"Teleholdkor a teleholdat kell nézni" - válaszolta egyszer Mizser Attila a címbeli kérdésre. De mit nézzünk a teleholdon, amely vakító és fényes, és az árnyékok rövidek, ezért a kráterek kevésbé kivehetők? Telehold idején a Hold felszínén a Nap majdnem „felülről” világítja meg a Holdat, ezért a hegyek, kráterfalak, völgyek árnyékai rövidek vagy eltűnnek. (Kivétel a telehold pereme, ahol ilyenkor lapos szögben esnek be a Nap sugarai. Itt azonban a rálátás szöge nagyon kicsi, ezért hiába hosszúak ott a kráterárnyékok, vetítési effektus miatt pont "nem látunk bele" azokba a kráterekbe ilyenkor sem.) Ezért a Hold ilyenkor kevésbé plasztikus, „egyenletesebbnek” tűnik. Viszont éppen ekkor válnak igazán látványossá az albedó-különbségek: a világos és sötét területek, a tengerek, valamint a fiatal kráterekből kiinduló sugársávok. A sugársávok nem árnyékok, hanem kidobott törmelékből és másodlagos becsapódások által felfrissített felszínből álló, nagy kiterjedésű, gyakran hosszú, vékony egyenesnek tűnő, a Hold átlagos fényes területeinél is fényesebb, világosabb mintázatok. A legfontosabb teleholdas célpontok: Tycho, Copernicus, Kepler, Proclus, Aristarchus, valamint a Hold nagy sötét medencéi: Mare Imbrium, Mare Serenitatis, Mare Tranquillitatis, Mare Crisium, Oceanus Procellarum, Mare Nubium és Mare Humorum.
...
