A 10 legnagyobb megfigyelt üstökös-kitörés – Csizmadia Szilárd

Az üstökösök fényessége általában lassan változik, ahogy közelednek a Naphoz vagy távolodnak tőle. Néha azonban valami egészen más történik: néhány óra vagy nap alatt több magnitúdóval is kifényesedhetnek. A legnagyobb ismert kitöréseknél a fényesség nem kétszeresére vagy tízszeresére, hanem ezerszeresére, tízezerszeresére, sőt akár több százezerszeresére nőtt. Összegyűjtöttünk tíz különösen nagy, csillagászatilag dokumentált üstököskitörést.

Egy üstököskitörés tehát azt jelenti, hogy az égitest fényessége hirtelen (órák vagy 1-2 nap alatt) a sokszorosára nő.

A 2007 év folyamán, egy régi  délután megkeresett Győrffy Ákos (1986-2023), hogy derült várható estére, ezért nem-e néznénk meg a kitörésben lévő 17P/Holmes-üstököst? Javasolta, hogy az egyesületi 250/1200-as, EQ-6-on lévő Newton-távcsövet használjuk a célra, ami akkoriban nálam volt. Nagymamám zalaegerszegi udvarán találkoztunk is, összeraktuk az eszközt, és bámulva néztük a látványt szabad szemmel is (az üstökös 2-3 magnitúdósra felfényesedett, pedig előtte napokban csak 17 magnitúdós volt!) Gyönyörű, homogén, fényes, kerek folt volt szabad szemmel, távcsővel pedig szintén homogénnak tűnt, csak legbelül lehetett néhány, hagymahéj-szerűen egymásra boruló, kerek réteget látni. Órákon át csodáltuk a látványt, azt gondoltuk, máskor nem lesz részünk ilyesmiben. (Sajnos, nem tudtak hozzánk csatlakozni a rövid határidejű értesítés miatt mások.) Valóban: a csillagászati megfigyelések jegyzésének kezdete óta mindmáig (2026. augusztus) ez volt a legnagyobb feljegyzett üstököskitörés: kevesebb, mint egy nap alatt az üstökös fényessége 400 000-szeresére, más becslések szerint 1 milliószorosára növekedett, és látszó mérete is ívperces tartományról a fok tartományúra nőtt.

Mivel az ilyen kitörések előrejelezhetetlenek, az üstökösök folyamatos megfigyelése fontos, mert csak így szerezhetünk tudomást arról, hogy egy üstökös kitörésben van. A kitöréseket azért nem tudjuk előrejelezni, mert az üstökösök pontos belső szerkezetét (hol vannak a jeges és kőzetes része és mekkorák), forgási idejüket, a felszíni gejzírek elhelyezkedéseit csak helyszíni vizsgálatokkal tudnánk megállapítani, az pedig drága és sok űrszondát igényelne.

Először ismerkedjünk meg a kitörések – és más csillagászati fényesséértékek – jellemzésére használt magnitúdó-fogalommal.

A csillagászati magnitúdóskála logaritmikus. Ha egy üstökös kitörése során a fényességváltozás

Δm = m_{kitörés előtt} − m_maximum,

akkor az észlelt fényteljesítmény-növekedés:

F_maximum / F_előtte = 10^{0,4 Δm}.

Így 5 magnitúdó pontosan százszoros, 7,5 magnitúdó kb. ezerszeres, 10 magnitúdó pedig tízezerszeres fényességnövekedést jelent. A magnitúdó tehát csalóka: néhány magnitúdónyi különbség mögött óriási fizikai változás rejtőzhet.

* A régi kitöréseknél a kitörés előtti fényesség meghatározásában jelentős bizonytalanság lehetséges.
** A 220P/McNaught esetében a 6,3 magnitúdó azonos, 7 ívmásodperc sugarú apertúrában mért, közvetlenül összehasonlítható fotometriai érték. A teljes kitörési felhő ennél lényegesen fényesebb volt.

Fontos megjegyzés: a fenti táblázatot nem szabad egy ezredmagnitúdó-pontosságú „világranglistaként” értelmezni. A régebbi kitörések közül sokat vizuálisan észleltek, míg az újabbaknál CCD-s, különböző apertúrájú és különböző szűrőkben végzett fotometria áll rendelkezésre. A 3–6. hely környékén ezért a sorrend különösen bizonytalan. A lista célja a legnagyobb, jól dokumentált amplitúdójú események nagyságrendi összehasonlítása, nem pedig pontos értékek megadása, mert az a fentiek miatt nagyon nehézkes.

1. 17P/Holmes: a rendkívüli rekorder

2007. október 23–24-én egy addig csak nagyobb távcsövekkel megfigyelhető, körülbelül 17 magnitúdós üstökös szabad szemmel is könnyen látható égitestté változott. A 17P/Holmes fényessége nagyjából 2,5 magnitúdóig emelkedett. Ez mintegy 14–14,5 magnitúdós ugrásnak, vagyis nagyjából négyszázezer–hatszázharmincezerszeres optikai fényességnövekedésnek felel meg.

A kitörés különlegessége nemcsak a fényesség volt. Az üstökös körül hatalmas, gyorsan táguló porfelhő alakult ki. A kóma látszó átmérője hetek alatt rendkívül nagyra nőtt, miközben maga az üstökös a Naptól több mint 2 CSE távolságban járt.

A Holmes ráadásul „visszaeső”: 1892-es felfedezésekor is nagy kitörésben volt. Ez arra utal, hogy a mag szerkezetében vagy hőfejlődésében olyan sajátosság lehet, amely időnként rendkívül heves anyagkidobódást tesz lehetővé.

2. A majdnem elfelejtett óriás: 97P/Metcalf–Brewington

A második helyen álló 97P/Metcalf–Brewington üstököst 1906-ban fedezték fel, később azonban elveszett. Amikor Howard J. Brewington 1991-ben új üstököst talált, kiderült, hogy valójában a régi 97P-t sikerült újra megtalálnia – méghozzá hatalmas kitörés közben. Ezért aztán mindkettejük neve szerepel az üstökös nevében.

A fénygörbe későbbi elemzése szerint a fényesség legalább 11 magnitúdóval nőtt meg. Ez több mint 25 ezerszeres fényességnövekedés.

3–6. A „négyezerszeres klub”

Több üstökösről is ismerünk 8–9 magnitúdó körüli óriáskitöréseket. Ezek amplitúdója 1600–4000-szeres optikai fényességnövekedést jelent.

A 41P/Tuttle–Giacobini–Kresák 1973-ban nem is egyszer, hanem kétszer produkált hatalmas kitörést, mintegy negyven nap különbséggel. A szakirodalomban 8–9 magnitúdós értékek szerepelnek. A különös üstökös később, 1995-ben és 2001-ben is nagy kitöréseket mutatott.

A 98P/Takamizawa 1984-ben kitörés közben vált felfedezhetővé.

A 29P/Schwassmann–Wachmann 1 más szempontból rekorder. Nem egyetlen kitöréséről híres, hanem arról, hogy szinte folyamatosan meglepetéseket okoz. A körülbelül 6 CSE sugarú, majdnem kör alakú pályán mozgó égitestnél a vízjég szublimációja már nem lehet a fő aktivitási mechanizmus. Kitörései rendszerint 5–8 magnitúdósak, de történtek körülbelül 9 magnitúdósra becsült események is.

A 289P/Blanpain 2013-as kitörése szintén körülbelül 9 magnitúdós lehetett. Az esemény során mintegy 100 millió kg por kerülhetett ki a magból. Ez csak a mag tömegének kis része volt, mégis több ezerszeres optikai kifényesedést okozott.

(Egy üstökös fényének eredete attól függ, milyen anyagot látunk. A porból álló kóma és porcsóva főként a Nap fényét szórja (veri vissza), míg a gázkóma és az ioncsóva jelentős része fluoreszcens emisszióval világít: a molekulák és ionok elnyelik a Nap sugárzását, majd jellegzetes hullámhosszakon újra kisugározzák azt. Így például a C₂ miatt a gázkóma gyakran zöldes, a CO⁺-ionokban gazdag ioncsóva pedig kékes árnyalatú lehet.)

7. P/2010 H2 (Vales): ezerszeres ugrás órák alatt

A P/2010 H2 (Vales) 2010. áprilisi kitörése drámai folyamat volt. Az üstökös legalább 7,5 magnitúdóval, vagyis több mint ezerszeresére fényesedett ki. A felfutás rendkívül gyors volt: a fényesség néhány órás időskálán duplázódott.

A kitörés becslések szerint körülbelül 1,2 milliárd kilogramm port szabadított fel. Az üstököst későbbi visszatérései során nem sikerült biztosan újra megtalálni; még a 2025-ös keresés során is rejtve maradt.

8. 174P/Echeclus: kitörés 13 CSE-re a Naptól

A 174P/Echeclus valójában kentaur, vagyis a külső Naprendszerben, az óriásbolygók térségében mozgó kis égitest. Azonban üstökösaktivitást is mutat, ezért üstökösjelölést kapott.

2005 decemberében mintegy 21 magnitúdóról 14 magnitúdóra fényesedett, vagyis nagyjából 630-szoros optikai fényességnövekedést produkált. Mindezt közel 13 CSE-re a Naptól, ahol a vízjég közönséges szublimációja gyakorlatilag kizárható mint hajtóerő. Az esemény során ráadásul egy, a központi égitesttől elkülönülő aktív porforrást is megfigyeltek, ami fragmentációra utalhat.

9. 220P/McNaught: 2026 egyik csillagászati meglepetése

A lista legfrissebb szereplője a 220P/McNaught. A Zwicky Transient Facility 2026. május 26-án még r = 17,39 magnitúdónak mérte 7 ívmásodperces apertúrában, május 31-én azonban már r = 11,05 magnitúdó volt. Az azonos apertúrában mért különbség 6,3 magnitúdó, vagyis körülbelül 330-szoros kifényesedés.

A kitörés által létrehozott nagy kóma teljes fényessége még ennél is jóval nagyobb volt. A jelenség ráadásul nem maradt egyszeri esemény: 2026 augusztus 5-én elején a 220P újabb nagy kitörést produkált. Augusztus 8-án a bulgáriai Rozsen Obszervatóriumban már kiterjedt, legalább 300 000 km átmérőjű, por által dominált kómát mértek körülötte.

10. Halley-üstökös: kitörés a Szaturnuszon is túl

Az 1P/Halley 1991. február 12-én körülbelül 14,3 CSE távolságra járt a Naptól, amikor váratlanul mintegy 6 magnitúdóval kifényesedett. Ez nagyjából 250-szeres fényességnövekedés.

A távolság teszi igazán különlegessé az esetet. Ilyen messze a Naptól a mag felszíne rendkívül hideg, a vízjég szublimációja pedig elhanyagolható. A Halley kitörése ezért fontos bizonyítéka annak, hogy a távoli üstökösaktivitásban szuperillékony anyagok, amorf jég szerkezeti átalakulása vagy más belső energiatárolási folyamatok is szerepet játszhatnak.

Mi robban fel egy üstökösben?

Semmi nem robban fel bennük. A „kitörés” szó némileg félrevezető. Nem feltétlenül úgy kell elképzelni, hogy maga az egész üstökösmag felrobban. Több különböző folyamat vezethet ugyanahhoz a látványos eredményhez:

• gáznyomás felhalmozódása a felszín alatti rétegekben;
• amorf vízjég kristályosodása, amely hőt szabadít fel és korábban csapdába esett illékony gázokat engedhet ki;
• CO vagy CO₂ szublimációja, különösen nagy naptávolságban;
• felszíni omlás vagy réteg leszakadása, amely friss jeget tár fel;
• forgási instabilitás és fragmentáció;
• ritkább esetben esetleg ütközés egy másik kis égitesttel.

Az optikai kifényesedés jelentős részét rendszerint nem az okozza, hogy az üstökösmag maga ennyivel több fényt bocsát ki. (Egyébként is csak visszaveri a Nap fényét.) A kitörés hatalmas mennyiségű port juttat a környezetébe. A porszemcsék együttes napfény-visszaverő felülete sok nagyságrenddel nagyobb lehet a néhány kilométeres mag keresztmetszeténél, ezért az egész objektum rendkívüli mértékben kifényesedhet.

A magnitúdóskála szemléletesen

Mit tanulhatunk az üstököskitörésekből?

Egy kitörés természetes „fúrásként” működhet: olyan anyagot juttathat a világűrbe, amely korábban méterekkel vagy akár több tíz méterrel az üstökösmag felszíne alatt rejtőzött. Spektroszkópiai vizsgálatával ezért a Naprendszer kialakulásának idejéből származó, kevésbé átalakult anyag összetételébe is bepillanthatunk.

A jelenségek emellett a mag mechanikai szilárdságáról, forgásáról, hővezetéséről és belső szerkezetéről is információt adnak. A 17P/Holmes 2007-es kitörése pedig különösen látványosan mutatta meg, hogy egy mindössze néhány kilométer átmérőjű égitest néhány nap alatt a földi égbolt egyik legfeltűnőbb objektumává válhat.

Források, további olvasnivaló

• Montalto, M. és mtsai. (2008): The comet 17P/Holmes 2007 outburst: the early motion of the outburst material. Astronomy & Astrophysics.
  arXiv
• Stevenson, R. & Jewitt, D. (2012): Near-Nucleus Photometry of Outbursting Comet 17P/Holmes.
  arXiv
• Kidger, M. R. (1993): The 1991 Outburst of Comet P/Metcalf-Brewington. Earth, Moon, and Planets.
  NASA ADS
• Combi, M. R. és mtsai. (2020): Comet 41P/Tuttle-Giacobini-Kresak, 45P/Honda-Mrkos-Pajdusakova, and 46P/Wirtanen.
  arXiv
• Miles, R. (2007): A novel mechanism for outbursts of Comet 17P/Holmes and other short-period comets.
  arXiv
• Gronkowski, P. (2005): The source of energy of the comet 29P/Schwassmann-Wachmann 1 outburst activity. MNRAS.
  MNRAS
• Ye, Q. és mtsai. (2019): Rising from Ashes or Dying Flash? The Mega Outburst of Small Comet 289P/Blanpain in 2013. The Astrophysical Journal Letters.
  NASA ADS
• Jewitt, D. & Kim, Y. (2020): Outbursting Quasi-Hilda Asteroid P/2010 H2 (Vales).
  arXiv
• Rousselot, P. (2008): 174P/Echeclus: a strange case of outburst.
  arXiv
• Kelley, M. S. P. és mtsai. (2026): Large Apparent Outburst of Comet 220P/McNaught. The Astronomer’s Telegram No. 17829.
  ATel
• Kostov, A. & Bonev, T. (2026): Magnitudes and colors of comet 220P/McNaught during outburst. The Astronomer’s Telegram No. 17956.
  ATel
• Gronkowski, P. (2004): Cometary outbursts: re-discussion of collision causes – the case of 1P/Halley. MNRAS.
  MNRAS

Related posts:

A C/2021 Y2 (Dibiasky) üstökös – Csizmadia Ákos 12P/Pons-Brooks üstökös és képei – Csizmadia Szilárd, Fridrich János, Hadházi Csaba Az élet alapvető építőköveire bukkantak a Ryugu aszteroidán – Fröhlich Viktória A James Webb Űrtávcső véletlenül felfedezett egy galaxist – Csizmadia Szilárd Két éve járt itt a C/2022 E3 (ZTF) üstökös – Szucsányi Béci, Ágoston Zsolt, Misi Róbert, Fridrich János, Makár Dávid, Vámosi Flórián, Schmall Rafael, Szalontai Tibor, Szelec Katalin, Csobán Sándor, Fröhlich Viktória, Kovács Marcell, Csordás Dominik, Csizmadia Szilárd, Jandó Attila, Incze Zoltán, Krischbaum Tamás, Nagy Balázs