Szerző: Csizmadia Szilárd

A James Webb Űrtávcső egyik első tudományos képe

Az Amerikai Egyesült Államokban megadják a módját: a James Webb Űrtávcső első nyilvánosságra hozott tudományos célú felvételét maga az államfő, Joe Biden elnök mutatta meg. Ez a tudomány presztízsét jelenti, hiszen bármennyire is benne van a dologban, hogy az elnök a népszerűséget is keresi ilyenkor a tudomány támogatása és fényének emelése mellett, azért megmutatkozik, mivel (is) tud népszerűvé válni: csillagászattal. Jelen volt az alelnök és a NASA igazgatója is. A JWST fenti képén galaxisok ezrei látszanak, köztük a leghalványabbak, amiket eddig infravörösben sikerült megörökíteni. Emlékeztetőül: a JWST főtükre 6,5 méter nyílású.

...
Read more

Zalaegerszegen tartott csillagászati rendezvényekről – Bánfalvi Péter

Rövid áttekintést adok a Zalaegerszegen és környékén, 2022. tavasz végén és nyár elején tartott csillagászati rendezvényekről: Botfa, Hűvös Kastély Előadó: Bánfalvi Péter Május utolsó hetében egy 2. osztályos csoport bentlakásos, elsősorban természetvédelmi táborába hívtak meg csillagászati előadás és távcsöves bemutató tartására. A mindszentys másodikosok nagy érdeklődés tanúsítottak a diaképes előadás során és sok értelmes kérdést tettek fel a távcső mellett is. Lencsevégre kaptunk halmazokat, kettőscsillagokat. Sajnos a bolygók és a Hold nem volt bemutatásra alkalmas pozícióban. (28 fő és 2 pedagógus)

...
Read more

Az Októberi Capricornidákról egy meteorfotó kapcsán – Pető Zsolt

2021. október 2-án 18:58:37 UT-kor a Zala megyei Nagyradáról nézve egy szép lassú, méltóságteljes, narancsos színű, épphogy negatív fényrendű meteor húzott át a dél-délnyugati ég felől keletre. Szeretem a lassú meteorokat, mert valamivel több idő jut arra, hogy megfigyeljem őket, mint villámgyors társaikat. Ennél a meteornál szerencsém volt, mert épp a látóterem közepének közelében haladt, láthattam kezdetétől végéig és kis felfénylését is észrevettem. Még nagyobb szerencse talán, hogy a fényképezőgépemmel is sikerült lencsevégre kapni, így utólag lehetőségem volt egy kicsit „kutakodni” a meteor után.

...
Read more

Az élet alapvető építőköveire bukkantak a Ryugu aszteroidán – Fröhlich Viktória

A Japán Űrügynökség (Japan Aerospace Exploration Agency, JAXA) már a tavalyi év végén felcsigázta a közvélemény kedélyeit azzal, hogy nagy bejelentést ígért 2022 tavaszára. Az ígéret szerint a Hayabusa2 szonda Ryugu nevű aszteroidánál tett látogatása során gyűjtött minták elemzésének eredményeit kellett kézhez kapnia a nagyközönségnek. Kis csúszással ugyan, de a bejelentés megtörtént: a Hayabusa2 mintáiban több, mint 20 féle aminosavat különböztettek meg. Ezek a molekulák alapvető építőkövei az általunk ismert élő szervezeteknek, így a felfedezés számos érdekes kérdést vet fel. A Hayabusa2 2014-ben indult el a Ryugu kisbolygó felé, célpontja körül 2018 júniusában kezdett el keringeni. A (162173) Ryugu egy körülbelül 900 m átmérőjű aszteroida, mely 474 nap alatt kerüli meg a Napot. Pályája keresztezi a Föld pályáját, oly módon, hogy bár a pálya fél nagytengelye nagyobb, mint a földpályáé, a Naphoz legközelebbi pontja mégis a földpályán belül helyezkedik el, ezért az Apollo-kisbolygók közé soroljuk. Bár a Földet keresztező pálya lehetőséget adna egy esetleges katasztrofális becsapódásra, a pályaszámítások alapján biztos, hogy a Ryugu még hosszú-hosszú időkön át nem fog összeütközni a Földdel.

...
Read more

VCSE-kvíz – 2022

NYERJ INGYENES TÁBOROZÁST CSILLAGÁSZATI KVÍZEN! TOVÁBB A FELADATOKHOZ! Figyelem, a feladatok betöltése akár egy percet is igénybe vehet! A kvízjáték 2022. június 28-án éjfélkor zárul. Azután további megoldásokat nem fogadunk el. A megoldásokat és az eredményeket július 1-e táján itt tesszük közzé. A 2021. évi és a 2020. évi kvízfeladatok itt, illetve itt találhatók, a 2019. éviek pedig itt. A negyvenegynéhány feladatból álló kvíz bármikor megszakítható, és onnét folytatható, ahol abbahagytad. KATEGÓRIÁK:

...
Read more