A galaktikus cirruszfelhő (ang.: galactic cirrus cloud) – más nevükön infravörös cirruszfelhők (ang.: infrared cirrus clouds) – a Galaxisunkban előforduló, szálas – filamentáris – szerkezetű, ritka eloszlású por. Legerősebben távoli infravörösben sugároz. (A távoli infravöröst egyes szerzők 25-350 mikrométeres, mások megengedőbben a 15 mikrométer – 1 mm hullámhosszú elektromágneses sugárzásként határozzák meg.) Először 1965-ben figyelte meg őket látható fényben B. T. Lynds a Palomar Observatory Sky Survey (POSS, Palomar Csillagvizsgáló Égboltfelmérés) fotografikus lemezein. Részletes tulajdonságaikat az IRAS (Infrared Astronomical Satellite) holland-amerikai-egyesült királyságbeli műhold észlelte 1983-ban, 60 és 100 mikrométeren, és ekkor sikerült őket első alkalommal alaposabban feltérképezni. Nevüket kinézetükről kapták.


Az integrált fluxusködöknek sok köze van a galaktikus cirruszfelhőkhöz: azok halványabb, nehezebben észlelhető, magas galaktikus szélességeken előforduló részei. Steve Mandel fedezte fel őket hosszú expozíciós idejű, nagy látómezejű képein, amelyeket az Égi Északi Pólus vidékén készített. Az elsőként felfedezett ilyen objektumot megkülönböztetésül Integrált Fluxusködnek nevezik. A felfedezés nem olyan régen, 2005-ben történt. (Talán nem érdektelen megjegyezni, hogy Steve Mandel amatőrcsillagász, aki az általa felfedezett ködökről hivatásos csillagászokkal konzultált, mielőtt felfedezését közzétette. Az 1980-as évektől kezdve észlelt ilyeneket, de a felfedezés csak a 21. század elején vált elismertté.) A fluxusködökről részletesebben itt írtunk, az M81-82 körüli Integrált Fluxusköd pedig itt látható. Az Integrált Fluxusköd és más fluxusködök lefényképezése rettenetesen nehéz és hosszadalmas észlelési feladat. Kitartó munkával (650×5 perc = 54,26 óra expozícióval!) Schmall Rafaelnek sikerült megörökítenie az M81-82 körüli Integrált Fluxusködöt, képe és az észlelési kihívásokról szóló beszámolója itt tekinthető meg. Integrált fluxusköd látszik pl. az NGC 891 körül is – nem az extragalaxishoz tartozik, hanem a mi Galaxisunk porfelhői látszanak arrafelé.
Az integrált fluxusködök főleg a déli és az északi égi pólus körül látszanak. Csakis hosszú és mély expozíciós idejű felvételekkel lehet őket megörökíteni. A por mellett hidrogéngázt és szén-dioxid gázt is tartalmaznak. Ezek a fluxusködök a galaktikus cirruszhoz tartoznak: magas galaktikus szélességeken, a fősíktól távol, a Galaxisunk távolabbi régióiban fordulnak elő, és nagyon halványak. Kiterjedésük gyakran több fok az égen.
A galaktikus cirrusz és az integrált fluxusködök nem egy-egy csillag fényét verik vissza, mint ahogy azt a kompaktabb és gyakran szabálytalan alakú reflexiós ködök teszik (ilyet láthatunk pl. a Fiastyúk csillagai körül is), hanem a Galaxisunk csillagaiból érkező hőt veszik fel, és azt sugározzák vissza. Mivel távolabb vannak a csillagoktól, mint a reflexiós ködök, csak kevés hőt kapnak, ezért láthatók jobban távoli infravörösben (Wien-törvény: a sugárzás maximumának hullámhossza fordítottan arányos a kibocsátó égitest hőmérsékletével!), és ezért halványak látható fényben.
A fényesebb galaktikus cirruszfelhők és halványabb komponenseik, a fluxusködök fontos dolgokat árulnak el a csillagászoknak a csillagkeletkezésről, az anyag körforgásáról a Galaxisban. Korábban megzavarta az extragalaxisokat kutatókat, mert amíg ki nem derült, hogy galaxisunkbeli halvány, szálas ködök, addig pl. az M81-82 közötti és körüli fluxusködöt a két galaxist összekötő, halovány, ritkás csillagáramnak is vélték (Arp-huroknak is nevezték).
Források:
Wikipédia
https://www.cosmotography.com/images/galactic_cirrus.html
Galaxis és csillagközi por (Bognár Tamás, 2015)
M81 és 82 (Csizmadia Szilárd, 2016)
A Messier 81 és Messier 82 galaxisok integrált fluxusködökkel (Schmall Rafael, 2017)