Időről-időre előfordul, hogy egyszerre láthatjuk a Naprendszer összes bolygóját. Ilyenre volt példa a 2020-as VCSE-táborban is, ahol a Merkúrtól a Neptunuszig egy és ugyanazon órában lehetett látni őket szabad szemmel (a Merkúrt, a Vénuszt, a Marsot, a Jupitert és a Szaturnuszt), illetve távcsővel (az Uránuszt és a Neptunuszt). Erről a megfigyelésről itt számoltunk be.

A mostani jelenség extra különlegességét az adja, hogy a mostani bolygóparádé során nem akármilyen sorrendben lesznek a bolygók keletről nyugatra (az égen balról jobbra haladva), hanem a Naptól mért távolságaik sorrendjében!

Éppen ezért érdemes lesz megtekinteni a látványosságot.

Utoljára 2020 nyarán volt az öt szabad szemmel látható bolygó egyszerre megpillantható az égbolton (akkor is hajnalban), és 2022. kora nyarán erre ismét lehetőség lesz. 2020 előtt 2005-ben és 2016-ban volt hasonló látványosság. Ritkán, de az utóbbi 17 évben négyszer előfordult tehát, hogy a szabad szemmel látható bolygókat egyszerre lehetett látni. Most 2022-ben azonban, ha majd balról jobbra halad a tekintetünk, akkor nem csak láthatjuk az öt szabadszemes bolygót, hanem – hangsúlyozzuk még egyszer – a Naptól mért távolságaik sorrendjében következnek, azaz balra lesz a Merkúr, majd jobbra haladva a Vénuszt, a Marsot, a Jupitert és végül a Szaturnuszt pillanthatjuk meg. 2005-ben, 2016-ban és 2020-ban nem ez volt a sorrendjük az égen. Nem hiába nevezik ezeket a ritka alkalmakat “bolygóparádénak”, mert nem sokszor láthatók egyszerre az égen. Ilyen bolygóparádék lesznek 2040-ben és 2854-ben is. Az, hogy ismét Naptól mért távolságuk sorrendjében legyenek látszólag az égen, az legközelebb csak 2492-ben következik be – utoljára 947-ben volt ilyen, hogy a sorrendet is tartották (2040-ben ráadásul az 5 szabadszemes bolygó egy 10 fokos területen belül lesz látható).

A legjobb látvány 2022. június 24-én hajnalban lesz. Az öt szabadszemes és két távcsöves bolygó egyidejűleg fenn lesz az égen. Az észleléseket kb. hajnali három-négy körül érdemes elkezdeni (az éjszakai sötétség ekkor Zalaegerszegről nézve 2:04-kor ér véget nyári időszámítás szerint, de nagyon lassan fog hajnalodni még kezdetben, majd egyre gyorsabban). A sorrendet csak a szabadszemes bolygók tartják, az Uránusz és a Neptunusz ugyan fenn lesz az égen, de megbontják a rendet, ők nem a Szaturnusztól jobbra látszanak.

A jelenség már június 17-e tájától látható, és még június utolsó hetében is észlelhető lesz. Június 28-ra a Merkúr láthatósága elromlik, túl közel megy a Naphoz, ezért ér véget a jún. 28-a utáni-körüli napokban a látványosság.

Június 22-én (szerda) a fogyó, 40%-os Hold a Mars és a Jupiter között látszik. 23-án a Hold és a Mars kb. 4°-ra látszik egymástól. 25-én a Hold és az Uránusz kb. 2°-ra lesz egymástól az égbolton. 26-án hajnalban a Fiastyúk-holdsarló-Vénusz hármasa látszik egymáshoz nagyon közel, 27-én pedig pedig a Merkúr és a 4%-os vékonyka holdsarló lesz egymástól kb. 4 fokra: ekkor már mindkettő megpillantása kihívás lesz a horizont közelében, de fotózni vagy távcsővel, binokulárral megkeresni könnyebb őket, mint szabad szemmel megpillantani.

Utoljára 1982-ben és 2020-ban fordult elő, hogy a Merkúrtól a Neptunuszig minden bolygó, valamint a Plútó törpebolygó is látható volt szabad szemmel és távcsővel egyidejűleg, legközelebb pedig 2161-ben következik be ilyesmi.

A bolygóparádék és ilyen szép együttállások pusztán szép csillagászati látványosságok, sem tudományos jelentőségük nincs, sem más hatással nem bírnak semmire. Amikor a Földről nézve sorakoznak, akkor pl. a Napból nézve nagyon is különböző irányokban látszódhatnak.

Az, hogy egyidejűleg három bolygót láthassunk az égen, akár kétszer is bekövetkezik egy év leforgása során. Az, hogy egyidejűleg négy bolygó is megfigyelhető legyen, már csak évente következik be. Átlagosan ritkán fordul elő, csak 19 évente, hogy egyidejűleg öt bolygót is megfigyelhessünk (ez a 19 év azonban csak átlag!). Hogy mind a nyolc nagybolygó egyszerre legyen megfigyelhető, az átlagosan 170 évente fordul elő, de ez persze csak az átlagos időköz két hasonló esemény között.

 

Források: a cikkben megadott linkek.

 

A csillagászatban együttállásnak azt nevezik, amikor két vagy több égitest ekliptikai hosszúsága egyenlő. (Ritkábban és újabban azt, ha rektaszcenziójuk egyenlő.) Szoros megközelítésnek nevezik, amikor a legközelebb látszanak egymáshoz, és ezt néha legszorosabb együttállásnak is nevezik (függetlenül attól, hogy ekliptikai hosszúságuk megegyezik vagy sem). A mostani alkalommal nincs együttállás, még csak szoros látszólagos megközelítés sem, a bolygók ekliptikai hosszúsága nagyon is különböző lesz, mindössze egyszerre lesznek láthatók az égen, egymástól a Hold látszó, félfokos átmérőjének sokszorosára! Az ilyen jelenségeket angolul “planet alignment”-nek, vagyis bolygósorakozónak nevezik.