Stewart Sharpless (1926-2013) amerikai csillagász volt, aki a Tejútrendszer szerkezetét kutatta. (Amikor még ő volt fiatal, erről nagyon keveset tudtak.) A Yerkes Csillagvizsgálóban, a Wilson-hegyi Obszervatóriumban és az Egyesült Államok Flagstaff-i Tengerészeti Obszervatóriumában is dolgozott, professzor volt a Rochesteri Egyetemen. Olyanok kiváló csillagászok voltak a mesterei és közvetlen munkatársai, mint Johnson és Morgan (a ma széleskörben használatos UBV fotometriai rendszer, illetve a mai sznképosztályozási rendszer megalkotói), Baade, Hubble. 1952-ben adta közre Osterbrockkal közösen végzett munkája eredményeit, amelyben HII-régiók (ionizált hidrogénfelhők) távolságát becsülték meg, és ezek eloszlásából demonstrálták, hogy a Tejútrendszer spirális galaxis. Sharplessről itt lehet bővebben olvasni, az objektumainak szentelt honlapon.

A nevezetes Palomar Observatory Sky Survey (POSS) egy nagy, 122 cm-es Schmidt-távcsővel készült égboltfelmérés volt közvetlenül a II. világháború utáni években. Nagyméretű fotólemezekre örökítették meg az égbolt akkori állapotát. Később a lemezekről galaxisokat, különleges csillagokat, stb. gyűjtöttek katalógusokba, ma pedig összehasonlítási alapként szolgál a csillagok sajátmozgásának és hosszútávú fényességváltozásainak méréséhez: a jó 70-80 évvel ezelőtti képek és a mai mérések összehasonlításával kimutatható a csillagok elmozdulása, fényességük lassú változása.

Sharpless is végignézte a POSS fényképlemezeit, ő a fényes HII-régiókat gyűjtötte össze katalógusába. A katalógus első változata 1953-ban jelent meg, ebben 142 ködösséget lehet találni. A katalógus második, egyben végső változatát 1959-ben tette közzé, a két katalógusban együtt 313 ködösség főbb adatai találhatók meg, ezek alkotják a Sharpless-katalógust. A HII-régiók között katalógusa felsorol néhány szupernóva-maradványt és planetáris ködöt is. Ezek alapvetően azért kerültek be a katalógusba, mert ködösségeknek tűnnek (minthogy azok is, bár fizikai eredetük és némely tulajdonságuk más, mint a HII régióké). A Sharpless-katalógus objektumait általában S- betűvel és a katalógusbeli számmal rövidítjük, néha leírjuk, pl. S156 (S 156 is jó) vagy Sharpless-156. Mivel két katalógust adott köre, a második katalógust egy kettessel különböztetjük meg a név és a szám között, pl. S 2-49 vagy Sharpless 2-49. A csillagászok többnyire a második és végső verziót használják.

Sharpless végül 1900-as epochára adta meg a ködök koordinátáit és csak 1′-es pontossággal, ami később nehézzé tette az azonosítást egyes esetekben. 1982-ben Blitz, Fich és Stark korrigálták a pozícióadatokat, sőt azt találták, hogy az S3-tól az S32-ig az eredeti katalógusban a pozícióadatok rosszak voltak. Ezeket mind korrigálták, valamint 65 új HII ködöt tettek hozzá a listához, kilencet viszont, amit nem találtak, nem tudtak beazonosítani vagy nem HII-köd, töröltek a listából. Az ő munkájukat BFS-katalógusként hivatkozzuk. Új ködjeik a BFS 1-65 katalógusszámot kapták.

Néhány ismertebb objektumnak van Sharpless-száma: pl. az Orion-köd nemcsak M 42-43-ként ismert, de Sharpless 2-281-ként is, a Barnard-ív pedig azonos a Sharpless 2-276-tal.

A Sharpless-katalógus innen letölthető:

A Sharpless-objektumok mindegyikéről itt lehet találni felvételeket: http://www.sharplesscatalog.com/sharpless.aspx

Igencsak sok szép Galaxisbeli ködösséget figyelhetünk ezen a honlapon meg alaposan.

VCSE - Mai kép - Medúza-köd - APOD, E. Coles
VCSE – Mai kép – Medúza-köd – APOD, E. Coles
Az APOD (Astronomy Picture of the Day, a nap csillagászati képe) 2016. jan. 7-i képe az Sh 2-248-ról és az Sh 2-249-ről készült, amiknek van IC-száma is. A képet mellékelten mutatjuk be. Az IC 443 = Sh 2-248, vagy, aki szereti a becézést, annak ez Medúza-köd (Jellyfish Nebula) is lehet. Ez a köd balra lenn, a narancsos-barnásan fénylő terület. A Medúza-köd az északi félteke közepes szélességeiről (pl. Magyarország) igen jól észlelhető, lévén, hogy az Ikrekben van, az Éta Geminorum közelében helyezkedik el. A kép felső részén kékes-zöldesen az IC 443 (=Sh 2-248) látszik, ami egy szupernóva-maradvány. A szupernóva, ami ezt a ködöt létrehozta, kb. 3 000- 30 000 évvel ezelőtt robbant, távolsága tőlünk mintegy 5000 fényév. Közepén egy neutroncsillagot (a csillagmag maradványát) találtak. Az IC 443 látszó átmérője 50′, vagyis nagyobb, mint a teleholdé! Valódi átmérője 20 parszek (kb. 70 fényév). A gyenge röntgenforrásként is viselkedő Medúza-ködöt egy IIp típusú szupernóva hozta létre.

Ez a szupernóva gázanyagban gazdag környezetben robbant. A szupernóva lökéshulláma összesöpörte az anyagot maga előtt, és izzásra, sűrűsödésre késztette.

Az Sh2-249 jobbra fenn a kékeszöldesen derengő terület, egy emissziós köd.

A mellékelt képet E. Coles készítette Astrophysics AP 130 mm-es nyílású, f/6,3-as távcsővel, SBIG STXL 11002 CCD-kamerával, OIII, SII és Halfa szűrőkkel, Hubble-palettára színezve a képet. Egy 0,7-szeres fokuszreduktort is alkamazott. A képfeldolgozáshoz Maxim DL pro 5-öt (ilyen van az egyesületi csillagdánkban is!), PixInsightot és Photoshopot használt. Az képeket 2016. dec. 26-án és 27-én vette fel, 14×900 sec-et exponált OIII és SII szűrőkben, és 30×900 sec-et halfában, összes expozciós idő pedig 14,5 óra volt. A Kép Illinois-ból (USA) készült.

Ma van a téli napforduló napja, egészen pontosan ma 10:44 UT-kor (magyar idő szerint 11:44 óra:perckor) halad át a Nap a téli napforduló pontján.

Az APOD ezt Bajmóczy György videójával illusztrálja:

(A videóra bemásolta a Nap egyes napokon húzott íveit. Jól lehet látni, hogy nyáron magasabban, télen alacsonyabban jár a Nap. Amikor pedig az év minden napjáról azonos órát-percet választ ki, és ezeket a napképeket másolja egy képre, akkor a Nap egy nyolcas alakot látszik bemutatni az égen. Ezt hívják analemma-görbének.)

Néha furcsa alakzatokat produkál a Természet: hol teljesen szabályszerűt és szimmetrikusat, hol éppen kaotikussága miatt tetszik nekünk. A Természet nyelve a matematika, titkosírásának megfejtői a természettudományok, de ecsetjét a legjobb festők kezelhették. Oly’ sok szép természet- és asztrofotó mellett erre jó példa a kissé torz gyűrű alakú Sharpless 2-308 is (Sh 2-308).

Mai kép - Egy Wolf-Rayet - köd: Sh 2-308 - VCSE
Mai kép – Egy Wolf-Rayet – köd: Sh 2-308 – VCSE
A mellékelt képen látható Sh-2 308 mintegy 5200 fényévre van a Naprendszertől a Nagykutya (Canis Maior) csillagképben, látszó átmérője kissé nagyobb a teleholdnál, valódi átmérője pedig kb. 60 fényév. Egy, a Napnál hússzor nagyobb tömegű, preszupernóva (vagyis szupernóva-robbanás előtti) állapotban lévő Wolf-Rayet csillag erős szele és sugárzása (részben erős ultraibolya sugárzása) hozta létre ezt az alakzatot. Egyszerűen a Wolf-Rayet csillagok nagyon erős csillagszele összesöpri a csillagközi anyagot maga előtt, a csillagszél és a csillagközi anyag ütközése pedig sugárzásra készteti. Az ilyen ködöket néha Wolf-Rayet-ködöknek nevezik A képen látható köd talán csak 70 ezer évvel ezelőtt keletkezett. A kék buborékfalban a sugárzást elsősorban ionizált oxigénatomok rekombinációs sugárzása hozza létre.
A Wolf-Rayet csillagokról részletesebben 2016. októberében Csizmadia Szilárd beszélt a Virtuális Csillagászati Klubban.  Ennek felvétele nemsokára felkerül a VCSK archívumába.
A fenti képet Anis Abdul készítette Texas-ból 2016. október 29-én és 30-án. 20 x 480 sec Halfa és 57 x 600 sec OIII expizíciós időkkel és szűrőkkel készült képet adott össze, amelyeket LRGB szűrős képekkel egészített ki. A képskála 2,16 “/pixel. A távcső egy mindössze 106/530-as Takahashi FSQ 106 ED műszer volt, ZWO ASI1600MM hűtött kamerával és Astro-Physics AP 900 mechanikával ellátva. Mindehhez még egy vezetőtávcsövet és vezetőkamerát használt. Szeretett volna többet is exponálni rá, de esős-felhős két hetes időszak jött, majd megérkezett a teleholdas időszak, ami alkalmatlan ilyen ködösségek fotózására… Bár az APOD már a nap csillagászati képének választotta 2016. dec. 20-án, Abdul szeretne további három éjszakán fényt gyűjteni róla és hozzáadni a képhez, hogy még több részletet és árnyalatot felfedjen.

A 17. században Johannes Hevelius szabad szemmel egy halovány ködösséget látott a Nagygöncöl csillagképben.

1764-ben Charles Messier megvizsgálta a Hevelius által adott helyet, és egy kettőscsillagot talált ott, amelyet majdnem két egyforma fényességű csillag alkot. Talán a szoros, 1′ szeparációjú kettőst nézte el Hevelius ködösségnek. Messier azért felvette a katalógusába 40-es sorszám alatt (jele ezért M40), így ez lett az egyetlen kettőscsillag a Messier-katalógusban: a többi objektuma nyílt- és gömbhalmaz, köd, galaxis…

1863-ban Friedrich A. T. Winnecke beírta kettőscsillagkatalógusába 4-es sorszám alatt, így Winnecke 4 név alatt is ismert. A legnagyobbak is követnek el hibát: Robert Burnham azt írta a “Burnham Égi Kézikönyvében”, hogy az M40 “a Messier-katalógus ritka hibáinak egyike” és hibáztatta Messier-t, hogy belefoglalt egy kettőscsillagot a katalógusába. De miért lenne ez hiba? Messier célja az volt, hogy az égi állandó ködösségeket ne tekintse senki üstökösnek üstököskeresés közben, és Hevelius nézte ezt el ködösségnek…

2016. december 5-én egy friss tanulmány (https://arxiv.org/abs/1612.00834) a Gaia asztrometriai műhold trigonometrikus parallaxis-méréseit felhasználva megmutatta, hogy a két csillag nincs fizikai kapcsolatban egymással, csak egy szimpla optikai kettőst láttunk. Az egyik 350 parszekre (hibahatár: 30 parszek), a másik 140 parszekre (hibahatár: 5 parszek) van tőlünk. így nem valódi kettősről van szó. Ezt már 2002-ben gyanították a HIPPARCOS műhold Tycho-katalógusa alapján, de akkoriban még elég pontatlanul ismerték e csillagok távolságát.

A két csillag szeparációja manapság kissé nagyobb, mint Messier idejében volt: távolodni látszanak az égen egymástól. 1991-ben már 51,7″-re voltak egymástól.

Az Astronomy Picture of the Day (APOD) mai képe Feltóti Péter képe az NGC 7331 spirálgalaxisról (jobbra) és a Stephan-ötösről (ang. Stephan’s Quintet). A Pegazusban látható galaxisok közül az NGC 7331 10 cm körüli távcsővel már jól látható. 50 millió fényévre van tőlünk. A balra, az égen kb. fél fokra lévő kisebb galaxiscsoport nincs kapcsolatban vele, lévén a Stephan-ötös (vagy Stephan-kvintettként is előfordul magyarul) tőlünk 300 millió fényévre van.
VCSE - Mai kép - NGC 7331
VCSE – Mai kép – NGC 7331
A Stpehan-kvintettet Edouard Stephan fedezte fel 1877-ben a Marseille-i Csillagvizsgálóból. Legfényesebb tagja az NGC 7320 jelölést viseli. A többiek számai: NGC 7319, NGC 7318A és NGC 7318B, NGC 7317. A közelben látszik egy halványabb, NGC 7320C jelű galaxis is. Az NGC 7319 egyben Seyfert 2 típusú galaxis is.
A Stephan-kvintett Hickson Kompakt Galaxiscsoport 92 (Hickson Compact Galaxy Group 92, HCG 92) néven is ismert. A Hickson-féle galaxiscsoportok heves és többszörös ütközést bemutató kisebb galaxiscsoportok, amelyekben egyszerre több galaxis egyesülését látjuk éppen. Ezekről és más galaxiscsoportokról egy előadás felvétele itt nézhető meg .
Galaxishalmazokról a VEGA 69-ik számában lehet olvasni.