A Kepler műholddal dolgozó csapat bejelentette, hogy egy olyan bolygórendszert találtak, amiben hat bolygó is kering a csillaguk körül, és mindegyik...
Szerző: Csizmadia Szilárd
Kepler: biztonságos üzemmódban
2011. február 1-án a NASA előre tervezett módon, az ütemtervük szerint kapcsolatot akart létesíteni a Kepler űrszondával. (A szondával nem tartanak...
Kisbolygóból üstökös
Sokan gyanítják, hogy sok-sok kisbolygó valójában kialudt üstökös. Korábban számos ilyen bizonyítékot találtak. Például ilyen a Wilson-Harrington...
Hogyan mérjük meg a fény sebességét?
Szervusztok! Egy érdekes, házilag kivitelezhető egyszerű kísérlettel bármelyikünk megmérheti a fény terjedési sebességét. Egy mintegy hétperces...
A Plútó osztályozásáról
Az eredeti megjelent: VEGA 77. szám 5-8. oldal, 2006. szept. 30. Utánközlésnél vagy bármely jellegű további felhasználás során kérjük hivatkozni! 2006 augusztusában, és még szeptember hó folyamán is tele volt a sajtó a „Plútó lefokozásáról” szóló hírekkel, sőt, még szeptember 30-án is jelentős teret kapott, hogy a „kisbolygóvá való lefokozás” miatt súlyos milliókért kell újraírni egyes földrajz- és fizika tankönyveket. Annak megértését, hogy milyen döntést és miért hozott a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) 2006. augusztus 24-én Prágában, kezdjük azzal, hogy szó sincs lefokozásról. Lefokozni csak azt lehet, akit elő is lehet léptetni, márpedig a Plútó nem rendőr- vagy katonatiszt, akinek a rangját elöljárója megváltoztatja… Hogyan is lenne az IAU bármelyik bolygó elöljárója vagy bármilyen bolygónak rangja? Az újságírói termékenység újabb képtelen hírt hozott létre… Az égitestek különböző osztályai közötti átsorolásról viszont beszélhetünk – és itt csak ennyiről van szó. Asztrofizikai szempontból minden olyan égitestet, amelynek tömege 13 jupitertömegnél kisebb, planetáris testnek nevezünk. Ennek a meghatározásnak az alapja az, hogy ezekben az égitestekben, sem pedig felszínükön – természetes úton – nem indulnak be magfúziós folyamatok, mert ehhez tömegük nem elegendő. De szükség van-e rá, és ha igen, akkor hogyan osztályozzuk tovább a planetáris testeket?
...