Az utóbbi időben az építkezés miatt alig-alig érek rá, noha a nyers képeket azért tudom gyűjteni, hála a félautomata rendszernek. Hatalmas segítség ez a Kstars-EKOS rendszer. Ha nem lenne, bizony fele ennyi expó se lett volna, igaz, megkésve álltam rá erre az objektumra.
...Szerző: Csizmadia Szilárd
Járdacsillagászat Jákon – Keszthelyi Sándor
2022. augusztus 2-án este a Vas megyei Jákon járdacsillagászat volt a település nyugati szélén. Teljesen sík területen, a szántóföldek közötti észak-déli tájolású kövesúton gyülekeztek az érdeklődők 20 órától 21 óráig. Nagyrészt helyiek, fiatalok, családok, sok gyermekkel. Egyszerre 80-90 fő volt itt, összesen 100-120 részvevő jelent meg a járda nélküli járdacsillagászaton.
...Mit láttam én az éjszaka? – Vizsi Imre
Egyik tagtársunk édesapjának is megmutatta a június hó folyamán látható bolygófüzért. Őt pedig megihlette ez a csillagászati jelenség, és az alábbi verset írta róla: MIT LÁTTAM ÉN AZ ÉJSZAKA ? Éjszaka az óra hangosan berregve Felébresztett álmomból engemet. Gépkocsival a csillagászok Bolygók szemléjére, azok megismerésére Kívánságomra vitték el személyemet.
...Egy hét a csillagok alatt – VCSE-s programok
Az Egy hét a csillagok alatt című országos rendezvénysorozat keretében a VCSE tagjai az alábbi előadásokat és járdacsillagászati nyilvános távcsöves...
VEGA ’22 Tábori magazin – VCSE
A VEGA '22 Nyári Amatőrcsillagászati Megfigyelőtáborban minden nap egy négyoldalas újsággal kedveskedünk a résztvevőknek. Az A4-es formátumú lap...