Az idő kissé borult, de a hangulat annál ragyogóbb – Schwáger Flóra

A csillagászat napjának megünneplése alkalmából került megrendezésre csillagleső estünk a zalaegerszegi Dísz téren 2025. május 3-án. Az este “fénypontjai” a Mars, a Jupiter és a Hold voltak. Sajnos, az éjjel kezdetén az ég még igen felhős volt, így az első órákban csak a Holdat tudtuk megmutatni az arra tévedőknek. Ám szerencsénkre 10 óra felé ez megváltozott. A felhők többsége elvonult, az ég kitisztult, és a Mars és a Jupiter is a terítékre kerülhettek! A VCSE távcsöves bemutatói célja, hogy felhívjuk az emberek figyelmét a körülöttük lévő hatalmas Univerzumra. Azt üzenjük ezzel nekik, hogy igenis merjenek felnézni!

VCSE – Péter Attila tagtársunk telefonos-távcsöves fotózást mutat be érdeklődőknek – Szalontai Tibor felvétele

Ebben a küldetésben ezen az éjszakán sem buktunk el. Hisz körülbelül 100 főre lehetett becsülni az érdeklődők számát. Ebben pedig a csillogó szemű gyermekektől elkezdve a kíváncsi tekintetű felnőttekig minden korosztály megfordult. A rendezvény 11 óra körül ért véget. Habár az ég nem is volt sokszor tiszta, pár arra sompolygó kíváncsi szempárnak sikerült megpillantania a vékony felhőzeten, vagy a felhőlyukakban átvilágító égitesteket.

VCSE – Zajlik a bemutató – Ágoston Zsolt felvétele

Közreműködők és távcsöveik:

Jandó Attila: 130/1000 Dobson

Császár Kornél: 200/1200 Dobson

Ágoston Zsolt: 150/1800 Makszutov-Cassegrain, Proxisky Ragdoll 17 mechanika

Szalontai Tibor: 154/1370 Ritchey-Chrétien Celestron 8SE mechanikán, 305/1500 Flextube GoTo Dobson

Bánfalvi Péter: 100/1000 Zeiss-refraktor

Szeitli Imre: 300/1200 Dobson

Péter Attila: 200/1000 Dobson