A 12P/Pons-Brooks üstökös égi koordinátái, elongációja és előrejelzett fényessége táblázatban. A 12P/Pons-Brooks üstököst Jean-Louis Pons (1761-1831) francia és William Robert Brooks (1844-1921) angol-amerikai csillagászokról nevezték el. (A francia csillagász nevének ejtése: zsan lui pon, vagyis az üstökös nevét pon-bruksznak ejtjük). Pons a történelemben mindenki másnál több üstököst fedezett fel: 1801 és 1837 között történt 37 üstökös-felfedezésének rekordját mai napig nem döntötte meg senki. A Marseille-i Csillagvizsgálóban, egy toszkán kis csillagvizsgálóban, majd a Toszkána fővárosában lévő Firenzei Csillagvizsgálóban dolgozott. A szegény családba született Pons jó tanuló volt, a Marseille-i Csillagvizsgáló gondnoka lett, onnét küzdötte fel magát észlelő csillagásszá. 1801-ben felfedezett első üstökösét Messier-vel együtt találta; észlelései dokumentálásában azonban nem jeleskedett. Öt periodikus üstököst talált, ezek közül három a 7P/Pons-Winnecke, 12P/Pons-Brooks, 273P/Pons-Gambart neveket viselik. Két további periodikus üstököséről pályaszámítók derítették ki, hogy periodikus, és nagy nehezen illesztették össze az észleléseket: ezek a 2P/Encke és a 27P/Crommelin. A többi üstökös parabola- vagy hiperbolapályán mozog, és csak egyszer látták őket napközelben.
...Kategória: Egyéb
Egy gyors látogatás az épülő Szőcei Csillagvizsgálóba – Hegyi Norbert
2023. december 28-án még délután is jöttek-mentek a ködfoltok Körmenden, de Szőcén már régóta sütött a Nap, így Károly Lajos amatőrcsillagász társam meghívására elmentem megnézni egy, még a kivitelezés fázisában lévő új csillagvizsgálót. Károly Lajos számára (a Hegyháti Csillagvizsgáló munkatársa, a GAE és az MCSE tagja) felajánlottak egy használaton kívüli csillagvizsgálót, melyet lebontott, majd több mint 50 kilométerrel délebbre újjáépített Szőcén. Bár a megnyitó még nem, de a „beüzemelés” már megtörtént. Próbaészlelések, a szükséges műszaki rendszer kiépítése jelenleg, azaz 2024. március folyamán is zajlanak. A fő műszer egy Zeiss gyártású 150/2150-es Meniscas-Cassegrain-távcső egy revolver okulárkihuzattal, mely a Gotthard Jenő Csillagászati Egyesület tulajdona. (Amint a szakavatottaknak már ennyiből látható, a volt kőszegi csillagvizsgálóról van szó, aminek értékei így Szőcére kerülnek.) Az új csillagvizsgáló a „régi általános iskola” udvarán áll. „Alatta” – a domb aljánál – pedig a modern faluház, mellette egy bográcsozó-szalonnasütő hellyel. Hangulatos a környezet. Csend van, csicseregnek a madarak, néha-néha lehet hallani tehenek bőgését. Odaérkezésemkor éppen egy kisgyermek csoport sétált ki az udvarról és lelkesen köszöntek még vissza Lajosnak a dombról lefelé gyalogolva a járdáról. Tornyos Ottóné Éva polgármesterasszony, Kapornaki Sándor – a Hegyháti Csillagvizsgáló munkájában is lelkesen résztvevő amatőrcsillagász – és Károly Lajos beszélgettek és észlelték a Napot, amikor a kis csillagvizsgálóba beléptem. Lelkes tervek hangzottak el arra, hogyan is lehetne vonzóvá tenni a helyet, mind amatőrcsillagászoknak, mind a csillagászat iránt érdeklődőknek. Nap észlelése a csillagvizsgálóból (balról jobbra: Károly Lajos, Tornyos Ottóné Éva, Kapornaki Sándor) Még jóval napnyugta előtt sikerült a Napot a távcsővel és egy mobiltelefonnal a kezemben lefényképezni. Mivel már a Nap egyre mélyebbre süllyedt a légköri nyugodtság a horizonthoz közeledve érzékelhetően percről percre egyre gyengébb lett. A készült fénykép alapján is sejthető, hogy 5/10-es érték körülire csökkent. Hozzá kell tenni, hogy a mobiltelefont kézzel tartottam a revolverben található 40 mm-es Zeiss Plössl-okulárhoz.
...2024. évi programjaink – VCSE
A Vega Csillagászati Egyesület 2024-re tervezett programjai a következők (a programváltoztatás jogát fenntartjuk!). A program időről-időre bővül:
...2024. márciusi észlelésajánló – Ágoston Zsolt, Csizmadia Szilárd
A következőkben márciusi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot. A Nap márciusban 6:00 (KözEI) körül kel, 17:45 (KözEI) körül nyugszik. (A KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal, KözEI=UT+1 h, ahol UT a Universal Time, a világidő.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy-másfél órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Utolsó negyed március 3-án, újhold március 10-én, első negyed március 17-én, telehold március 25-én lesz. Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség. Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (KözEI-1 óra): 03.03. 04:20 Az Antares 2 fokra az 55%-os holdsarlótól 03.11. 17:13 32 órás holdsarló 10 fok magasan a horizont felett 03.13. 20:00 A Jupiter 4 fokra a 16%-os Holdtól 03:20. 03:06 Tavaszi nap-éj egyenlőség 03.24. 23:00 A Merkúr a legnagyobb keleti kitérésben, 19 fokra a Naptól 03.26. 20:00 A telihold déli peremétől 37'-re látható a Spica, a horizont felett 12 fokkal A Merkúr a hónap elején még nem látható, de 6-ától megfigyelhető a délnyugati látóhatár közelében, ekkor fél órával nyugszik a Nap után. Láthatósága gyorsan javul, 24-én kerül a legnagyobb keleti kitérésbe a Naptól, másfél órával nyugszik utána. A Vénusz napkelte előtt látható a keleti égen, láthatósága kedvezőtlen és gyorsan romlik. Fényessége -3,9 magnitúdó, átmérője 10″-re csökken, fázisa 0,91-ról 0,96-ra nő. A Mars láthatósága a Nap közelsége miatt kedvezőtlen. A Jupiter a Kos csillagképben látható késő estig, nyugati irányban. Fényessége -2,1 magnitúdó, látszó átmérője 35″. A Szaturnusz a Nap közelsége miatt nem figyelhető meg. Az Uránusz a Kos csillagképben látható késő estig, nyugaton. A Neptunusz a Nap közelsége miatt nem figyelhető meg. A következő táblázatban Zalaegerszegre nézve a Nap és a Hold keltének, delelésének és nyugvásának időpontjait adjuk meg (óra:perc formátumban, téli időszámítás szerint március 31-evasárnapig, utána nyári időszámítás szerint), valamint a Hold aktuális fázisát az adott nap 00:00 h UT-jére (0%: újhold, 50%: első vagy utolsó negyed, 100%: telehold). A táblázat tartalmazza ezen felül, hogy milyen napról van szó (hétfő-vasárnap), a Julián dátumot az adott nap 0 h UT-jére, valamint a helyi csillagidőt (Local Sidereal Time, LST) Zalaegerszeg földrajzi hosszúságára, vagyis λ = 16º 50′-re, óra:perc:másodperc alakban. A helyi csillagidő a tavaszpont óraszöge az adott helyről nézve. Megjegyzendő, hogy az ország középső részén tipikusan kb. 15, a keleti határ mentén tipikusan kb. 30 perccel korábban történnek a kelések-nyugvások, mint Zalaegerszegen, az eltérő földrajzi hosszúságok miatt. A Nap és a Hold kelési-delelési-nyugvási időpontjai NYISZ-ben vannak megadva.
...Elindult a jelentkezés a III. Kárpát-medencei Messier-maratonra – Balogh Zoltán
A III.Kárpát-medencei Messier-maraton a Vega Csillagászati Egyesület, a VCSE Hajdúsági Területi Klub, az Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesület és az UMa Astronomy Polgári Társulás (Szlovákia) együttműködésében kerül megrendezésre a Hortobágyi Nemzeti Park Területén. A rendezvény helyszíne a Fecskeház erdei iskola Hortobágy-Máta, 47°35'38.7"N 21°08'42.6"E, 4071. Időpont: 2024.04.05. - 2024.04.07.
...