“M45, azaz a Fiastyúk”. Ezzel a címmel jelentette meg a Gondolat Kiadó 1989-ben Szécsényi-Nagy Gábor (1948-2012) csillagász könyvét erről a csillaghalmazról. 128 oldalnyi könnyen érthető, olvasmányosan megírt, bevezető jellegű szöveg rengeteg képpel egyetlen csillaghalmazról: nem is csoda, hiszen 1850 és 2022 között 3273 tudományos tanulmány született erről a csillagászati objektumról! Sokkal több van e 128 oldalban a halmazról, mint amit itt leírhatunk, ezért ajánljuk minden amatőrcsillagász polcára a könyvet – valódi vagy online antikváriumokban is beszerezhető.

A Fiastyúk egy tőlünk 136 parszekre (444 fényévre) lévő, még közepes égen is szabad szemmel jól látható csillaghalmaz. Jó szeműek 7-12 csillagot láthatnak egy közel teleholdnyi átmérőjű területen összezsúfolva a Bika (Taurus) csillagképben (a halmaz teljes kiterjedése majdnem négy teleholdnyi!); egyes ritkán jó szeműek 16-ot is megszámoltak benne. Rövidlátóknak ködös, de nagy kiterjedésű és fényes foltként tűnik fel az égbolton – már ha a fényszennyezés le nem mossa az égboltról. A hozzánk legközelebbi Messier-objektum, egyben az egyik legközelebbi nyílthalmaz. (A Hyadok 47 parszekre, a Coma-nyílthalmaz (Mel 111) 86 parszekre van tőlünk).

Ismeretes a magyar Fiastyúk, vagy a nemzetközi csillagászatbeli Messier 45 (M45), Mel 22 (Melotte 22) néven is – különös módon NGC- vagy IC-száma nincs. Néha Hét nővér néven emlegetik. Hét legfényesebb csillaga a görög mitológiabeli hét nimfa után kapta a nevét: Asterope, Merope, Electra, Maia, Taigeta, Celaeno és Alcyone, akiknek a szüleik Atlas és Pleione voltak (az átírás helyett a csillagok hivatalos elnevezését használtuk). A latinos Pleiades nevet régebben Pleiadokként, újabban Plejádokként írják át. A Pleiades görög eredetű szó, és a “hajózni” görög megfelelőjéből származik, ugyanis amikor Nappal való együttállása után feltűnt a hajnali, tavaszi égen, akkor kezdődött az ókorban az Égei-tengeren a hajózási szezon. Ezek után kötötte a görög mitológia Pleione és lányai nevét a halmazhoz.

A főbb ködösségeket először a 19. században H. d’Arrest (1822-1875) fedezte fel, ezek NGC-számokkal történő jelöléseket kaptak:

A fenti ködtérképeken a vdB a van den Bergh-katalógus rövidítése, a Ced pedig a Cederblad katalógusé. Előbbit Sidney van den Berg (1929-) holland-kanadai csillagász 1966-ban, utóbbit Sven Cederblad (?-?) kevésbé ismert svéd csillagász 1946-ban állította össze.

A csillaghalmazok négy fő típusra oszlanak: asszociációk, mozgási halmazok, nyílthalmazok és gömbhalmazok. Az asszociációk bizonyos fajta csillagok (pl. fényes OB-csillagok vagy halványabb T Tauri-típusú csillagok) nagyon laza, alig felismerhető, de együtt keletkezett és egyidős csoportját jelenti; a mozgási halmazok esetében az égen egymástól távol lévő csillagok mozognak egy csapáson (tulajdonképpen ezek közeli, és ezért nagynak látszó nyílthalmazok); a nyílthalmazok szintén együtt, szinte egyszerre, egyazon csillagközi felhőből keletkezett csillagok laza csoportja. Az asszociációk hamar, a nyílthalmazok többnyire két-négy galaktikus keringés után feloszlanak, mert gravitációsan nem kötöttek. (A bennük lévő csillagok gravitációs vonzása nem tartja össze a halmazt, a Galaxis árapályereje megnyújtja, majd széttépi őket, illetve a csillagok belső, véletlenszerű mozgása annyi energiát jelent, hogy elszökhetnek a halmazból.) Ezért a nyílthalmazok mindig fiatal vagy esetleg középkorú képződmények. Egy tipikus nyílthalmaz csillagainak száma 10-10000 közötti, átmérője 10-100 fényév. Velük szemben a a gömbhalmazok 1-300 fényév méretűek, csillagaik száma pár tízezertől 1-2 millióig terjedhet, és gravitációsan kötöttek, valamint öregek. Míg a nyílthalmazok a Galaxis síkjához közeliek – és többnyire a spirálkarokban látszanak -, addig a gömbhalmazok gömbszerű eloszlásban áthatják az egész Tejútrendszert, és a Galaxisunk centrumától egészen a nagyon külső haloig előfordulnak.

Ahogy az Krischbaum Tamás képén is látható, a halmaz kinézetét kékes, forró csillagok és jelentős mennyiségű, hatalmas ködösségek uralják. A forró, kékes csillagok a halmazt alkotó halványabb csillagokkal csak mintegy 100 millió éve alakultak ki, egy, az Orion-ködhöz hasonló komplexumból. (Pontosabban a korbecslések 75 és 150 millió év között szórnak.) A halmaztagok száma a leghalványabbakat is beleszámolva 4000 körül van, ez tehát egy nagyon gazdag nyílthalmaz!

A kékes színű ködösség a halmaz fényes csillagainak fényét veri vissza, tehát reflexiós ködökről van itt szó. E ködösségekről régen azt gondolták, hogy annak a ködnek a maradványa, amiből a halmaz született. Ez ma már túlhaladott. Helyette úgy tudjuk, hogy ez egy közönséges csillagközi felhő, aminek az útja keresztezi a Fiastyúk útját: a halmaz áthalad rajta és megvilágítja. Ennek az elképzelésnek a helyességét az bizonyítja, hogy a reflexiós köd 18 km/s sebességgel halad a halmaz csillagaihoz képest más irányba, mint a halmaz.

A halmaz sűrűbb magja 8 fényév méretű, de az árapály-sugara 43 fényév (eddig tudja a halmaz vonzása többé-kevésbé jelenleg ellensúlyozni a környező csillagok hatását). A halmaz csillagainak össztömege 800 naptömeg körüli, és a kisebb tömegű, alig pár tized naptömegű vörös törpecsillagok dominálnak benne. Érdekes, hogy a halmaztagok 25%-a barna törpecsillag, de csak a halmaz tömegének 2%-át teszik ki. A halmaztagok 57%-a kettőscsillag.

A halmazban eddig egy bolygógyanús objektumot találtak, de az sincs megerősítve még.

A csillagászok úgy becsülik, hogy a halmaz még kb. 250 millió évig marad meg, utána a Galaxis árapályereje és a környező csillagokból származó átlagos gravitációs mező egyszerűen széttépi a halmazt. A halmaztagok ezután különálló csillagokként elkeverednek a Galaxis többi csillagával, és halmazként már nem lesznek felismerhetők.

Ez a nyílthalmaz szabad szemes objektum, és általában szebben néz ki a távcsövek keresőtávcsöveiben, mint a kis látómezejű, nagyobb nagyítást adó nagyobb műszerekben. Legjobb egyébként binokulárokkal megfigyelni, a legjobb látványt azok adják. Ennek oka, hogy a binokulárok és keresőtávcsövek látómezeje nagyobb (akár 5-7 fokos is), míg a távcsöveké csak fél-egy fokos vagy kisebb, okulártól, fényerőtől, fókusztávolságtól függően. A vizuálisan jó 1 fokos, fotografikusan még nagyobb M45 pedig a kisebb látómezőket teljesen kitölti, ezért nem lehet érezni és élvezni, hogy egy nagyon gazdag és fényes csillagcsoport van a látómezőben – ehhez látni kell a szegényebb környezetet nagyobb látómezővel.

Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Pleiades.