Messier 53 - Majoros Attila
Messier 53 – Majoros Attila

 

VCSE - Messier 53 (részlet) - Majoros Attila
VCSE – Messier 53 (az előző képről készült képkivágás) – Majoros Attila

A Messier 53-ról vagy M53-ról vagy NGC 5024-ről készült képemet szeretném bemutatni. Az M53 gömbhalmaz a Bereniké haja csillagképben található a Földtől mintegy 58 000 fényévre. Korát 12,67 milliárd évre becsülik.

Ez a gömbhalmaz az egyik legtávolabbi gömbhalmaz. Látszólagos átmerője 13 szögperc. Térbeli átmérője 220 fényév.

A világos kompakt központi régió körülbelül 2 szögperc átmerőjű.

A halmaz legalább 500 000 csillagból áll, amelyből kb. 67 változócsillag, közülük 47 RR Lyrae típusú.

A felvételt 2017. áprilsi 2-án és 3-án, két éjszaka alatt készítettem. 30db két perces és 60db 5 perces   felvételt összegeztem

Távcső: Skywatcher 200/1000 Newton
Mechanika: Skywatcher EQ6 R
Fényképezőgép: Canon 60D fullspektrum
Vezetés: Lacerta Mgen
Feldolgozás Nebulosityvel az utómunka PS6.
Készült: Guernsey szigetén.

VCSE - Messier 3 - Majoros Attila
VCSE – Messier 3 – Majoros Attila

Messier 3 vagy M3, illetve NGC 5272.

Az M3 szabad szemmel csak nagyon kedvező feltételek esetén látható, de már a legegyszerűbb távcsövekkel is megtalálható.

Az M3 gömbhalmazt Charles Messier 1764. május harmadikán fedezte fel és katalogizálta. Az objektum hozzávetőleg 90 fényév átmérőjű és legalább 44 500 csillagot tartalmaz. Körülbelül 150 km/s sebességgel közeledik felénk. A halmaz nagyon sok RR Lyrae típusú változócsillagot tartalmaz. Földtől való távolsága 33 900 fényév, látszó magnitúdója +6,2.

A képhez való nyersanyagot két éjszaka folyamán gyűjtöttem össze 2017. március 26-án és 27-én.
33 db 8 perces és 31 db 5 perces expozíció készült.


Ez volt az első tesztje az új EQ 6 mechanikámnak.


A tubus a jól bevált 200/1000 Newton volt, Canon 60D FS kamerával. A vezetést az Mgen biztosította. Feldolgozás Nebulosityben / sorozatonként 30-30 sötétkép (dark) és 10 mezősimító (flat field) került felhasználásra). Az utómunka PS-ben történt. Készült: Guernsey szigetén.

Mivel még nincs megoldva a távcsövem vezetése, ezért 30 másodperces fotókat készítettem a Rák-ködről. Összesen 60 darab felvételből állítottam össze a közölt képet, ezért nem látni rajta nagyobb részleteket. A felvétel érdekessége viszont az, hogy a szobámból vezéreltem a távcsövet, így nem kellett fagyoskodnom, viszont a távcsövet vastagon borította a dér!

VCSE - Rák-köd - Molnár Iván
VCSE – Rák-köd – Molnár Iván

Celestron 280/2800 SC távcső, Celestron f/6,3 reduktor-korrektor, eredő fókusz 1764 mm, Canon 600D átalakítatlan, szűrők nélkül, ISO 1600, 60 x 30 sec, 10 sötétkép (dark), képfeldolgozás DSS, PS, DPP programokkal. A kép készítésének időpontja és helye: 2017. február 15., Negyed, Szlovákia.

Ismereteim szerint most kerül először publikálásra hazánkban asztrofotó az NGC 2170-ről. Ez egy diffúzköd az Egyszarvú (Monoceros) csillagképben. 1784. október 16-án fedezte fel William Herschel.

Varga György vetette fel nekem, hogy ezt jó lenne lefotózni. Teljes reménységgel fordítottam rá a távcsövet. Természetesen a teljes reménységet alapos tervezés előzte meg, hogy hogyan komponáljam, mennyit fotózzak rá. Utóbbiból alapos meglepődés lett.

A tervem az volt, hogy legalább 200 képet készítek róla és azok összeadásával készül majd az összegkép. 200-ból lett 250 úgy, hogy olyan 15-20 darabot kitöröltem. A feldolgozás nem ment egyszerűen. Két-három hétig szenvedtem vele, ugyanis ez a darabszám nem elég erre az amúgy halvány objektumra.

Halvány, és mivel nekem a fátylak, meg a halvány részek is kellenek a képre, sok munkám volt vele. Az objektumot futószalagszerűen illesztettem be a hosszú éjszakák műszakjaiba. Volt olyan, hogy 3-4 objektumot is fotóztam közben, mint például az IC 405-t, vagy a következő objektum az M81-82 galaxispárt.

 

VCSE - NGC 2170 - Schmall Rafael
VCSE – NGC 2170 – Schmall Rafael

 

A fotóhoz dupla rendszert használtam, attól függően, hogy épp hol vagyok.
Rendszerösszeállítás
Skywatcher AZEQ6 / EQ6
200/800 T, Skywatcher carbon
Skywatcher kómakorrektor f/4
IDAS LPS D1-es szűrő
Canon EOS1100D FS
Lacerta MGen
9×50-es kereső
250 x 5 perc / ISO800 / f/4 / 800mm

Kevés információ érhető el az objektumról, gyakorlatilag vakon tapogatóztam. Csak annyit tudok róla hogy viszonylag közel van – 2500 fényévre – és reflexiós ködök sokasága alkotja. Ez a képről is jól kitűnik.

A szerkesztő (Cs. Sz.) megjegyzése: Különböző ismeretetrjesztő lapokon, pl. a wikipédián alig egy-két  sor található csak az NGC 2170-ről. A SIMBAD csillagászati adatbázis 34 hivatásos csillagászok által írt tanulmányt sorol fel 1850-2017 közöttről, ami így vagy úgy említi az objektumot. Ez a csillagászatban inkább kevésnek mondható, nem túl jól ismert és alig tanulmányozott objektum. A Planck űrszonda eredményei alapján az NGC 2170 ködösségében a hőmérséklet mindössze 20,1 K, ami a kozmikus háttérsugárzás 2,7 K-jénél azért melegebb, de elég hideg helynek számít így is. Hőmérséklete így gyakorlatilag megegyezik az Orion-ködével, amely ugyanazon Planck-eredmények szerint 21 Kelvin-fok.

A következőkben a 2017. március 3-i és 6-i estéken a Vega Csillagászati Egyesület távvezérelt csillagvizsgálójával végzett észlelést ismertetjük. Az észlelést mindkét alkalommal derültben kezdtük, de hamar megjelentek a felhők. Először csak a vezetést tették tönkre azáltal, hogy a vezetőcsillag nagyon gyorsan hol elhalványodott, hol felfényesedett, néha pedig teljesen eltűnt, ami megbolondította a Lacertát. Végül mindkét alkalommal teljesen beborult, így hiába állt rá a távcső elsőre a megfelelő pozícióra – figyelem, ez azért nagy szó, mert egyik észlelő sem volt jelen, mindenki legalább pár tucat méterre egy másik épületben, vagy km-re, vagy éppenséggel mintegy 1000 km-re volt a műszertől az észlelők közül! Mivel az első néhány kép után mindkét alkalommal felhőátvonulásban észleltünk a teljes borultság bekövetkeztéig, ez nem a távcső vagy az észlelők igazi próbája, inkább csak előrejelzi, mire is lenne képes a csillagda akkor, ha végre sikerülne kifognunk derült egeket. A tervezett 4-5 órányi exponálásból alig lett 49 perc végül, az is az említett, észlelésre majdhogynem alkalmatlan ég mellett. Mégis bemutatjuk a képet, mert még kérdés, mire is számíthatunk ettől a megyeszékhelyen, fényszennyezett helyen lévő városból, és e kép alapján tagtársaink biztatást kapnak, hogy érdemes lenne nekik is észlelést kezdeményezniük a műszerrel, illetve mások is meggyőződhetnek arról, hogy a csillagda működik, és egyszer a derült is eléri majd!

A fotografikus észlelés 250/1200-as Newton-távcsővel (a SkyWatcher cégtől), EQmod segítségével távvezérelt EQ-6 GoTo mechanikával, Skywatcher F/4 kómakorrektorral és Canon 6D fényképezőgéppel történt, Zalaegerszeg Landorhegy nevű városrészéből, Bánfalvi Péter hátsó kertjéből. A vezetést az 50/190-es keresőtávcsőre feltett Lacerta MGEN biztosította – volna, ha a felhők nem zavarták volna munkáját. Az észlelés ismételten teljes távvezérlés mellett zajlott, senki sem volt a távcső mellett, mindenki otthon ült a saját számítógépe előtt.

Az észlelésen Bánfalvi Péter, Csizmadia Szilárd, Fábián Kálmán és Ágoston Zsolt vett részt, Skype, illetve TeamViewer szoftverek használatával. A Messier 51 katalógusszámú galaxist vettük célba, és összesen 56×60 sec objektum (light), 6 sötét (dark), 8 mezősimító (flat), ISO 1600-on felvett kép készült a két éjszaka során.

A képfeldolgozást Ágoston Zsolt végezte el. Az összesen elkészült 56 db képből végül 49-et adott össze az Iris nevű szoftverrel, az így összesített képet Startools 1.3.5 segítségével feldolgozta, végül a további igazítások Photoshop CS6 felhasználásával történtek.

A feldolgozott képen már szépen kirajzolódik az “Örvény-galaxis” jellegzetes alakja a két spirálkarral, és az egyik spirálkarhoz csatlakozó NGC 5195 elliptikus galaxissal. A karok szabályos spirális alakban hagyják el a fényes galaxismagot, majd az NGC 5195 erős gravitációjának hatására torzulnak: csaknem egyenesen haladnak kifelé, ahol el is halványodnak. A spirálkarok mentén helyenként hosszú sötét ködök futnak végig. Az NGC 5195 szintén torzul az M 51 tömegvonzásának hatására: elliptikus formája megnyúlik az M 51 spirálkarjának irányában, a vele ellentétes irányban pedig halványan látszanak a távolabbi, “kiszóródó” csillagok.

A Vadászebek (Canes Venatici) csillagképben található galaxist 1773. október 13-án fedezte fel Charles Messier, majd 1781-ben felvette katalógusába. A közeli NGC 5195 galaxist Pierre Méchain 1781. március 20-án fedezte fel. Az M 51 23 millió fényévre található a Földtől, átmérője 60 ezer fényév, mintegy 100 milliárd csillagot tartalmaz.

1994-ben, 2005-ben és 2011-ben észleltek szupernóvát a galaxisban.