A következő táblázatban Zalaegerszegre nézve a Nap és a Hold keltének, delelésének és nyugvásának időpontjait adjuk meg (óra:perc formátumban, téli időszámítás szerint), valamint a Hold aktuális fázisát az adott nap 00:00 h UT-jére (0%: újhold, 50%: első vagy utolsó negyed, 100%: telehold). A táblázat tartalmazza ezen felül, hogy milyen napról van szó (hétfő-vasárnap), a Julián Dátumot az adott nap 0 h UT-jére, valamint a helyi csillagidőt (Local Sidereal Time, LST) Zalaegerszeg földrajzi hosszúságára, vagyis λ = 16º 50′-re, óra:perc:másodperc alakban. A helyi csillagidő a tavaszpont óraszöge az adott helyről nézve. Megjegyzendő, hogy az ország középső részén tipikusan kb. 15, a keleti határ mentén tipikusan kb. 30 perccel korábban történnek a kelések-nyugvások, mint Zalaegerszegen, az eltérő földrajzi hosszúságok miatt. A Nap és a Hold kelési, delelési, nyugvási időpontjai NYISZ-ben vannak megadva.

Észlelési ajánló – 2026. szeptember

Beköszöntött az ősz első hónapja. Az éjszakák már érezhetően hosszabbodnak, miközben a nyári égbolt látványosságai még nem tűntek el teljesen, keleten pedig egyre magasabbra emelkednek az őszi csillagképek. Szeptember ezért különösen változatos időszak: egyetlen éjszaka során nyílthalmazt, közeli és távoli galaxisokat, valamint látványos bolygókat is megfigyelhetünk.

A mélyég-észlelésekhez a szeptember 11-i újhold körüli éjszakák lesznek a legkedvezőbbek. Szeptember 4-én következik be az utolsó negyed, szeptember 18-án az első negyed, szeptember 26-án pedig a telehold. Kezdő észlelőknek ezúttal a Cassiopeia egyik látványos nyílthalmazát, haladóknak pedig az NGC 7331 galaxis környezetét és a Stephan-kvintettet ajánljuk. Ráadásként a Vénusz és a Szaturnusz is különleges szeptemberi célpontot kínál.

Kezdőknek: NGC 457, a Bagoly-halmaz

A Cassiopeia csillagkép jellegzetes W alakját az őszi égbolton már könnyű felismerni. A csillagkép a hónap folyamán egyre magasabbra emelkedik, és Magyarországról cirkumpoláris, vagyis sohasem nyugszik le. Területén számos nyílthalmaz található, közülük az egyik legszebb és legkönnyebben megfigyelhető az NGC 457.

Az objektumot gyakran Bagoly-halmaznak nevezik, de találkozhatunk az ET-halmaz és a Szitakötő-halmaz elnevezéssel is. A különböző nevek ugyanarra a különös csillagalakzatra utalnak. Két fényes csillag alkotja a bagoly szemeit, a halványabb csillagok sorai pedig a testét és két kitárt szárnyát rajzolják ki. Mások egy széttárt karú emberalakot vagy a földönkívüli ET figuráját vélik felismerni benne.

• Csillagkép: Cassiopeia
• Rektaszcenzió: 1h 19m
• Deklináció: +58° 20′
• Összfényesség: körülbelül 6,4 magnitúdó
• Látszó átmérő: mintegy 20 ívperc
• Ajánlott műszer: binokulár vagy bármilyen kisebb távcső

Nagyon sötét égboltról az NGC 457 akár szabad szemmel is sejthető lehet a jószeműeknek, de egy 7×50-es vagy 10×50-es binokulárban már biztosan megjelenik apró, ködös fényfoltként. Kis távcsővel a halmaz számos csillagra bomlik. Körülbelül 25–40-szeres nagyítással a teljes alakzat és környezete együtt látható, míg 60–100-szoros nagyítással a csillagok elrendeződése és fényességkülönbségei tanulmányozhatók részletesebben.

A halmaz megtalálásához először keressük meg a Cassiopeia W alakját, majd annak δ Cassiopeiae jelű csillagát. Az NGC 457 ettől mintegy két fokkal déli irányban helyezkedik el. Keresőtávcsőben vagy kis nagyítású okulárral először a két feltűnő „szem” bukkan fel, körülöttük pedig hamarosan előtűnnek a halmaz halványabb csillagai is.

Kezdő észlelési feladatként számoljuk meg, hány csillagot látunk biztosan a halmazban! Figyeljük meg azt is, hogy egyenletesen oszlanak-e el, vagy kisebb csoportokba és láncokba rendeződnek. Milyen alakot látunk bele a csillagok mintázatába? Érdemes egyszerű rajzot is készíteni róla, majd nagyobb nagyítással megismételni a megfigyelést. A két rajz összehasonlítása jól megmutathatja, mennyivel több részlet válik láthatóvá a nagyítás változtatásakor.

Haladóknak: az NGC 7331 és a Stephan-kvintett

A Pegazus csillagkép szeptemberi estéken már kedvező helyzetben figyelhető meg. A csillagképben található NGC 7331 az északi égbolt egyik legszebb, fényesebb spirálgalaxisa. Ferdeszögből látunk rá, ezért hosszúkás, orsószerű fényfoltként jelenik meg.

• Csillagkép: Pegazus
• Rektaszcenzió: 22h 37m
• Deklináció: +34° 25′
• Vizuális fényesség: körülbelül 9,5 magnitúdó
• Látszó méret: mintegy 10,2 × 4,2 ívperc
• Ajánlott műszer: legalább 15–20 cm-es távcső

Az NGC 7331 már közepes méretű távcsőben is észrevehető, de megfigyeléséhez sötét, átlátszó égbolt ajánlott. Kis nagyítással hosszúkás, halvány derengésnek látszik, amelynek középső része határozottan fényesebb. Nagyobb, 20–30 cm-es műszerrel és elfordított látással a galaxis alakja, fényes magvidéke és a korong fényességváltozásai is tanulmányozhatók.

A galaxis megtalálásához jó kiindulópont az η Pegasi. Az NGC 7331 ettől körülbelül 4,5 fokkal észak–északnyugatra fekszik. Ha sikerült azonosítani, fokozatosan növeljük a nagyítást körülbelül 100–200-szorosig, és próbáljuk megkeresni közvetlen környezetének apró galaxisait is.

Az NGC 7331 közelében több távoli háttérgalaxis látható. Ezeket gyakran Deer Lick-csoportként emlegetik, bár nem alkotnak az NGC 7331-gyel valódi, gravitációsan összetartozó galaxiscsoportot. Vizuális észlelésük már komoly kihívás: sötét ég, legalább 25–30 cm-es távcső, gondos sötétadaptáció és türelmes elfordított látás szükséges hozzá.

Az NGC 7331-től mindössze mintegy fél fokkal délnyugatra találjuk az égbolt egyik leghíresebb kompakt galaxiscsoportját, a Stephan-kvintettet, magyarosabban Stephan-ötöst, más jelöléssel a HCG 92-t. Édouard Stephan francia csillagász fedezte fel 1877-ben a Marseille-i Obszervatórium 80 cm-es távcsövével.

A csoport öt látszó galaxisából négy valóban összetartozik, és körülbelül 280–300 millió fényévre található. Ezek kölcsönhatásban állnak egymással: gravitációs hatásuk eltorzítja alakjukat, gázanyaguk összeütközése pedig hatalmas lökéshullámokat és csillagkeletkezési területeket hoz létre. Az ötödik galaxis, az NGC 7320 csak véletlenül látszik ugyanabban az irányban; jóval közelebb, mintegy 40 millió fényévnyire helyezkedik el.

A Stephan-kvintett észlelése még nagy távcsővel sem könnyű. Első próbálkozáskor valószínűleg csak egy bizonytalan, egyenetlen derengést látunk. Jó körülmények között ez a fényfolt két-három kisebb sűrűsödésre bontható, míg az egyes galaxisok biztos elkülönítéséhez általában 30 cm-es vagy nagyobb átmérő, kiváló égbolt és jelentős észlelési gyakorlat kell.

Észlelési feladatként először rajzoljuk le az NGC 7331 alakját és helyzetét a környező mezőcsillagokhoz képest. Ezután keressük meg a Stephan-kvintett helyét, és jegyezzük fel, hogy közvetlen vagy elfordított látással észleljük-e. Ha megjelenik, próbáljuk eldönteni, egyetlen foltnak vagy több különálló fényesedésnek látjuk-e. Ebben az esetben a „bizonytalan észlelés” is értékes eredmény: a halvány galaxisok megfigyelése során különösen fontos pontosan elkülöníteni azt, amit valóban láttunk, attól, amit a térkép alapján látni reméltünk.

Jelenleg egy szupernóva látszik (2026-ban) az NGC 7331-ben, jelölése SN 2026aaiv.

A Vénusz ragyogása az esti égen

2026 szeptemberében a Vénusz feltűnő esti égitest lesz. Szeptember 18–19. körül eléri legnagyobb fényességét, megközelítőleg –4,8 magnitúdót. Ekkor a Nap és a Hold után az égbolt legfényesebb természetes égitestjeként ragyog a nyugati alkonyati égen.

A Vénusz távcsőben nem teljes korongnak, hanem vékony, nagy méretű sarlónak látszik. A bolygó a Földhöz közeledve egyre nagyobbnak mutatkozik, megvilágított része azonban egyre keskenyebbé válik. A növekvő látszó méret és a csökkenő fázis együttes hatására következik be a legnagyobb fényesség időszaka.

A bolygót már kis távcsővel, 40–80-szoros nagyítással is érdemes megfigyelni. Nagyobb nagyítás csak nyugodt légkörben használható eredményesen, mert a látóhatárhoz közel a légköri nyugtalanság és a távcső esetleges színezése erősen ronthatja a képet. Érdemes a Vénuszt még világos vagy szürkületi égen felkeresni, amikor a bolygó magasabban áll, és vakító fénye sem zavarja annyira a fázis megfigyelését.

Fontos biztonsági szabály: nappali megfigyeléskor a távcsövet soha ne irányítsuk a Nap közelébe! A Napot takarja el teljesen egy épület vagy más tereptárgy, és csak előre meghatározott koordináták alapján keressük a Vénuszt. A Nap távcsővel történő véletlen megpillantása azonnali és maradandó szemkárosodást okozhat.

Jó megfigyelési program lehet a Vénusz fázisának többszöri lerajzolása a hónap során. Jegyezzük fel az időpontot, a használt műszert és nagyítást, majd hasonlítsuk össze a sarló vastagságának és a bolygó látszó méretének változását.

Megkezdődik a Szaturnusz kedvező esti láthatósága

Szeptember folyamán megkezdődik a Szaturnusz igazán kedvező esti láthatósága. A bolygó korábban is megfigyelhető volt a hajnali, majd a késő éjszakai égbolton, de most napról napra korábban kel. A hónap elején még várnunk kell a késő esti órákig, hogy megfelelő magasságba emelkedjen a keleti–délkeleti égen. Szeptember végén azonban már az esti szürkület után megkereshető, és csaknem egész éjszaka megfigyelhető lesz.

A Szaturnusz a Halak csillagképben jár, és 2026. október 4-én kerül szembenállásba a Nappal. Az oppozíció közeledtével csökken a Földtől mért távolsága, növekszik a látszó átmérője, és eléri éves legnagyobb fényességét. Szeptember második fele ezért már az év egyik legjobb Szaturnusz-észlelési időszaka.

Szabad szemmel a bolygó feltűnő, nyugodt fényű, sárgás vagy sárgásfehér „csillagnak” látszik. A csillagokkal ellentétben fénye általában kevésbé vibrál. Binokulárral a gyűrű még nem válik el biztosan, de a bolygó kissé megnyúlt alakja állványra rögzített, erősebb nagyítású binokulárral már sejthető lehet.

A gyűrűrendszert egy kisebb, 60–70 mm-es távcső is megmutatja. Körülbelül 50–100-szoros nagyítással már egyértelműen felismerhető, hogy nem egyszerű korongot látunk. Nagyobb műszerrel és nyugodt légkör mellett megfigyelhetővé válhat a gyűrű sötét Cassini-rése, a bolygó egyenlítővel párhuzamos légköri sávjai, valamint több holdja is.

A Szaturnusz gyűrűit 2025-ben csaknem pontosan élükről láttuk, ezért rendkívül vékonynak tűntek. 2026 őszére a gyűrűk látszó hajlásszöge már körülbelül 7,5 fokra növekszik. Még mindig sokkal keskenyebbnek mutatkoznak, mint a legnagyobb nyitottság idején, de már könnyebben és látványosabban figyelhetők meg, mint az előző évben.

A holdak közül a legkönnyebben a 8–9 magnitúdós Titán azonosítható. Helyzete már néhány nap alatt feltűnően megváltozik. Nagyobb távcsővel a Rhea, a Dione és a Tethys, jó körülmények között pedig az Enceladus is megkereshető. A holdak azonosításához érdemes planetáriumprogramot vagy az adott időpontra készített térképet használni.

Megfigyelési feladatként rajzoljuk le a bolygót és a körülötte látható holdakat két vagy három különböző éjszakán. Becsüljük meg a gyűrű hosszának és a bolygókorong átmérőjének arányát, és jegyezzük fel, milyen nagyítással válik először egyértelművé a Cassini-rés. Érdemes a bolygót legalább fél órán át figyelni: a légköri nyugtalanság időnként rövid időre lecsökkenhet, és ezekben a pillanatokban addig rejtett finom részletek is előbukkanhatnak.

A legjobb képet akkor kapjuk, amikor a Szaturnusz a lehető legmagasabban jár a déli égbolton. A hónap elején ehhez még éjfélig vagy tovább kell várni, szeptember végén viszont egyre korábban kerül megfelelő helyzetbe. Így a bolygó már a kora őszi távcsöves bemutatók egyik leglátványosabb célpontja lehet.

Derült eget és eredményes észlelést kívánunk!