VCSE - Mai kép - A Huygens landol a Titánon
VCSE – Mai kép – A Huygens landol a Titánon
 

Az APOD mai képe a Huygens űrszonda 2005. január 14-i , 10 évvel ezelőtti Titánon történt landolására emlékezik meg.

A képen szereplő halszemoptikás felvételek a landolás során készültek. A bal felső felvétel 6 km magasságban készült, míg a jobb alsó 200m-re a felszíntől.

A Huygens volt az első űrszonda, amely leszállt a Szaturnusz Titán nevű holdjának felszínére. A Huygenst az ESA építette, és az amerikai Cassini űrszondával juttatták el a Szaturnuszhoz.

ESA:
Az Európai Űrügynökség (angolul European Space Agency, ESA) egy kormányközi szervezet, mely a világűr felderítésével és felhasználásával foglalkozik. Központja Franciaországban, Párizsban van. Magyarország 2003 óta az ESA ún. európai együttműködő állama, így a PECS (Plan for European Cooperating State) programon keresztül vesz részt az ESA programjaiban. A PECS célja, hogy felkészítse az államokat az ESA-hoz való csatlakozásra. (Referenciaként érdemes tudni, hogy a szomszédos országok: Csehország 2008 óta, Románia 2011 óta, Lengyelország 2012 óta az Európai Űrügynökség tagállamai. Magyarország csatlakozása még (vagy már?) “folyamatban van”.)

A Cassini űrszondát a Huygensszel együtt 1997. október 15-én indították Titan-4 hordozórakétával a floridai Cape Canaveralból. A két szonda 2004 nyarán érkezett meg a Szaturnuszhoz. 2004. december 25-én a Huygens levált az anyaszondáról, és 21 napos szabad repülés után 2005. január 14-én szállt le a Titánon a Xanadu (Titan) terület közelében. Elérte a felszínt is, bár a tervezés során a folyékony felszínre (“tengerre”) érkezést is figyelembe vették. Annak ellenére, hogy hivatalosan nem leszállóegységnek tervezték, a felszín elérését követően még 90 percen keresztül küldött adatokat. Több mint 700 felvételt készített a légköri ereszkedés közben és a felszínen.

Műszerek
Huygens Atmospheric Structure Instrument (HASI):
ez a műszer egy sor szenzort tartalmazott, amelyek mérték a Titán atmoszférájának a fizikai és elektromos tulajdonságait. A gyorsulásérzékelők mérték a gyorsulást mindhárom tengely mentén, az ereszkedés során. A szonda már ismert aerodinamikai tulajdonságai alapján határozták meg a légkör sűrűségét. A HASI alrendszerben volt még egy mikrofon, amely regisztrálta az ereszkedés és a landolás közbeni hangokat. Korábban csak a Venyera–13 végzett ilyen kísérletet.

Doppler Wind Experiment (DWE):
mérte a szonda rádiójeleiben fellépő Doppler-eltolódást, amelynek alapján tudni lehetett bármilyen elmozdulásról.

Descent Imager/Spectral Radiometer (DISR):
több szenzorral és látómezővel végzett megfigyeléseket. A Titán vastag légkörének sugárzási egyensúlyát mérte. A napszenzorok a Nap körüli fényintenzitást mérték a légkörön keresztül. Ez alapján ki lehetett számolni a légköri részecskék méretét és számsűrűségét. Két képalkotó (egy optikai és egy infravörös) az ereszkedés utolsó részén figyelte a felszínt. Ahogy a szonda forog, mozaikképet csináltak a landolás helyéről. Volt egy oldal irányú képalkotó a horizont fényképezésére. A spektrális mérésekhez a landolás előtt egy lámpa világítja meg a felszínt, amely kiegészíti a Nap gyenge fényét.

Gas Chromatograph Mass Spectrometer (GCMS):
ez egy sokoldalú kémiai gázanalizátor a Titán atmoszférájában lévő kémiai elemek, a kémiai összetétel meghatározásához. Egy tömegspektrométert és egy gázkromatográfot tartalmazott.

Aerosol Collector and Pyrolyser (ACP):
szűrők segítségével mintákat gyűjtött a légköri aeroszol részecskékből, majd a mintákat felmelegítette, hogy az illóanyagok elpárologjanak, a szerves anyagok pedig felbomoljanak. A mintát ezután a GCMS műszerhez küldte egy vezetéken keresztül, amely elvégezte a vizsgálatokat.

Surface-Science Package (SSP):
egy sor szenzort tartalmazott a Titán felszíni tulajdonságainak meghatározásához. Egy akusztikus szondázó az ereszkedés utolsó 100 méterében folyamatosan mérte a szonda és a felszín közötti távolságot, az ereszkedés ütemét és a felszín durvaságát.

Tagdíjfizetési határidő: január 31.

 

Tavaly egy figyelemreméltó, fénylő viharjelenség tűnt fel a Szaturnusz északi félgömbjén. Hamarosan “kígyóviharnak” nevezték el alakja után. Mérete az eltelt egy év alatt egyre nagyobbá vált, és folyamatosan körbejárja a bolygót.

 

VCSE - Mai kép -
VCSE – Mai kép – “Kígyóvihar a Szaturnuszon”

 

Ezen az amatőr felvételen a bolygógömb északi (a képen felső) részén lehet látni az átlagostól elütő színá, fényes és hatalmas kiterjedésű viharjelenséget. (A Szaturnusz gömbjének átmérője kb. a Földének kilenc-tízszerese, tehát ennek a viharnak a mérete nagyobb a Földénél!)