VCSE - Ütközés az NGC 3256-ban - APOD, NASA, ESA, HST
VCSE – Ütközés az NGC 3256-ban – APOD, NASA, ESA, HST

Az NGC 3256-ot John Herschel fedezte fel 1835. február 3-án déli útja során. 1833-ban ment hajóval Angliából Dél-Afrikába, a következő év elején érkezett meg Fokvárosba, és 1838-ig ott is maradt. Déli féltekei észleléseit 1847-ben egy könyvben publikálta. (Ugyanebben a könyvében adott neveket a Szaturnusz akkor ismert holdjai közül a Mimas-nak, az Enceladus-nak, a Tethys-nek, a Dione-nek, a Rhea-nak, a Titan-nak és a Iapetus-nak. E déli utazás során megfigyelte a Halley-üstökös 1835. évi visszatérését, ami arról a féltekéről jobban látszódott, az Éta Carinae 1837. évi kitörését, fogadta a világ körüli úton lévő Charles Darwint, akit részben John Herschellel Fokvárosban folytatott beszélgetései is inspiráltak később az evolúcióval kapcsolatos kutatómunkára (főleg az időről és a geológiáról értekezett ekkor Herschel), feleségével együtt virágmintákat gyűjtöttek. Tartalmas egy út lehetett!

A Dél-Afrikai Csillagvizsgálótól csak pár utcára van a fokvárosi Herschel-utca, nevének egyik megörökítése a sok közül.

Az NGC 3256 vizuálisan 11,5 magnitúdós, Sb típusú spirálgalaxis, és messze délen, a Vela (Vitorla) csillagképben látszik -43°54′-es deklináción. Magyarország legdélebbi települése mostanság Beremend, onnét nézve 0°19′-re emelkedik a horizont fölé nagy néha. Gyakorlatilag tehát Közép-Európából megfigyelhetetlen objektum, és Dél-Európában sem jön sokkal 5-10° horizont feletti magasság fölé. Látszó mérete kb. 3×2 ívperc. Távolsága kb. 100 millió fényév, a Hydra-Centaurus – szuperhalmaz tagja.

Az NGC 3256 valójában két, éppen ütköző galaxisból áll. Az árapályerők által létrehozott, leszakadó csóvákban fiatal nyílthalmazok látszanak. magja kettős, hiszen a két ütköző galaxis magját látjuk benne. Éppen ezért érdemes kinagyítani a képet és a magjában nézelődni kicsit. Infravörösben nézve az NGC 3256 a legfényesebb közeli galaxis.

A két mag 5″-re van egymástól, valós távolságuk egymástól mindössze 850 parszek. Mindkét galaxismag jól látszik infravörösben és rádiótartományban, de a déli magot a porfelhők elrejtik az optikai tartománybeli szemek elől. Egyes tanulmányok szerint akár egy harmadik mag is lehet, ami csak közepes infravörösben látszik – talán egy harmadik volt galaxis magja, ami szintén részt vesz a magok egyesülésében. Az északi magból ionizált gáz fúvódik ki.

Az NGC 3256 az ütközött, majd az összeolvadó galaxisok egyesülésének utolsó fázisaiba enged részletes bepillantást, mert közel van hozzánk. Éppen ezért a Spitzer infravörös és a Chandra röntgentávcsővel is megfigyelték.  Ez alapján a déli, optikaiban nem látszódó mag Seyfert 2-es típusú galaxismag lehet, a másik mag normálisnak tűnik.

A galaxisban rengeteg rózsaszínes, vöröses HII-régió látszik, köztük szuper-csillaghalmazok és a Tarantula-ködnél a valóságban 75-ször fényesebb ködös csillaghalmazok is. Sok HII-régióban figyeltek meg szupernóva-maradványoktól és talán fekete lyukat tartalmazó kettősöktől származó röntgensugárzást. Nem egy HII-régióból a későbbiekben valószínűleg gömbhalmazok is fognak keletkezni.

A galaxis hidrogénhez kapcsolható sugárzásának jó 75%-a a leszakadó csóvákból érkezik. Két ilyen csóvája van a galaxisnak. A két csóva színe különböző, mert koruk is különböző: 841 és 288 millió éve alakultak ki a bennük látható csillagok.

Az NGC 3256-nak sok apró kísérőgalaxisa is van, némelyiket az árapályerők éppen szétszakítják (pl. NGC 3263).

A fenti felvételt a Hubble Űrtávcső (HST) készítette erről a csillagvárosról.