Szerző: Csizmadia Szilárd

Egy gyors látogatás az épülő Szőcei Csillagvizsgálóba – Hegyi Norbert

2023. december 28-án még délután is jöttek-mentek a ködfoltok Körmenden, de Szőcén már régóta sütött a Nap, így Károly Lajos amatőrcsillagász társam meghívására elmentem megnézni egy, még a kivitelezés fázisában lévő új csillagvizsgálót. Károly Lajos számára (a Hegyháti Csillagvizsgáló munkatársa, a GAE és az MCSE tagja) felajánlottak egy használaton kívüli csillagvizsgálót, melyet lebontott, majd több mint 50 kilométerrel délebbre újjáépített Szőcén. Bár a megnyitó még nem, de a „beüzemelés” már megtörtént. Próbaészlelések, a szükséges műszaki rendszer kiépítése jelenleg, azaz 2024. március folyamán is zajlanak. A fő műszer egy Zeiss gyártású 150/2150-es Meniscas-Cassegrain-távcső egy revolver okulárkihuzattal, mely a Gotthard Jenő Csillagászati Egyesület tulajdona. (Amint a szakavatottaknak már ennyiből látható, a volt kőszegi csillagvizsgálóról van szó, aminek értékei így Szőcére kerülnek.) Az új csillagvizsgáló a „régi általános iskola” udvarán áll. „Alatta” – a domb aljánál – pedig a modern faluház, mellette egy bográcsozó-szalonnasütő hellyel. Hangulatos a környezet. Csend van, csicseregnek a madarak, néha-néha lehet hallani tehenek bőgését. Odaérkezésemkor éppen egy kisgyermek csoport sétált ki az udvarról és lelkesen köszöntek még vissza Lajosnak a dombról lefelé gyalogolva a járdáról. Tornyos Ottóné Éva polgármesterasszony, Kapornaki Sándor – a Hegyháti Csillagvizsgáló munkájában is lelkesen résztvevő amatőrcsillagász – és Károly Lajos beszélgettek és észlelték a Napot, amikor a kis csillagvizsgálóba beléptem. Lelkes tervek hangzottak el arra, hogyan is lehetne vonzóvá tenni a helyet, mind amatőrcsillagászoknak, mind a csillagászat iránt érdeklődőknek. Nap észlelése a csillagvizsgálóból (balról jobbra: Károly Lajos, Tornyos Ottóné Éva, Kapornaki Sándor) Még jóval napnyugta előtt sikerült a Napot a távcsővel és egy mobiltelefonnal a kezemben lefényképezni. Mivel már a Nap egyre mélyebbre süllyedt a légköri nyugodtság a horizonthoz közeledve érzékelhetően percről percre egyre gyengébb lett. A készült fénykép alapján is sejthető, hogy 5/10-es érték körülire csökkent. Hozzá kell tenni, hogy a mobiltelefont kézzel tartottam a revolverben található 40 mm-es Zeiss Plössl-okulárhoz.

...
Read more

VCSE Márciusi Észlelőhétvége (2024. március 8-10.)

VCSE Márciusi Észlelőhétvége 2024. március 8-10. (péntek-vasárnap) Helyszín: Őrimagyarósd, Napfény Ifjúsági Tábor (Vas megye) Szervező: Vega Csillagászati Egyesület (VCSE) és MCSE Zalaegerszegi Csoportja és TIT Öveges Egyesület Vizsi Csaba, Jandó Attila, Csizmadia Szilárd Szeretettel hívjuk meg tagtársainkat és a közelben-távolban élő más barátainkat idei késő tavaszi észlelőhétvégénkre!

...
Read more

IC 349: elbújt egy pici reflexiós köd a Fiastyúkban – Fridrich János

Az IC 349 jelű köd, becenevén Barnard Merope-köde egy nagyon nehéz objektumnak számító észlelési kihívás a Fiastyúk (M45, Plejádok) területén. Edward Emerson Barnard amerikai csillagász fedezte fel 1890-ben. 13 magnitúdósnak és 30 ívmásodpercesnek találta, ami nagyon nehezen megfigyelhetővé teszi a 4,2 magnitúdós Merope (másképp: 23 Tauri) csillag mellett!

...
Read more