A bolygók és a csillagok között helyezkednek el a barna törpék. A bolygókban nincs természetes eredetű magfúzió, a barna törpékben kb. százezer évig a deutérium-atommagok egyesülnek, de utána a folyamat leáll, és bolygók módjára összehúzódnak olyan Jupiter méretűre; a csillagokban viszont évmilliókon-évmilliárdokon át egyesülnek a hidrogénatomok héliumatommagokká vagy más fúziós folyamatok is végbemehetnek bennük, csillagtömegtől és kortól függően.

 T típusú barna törpe művészi ábrázolása
T típusú barna törpe művészi ábrázolása

Nem világos, mennyi barna törpe lehet a Tejútrendszerben, mindenesetre biztosan kevesebb, mint olyan 25 éve megtippelték (akkor azt várták, több van belőlük, mint csillagból!). Egy 2004-es és egy 2008-as tanulmány szerint minden három csillagra jut csak egy barna törpe az Orion-ködben. Egy 2012-es tanulmány szerint ennél is kevesebben vannak, minden 6 csillagra jut csak egy barna törpe a mezőben (vagyis olyan helyeken, amelyek nem tartoznak sem nyilthalmazhoz, sem gömbhalmazhoz, sem csillagkeletkezési régióhoz), egy 2016-os tanulmány ezt lényegében megerősítette, aszerint a Nap környezetében minden 5,2 csillagra jut egy barna törpe. Egy másik, szintén 2016-os tanulmány szerint viszont a legszűkebb, 10 parszeken belüli környezetünkben csak minden 10 csillagra juthat egy barna törpe. Szóval, a becslések szórnak, de az biztos, hogy barna törpéből jóval kevesebb van, mint csillagból, de hogy mennyivel kevesebb, attól függ, hogy egy születőben lévő nyilthalmazra tekintünk vagy a mezőre.

Még izgalmasabb egy friss tanulmány szerint, hogy az a kevés barna törpe sem egyenletesen oszlik el környezetünkben. Hat és fél parszeken belül 136 csillagot és 26 barna törpét ismerünk. A csillagok egyenletesen oszlanak el köröttünk. Viszont csak öt barna törpe található előttünk, abban a féltekében, amerre a Nap halad, miközben megkerüli a Naprendszer centrumát, a többi 21 mögöttünk van. Ez nem egyenletes eloszlás, ilyen arányok véletlenszerű kialakulásának az esélye csak 0,2%.

A jelenség felfedezői (német csillagászok a potsdami Leibniz Intézetből) úgy gondolják, semmiféle asztrofizikai magyarázata nincs ennek a furcsa eloszlásnak, inkább arról lehet szó, hogy egyszerűen a Nap mozgásának irányában lévő féltekét még nem nagyon vizsgálták át barna törpék után, inkább arra kellene keresni, ha a közelieket meg akarjuk találni. Nézetük szerint az egyenletlen eloszlás arra utal, hogy messze nem találtuk meg a közeli barna törpéket még, de majd ha sikerül, az eloszlás egyenletessé válik.

Összevetve ezt a közeli fehér törpékre vonatkozó vizsgálattal (http://vcse.hu/feher-torpek-a-nap-40-parszekos-kornyezeteben/), úgy tűnik, hogy 406 évvel a távcső feltalálása után is még nagyon-nagyon feltérképezetlen még a Nap körüli, közeli kozmikus környezetünk is, ha a halványabb, ezért nehezebben észrevehető égitesteket listázzuk.

A Földön vulkanizmus útján új szigetek keletkeznek a tengerben, tavak tűnnek el a globális felmelegedés következtében, és más gyors változások is vannak a földrajzunkban. Más bolygók felszíne nagyon állandó, csak néha alakul ki egy-egy új kráter kisbolygó becsapódás következtében, esetleg eltüntetve régebbi krátereket.

A Titán változékony tava, hulláma, vagy más jelensége? Kép forrása: Cassini űrszonda


A Szaturnusz Titán nevű holdjának felszínén azonban tavak vannak, a holdnak pedig erős légköre van. A Titán tavai és folyói főképp metánból és más szénhidrogénekből állnak. A Szaturnusz rendszerében keringő Cassini űrszonda igen gyakran mérte fel a Titán felszínét radarjával. A mellékelt képsorozaton lehet látni, hogy valami a Titán felszínén 2013-ban megjelent (2007-ben még nem volt ott), 2014-ben még ott volt, de alakja-kinézete megváltozott; 2015-re az objektum eltűnt. Az alakzat hossza 20 km volt maximálisan. Nem világos, miféle alakzat ez: valamilyen geohidrodinamikai aktivitás, elolvadó jéghegy, vagy egy vízesés, amely amikor működött, esetleg habhullámokat keltett, vagy egy tavacska óriásit hullámzott, de most pont nincs ott vihar, amikor nem látjuk.

2017-ben megint lesz lehetőség e terület radarképeinek elkészítésére, lehet tippelni, mit látunk majd ott…

VCSE - AR 2497 -Bognár Tamás, Nagykanizsa
VCSE – AR 2497 -Bognár Tamás, Nagykanizsa

Megnevezés: AR 2497
Dátum/Idő: 2016. 02. 09 . 06:50-07:30 UT
Felszerelés: 150/2250 Newton + Baader Solar Filter ND5 + 70/700 módosított Coronado PST
Nyugodtság: 5-8/10
Átlátszóság: 2-4/5
Hőmérséklet: ~ 12°C
Szél: szélcsendből folyamatos átmenettel erős széllökések
Helyszín: Nagykanizsa, NAE Canis Maior Nap Obszervatórium
Észlelő: Bognár Tamás

A rajz a reggeli órákban készült, amikor az időjárás még lehetővé tette az észlelést. Eredetileg vizuálisan szerettem volna észlelni, majd látható és H-alfa tartományban felvételeket készítettem volna. Az időjárás csak a vizuális észlelésre hagyott időt. Mivel eredetileg csak nézelődni szerettem volna, nem terveztem rajzolást. De az észlelés hozta magával az érzést, “ezt meg kell örökíteni rajzban is”. Mivel nem készültem rajzolásra, így azt használtam, ami éppen kéznél volt. Zsebemben lévő papírlapra rajzoltam golyós tollal…

A rajzolást látható fényben kezdtem, majd hamarosan abba is kellett hagynom, mert kezdtek megjelenni a felhők. Egyre hullámzóbb és homályosabb lett a kép az okulárban. Ekkor jött az ötlet, hogy meg kellene próbálni az átalakított Coronado PST-vel megnézni a napfoltot. Mivel a PST eleve egy szűkebb sávban engedi át a fényt, ezért bíztam benn, hogy a gyengülő minőségű égbolton még tud valami használhatót produkálni. Szerencsére H-alfa tartományban még egy darabig “használható” volt az ég. A PST etalon szűrőjét végállásba hangoltam. Így a finom felszíni részletek eltűntek, és a látvány szinte megegyezett a látható fény tartományában észlelhető képpel. Azzal az eltéréssel, hogy a részletek kontrasztosabban és finomabban látszottak. A penumbra pereme és a felszín finomabb , részletesebb és granuláltabb volt. Ezzel a módszerrel fejeztem be a rajzot.

A rajz az észleléskor látott napfoltcsoport összetett finom szerkezetének látványát, a látvány hatását igyekezik visszaadni már-már művészi ábrázolással. Az észlelés felvet egy roppant érdekes kérdést: ez a rajz most látható vagy H-alfa tartományban készült?

(A szerk. megjegyzése: mint kiderül a cikkből, ez egy kompozit, látható + H-alfa észlelés.)

ooariCsizmadia Szilárd: Bolygójelölt egy négyes csillagrendszerben
Csizmadia Szilárd: Bolygójelölt egy négyes csillagrendszerben

 

Szeretettel hívunk meg a VCSE következő Virtuális Csillagászati Klub-összejövetelére, amely
 
2015. február 15-én, este 20:00 órakor kezdődik (hétfő),
 
és a szokott módon a www.galileowebcast.hu oldalon lehet hallgatni és nézni, illetve skype-on kommentálni, kérdezni, stb.
Előadó, cím és téma:
Csizmadia Szilárd: Bolygójelölt egy négyes csillagrendszerben

Az eddig megismert exobolygók kb. fele magányos csillag körül kering (mint ahogy a mi magányos Napunk körül keringenek a bolygók), kb, másik fele kettőscsillagrendszerben van, ahol a tág kettőscsillag egyik komponense körül kering a planéta. Mintegy 10 olyan bolygó ismert, amely egy kettőscsillag mindkét tagja körül kering. Egy esetben a bolygó hármas csillagrendszerben, egy további esetben pedig négyes csillagrendszerben kering egy bolygó.Az előadásban egy új felfedezést mutatunk be, ahol magyar-német-amerikai csillagászok találtak egy nagyon erős bolygójelöltet egy különleges négyes csillagrendszerben. Az előadásban spekulálunk arról is, mennyire lehetnek lakhatók ezek a bolygók és milyen stabil lehet a pályájuk.

A most következő az első nyilvánosságra hozott, egyben célzott megfigyelés a VCSE távvezérelt csillagdájából

A 2015. december 23-i Aldebaran-fedés kilépéséről az alábbi három fotót Bánfalvi Péter és Csizmadia Szilárd készítette a VCSE távvezérelt egyesületi csillagdájából. A felvétel technikai adatai: 250/1200-as Newton-távcső, kómakorrektorral, Canon 6D (nem átalakított) fényképezőgéppel, ISO 100 érzékenységgel és 1/250 sec expozíciós idővel. A képeken az Aldebaran-t a Hold peremének közelében, kb. 7 óránál érdemes keresni (a kamera orientációja miatt ez kb. nyugat az égen).

VCSE - Hold - Aldebaran
VCSE – Hold – Aldebaran

Az első felvétel közvetlenül a kilépés után ábrázolja az Aldebarant közel a Hold pereméhez (19:22:22 UT-kor, Zalaegerszegen a kilépés előrejelzett időpontja 19:22:21 UT volt). A kép alján, kissé balra, a képre mereven bámulva kell keresni az Aldebarant, éppen látszik, ahogy kibújik a Hold mögül a vörös óriáscsillag. (Látszó mérete a Holdénál azonban jóval kisebb.) A kilépés pontosan az előrejelzett időpontban történt tehát, rá egy másodpercre már éppen észrevenni a csillagot.

VCSE - Hold - Aldebaran
VCSE – Hold – Aldebaran

A második képen már eltávolodott a Hold a Bika főcsillagától – ez a kép 19:23:00 UT-kor, 39 másodperccel a kilépés után készült, és már könnyedén elválasztható a kép alján látszó Aldebaran a Holdtól.

VCSE - Hold - Aldebaran
VCSE – Hold – Aldebaran

A harmadik kép 19:25:24 UT-kor, három perccel és 3 másodperccel a kilépés után készült. Az Aldebaran már jelentős távolságra látszik kísérőnktől. Az észlelés érdekessége, hogy a konkrét képeket Csizmadia Szilárd készítette, aki Berlinből vezérelte a Zalaegerszegen található műszert. Az Aldebaran a Hold fényes oldalán lépett ki, ezért a kép alsó részén látható (az égen kb. nyugatra). Utána szép együttállást lehetett látni még órákon át.


A fenti videón pedig az észlelés során 12 másodpercenként készített képekből összeállított sorozatfelvétel animációja tekinthető meg. Az észlelés végét ködösség zavarta meg, az animáción ez is jól kitűnik. A távcső az Aldebarant követte, ezért látszik a Hold mozogni a képeken.