Eperhold, hóhold, és a (tele)holdak amerikai nevei – Csizmadia Szilárd, Csizmadia Ákos
Néhány 18–19. századi észak-amerikai szerző azt állította, hogy egyes észak-amerikai őslakos népek neveket adtak a holdhónapoknak. Ezek a holdhónapok rendszerint újholddal kezdődtek. A különböző szerzők azonban eltérő névlistákat közöltek, ezért nem beszélhetünk valamiféle egységes „indián holdnaptárról”. Az egyes elnevezések különböző népektől, különböző területekről és különböző korokból származhatnak.
A teleholdak ma ismert névlistájának története még ennél is kacskaringósabb.
Az 1930-as évek Maine Farmers’ Almanac kiadványai például használták a „Blue Moon”, vagyis „kék hold” elnevezést. Ez azonban eredetileg nem azt jelentette, amit manapság általában értünk rajta. Az almanach egy olyan évszak harmadik teleholdját nevezte kék holdnak, amelyben a szokásos három helyett négy telehold következett be.
A ma elterjedt meghatározás – amely szerint kék hold egy naptári hónap második teleholdja – egy 1946-ban megjelent Sky & Telescope-cikkből terjedt el, amely félreértelmezte a korábbi szabályt. Az új jelentés aztán annyira népszerűvé vált, hogy mára gyakorlatilag önálló életet él, és ma már így használjuk. (Sok értelme persze a kék Holdnak és a kék hónapnak sincs (és miért kék?), mint ahogy jelentősége sem, hiszen a Hold fényváltozásainak, azaz a teleholdnak az ismétlődési ideje 29,5 nap – mivel hónapjaink 28, 29, 30 és 31 naposak lehetnek, időről-időre két teleholdnak kell bekövetkeznie természetszerűleg egy naptári hónapon belül.)
Hasonló módon a teleholdak hónapokhoz kapcsolódó nevei is egyfajta kulturális keveréket alkotnak. A ma gyakran közölt listákon észak-amerikai őslakos eredetű elnevezések, azok angol értelmezései, valamint kelta, óangol, angolszász, középkori angol és újabb elnevezések egyaránt előfordulnak. Elterjedésükben jelentős szerepet játszottak az amerikai almanachok, köztük a népszerű Old Farmer’s Almanac.
A Time and Date által közölt, ma széles körben használt elnevezések között például a következők szerepelnek:
- január: farkashold (Wolf Moon);
- február: hóhold (Snow Moon);
- március: féreghold (Worm Moon), amelynek nevét gyakran a tavasz közeledtével ismét megjelenő földigilisztákkal hozzák kapcsolatba;
- április: rózsaszín hold (Pink Moon), amely nem a Hold színére, hanem egy Észak-Amerikában tavasszal virágzó rózsaszín növényre utal;
- május: virághold (Flower Moon);
- június: eperhold (Strawberry Moon);
- július: bakhold (Buck Moon), a szarvasbikák növekvő agancsára utalva;
- augusztus: tokhalhold (Sturgeon Moon), amelynek nevét a Nagy-tavak környékén ilyenkor gyakran fogott tokhallal hozzák összefüggésbe;
- szeptember: kukoricahold (Corn Moon);
- október: vadászhold (Hunter’s Moon);
- november: hódhold (Beaver Moon);
- december: hideghold (Cold Moon).
A lista azonban nem valamiféle hivatalos csillagászati nevezéktan. Ugyanahhoz a teleholdhoz különböző népek és kultúrák egészen más neveket is kapcsoltak.
Aratóhold és vadászhold
Különleges eset az aratóhold (Harvest Moon), mert ezt nem egy meghatározott hónap teleholdjának nevezzük, hanem az őszi napéjegyenlőséghez legközelebbi teleholdnak. Emiatt legtöbbször szeptemberre esik, de időnként októberben következik be.
Az ottani hagyomány szerint az aratóholdat követő telehold a vadászhold (Hunter’s Moon). Ezért a két elnevezés sem köthető minden évben mereven ugyanahhoz a naptári hónaphoz.
De miért Eperhold?
A júniusi telehold egyik legismertebb neve az Eperhold, angolul Strawberry Moon.
A név hallatán könnyű lenne arra gondolni, hogy a Hold ilyenkor vöröses vagy eperszínű lesz. Erről azonban szó sincs. Az elnevezés az USA-beli hagyomány szerint az évnek arra az időszakára utal, amikor Észak-Amerika egyes vidékein megérett és szedhetővé vált a vadon termő szamóca és más bogyós gyümölcs.
Az algonkin nyelvcsaládhoz tartozó, valamint más észak-amerikai őslakos népek különböző, az évszakhoz kapcsolódó neveket használtak erre az időszakra. A mai „Strawberry Moon” elnevezés ezeknek a hagyományoknak az egyik legismertebb – és amerikanizálódott – továbbélése.
Más kultúrák természetesen egészen más neveket adtak a júniusi teleholdnak. Ezek az elnevezések gyakran mezőgazdasági munkákhoz, növények virágzásához vagy éréséhez, állatok viselkedéséhez, időjárási jelenségekhez vagy az adott közösség életének fontos eseményeihez kötődtek.
Miért jár olyan alacsonyan a nyári telehold?
Az Eperholdnak van egy nagyon érdekes csillagászati sajátossága is.
Az északi féltekén a nyári napforduló idején jár legmagasabban a Nap az égen. Teleholdkor viszont a Hold a Földről nézve közel a Nappal átellenes irányban található.
Ezért amikor a Nap nyáron magasan jár, a vele szemközti telehold éppen ellenkezőleg: igen alacsony pályát ír le az éjszakai égbolton.
Teleholdkor a Nap, a Föld és a Hold azonban rendszerint nem kerül pontosan egy egyenesbe. A Hold pályasíkja ugyanis körülbelül 5°-os szöget zár be a Föld Nap körüli pályájának síkjával, az ekliptikával. Ha a három égitest megfelelő sorrendben valóban majdnem pontosan egy egyenesbe kerül, akkor holdfogyatkozást látunk.
Magyarországról a nyári napforduló környékén tehát a telehold eleve meglehetősen alacsonyan jár. Ezt egyszerű közelítő számolással is beláthatjuk. Pl. Budapest földrajzi szélessége körülbelül
φ = 47,5°.
Az égi egyenlítő legmagasabb pontja ezért
90° − 47,5° = 42,5°
magasan található a déli horizont fölött.
A Föld forgástengelyének hajlása miatt a Nap deklinációja a nyári napfordulókor körülbelül
+23,4°.
Ezért a Nap delelési magassága nagyjából
42,5° + 23,4° ≈ 66°.
A Naphoz képest átellenes irányban lévő telehold ekkor nagyjából
−23,4°
deklináció környékén járhat. Ha most egyelőre elhanyagoljuk a Hold pályájának további mintegy 5°-os hajlását, akkor deleléskor körülbelül
42,5° − 23,4° ≈ 19°
magasan láthatjuk.
Ez már önmagában is nagyon alacsony.
És még lejjebb is kerülhet: a nagy holdforduló
A Hold pályája azonban körülbelül 5,1°-kal hajlik az ekliptikához képest. Ráadásul a holdpálya csomóvonalának iránya lassan körbefordul: egy teljes ciklus mintegy 18,6 évig tart.
Ennek következtében vannak időszakok, amikor a Hold pályájának 5,1°-os hajlása teljes mértékben hozzáadódik az ekliptika 23,4°-os hajlásához. Ilyenkor a Hold deklinációja megközelítheti a
23,4° + 5,1° ≈ 28,5°
értéket északon és délen egyaránt. Ezt az állapotot nagy holdfordulónak (major lunar standstill) nevezik. Ha egy nyári napforduló környéki telehold éppen egy ilyen déli szélső helyzet közelében jár, akkor Budapestről nézve maximális horizont feletti magassága mindössze
hmax ≈ 90° − |47,5° − (−28,5°)|
vagyis
hmax ≈ 14°.
A Hold tehát ilyenkor még deleléskor is alig több mint 14°-kal emelkedik a horizont fölé.
Ez körülbelül akkora magasság, mint amennyit egy kinyújtott kar végén tartott ököl és néhány ujj együtt lefed az égen.
A nyári telehold tehát nemcsak későn kel, hanem egész éjszaka alacsonyan halad az égbolton.
(A VCSE havi észlelési ajánlója is közli, hogy egy adott hónapon belül mikor jár legkisebb déli és legnagyobb északi deklinációnál a Hold.)
Hatalmasnak látszik – pedig nem nagyobb
Az alacsonyan járó Eperhold ráadásul kiváló alkalmat kínál egy különös és mindmáig érdekes látáspszichológiai jelenség, a holdillúzió megfigyelésére.
Amikor a Hold magasan jár az égen, látszólag minden más tárgytól elszigetelve lebeg. A horizont közelében viszont házak, fák, hegyek, tornyok vagy más tereptárgyak kerülhetnek mellé. Ilyenkor a Hold az emberi szem számára gyakran sokkal nagyobbnak tűnik.
A Hold valódi szögátmérője azonban ettől nem lesz nagyobb. Ha azonos fényképezőgéppel és azonos gyújtótávolsággal lefényképezzük a horizonton, majd néhány órával később magasabban az égen, a Hold képe lényegében ugyanakkora lesz.
A holdillúzió tehát az emberi érzékelés sajátossága. A horizont közelében található viszonyítási pontok feltehetően fontos szerepet játszanak benne, de a jelenség teljes pszichológiai magyarázata ma sem tekinthető minden részletében lezártnak.
A légkör sem nagyítja fel a Holdat. Sőt, közvetlenül a horizont közelében a légköri fénytörés inkább függőleges irányban kissé összenyomja a holdkorong képét.
A holdillúziónál viszont a Hold tényleges mérete nem változik meg számottevően: mi látjuk nagyobbnak, optikai csalódás áldozatai vagyunk.
Források és további olvasnivaló
-
- Sky & Telescope:
What Is a Blue Moon in Astronomy?
– a „kék hold” elnevezés és a modern definíció története. - Timeanddate:
Traditional Full Moon Names
– a teleholdak nevei és azok kulturális háttere. - Timeanddate:
Strawberry Moon
– a júniusi Eperhold elnevezéséről. - The Old Farmer’s Almanac:
Full Moon Names
– a teleholdnevek ma elterjedt észak-amerikai hagyományairól. - Melvin R. Gilmore:
Uses of Plants by the Indians of the Missouri River Region,
Smithsonian Institution, Bureau of American Ethnology
– történeti-etnográfiai forrás, amely többek között az omahák
„Red Strawberry Moon” elnevezését is ismerteti. - NASA Goddard Space Flight Center:
Eclipses and the Moon’s Orbit
– a Hold pályájának 5,145°-os hajlásáról és a holdpálya
18,6 éves csomóprecessziójáról. - Griffith Observatory:
Extreme Moon: The Major Lunar Standstills
– a nagy holdforduló jelenségéről. - NASA:
The Moon Illusion: Why Does the Moon Look So Big Sometimes?
– a horizont közelében nagynak látszó Hold és a holdillúzió magyarázata.
- Sky & Telescope:
