Az IAU ET 4776 (2020. május 21.) közölte, hogy a déli féltekén két új meteorrajt fedeztek fel: a Gamma Piscis Austrinidákat, és a Szigma Phoenicidákat. Mindkettőről azt gyanítja a felfedező, P. Jenniskens, hogy hosszú periódusú üstökösökből származnak. A felfedezéshez 2020. május 15-17-i CAMS Namíbia meteorradar-adatokat használtak fel.

Mindkét raj radiánskoordinátái és pályaelemei 2000.0-s epochára vonatkoznak.

A Gamma Piscis Austrinidák radiánsának pozíciója: RA = 341,9 ± 0.8 fok, D = -31,0 ± 0,4 fok. Ennek alapján Magyarországról delelése idején a radiáns a horizont fölé jön 11-12 foknyira, vagyis nem nagyon. Ebből következőleg nagyon kicsi, de nem nulla az esély, hogy ilyen meteorokat észleljünk hazánkból. A  rajtagok nagyon gyorsak, geocentrikus sebességük 67 ± 0,9 km/s. Tizenöt rajmeteor légkörbeli és naprendszerbeli pályáját lehetett meghatározni, ez alapján a rajtagok közepes (átlagos) pályaelemei:

Fél nagytengely: a = 18 CSE

Napközelpont: q = 0,986 ± 0,005 CSE

Excentricitás: e = 0,946 ± 0,074

Inklináció: i = 143,6 ± 0,8 fok (vagyis retrográd pályán mozog a raj)

Perihélium argumentuma: 341,6 ± 2,2 fok

Felszálló csomó hossza: 235,5  ± 0,8 fok

A raj tagjainak pályája meglehetősen szór e középértékek körül, ami arra utal, hogy már idősebb, és akár évente jelentkező rajról lehet szó, amit radiánsának kis horizont feletti magassága miatt nem vettek észre az északi féltekén élők korábban.

A Szigma Phoenicidák radiánsa a RA = 355,0 ± 1.0, D = -52,4 ± 0,9 fok pozícióban van, vagyis Magyarországról nézve sosincs a horizont felett. Ezért rajtagokat sem csíphetünk el belőle. Geocentrikus sebessége 56,7 ± 0,9 km/s. 14 rajtagra sikerült pályát mérni, ennek alapján a rajtagok közepes (átlagos) pályaelemei a következők:

Fél nagytengely: a = 29 CSE

Napközelpont: q = 1,005 ± 0,002 CSE

Excentricitás: e = 0,965 ± 0,053

Inklináció: i = 104,7 ± 1,3 fok (vagyis retrográd pályán mozog ez a raj is)

Perihélium argumentuma: 351,2 ± 1,5 fok

Felszálló csomó hossza: 235,4  ± 0,4 fok

A Szigma Phoenicidák tagjai az előző rajjal ellentétben még nem nagyon szóródtak szét a közepes pálya körül. 10 rajtag a 14-ből, aminek a pályáját sikerült megmérni, egy mindössze 12 órás időablakon belül jelentkezett. Az ilyen fiatal rajokra jellemző, hogy még nem húzódtak szét a rajtagok a teljes pálya mentén, tehát lehetséges, hogy ez a raj nem jelentkezik évről-évre, csak néhány évente.

E két raj az IAU sorszámozása szerint az 1034-ik és 1035-ik ismert meteorraj.

(Az IAU ET-khez az MCSE szívességéből jutunk hozzá.)

VCSE - Az oroszországi Cseljabinszk városa felett robbant meteor egy autó kamerájának egyik képkockáján - Forrás: phys.org (https://phys.org/news/2015-02-years-source-russian-chelyabinsk-meteor.html)
VCSE – Az oroszországi Cseljabinszk városa felett robbant meteor egy autó kamerájának egyik képkockáján – Forrás: phys.org

2013 februárjában egy kb. 17 méteres aszteroida vagy meteoroid – kinek hogy tetszik – érkezett a Föld légkörébe. Felizzott, a hő hatására egy része elpárolgott. A fékeződés ereje azonban egy másik részét felrobbantotta, és darabjai leestek a Földre az oroszországi Cseljabinszk városa felett. A robbanás lökéshulláma néhány tíz másodpercen belül elérte a nagyvárost, a betört ablakok és a feldöntött, rossz állapotú kerítések stb. 33 millió dollár anyagi kárt és mintegy 1500 fő könnyű sérülését okozták, az ijedelemről nem is beszélve.

1908. június 30-án a Tunguz-esemény néven ismeretes alkalomkor egy talán akár 100 vagy 200 méter átmérőt is elérő  üstökösmag ütközött nekünk, de még a légkörben felrobbant. A lökéshullám hatalmas területen letarolta az erdőket, a tajgát, felborított egy vasúti szerelvényt, és a szibériai esemény hangját még Londonban is hallani lehetett. A lökéshullám háromszor is megkerülte a Földet. Elképzelni is rossz, mi lett volna, ha nem lényegében lakatlan, hanem a Föld legnagyobb városai felett történik az esemény.

A fenti két esemény váratlanul érte a földlakókat. Tudjuk, hogy bizonyos időközönként meteoroidok, kisbolygók és üstökösmagok találják el majd a jövőben is a Földet, de nem tudjuk, mikor. “Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja”, hogy mikor ütközhet a Földdel egy kisebb vagy egy nagyobb égitest. Mindössze olyan becslések léteznek, hogy Tunguz-szerű becsapódások mintegy 200 évente érik el a Földet átlagosan. Ez azonban nem azt jelenti, hogy 2108-ig, a legutóbbi haonló nagyságú eseménytől számított 200 évig biztonságban vagyunk az ilyen becsapódásoktól. A 200 éves átlag úgy is kijöhet, hogy 400 év alatt két egymást követő hasonló becsapódást mondjuk csak 130 év választ el egymástól. Meg úgy is, hogy 1000 év alatt öt ilyen esemény az évezred legutolsó 100 évében történik. (A meteorrajok esetében megfigyelték az ún. csomósodást, vagyis hogy egy raj néhány meteorja gyors egymásutánban jön, utána pedig hosszabb ideig nem látunk rajmeteort, majd újrakezdődik az egész. A két egymásutáni rajmeteor között eltelt időtartam gyakran követ Poisson-eloszlást. Érdekes, hogy a Poisson-statisztika alkalmazható a kisbolygó- és üstökösbecsapódások időbeli gyakoriságára is, és méreteloszlására is. Egy ilyen kísérletet lásd itt.)

 

VCSE - A 2008 TC3 kisbolygó pályája (lila) a Földéhez (kék) képest a becsapódás előtt.- Forrás: wikipédia
VCSE – A 2008 TC3 kisbolygó pályája (lila) a Földéhez (kék) képest a becsapódás előtt.- Forrás: wikipédia

Továbbá, nem csak a Tunguz-nagyságú és nagyobb becsapódások érdekelnek minket. A Cseljabinszk-esemény sokkal kisebb volt mind a beérkező égitest méretét, mind a felszabaduló energiát tekintve, mégis nagyobb kárt okozott. Ennek oka, hogy sűrűn lakott településekhez közel érkezett, míg a Tunguz-esemény majdhogynem sok száz km-en át alig lakott (közel lakatlan) terület felett történt.

Éppen ezért a kisebb égitestek érkeztét is szeretnénk tudni és előrejelezni, nem csak a nagyobbakét.

Ha ugyanis legalább annyit meg tudnánk tenni, hogy ezekre a természeti jelenségekre időben figyelmeztetünk, akkor az ablakokat ki lehetne nyitni, a lökéshullám hatását és az emberi sérüléseket meg lehetne előzni vagy legalább mérsékelni, pl. a házban maradással, ablakok kinyitásával, a pánik elmaradásával, hiszen mindenki felkészült lelkileg…

Noha vannak ilyen kísérletek és tervek, az egész korai figyelmeztetés előfeltétele, hogy ismerjük a Földnek ütköző aszteroidákat vagy meteoroidokat jóval azelőtt, hogy az ütközés megtörténik.

(Itt szükséges egy kitérőt tenni. A legtöbb laikus, amatőrcsillagász és hivatásos csillagász szeretne egy egzakt, világos, éles határt tévő meghatározást, hogy hol húzódik a meteoroid és az aszteroidák határa. Ilyet azonban nem lehet adni, bár az IAU megpróbálta: 1 méter alatt újabban meteoroidokról, 1 méter felett kisbolygókról beszélünk. Ez a régebbi cikk nem ad világos határt, hanem 1-100 méter között folyamatos átmenetet valószínűsít.) 

Nagy előrelépés, hogy az elmúlt évtizedben három alkalommal is sikerrel jelezték előre, bár igen rövid határidővel, nagyobb meteoroidok, igen pici kisbolygók becsapódását. Ezeket vesszük alább sorra.

2008 TC3

2008. október 6-án 06:39 UT-kor a Catalina Sky Survey (CSS) egy kisbolygószerű objektumot fedezett fel, ami később a 2008 TC3 ideglenes jelölést kapta. A CSS elsődleges célja a Földre veszélyes, 1 km-esnél nagyobb kisbolygók és üstökösmagok legalább 90%-ának felkutatása, de eközben számos más, gyakran még kisebb kisbolygót is felfedez. 1,5, 1,0 és 0,61 méteres teleszkópokkal kutatnak. 2013 óta – az anyagi forrás elapadása miatt – az ausztráliai mérőállomásukat bezárták, így az ég legdélebbi részén ők már nem keresnek ilyen kisbolygók után.

VCSE - az európai Meteosat-8 műhold által észlelt infravörös felvillanás, amit a meteor légkörbeni robbanása okozott (kép közepén a sárgás-narancssárgás fotl). Jobbra a Vörös-tenger infravörös képe tűnik fel a partvonalon túl.- Forrás: Meteosat
VCSE – az európai Meteosat-8 műhold által észlelt infravörös felvillanás, amit a meteor légkörbeni robbanása okozott (kép közepén a sárgás-narancssárgás fotl). Jobbra a Vörös-tenger infravörös képe tűnik fel a partvonalon túl.- Forrás: Meteosat

A 2008 TC3 átlagos sűrűségét 1,5 g/cm3-nek, forgásidejét 1,6 percnek, albedóját kb. 10%-nak, Nap körüli keringésidejét pedig 1,5 évnek találták. Pályája 0,9-1,7 CSE között húzódott a Naptól, és keresztezte a földpályát. A meteor vagy kisbolygó eredeti kezdeti tömegét 80 tonnára becsülték, átmérőjét pedig 4,1 méterre – ha gömb alakú volt.

A 2008 TC3 volt az első olyan kisbolygó, aminek a becsapódását előre lehetett jelezni. Korrektül megmondták és be is jelentették nyilvánosan a pályaszámítók, hogy Szudán térségében fog becsapódni a felfedezést követő napon, 19 órával a felfedezést követően. 27 amatőr és hivatásos csillagász által gyűjtött 586 pozíciómérésből jutottak erre a következtetésre. 11 órával a felfedezés után már ki is jött 25 darab IAU Minor Planet Electronic Circulars (MPEC) elnevezésű közlemény, amiben egyre pontosabb pályák szerepeltek. 2008. október 7-én, 01:49 UT-ig lehetett pontosítani a pályát, mert ezután a kisbolygó belépett a Föld árnyékába. Így már nem kapott napfényt, amit visszaverhetett volna, és amiért látjuk a kisbolygókat (is). Ezután már nem történt róla asztrometriai célú csillagászati észlelés. Szerencsére még volt annyi idő, hogy a Kanári-szigeteken lévő, 4,2 méteres William Herschel Távcsővel a spektrumát fel tudták venni. A kisbolygó színképére ebből a mérésből azt lehetett mondani, hogy C vagy M típusú.

A Föld légkörében a kisbolygó felrobbant, amit a Meteosat 8 műhold megörökített. Az ekkor már meteornak mondható égitest 2008. október 7-én 02:46 UT-kor lépett Észak-Szudán felett a légkörbe 12,8 km/s sebességgel. A helyi vízszinteshez képest mindössze 19 fokban haladt a pályája. Robbanása olyan 37 km magasságban történhetett, és 0,9-2,1 ktonna TNT-nek megfelelő mennyiségű energia szabadult fel. (A mérési hibahatár relatíve nagy.) Egy kevésbé lakott terület, a Núbiai Sivatag felett történt a robbanás, és számos repeszdarab (meteorit) érte el a talajt.

A helyiek beszámolója szerint a robbanáskor a meteor telihold fényességű volt. Egy repülőgép 1400 km távolságban haladt el a meteortól, és még onnét is észlelték a felvillanást, illetve webkamerával 725 km-ről is. Mivel műholdról (lásd fentebb) és kenyai infrahang-detektorokkal is észlelték a jelenséget, igen könnyű volt a leesés helyét meghatározni. Egyébként ekkora méretű kisbolygók akár évente 2-3 alkalommal is okoznak meteorjelenséget és meteorithullást. A különlegesség tehát az, hogy ennek becsapódási idejét és helyét előre meg lehetett mondani!

Az első meteoritokat 2008. december 6-án kezdték el keresni (hetekkel a jelenség után) Peter Jenniskens holland-amerikai csillagász vezetésével és 10,5 kg-ot találtak mintegy 600 darabban. Almahata Sitta meteoritoknak hívják ezeket. Az első 15 meteoritot az első három napon találták, a többit később. A spektroszkópiai méréseknek kissé ellentmondóan a kisbolygó típusa a földre esett meteoritok alapján F-nek adódott, és aminosavakat is találtak benne (!). Később is találtak még meteoritokat, végül is egy 29 km átmérőjű területen szedtek össze belőle fragmentumokat.

Hónapokkal az esemény után (!) is találtak még meteoritokat belőle.

2014 AA

Ezt a kisbolygót is a CSS fedezte fel. 0,9-1,4 CSE között keringett a Nap körül. 2-4 méteresre becsülték és 40 tonnás lehetett az eredeti tömege. 1,25 év alatt kerülte meg a Napot, mielőtt a Földbe csapódott volna. 2014. január 1-én fedezték fel egy 152 cm-es távcsővel, és már másnap, január 2-án be is csapódott. Mindössze 70 percig tudták észlelni a pályáját a becsapódás előtt 21 órával – utána már nem volt csillagászati észlelés róla. Ennyi azonban elég volt a becsapódás helyének és időpontjának előrejelzéséhez.
A becsapódás megtörténtét infrahang-detektorokkal valószínűsítették. Mivel csak 70 percnyi pályaívből lehetett pályát számolni, a becsapódás előrejelzése nem volt olyan pontos: 2014. január 2-án 02:33 UT-re tették, de a hibahatár 1 óra 5 perc volt (azaz ennyivel korábban és később is jöhetett volna). Mivel egy óra alatt 15 fokot fordul el a Föld (a Zalaegerszeg-Párizs távolság mintegy 15 fok!), gyakorlatilag teljesen más országba, városba is mehetett volna. Ennél nyilván pontosabb előrejelzésre van szükség egy nagyobb méretű, Földre veszélyes kisbolygó becsapódása esetén. (De az IAU MPEC még konzervatívabb volt, a becsapódást hajnali 5 UT-re tett 10 óra hibahatárral.) A következő esti becsapódás előtt sem tudták megfigyelni, mert az előrejelzések szerint olyan 40 perccel a becsapódás előtt már földárnyékba lépett.
VCSE - Kék: a 2014 AA valószínűsíthető pályája a légkörben (kék), és a légkörbeni robbanás helye infrahang-detektorok mérései nyomán (piros). A kép kattintásra megnő. - Forrás: wikipédia
VCSE – Kék: a 2014 AA valószínűsíthető pályája a légkörben (kék), és a légkörbeni robbanás helye infrahang-detektorok mérései nyomán (piros). A kép kattintásra megnő. – Forrás: wikipédia
Az infrahang-detektorok észlelései szerint végül is 3:06 UT-kor volt a légkörbelépés 5 perces hibahatárral. A becslések szerint vagy a tengerbe esett Közép-Amerika valamelyik oldalán a “vékony részén”, ami Dél-Amerikát összeköti Közép-Amerikával. Sem repülő, sem hajó nem észlelte a jelenséget. Érdemes megjegyezni, hogy ezeket az infrahang-detektorokat elsősorban a kísérleti atomrobbantások tilalma betartásának ellenőrzésére használják.
VCSE - A 2014 AA kisbolygó mozgása a csillagos háttér előtt (a kisbolygó rózsaszínnel be van karikázva). - Forrás: CSS
VCSE – A 2014 AA kisbolygó mozgása a csillagos háttér előtt (a kisbolygó rózsaszínnel be van karikázva). – Forrás: CSS

2018 LA

Mindezidáig a 2018 LA kisbolygó becsapódása volt az utolsó, előrejelzett ilyen esemény. Felfedezésekor 18,3 magnitúdós volt, a felfedezés 8 órával a becsapódása előtt történt a CSS – Mt Lemmon Survey keretében. A felfedezés 2018. június 2-án 8:22 UT-kor történt. Mindössze másfél óráig lehetett észlelni csillagászati távcsövekkel. Ezek az észlelések csak 85% esélyt adtak a becsapódásra, minek helyére az Ausztrália-Madagaszkár vonalat valószínűsítették. 25-35 tonnás lehetett a belépés előtt, és olyan 2,6-3,8 méteresre becsülik méretét.
Két órával azután, hogy a becsapódás 16:44 UT-kor Botswanában megtörtént, az ATLAS projekt is megtalálta a kisbolygó nyomát a saját korábbi felvételein. Ezekkel a pályaív kiterjeszthető volt, és ez bebizonyította, hogy a 2018 LA becsapódása történt meg.
VCSE - A 2014 AA kisbolygó pályája a Földhöz képest becsapódása előtti percekben-órákban. A kép kattintásra megnő. - Forrás: wikipédia
VCSE – A 2018 LA kisbolygó pályája a Földhöz képest becsapódása előtti percekben-órákban. A kép kattintásra megnő. – Forrás: wikipédia
A meteort magát mindössze egyetlen észlelő látta. Dél-afrikai infrahang-detektorok nyomán a robbanásában felszabadított energiát 0,4 kt TNT-re teszik. A meteor 17 km/s sebességgel haladt a Föld légkörében. Mivel ez ismét szárazföldre esett, hasonlóan a 2008 TC3-hoz, a fragmentumok begyűjtése azonnal megindult, mielőtt az esős évszak megérkezik. Az első meteoritokat végül június 23-án, három héttel a becsapódás után találták meg.
VCSE - A 2018 LA kisbolygó pályája a Naprendszerben. Sárga: Nap. Világoskék: Vénusz, kék: Föld, zöld: Mars pályája. Lila: a kisbolygó pályája a becsapódás előtt. A függőleges vonalak az ekliptika feletti vagy alatti távolságát jelölik.- Forrás: wikipédia
VCSE – A 2018 LA kisbolygó pályája a Naprendszerben. Sárga: Nap. Világoskék: Vénusz, kék: Föld, zöld: Mars pályája. Lila: a kisbolygó pályája a becsapódás előtt. A függőleges vonalak az ekliptika feletti vagy alatti távolságát jelölik.- Forrás: wikipédia
Egyéb jelenségek
A WT1190F-t 2013-ban találták meg az égen és 2015 év végén csapódott be. Ez azonban a Lunar Prospector elnevezésű műholdat szállító rakéta egyik darabjának bizonyult, nem valódi kisbolygónak.
VCSE - A 2018 LA kisbolygó egyik Botswanában megtalált meteoritdarabja. - Forrás: earthsky.org
VCSE – A 2018 LA kisbolygó egyik Botswanában megtalált meteoritdarabja. – Forrás: earthsky.org
Jelenleg mindössze két aktív projekt monitorozza az eget ilyen kisbolygók után. Az egyik a CSS Arizonából, a másik a Pan-STARRS és az északi ATLAS-projekt a Hawaii-szigetekről. (Egyiknek sem ez az elsődleges célja, de ilyeneket is felfedez(het)nek.) A déli égbolt most lefedetlen. 2020-2022 között indulnak a NEOSTEL, az LSST és a déli ATLAS projektek (utóbbi kettő a déli féltekén lesz) hasonló kisbolygó-becsapódások előrejelzésére.
A fenti példák azt mutatják, hogy néha már képesek vagyunk 8-21 órával a becsapódás előtt az alig pár méteres kisbolygók érkeztét előrejelezni. Ez azonban ma még csak elvétve történik meg, nem pedig rendszeresen. A legtöbb becsapódás – mintegy 100%-uk – ma is előrejelzés nélkül történik. Sokkal több távcsőre, automata azonosító- és előrejelző/riasztószoftvere, automata riadóláncra, és főleg korábbi felfedezésekre lenne szükség, hiszen pl. éjszaka kevesen olvasnak híreket. Az időintervallum növelése a felfedezés és a becsapódás között fontos, hogy az állampolgárokat fel lehessen készíteni, és a pánikot is el lehessen kerülni. Ilyen méretű égitestek érkeztekor sok mindenre nincs is szükség megelőzésképpen: csak lelkileg felkészülni a rettenetes hangrobbanás erejére, és a lökéshullám kárait is meg lehet előzni ablaknyitásokkal. A nagyobb méretűek persze más kategóriát jelentenek, de azokból jóval kevesebb is van…

A C/2019 Y4 (ATLAS) üstökösről itt írtunk korábban és efemeriszeit is ott közöltük. Fényes, nulla magnitúdó körüli üstökösnek várták kezdetben, de voltak intő jelek, hogy nem biztos, hogy az előrejelzett nagy fényességét eléri. Az egyik ilyen intő jel volt, hogy fényessége már korábban is elmaradt az előrejelzettől (lásd itt és az ott közölt további linkeket, ahol már óvatosságra intettünk mi is, mások is). Az üstökös mozgásáról animáció pl. itt látható.

A Nemzetközi Csillagászati Unió (International Astronomical Union, röv. IAU) 4734-es számú, 2020. március 19-i (!) elektronikus táviratában már lehetett találni figyelmeztetéseket, hogy ennek az üstökösnek a fényesség-előrejelzései is bizonytalanok. Ott az IAU illetékesei felhívták a figyelmet, hogy bár az üstökös szokatlanul gyorsan fényesedik, az ilyen hosszú, több ezer éves periódusidejű kométák – mint amilyen ez az üstökös is -, a Naptól mért távolság -3-ik hatványával szoktak fényesedni, ez pedig kb. ennek az ütemnek a négyszeresét produkálta. Számos korábbi hasonló esetben az ilyen hosszúperiódusú üstökösök jóval a perihélium elérése előtt befejezték a fényesedésüket, és többé-kevésbé állandó fényességet tartva kerülték meg a Napot. Ezt talán az okozta, hogy kezdetben túl gyorsan eltávozott szublimációval az üstökös felszínéről a könnyen olvadó jég, ami a felső rétegeket alkothatta. Az ez alatt található, laza szerkezető anyag azonban sokszor szétesett alkotóelemeire. A szétesés igen gyakran történt 1 CSE körüli távolságban a Naptól. A széteső üstökösök gyakran teljesen eltűntek aztán az észlelők elől, olyan apró kis darabokra porladt az égitest. (Egy ilyen példa volt, amikor az ISON-üstökös perihéliumakor teljesen dezintegrálódott, szétesett, csak porfelhő maradt utána – és szegényebbek lettünk egy szép látvánnyal, mert perihélium után lett volna igazán látványos a Földről nézve az az üstökös.) Érdemes felfigyelni rá, hogy az IAU már március 19-én figyelmeztette az észlelőket és a felfokozott hangulatban lévőket, hogy kevés hosszúperiódusú üstökös tudja szétesés nélkül túlélni a forró Nap felé vezető utat.

A 4744-es, április 5-i IAU Electronic Telegramban nem-gravitációs eredetű, szokatlan pályamódosulásokat jelentettek be. Az üstökösök mozgását elsősorban a Nap gravitációs ereje szabja meg, másodsorban pedig a nagybolygók, elsősorban a Jupiter gravitációs perturbációi. Harmadsorban azonban figyelembe kell venni – és ezek nagyon jelentősek is lehetnek! -, hogy az üstökösökből anyag áramlik ki nagy sebességgel a felszínükön lévő gejzírekből, amik szinte rakétaszerűen módosítják ezeknek az égitesteknek a pályáit. Ha pedig szétesnek laza szerkezetük miatt, akkor is pályamódosuláshoz vezethet.

VCSE - A bulgáriai Rozseny Obszervatórium 2 méteres távcsövével készült felvétel a C/2019 Y4 üstökösről (ez volt a 2020. árpilis 16-i APOD egyben). A kép 2020. április 12-én készült. Az obszervatórium 2 méteres és 30,5 cm-es távcsöveinek képeit kombinálták össze. A teljes expozíciós idő 22,5 perc volt. A felvételen kiválóan láthatók az üstökös fragmentálódott darabjai. - Forrás: APOD, Rozhen Observatory
VCSE – A bulgáriai Rozseny Obszervatórium 2 méteres távcsövével készült felvétel a C/2019 Y4 üstökösről (ez volt a 2020. április 16-i APOD egyben). A kép 2020. április 12-én készült. Az obszervatórium 2 méteres és 30,5 cm-es távcsöveinek képeit kombinálták össze. A teljes expozíciós idő 22,5 perc volt. A felvételen kiválóan láthatók az üstökös fragmentálódott darabjai. A hosszú csíkok csilagok csíkjai, mert a vezetés a csillagokhoz képest mozgó üstökösre történt. – Forrás: APOD, Rozhen Observatory

S. Nakamo japán kutató arra mutatott rá ebben a közleményben, hogy a pályamódosulások március 31-e körül kezdődtek (a VCSE Távvezérelt Csillagvizsgálójában készült szép kép március 28-i). A pályaelemek közül a fél nagytengely sokat változott, most olyan 79-80 CSE körül van.

C. Hergenrother (USA) 10,6 és 25 cm-es távcsövével készült észlelései szerint az üstökös fényessége pl. feb. 17-én 15,4 magnitúdó volt, ami március 5-re 12,2 mag-ra, 20-ára 10,7 magnitúdóra nőtt. 10,1-10,3 magnitúdós volt március 30-ig több éjszakán is, de április 5-én már csak 11,5 magnitúdós.  (Ezek az értékek az üstökös magjától számított 40 000 km-ig kiterjedő kóma fényességét veszik csak figyelembe. Vizuálisan észlelték 8 magnitúdósnak is március 19-én és utána.)

A fényességbecsléseket a www.aerith.com ábrája mutatja (szürke a korábbi becslés, a vörös az újabb előrejelzés):

VCSE - A C/2019 Y4 (ATLAS) üstökös érdekes fényességváltozásai. fekete pöttyök: észlelések, piros vonal: aktuális fényességelőrejelzés, szürke vonal: korábbi előrejelzés. - Forrás: www.aerith.net
VCSE – A C/2019 Y4 (ATLAS) üstökös érdekes fényességváltozásai. Fekete pöttyök: észlelések, piros vonal: aktuális fényesség-előrejelzés, szürke vonal: korábbi előrejelzés. – Forrás: www.aerith.net

Ezen az ábrán igen jól látható, hogy ennek az üstökösnek a viselkedése nem előrejelezhető, csak a megfigyelések mondhatnak ítéletet felette… Szinte előrejelezhetetlen, mit csinál.

Ezek a fényességváltozások ugyanakkor nem meglepőek, mert, ahogy az IAU fenti telegrammja várta és figyelmeztetett rá, illetve ahogy mi is írtuk, az üstökös szétesőben van. Erre utaltak – fotóval – kínai és Kanári-szigeteki megfigyelések, amikről itt lehet olvasni. A bulgáriai Rozseny Obszervatóriumból készült fenti, április 12-i kép pedig félreértelmezhetetlenül mutatja a szétesést.

A 4751-es IAU ET április 13-án jelent meg. Erre az időre már számos megfigyelés összegyűlt arról, hogy a C/2019 Y4 fragmentálódott, vagyis több darabra tört szét. Eltűnt a szép, körszimmetrikus, a magtól kifelé egyenletesen halványuló kóma, a központi sűrűsödés (centrális kondenzáció). Nagyobb műszerekkel készült képeken láthatóvá lett, hogy diffúz fénycsomók távoznak az üstökösről, ami a szétesés biztos jele. Z. Sekanina (JPL, USA) előzetes véleménye szerint legalább öt különálló darabra szakadt az égitest, ezek mérete természetesen nem egyforma. A legnyugatabbi (C1-gyel jelölt) darab lehet a legnagyobb tömegű darab. Az, hogy ez a fő darab túléli a május végén esedékes napközelséget, az nem zárható ki, de nem is biztos. Sekanina egyébként is úgy véli, hogy majdnem teljesen biztos, hogy a C/2019 Y4 (ATLAS) üstökös a C/1844 Y1 üstökösből kiszakadt üstökösdarab. Szerinte néhány ezer évvel ezelőtt szakadhatott ki belőle, és most még tovább töredezett. Sekanina szerint a töredezés talán már március közepén elkezdődött.

(A C/1844 Y1 üstököst 1844. december 18-án fedezték fel a Jóreménység fokáról. A következő nap Wilmot és MacLear is látta, ezért abban az időben Wilmot-üstökösnek is nevezték – ma csak az 1844. évi Nagy Üstökösnek hívják. Szabad szemmel a következő év januárjának végéig, távcsővel 1845. március 12-ig követték. Szabad szemmel hét fokos csóváját is látták, de mert nagyon déli deklinációkon mozgott és az északi félteke téli időszakában mutatkozott, inkább csak a déli féltekéről figyelték meg. Fényességadat nem sok maradt fenn róla. Korabeli, róla szóló beszámolókat lásd pl. itt.)

A töredezésről számos megfigyelés készült, fentebb a Bolgár Nemzeti Csillagvizsgáló 2 méteres és 30,5 cm-es távcsövével készült kép mutatja be nagyon szépen azt, hogy milyen darabokra töredezett az üstökös. További, az üstökös szétesését bemutató képekre mutató linkek találhatók itt és itt.

(Az IAU ET-khez az MCSE szívességéből jutunk hozzá.)

A Magyar Asztrofotósok Egyesülete kiállítást szervezett először Budapesten, a Természettudományi Múzeumban, tagjai szép asztrofotóiból még 2019 őszén. Ebben az évben, március 10. és április 4. között lett volna a képek egy részéből kiállítás Zalaegerszegen a VMK-ban, de sajnos március 16-án a kiállítás bezárt a Covid-19 vírus okozta járványügyi helyzet miatt (ugyanazon okból, sajnos, a várpalotai kiállítás is elmaradt). Bár a megnyitó március 10-én jól sikerült, sajnos, kevesen látták csak a következő napokban a fotókat. Ezzel a videóval igyekszünk kevéske ízelítőt mutatni abból, mikben lehetett volna gyönyörködni… A videót a Magyar Asztrofotósok Egyesülete és a Vega Csillagászati Egyesület tagjai készítették. Itt lehet megtekinteni:

 

A C/2019 Y4 (ATLAS) üstököst 0 magnitúdó környékinek várták május végére, amiről itt írtunk hosszabban, és egyesületi csillagdánkban készített képét is ott mutattuk be.

A 13620-as sorszámú “Astronomer’s Telegram”-ban (2020. április 6.) azt írják, hogy a 60 cm-es Ningbo Education Xinjiang Telescope-pal, 10×30 sec-es, r szűrővel kapott képeken a C/2019 Y4 (ATLAS) üstökös valószínű darabolódását figyelték meg. A 2020. április 5-én kapott képeken a mag elnyúlttá vált a csóva irányába, 3 ívmásodperces hosszú lett kör alakúról. Az észlelők szerint elég rövid az expozíció ahhoz, hogy ne az üstökös sajátmozgása okozza a mag elnyúltságát. A képek itt láthatók, forrás: https://near.earth/shared/2020/04/next_20200405.png.

VCSE - A NEXT - távcsővel 2020. április 2,9-én és április 5,8-án kapott, és az intenzitásviszonyoknak megfelelően hamisszínezett képe a C/2019 Y4 (ATLAS) üstöksöről. Az északi irányt, a Nap (Sun) látszó irányát is bejelölték. Figylejük meg, ahogy néhány nap alatt megnyúlt az üstökös magjának alakja körről elnyúlttá (a legbelső sárgás folt). Forrás: NEXT távcső
VCSE – A NEXT távcsővel 2020. április 2,9-én és április 5,8-án kapott, és az intenzitásviszonyoknak megfelelően hamisszínezett képe a C/2019 Y4 (ATLAS) üstökösről. Az északi irányt, a Nap (Sun) látszó irányát is bejelölték. Figyeljük meg, ahogy néhány nap alatt megnyúlt az üstökös magjának alakja körről elnyúlttá (a legbelső sárgás folt). Forrás: NEXT távcső

A távirat szerzői az eredetiben arról beszélnek, hogy “lehetséges darabolódás” látszik. Amennyiben tényleg nem az üstökös sajátmozgása vagy a távcső bemozdulása okozta a megfigyelteket, akkor elképzelhető, hogy az üstökös laza szerkezetű és szétesőben van. Ezt megerősíteni látszik, hogy a mag megnyúlását a 2 méteres Liverpool-távcsővel megerősítették később (ez a távcső a Kanári-szigeteken van) április 6-án 18:38 UT-kor közzétett 13622-es táviratban. Vagyis az elnyúltság valós, a darabolódásnak több jele is van már. Ennek fényében elképzelhető, hogy az üstökös egyáltalán nem éri el az előrejelzett fényességét és egyáltalán nem fog látszódni szabad szemmel. Végső szót azonban csak a folyamatos megfigyelések mondhatnak – az üstökösök fényesség-előrejelzése egy rendkívül bizonytalan terület, sem pesszimistának, sem optimistának nem szabad lenni, hanem folyamatosan megfigyeléseket kell végezni. Az utóbbi napokban több észlelő is halványabbnak találta a korábbihoz képest az objektumot, vagy nem is találta már meg.

Az, hogy milyen nehéz ügyről van szó az üstökösök viselkedésének megértésében, azt a 2I/Borisov üstökös esete is mutatja. Néhány napja arról adtunk hírt, hogy az üstökös elmúlt hetekbeli képe a Hubble Űrtávcső felvételein megnyúltnak látszik, mintha az is darabolódna. Ugyancsak április 6-i a 13168-os sorszámú csillagászati távirat, amiben arról értesítenek, hogy az üstökösmag ismét egyben lévőnek látszik. Arról van szó, hogy a kínai megfigyelők szerint újabb, április 3-i HST-képeken már csak egy darab látszik, a másik eltűnt. Valószínűleg a szétválás folyamata végbement, és a halványabb, kisebb darab eltűnt a megfigyelők szeme elől. Néhány kép itt található a jelenségről.