Egy bolygót akkor látunk jól, ha napnyugta után még sokáig megfigyelhető, fényes és nagy átmérőjű, vagy ha napkelte előtt nagyon korán felkel – netán egész éjjel fenn van az égen. A Merkúrt a legnehezebb megfigyelni a Naprendszer szabad szemmel látható bolygói közül, olyannyira, hogy pl. Kopernikusz sohasem látta saját szemével ezt az égitestet! [1] Pedig fényesebb lehet a Vegánál vagy a Capellánál is, a csillagok közül csak a Nap és a Szíriusz fényesebb nála. Megfigyeléséhez jó nyugati, illetve keleti horizontú megfigyelőhelyre van szükség.

VCSE - A Merkúr bolygó a Messenger űrszonda felerősített színezésű felvételén (emberi szemmel szürkésnek látnánk a bolygót). - NASA
VCSE – A Merkúr bolygó a Messenger űrszonda felerősített színezésű felvételén (emberi szemmel szürkésnek látnánk a bolygót). – NASA

A Naprendszerben a Merkúr a legbelső bolygó, egyben a leggyorsabb mozgású is: erősen excentrikus pályáján mintegy 88 nap alatt kerüli meg központi csillagunkat. Emiatt legtöbbször a Naphoz közel tartózkodik az égbolton, a Földről nézve nagyon kicsi a Nap és a Merkúr közti szög (ld. ábra lentebb). Ezt a szöget a Merkúr elongációjának (Naptól való kitérésének) nevezzük. A Merkúr szabad szemmel a Földről nézve csak a horizont közelében látszik az esti vagy a hajnali szürkületi égbolton nagy néha, egyébként pedig elveszik a Nap fényözönében. Minél nagyobb az elongáció, annál messzebb látszik a Merkúr az égbolton a Naptól, és így annál könnyebb megfigyelni. Nagyobb elongációszögeknél ugyanis nem tűnik el a Nap fényében. Önmagában azonban nem elegendő a Merkúr megpillantásához, hogy nagy legyen az elongációja. Ha ugyanis a kitérés a Naptól a zenit felé – függőlegesen felfelé – lenne, akkor jóval a Nap után nyugodna és könnyedén megfigyelhetnénk; ha viszont a kitérés a horizonttal párhuzamos (vízszintes), akkor a Merkúr esetleg előbb lenyugszik, mint a Nap, és egyáltalán nem látjuk az esti szürkületben. Mindezeket az ekliptikát és a horizontot bemutató ábrán lehet látni. Az, hogy az elongáció a zenit felé, illetve a horizonttal párhuzamosan történjen, az Magyarország földrajzi szélességein persze nem következik be, inkább oldalra valamelyik irányban ferde szögben tér ki a Naptól. Az egyenlítő környékén azonban elképzelhető, hogy ha a Merkúr legnagyobb kitérése (elongációja) pl. napéjegyenlőségkor következik be, akkor a Merkúr szinte tökéletesen pontosan a zenit irányába látszik a Naptól. Ez azért lehetséges, mert ilyenkor az ekliptika onnét nézve majdnem merőleges a horizontra. Az egyenlítő széles környékéről ilyenkor a Merkúr láthatósága sokkal jobb, mint északabbi vagy délebbi szélességekről.

VCSE - A Merk+r es a fol palyaja.
VCSE – A Merkúr elongációjának változása erősen excentrikus pályája következtében. Középen a Nap, a belső ellipszispálya a Merkúr pályája, a külső a Föld pályája. MAR, SEP: március, szeptember, a Föld pályáján a hónapok kezdőbetűi szerepelnek körbe-körbe. Aphelion: naptávol, Perihelion: napközel. Greatest E. elongation: legnagyobb keleti kitérés, Greatest W. elongation: legnagyobb nyugati kitérés. Az ábra világosan mutatja, hogy a Merkúr nagy, e=0,2056 nagyságú excentricitása miatt a legnagyobb kitérések szögei erős határok között mozognak. Balra a SEP felirat mellett a Tavaszpont jele. Az ábrabeli csillagászati jelek listáját lásd a cikk végén. Az angol nyelvű feliratok magyarázata:  – A kép forrása: JRASC, Northcutt, ld. [1]

Északabbi – vagy délebbi – szélességekről tehát egyszerre két feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy a Merkúrt jól láthassuk: legnagyobb kitérésében kell lennie és az ekliptikának – amelynek síkjához közel mozognak a bolygók, a Merkúr pályája ehhez csak kb. 7°-kal hajlik – nagy szöget kell bezárnia a horizonttal.

Törvényszerűen a Merkúr Naptól való legnagyobb kitérései – a Naptól keleti vagy nyugati irányban – 22 nappal az alsó együttállás előtt és után következnek be. (Az alsó együttállás az a pillanat, amikor a Nap és a Merkúr ekliptikai hosszúsága ugyanaz és a Merkúr a Nap és a Föld között tartózkodik. Ilyenkor az ekliptikára vetítve a Nap, a Merkúr és a Föld egy egyenesen vannak. Merkúr-átvonulás a Nap előtt azonban nem mindig következik be ilyenkor a Merkúr pályahajlása miatt.) A Merkúr legnagyobb kitéréseinek szöge 18° és 28° között váltakozik attól függően, hogy a Merkúrt napközelsége vagy naptávolsága idején látjuk legnagyobb elongációjakor (ld. fentebb). A vénuszpálya excentricitása a merkúrpályáénál sokkal kisebb, ott majdnem mindig 47° körüli a legnagyobb kitérés szöge.

Az északi féltekéről nézve az ekliptika dőlésszöge a horizonthoz a tavaszi napéjegyenlőségkor, estefelé a legnagyobb, illetve őszi napéjegyenlőségkor hajnal felé. Ha a legnagyobb kitérései tavasszal kelet felé, ősszel nyugat felé ilyentájt következnek be, akkor kb. a napéjegyenlőségek körüli két hetes időszakban nagyon jól lehet látni az istenek hírnökéről elnevezett gyorsmozgású Merkúrt.

Ezek ritka pillanatok, pl. 1919-1965 között negyvenhat éven át nem került a Merkúr legnagyobb keleti kitérésbe a tavaszi napéjegyenlőség környékén [1].

 

VCSE - 2019. márc. 20. napnyugta környékén az ekliptika helyzete a nyugati horizonton Zalaegerszegről nézve (tavaszi napéjegyenlőség idején). Az alsó vízszintes vonal a helyi - elméleti, matematikai - horizont. A ferdén felfelé dőlő vonal az ekliptika, a Nap éves látszó útja az égbolton (a Nap természetesen az ekliptikán van). Figyeljük meg, milyen meredek szögben metszi az ekliptika vonala a horizontot. Amennyiben a Merkúr legnagyobb keleti kitérésben van ekkor, akkor ilyentájt az ekliptika vonalán felfelé látszik a Naptól és jó magasan van még napnyugta után is és sokára nyugszik a Nap után. - CdC

VCSE – 2019. márc. 20. napnyugta környékén az ekliptika helyzete a nyugati horizonton Zalaegerszegről nézve (tavaszi napéjegyenlőség idején). Az alsó vízszintes vonal a helyi – elméleti, matematikai – horizont. A ferdén felfelé dőlő vonal az ekliptika, a Nap éves látszó útja az égbolton (a Nap természetesen az ekliptikán van). Figyeljük meg, milyen meredek szögben metszi az ekliptika vonala a horizontot. Amennyiben a Merkúr legnagyobb keleti kitérésben van ekkor, akkor ilyentájt az ekliptika vonalán felfelé látszik a Naptól és jó magasan van még napnyugta után is. Ezért csak sokára nyugszik a Nap után. – CdC

 

 

VCSE - A nyugati horizont Zalaegerszegről nézve 2019. szept. 23-án napnyugta előtt, őszi napéjegyenlőség környékén. Az ekliptika most sokkal laposabb szögben metszi a horizontot, mint tavaszi napéjegyenlőségkor (v.ö. fenti ábrával). Hiába van a Merkúr messze a Naptól, rajta az ekliptikán, nagyon hamar lenyugszik a Nap után. Érdemes észben tartani, hogy hajnalban, napkelte környékén éppen fordított a helyzet: akkor tavasszal van lapos szögben és ősszel nagy szöghajlással a horizonthoz képest az ekliptika. - CdC                  VCSE – A nyugati horizont Zalaegerszegről nézve 2019. szept. 23-án napnyugta előtt, őszi napéjegyenlőség környékén. Az ekliptika most sokkal laposabb szögben metszi a horizontot, mint tavaszi napéjegyenlőségkor (v.ö. fenti ábrával). Hiába van a Merkúr messze a Naptól, rajta az ekliptikán, nagyon hamar lenyugszik a Nap után. Érdemes észben tartani, hogy hajnalban, napkelte környékén éppen fordított a helyzet: akkor tavasszal van lapos szögben és ősszel nagy szöghajlással a horizonthoz képest az ekliptika. – CdC

A fenti két fontos tényezőhöz járul még egy faktor, ami a Merkúr láthatóságát befolyásolja, ez pedig a bolygópálya inklinációja (m.: pályahajlása). A Merkúr pályája hét fokkal hajlik az ekliptikához, vagyis ennyivel lehet az ekliptika (magyarul: nappálya, ti. a Nap látszó pályája az égbolton) felett vagy alatt. Jelenleg a pálya elhelyezkedése olyan, hogy a tavaszi kitérésekkor felette van az ekliptikának a Merkúr, az őszi kitérésekkor pedig alatta. Ebből következően, az északi féltekén a tavaszi kitérésekkor a pályahajlás segíti, ősszel rontja a láthatóságokat.

A merkúrpálya ekliptikával vett metszéspontja lassan forog, évente 570″-et megy odébb a többi bolygó okozta gravitációs perturbációk és az általános relativitáselmélet effektusai miatt. Szép lassan tehát a pályahajlás megfordul, egy idő múlva már másképp befolyásolja a tavaszi és az őszi láthatóságokat.

A fent elmondottak minden évre érvényesek. A következőkben viszont csak 2019-re vonatkozóan adjuk meg a Merkúr legnagyobb keleti és nyugati kitéréseinek időpontját, szögtávolságát a Naptól, illetve azt, hogy mennyi idővel nyugszik a Nap után, illetve kell a Nap előtt Zalaegerszegről nézve:

Merkúr legnagyobb keleti kitérésben (esti láthatóságok) 2019-ben:

február 27. 18°-ra a Naptól, nyugszik a Nap után 1 óra 40 perccel.

június 23. 25°-ra a Naptól, nyugszik a Nap után 1 óra 35 perccel.

október 20. 24°-ra a Naptól, nyugszik a Nap után 41 perccel.

Ezekben az adatokban elemi erővel mutatkozik meg az ekliptika dőlésszögének fentebb említett szerepe. Október 20-án hiába van hat fokkal messzebb a Naptól látszólag a Merkúr (24°-ra), mint február 27-én (18°-ra), október 20-án alig 11 percünk van a horizont közelében a Merkúr észrevételére és csak 41 perccel nyugszik a Nap után (ugyanis legalább fél órát várni kell a Merkúr megpillanthatóságára napnyugta után, akkor lesz csak elég sötét az égbolt ahhoz, hogy észrevegyük). Ezzel szemben febr. 27-én 1 óra 40 perccel nyugszik a Nap után a legbelső bolygó, amikorra már teljesen be is sötétedik. Meg kell jegyezni, hiába nyugszik a Merkúr jó másfél órával a Nap után június 23-án, ez a nyári napforduló környékére esik, amikor a szürkület időtartama a leghosszabb, sokáig világos van még napnyugta után, ami nem kedvez a bolygó megfigyelésének.

Merkúr legnagyobb nyugati kitérésben (hajnali láthatóságok) 2019-ben:

április 11. 28°-ra a Naptól, kel a Nap előtt 45 perccel.

augusztus 10.  19°-ra a Naptól, kel a Nap előtt 1 óra 37 perccel.

november 28. 20°-ra a Naptól, kel a Nap előtt 1 óra 56 perccel.

Itt is ugyanaz látszik, mint a 2019-es esti láthatóságoknál: az ekliptika dőlésszöge is fontos, nemcsak a Naptól mért szögtávolság: hasonlítsuk csak össze az április 11-i és a november 28-i nyugati elongáció adatait!

A Merkúr legjobb 2019. évi láthatóságai tehát a február 27-e és a november 28-a környéki hetek (február utolsó és március első hete az esti láthatósághoz, november utolsó hete és december első hete a hajnali láthatósághoz). Ha valaki szereti a kihívásokat, akkor az augusztus 10-e körüli időszakban, a hajnali szürkületben, az ég világosodásának kezdetén, és június 23-a környékén este is meg lehet próbálkozni a Merkúr felkeresésével. A legjobb időszakokat aláhúzással jelöltük.

A fenti egyik ábrán szereplő csillagászati jelek listája:

Föld csillagá-szati jele

 

 

Merkúr csilla-gászati jele

 

A pálya felszálló és leszálló csomójának csillagászati jele

 

Felhasznált irodalom:

[1] R. J. Northcott: The Visibility of the Planet Mercury, megjelent: Journal of the Royal Astronomical Society of Canada, 59. kötet 28. oldal (1965)

[2] JPLEPH.405 efemeriszek és saját számítások.

[3] Kosmos Himmels – Jahr 2019, írta: Hans-Ulrich Keller

 

VCSE - Az NGC 1499 jelű diffűzköd és az (584) Semiramis kisbolygó nyoma. - Molnár Iván felvétele
VCSE – Az NGC 1499 jelű diffúzköd és az (584) Semiramis kisbolygó nyoma. A mellékelt képen egy rövid kis csík található. Ez az (584) Semiramis (ejtsd: szemirámisz) kisbolygó nyomvonala, amit a Kalifornia-ködről (NGC 1499) készült összeadott képeimen látszik. Medián szűrővel összeadva a felvételeket, gyakran kiátlagolódik egy kisbolygó nyoma, összegezve viszont megmarad. – Molnár Iván felvétele

Bizony, érik még meglepetések az amatőr asztrofotósokat. Az NGC 1499 Kalifornia-ködöt fotóztam és a feldolgozás után egy rövid csíkot fedeztem fel az összegzett képen. A feldolgozás előtt átnézem az egyes fotókat és a repülőgéppel, műholddal, meteorral fűszerezetteket eleve szelektálom, de ezt nem vettem észre, mert pontszerű volt. Csizmadia Szilárd csillagász gyors reagálásának köszönhetően megállapítást nyert a rejtélyes mozgó égitest, ami nem más, mint az (584) Semiramis kisbolygó. A kisbolygót August Kopff fedezte fel 1906. január 15-én. Az én észlelésem idején fényessége 10,8 magnitúdó volt. A kisbolygó 3 év 239 nap alatt kerüli meg a Napot, forgásideje 5 óra 4 perc, átmérője 56 km. Az asszír/babiloni királynőről, Szemiramiszről nevezték el.

Szemiramisz legendáktól övezett alakja valós személy volt, állítólag ő építette Babilon városát.
A képek 2018. november 5-én 22:49 – november 6. 01:42 UT között készültek SkyWatcher gyártmányú  80/600 ED APO távcsővel. Reduktor-korrektor 0,85x, szűrők nélkül. AZ-EQ 6 GT mechanikán volt a műszer, vezetés nélkül. Canon EOS 600D átalakított fényképezőgéppel, ISO 1600 érzékenységen 85 x 120 sec kép készült, ebből 70 db került összegzésre: összesen 2 óra 20 perc. Feldolgozás: DSS. PS, DPP szoftverekkel, 10 db dark, 10 db flat és 10 db bias alkalmazásával. Észlelési hely: Gemini Astronomical Observatory, Negyed, Szlovákia.

A keddre eső 2018. október 23-a generálta azt a hosszú hétvégét, aminek egyik napjára egy kis kirándulást szerveztünk. Mint ahogy azt a VCSE-levlista figyelmes olvasói már tudják, egy VCSE-kirándulás keretében személyautós országjárással egybekötött kiállítás, de legfőképp csillagda-vizitálással töltötte kicsi, ámde jól szervezett csapatunk. Az expedíció résztvevőiként (Ágoston Zsolt, Jandó Attila és jómagam) a reggeli órákban indultunk Zalaegerszegről, hogy aztán a délelőtti órákban a Magyar Asztrofotósok Egyesülete kiállításának megtekintését már megkezdhessük. Szándékosan nem utalok rá pillanatszerű eseményként, tekintve, hogy egy-egy képre a megfelelő időt szánva ez a napirendi pont igencsak hosszúra nyúlt.

A kiránduláson készült képekből egy válogatás itt tekinthető meg (vidd az egeret a kép fölé és lapozhatsz):  

IMG_6098-MOD

Ágoston Zsolt képei a fotókiállításon és a Balaton Csillagvizsgálóban készültek, ahol Kocsis Antal társaságában láthatók a kirándulók.

Személyes tapasztalatomat említve, a kiállítás valósággal magába szippantott, hiszen a magyar asztrofotós közösség elitjének kiállításra legérdemesebb munkáinak elemzése során egy-egy köd, galaxis, vagy éppen bolygó finom műszerekkel megalkotott, esztétikailag is művészien kidolgozott kép látványa katartikus élményt okoz.

A kiállítótér egyébként nagyjából üres volt, csendjét minket leszámítva csak elvétve törte meg egy kisgyerekes család, vagy néhány érdeklődő idős házaspár.

A kiállítás után egy rövid ebéd következett, majd Budapestet magunk mögött hagyva Balatonfűzfő felé indultunk, ahol Kocsis Antal már várt bennünket, hogy bemutassa nekünk a balatonfűzfői csillagdát.  Ezúton is köszönetet mondunk neki!

Számomra ez a látogatás nagyobb élmény volt, mint az eredetileg fő programnak tervezett kiállítás. Igen jót beszélgettünk Antallal a csillagda történetéről, a helyi erők észleléseiről és úgy általában véve a közös észlelésünkről, a csillagászatról.

Amikor pedig a Hold a horizont fölé emelkedett, észlelni kezdtünk a csillagda fő távcsövével és az ezt kiegészítő kisebb lencsés műszerrel.

A terminátor környékén több érdekes krátert és dómot tudtunk azonosítani, ám ahogy besötétedett, a Hold erős fénye kezdett egyre vakítóbb lenni. Ekkor a Mars megtekintésével folytattuk a programot. A vörös bolygó a kis látszó átmérőjénél és a légkör nyugtalan állapotánál fogva nem mutatott sok részletet. Ezután mélyég- és kettőscsillag-megfigyelés következett, magába foglalva a mindenki által ismert, még a majd’ telihold erős, az égről szinte mindent leradírozó fényénél is látszó objektumokat, ideértve például az Epszilon Lyrae rendszerét, vagy az egyik legnagyobb klasszikust, az M57 jelű Gyűrűsködöt.

Végül az előre tervezettnél jóval később indultunk haza, de én úgy gondolom, megérte, hisz egy tartalmas, az egyesületi életet színesítő kiránduláson vehettünk részt.

VCSE - Az M3-1 planetáris köd a Hubble Űrtávcső (HST) felvételén. Ez a planetáris köd kb. 14 ezer fényévre van tőlünk, a Nagykutya (Canis Maior) csillagképben látszik. ESO 427-30 vagy PK 242-11 1 neveken is ismert. Az M-jelölés a nevében Rudolph Minkowski német-amerikai (1895-1976) 1948-ban publikált harmadik ködkatalógusára utal, az M3-1 ebben az első objektum. Minkowski abban a cikkében még 1900-as epochára adta meg a koordinátákat - e 12-13 mg-s ködösség felkereséséhez a koordinátákat 2000-re vagy a megfigyelés dátumára kell precesszálni. - HST
VCSE – Az M3-1 planetáris köd a Hubble Űrtávcső (HST) felvételén. Ez a planetáris köd kb. 14 ezer fényévre van tőlünk, a Nagy Kutya (Canis Maior) csillagképben látszik. ESO 427-30 vagy PK 242-11 1 neveken is ismert. Az M-jelölés a nevében Rudolph Minkowski német-amerikai (1895-1976) csillagász 1948-ban publikált harmadik ködkatalógusára utal, az M3-1 ebben az első objektum. Minkowski abban a cikkében még 1900-as epochára adta meg a koordinátákat – e 12-13 mg-s ködösség felkereséséhez a koordinátákat 2000-re vagy a megfigyelés dátumára kell precesszálni. – HST

A David Jones (Instituto de Astrofísica de Canarias – Tenerife, Spanyolország) által vezetett nemzetközi kutatócsoport egy olyan rövid periódusú fedési kettőscsillagot fedezett fel egy planetáris köd belsejében, ami a jelenlegi elméletek szerint nem is létezhetne. Az M3-1 jelű planetáris ködben talált rendszer csillagai mindössze 160 000 km-re keringenek egymástól, ami kevesebb, mint a Föld-Hold távolság fele, a keringési idejük pedig nagyjából 3 óra. A részletes vizsgálatok során kiderült, hogy a csillagok meglehetősen nagyok, és mivel nagyon közel vannak egymáshoz – jelenleg már majdnem összeérnek -, így várhatóan néhány ezer éven belül kölcsönhatásba lépnek egymással. Ekkor az egyik csillagról anyag fog átáramlani a másikra, ami várhatóan nóvakitörést fog eredményezni.

VCSE - A cikkben szereplő fedési kettőscsillag fénygörbéje (balra) és radiális sebességgörbéje (jobbra). A piros vonalak a modellillesztések, az alsó panelokon az észlelések és az illesztések eltérése, az ún. maradványértékek (reziduálgörbe) látható. - MNRAS
VCSE – A cikkben szereplő fedési kettőscsillag fénygörbéje (balra) és radiális sebességgörbéje (jobbra). A piros vonalak a modellillesztések, az alsó panelokon az észlelések és az illesztések eltérése, az ún. maradványértékek (reziduálgörbe) látható. – MNRAS, David Jones és mtsai

Mindez azért is érdekes, mert a jelenlegi kettőscsillag-fejlődési elméletek azt mutatják, hogy ahhoz, hogy idáig fejlődjenek a dolgok, viszonylag hosszú időre van szükség. Ez alatt pedig a rövid életű planetáris köd szétoszlik. A most felfedezett kettőscsillag viszont nem illik bele ebbe a képbe. 2007-ben találtak már hasonló objektumot. A Nova Vul 2007 néven ismert nóva is egy planetáris ködben robbant. Ezek alapján kijelenthető, hogy a kettőscsillagok fejlődését leíró elméletek finomításra szorulnak.

Forrás: IAC Press Release (2018. október 23.)
Eredeti cikk: Monthly Notices of the Royal Astronomical Society: Letters, 482, L75
vagy https://arxiv.org/abs/1807.11388

A következőkben novemberi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnék ajánlani néhány objektumot.

A Nap novemberben 6:30 (KöZEI) körül kel, 16:10 (KöZEI) körül nyugszik. (A KöZEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal, KöZEI=UT+1 h) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Újhold november 7-én, első negyed november 15-én, telehold november 23-án, utolsó negyed november 30-án lesz.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el, de már legalább -12°-on vagy mélyebben van. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

A Merkúr napkelte előtt megfigyelhető alacsonyan keleti irányban; a Jupiter és a Vénusz napnyugta előtt, a Mars és a Szaturnusz napnyugtától figyelhető meg, az Uránusz és a Neptunusz kora este látható. A Mars továbbra is nagyon fényes és nagy átmérőjű, érdemes megfigyelni, amíg még földközelben van.

Látványosabb események UT időzóna szerint (KöZEI –1 óra):

11. 02. 05:00 A Hold és Regulus 1°-ra egymástól
11. 06. 15:32 A Merkúr legnagyobb keleti elongációja 63% fázis, Skorpió (Scorpius) csillagkép.
11. 08. 15:37 A holdsarló 13°-ra a Merkúrtól, 4°-ra a Jupitertől.
11. 11. 16:16 A Szaturnusz 37′-re a 16% fázisú Holdtól
11. 15. 04:38 A Vénusztól 1°-ra látható a Spica.
11. 23. 20:16 A 99%-os fázisú holdkorong peremétől 46′-cel látható az Aldebaran.
11. 27. 08:00 A Merkúr alsó együttállásban a Nappal.
11. 29. 10:25 A Vénusz eléri legnagyobb fényességét, -4,9 magnitúdót.

Novemberben a Kemence csillagképben (Fornax) megfigyelhető lesz a 46P/Wirtanen üstökös, megközelítőleg 8-9 magnitúdós fényességgel, nagyon alacsonyan. December során fényessége és horizont feletti magassága rohamosan növekedni fog, 3 magnitúdóig.

A hónap elején a Cet (Cetus) csillagképben megfigyelhető lesz a 2015 TB145, vagy populárisabb nevén “Halloween-kisbolyó”, mely valószínűleg inkább egy vízjegét elvesztett, ezért kómát vagy csóvát nem húzó üstökösmag lehet. 19 magnitúdójával nagyon halvány, inkább fotografikusan van esély a megfigyelésére a következő linkeken megtalálható koordinátákon:

https://theskylive.com/2015tb145-info
https://theskylive.com/2015tb145-tracker

VCSE-honlap: egy ijesztő kinézetű kisbolygó.

Olvasd tovább