Különleges bolygórendszert fedezett fel a TESS műhold adataiban egy német, olasz, amerikai, magyar, svájci, holland és ausztrál csillagászokból álló kutatócsoport. A rendszer különlegessége, hogy egy, a mi Jupiterünkkel megegyező méretű bolygó kering egy kicsi, a Napnál kétszer kisebb vörös törpecsillag körül (azaz M-törpe körül, amiket vörös törpecsillagoknak is hívnak). Eddig mindössze kb. 30 ilyen rendszert találtak csak a több, mint 5000 ismert exobolygó körül, amelyben ilyen pici csillag körül ilyen nagy bolygó kering. Az általános szabály az, hogy kisebb csillag körül kisebb bolygót találunk, de ez a mintegy két és fél tucatnyi exobolygó kivétel - az amúgy gyengén érvényes - szabály alól. Ha ez még nem lenne elég: a csillagnak van egy kísérőcsillaga is, egy még nála is kisebb csillag, aminek az átmérője a Napénak csak 21%-a. A Föld-Nap átlagos távolságot nevezzük egy csillagászati egységnek (1 CSE). 1 CSE kb. a Nap átmérőjének 214,8-szorosa. Míg a bolygó a főcsillagtól csak 0,02 CSE-re kering (azaz 50-szer közelebb van a csillagához, mint a Föld a Naphoz), addig a kísérőcsillag 3100 CSE-re van tőle, ami még a Nap-Plútó távolságnak is a 78-szorosa. Míg a bolygó a főcsillagát 1,79 nap alatt kerüli meg, addig a két csillag mintegy 212 000 év alatt járja körbe egymást. A nagyobb tömegű csillagok között sokkal több a kettőscsillag: míg a 16 naptömegnél nagyobb csillagok 80%-ának van kísérőcsillaga, addig a 0,5 naptömeg alattiaknak csak 26%-ának. Minél kisebb tömegű tehát egy csillag, annál kisebb a valószínűsége, hogy kettőscsillagban helyezkedik el. A TOI-6383 tehát a ritkább kettőscsillagok kategóriájába tartozik. Emiatt két különlegessége is van a rendszernek: egy ritkább, kistömegű kettőscsillag-rendszer tagja, és nagy bolygója van a kis csillagnak. A kb. 30 hasonló M-törpe - Jupiter-szerű bolygópáros közül csak 10-ről ismert, hogy kettőscsillag-rendszer tagja (beleértve ezt a most felfedezettet is).
...Szerző: Csizmadia Szilárd
Szépszámú közönség a nagymágocsi távcsöves bemutatókon – Takács Henrietta
A VCSE-LUNA Nagymágocsi Területi Klub a legkisebb létszámú a VCSE TK-i közül, de havonta szinte többször távcsövezünk, találkozunk. Most az idei legnagyobb rendezvényeinkről küldünk képeket. 2024. június 14-én a VCSE Hajdúsági TK és a mi területi klubunk közötti együttműködés révén sikerült meghívni Farkas Bertalant, az első magyar űrhajóst Nagymágocsra, ahol a gyerekeknek és a felnőtteknek tartott előadást és életéről, űrutazásáról mesélt hosszan. A mintegy 2700 fős településen jó hívószó volt neve az űrkutatási előadásra, pedig péntek délelőtt, munkaidőben került sor az eseményre.
...Járdacsillagászat az Éjszakai Mackó Túrán – Kiss Szabolcs
2024. augusztus 10-én este Sülysápon egy Éjszakai Mackó Túra nevű teljesítménytúrát szerveztek, amire felkérést kaptunk, hogy a túra útvonalának egy pontján tartsunk távcsöves bemutatót. A túra csillagászati tematikára épült és az Egy Hét A Csillagok Alatt rendezvénysorozathoz is csatlakozott. A túrán indulók a rajtban Majzik Lionel asztrofotóiból összeállított kiállítást nézhettek meg. A távcsöves bemutató helyszíne a településtől távolabb került kijelölésre egy szántóföldön, ahol biztosított volt a sötét égbolt és a körpanoráma.
...Őszi nap-éj egyenlőség 2024. szept. 22. 14:44-kor – VCSE
2024. szeptember 22-én (vasárnap), nyári időszámítás szerint 14:44-kor Szűz csillagkép β és η (béta és éta) jelű csillaga között a Nap eléri a 12...
Válogatás a James Webb Űrtávcső képeiből – Kopeczny Zsuzsanna
A következőkben néhány felvételt, illetve mérést mutatunk be, amit a James Webb Űrtávcső (James Webb Space Telescope, JWST) készített működése első évében. Az itt bemutatásra kerülőknél természetesen sokkal több felvételt és színképet készített a JWST. SMACS 0723 galaxishalmaz A legelső fotó egy mélyég-felvétel. Az apró égterületen a SMACS 0723 galaxishalmaz a főszereplő, de mellette - amik előtte és mögötte helyezkednek el a térben - galaxisok ezreit láthatjuk még, köztük olyat is, amelynek fénye a kevesebb, mint egymilliárd éves Univerzumot tárja elénk. A JWST eszközei fantasztikus információkkal lepték meg a világot. A NIRCam megmutatta a távoli galaxisok részleteit – csillaghalmazokat és diffúz gázfelhőket, a MIRI a port és a csillagképződési régiókat, a NIRSpec pedig egy 13,1 milliárd éves galaxis fényét is érzékelte. A NIRISS spektroszkóp bebizonyította, hogy a gravitációs lencsehatásnak köszönhetően az egyik galaxisnak még a tükörképét is látjuk a képen.
...