Az Európai Űrügynökség (ESA) és a Japán Űrkutatási Ügynökség (JAXA) RAMSES bolygóvédelmi űrszondáját először kapcsolta be a fővállalkozó. A rendkívül szoros határidőkhöz kötött fejlesztésben jelentős mérföldkő ez az eszköz számára. A RAMSES küldetése: az Apophis kisbolygó Az Apophis kisbolygó nagy port kavart a 2010-es évek elején, amikor jelentős (2,7 %) esélyt adtak annak, hogy 2029 tavaszán a Földbe csapódik. Az azóta eltelt időben a temérdek új észlelés pontosította a pálya paramétereit és kizárta az ütközés esélyét (az elkövetkező jópár évszázadra is). Az aszteroida azonban a Földet 1/10 holdtávolságon belül fogja megközelíteni 2029. április 13-án (pénteken...), így a továbbra is a tudományos közösség kiemelt célpontja. Ennek megfelelően az ESA és a JAXA közös missziót indít a fenyegető nevű (Apophis a görög neve Apep egyiptomi kígyóistenségnek, aki a káosz, sötétség és tűz ura) űrkavics jobb megismerése érdekében. A RAMSES, hogy elérje randevúját az Apophisszal, 2028 tavaszán kell, hogy elinduljon Föld körüli útjára. A misszió kiválasztásától és a szerződések aláírásától kezdve ez szűk három évnyi fejlesztési és tesztelési időt jelent a startig. Az űrszonda minden fő elektronikáját tartalmazó úgynevezett Core Module-t (központi modult) jelenleg az OHB Italia milánói tisztaterében szerelik össze szakértő csapatok. A kulcsfontosságú egységeket bonyolult kábelezéssel kötötték össze, hogy az első tesztek megvalósulhassanak. Ki kell azonban emelnünk itt, hogy ebben a formában az űreszköz még nem tartalmaz tudományos eszközöket, azok később kerülnek beépítésre. „Most először tudtuk áram alá helyezni a RAMSES fedélzeti számítógépét az űrszonda testébe integrált alrendszereivel együtt” – mondja Ingo Gerth, a RAMSES vezető mérnöke. A bekapcsolás pillanata
...Címke: aszteroida
Utazás a Hera űrszondával – Fröhlich Viktória
Az Európai Űrügynökség (ESA) Hera nevű űrszondája jelen pillanatban 12 km/s sebességgel száguld célpontjai, a Didymos és Dimorphos aszteroidák felé. A 2024-ben indított műszer 2026 novemberében éri majd el a kisbolygópárost, ahol a NASA DART missziójának szándékos becsapódása során keletkezett krátereket és portképződést fogja tanulmányozni. Ha űrhajósként megtehetnénk, hogy a Hera-val közösen közelítjük meg a kisbolygókat, vajon milyen látvány tárulna elénk?
...Légkört találtak egy TNO-n a Plútón túl? – Fröhlich Viktória
Aprócska testek légköre A Neptunuszon túli objektumok (angolul trans-Neptunian objects, röviden TNO-k) a Naprendszer külső peremén keringő jeges...
Vizuálisan észleltük az 1994 PC1 kisbolygót – Jandó Attila
Az elmúlt 2 nap látványossága az 1994 PC1 kisbolygó, melyről már olvashattatok a VCSE honlapján. Ezúttal a 2022.01.19. esti vizuális észlelési élményeimet osztom meg veletek.
...Az (584) Semiramis kisbolygó a Kalifornia-ködben – Molnár Iván
Bizony, érik még meglepetések az amatőr asztrofotósokat. Az NGC 1499 Kalifornia-ködöt fotóztam és a feldolgozás után egy rövid csíkot fedeztem fel...
