NGC 1514 remek példa arra, hogy a planetáris ködök kialakulása gyakran kettőscsillag-rendszerekhez köthető. Már egy 1972-es tanulmányban is megsejtették (Greenstein, ApJ, 1972), hogy a központi fehér törpének van egy kísérőcsillaga. Az azóta eltelt öt évtized során a műszeres asztrofizika hatalmas fejlődésen ment keresztül és mára világossá vált, hogy a köd formai jegyeit az égitestek közötti kölcsönhatás formálta.
Az NGC 1514 körülbelül 11 magnitúdós látszó fényességű, így sötét égboltról már egy 10 cm-es távcsővel is megpillantható, de igazi szépsége legalább 20–25 cm-es távcsővel tárul fel. A köd kis kontrasztú, diffúz fényfoltként jelenik meg a látómezőben, közepén a fényes központi csillaggal. A Cloudy Nights észlelési beszámolói szerint nagyobb nagyítással szinte „lebegő” hatású, kísérteties megjelenésű. Asztrofotósok számára kifejezetten hálás célpont, különösen H-alfa és OIII szűrők alkalmazásával. A poros gyűrűk közepén fényes gyöngyszemként ragyog a központi csillag – innen a „kristálygömb” becenév. Az NGC 1514 a nyáron áll együtt a Nappal, először késő augusztusi hajnalokon figyelhető meg jól. Ősszel éjfél után kel, majd a télen átkerül az esti égboltra, legkönnyebben a kora esti égen tavasszal látható, majd késő tavasszal ismét eltűnik a Nap sugaraiban.
Az NGC 1514 nem csupán egy látványos mélyég-objektum, hanem egy valódi asztrofizikai laboratórium is, ahol tanulmányozhatjuk a csillagfejlődés utolsó fázisait, a kettőscsillagok kölcsönhatásait, és a planetáris ködök kialakulásának komplex folyamataira gyakorolt hatásukat. Aki egyszer megpillantja a távcső okulárján keresztül, az könnyen megérti, miért nevezik „kristálygömbnek” ezt az égi csodát.
(Szöveg: Cs. Sz.)
Related posts:
Mélyég-felvételeimből – Mezei Balázs
Észak-Amerika-köd (NGC 7000) – Fábián Kálmán
Budai Beáta, Paragi Zsolt – Psyche a Kalózhold halmaz alatt – NGC 1647, (16) Psyche, (257) Sapientia
Egy ősi planetáris köd: Abell 31 (Mezei Balázs)
A Mirach szelleme és egy halvány planetáris köd vizuálisan (NGC 404, NGC 6781) – Román Dávid
