Kategória: Rendezvények

Járdacsillagászat Jákon – Lampért-Csáki Marianna

Lassan hagyományként, minden év augusztusában, országosan megszervezik az „Egy hét a csillagok alatt" című rendezvénysorozatot. Idén ennek jáki állomására 2024. augusztus 13-án este került sor, ahol 150 gyerek és felnőtt nézett bele a távcsövekbe. Iskolánk szakköre ebben az évben Jákon, társrendezőként vett részt ebben a Szombathelyi Csillagászati Asztaltársasággal és a Vega Csillagászati Egyesülettel karöltve. Beharangozója a helyi információszóráson túl a nyugat.hu-n megjelent cikk és az augusztus 13-án 12:37-kor , a Rádió 1-en elhangzott programajánló volt.

...
Read more

Hold és csillagok a medence mellett – Sárvár Spirit Hotel – Vizsi Emília, Boda László, Jandó Attila

Hol beszélgessünk csillagászatról, hol tartsunk távcsöves bemutatót, hol népszerűsítsük a csillagászat tudományát? A válasz: mindenhol és bárhol, ahol csak igény van rá! A sárvári Spirit Hotel kért tőlünk vendégei részére zártkörű távcsöves bemutatást három alkalommal 2024. nyarán. A bemutatók számunkra is érdekességeket hoztak, nem várt érdeklődés mellett zajlottak a programok - még egy wellness szálloda kínálatát is nagyon fel lehet dobni éjszakai távcsövezéssel, csak derült idő legyen! Az alábbiakban a távcsöves bemutatókon résztvevők élményeit közöljük. Nagyon sikeres együttműködést zártunk, reménykedünk a folytatásban. (A bemutatókra június 14-én, július 16-án, és augusztus 14-én került sor.) Vizsi Emília: A sárvári bemutatónk során sok érdeklődőnek volt lehetőségünk megmutatni a Holdat, amit nagy lelkesedéssel le is fotóztak saját telefonjukkal, az M13 gömbhalmazt, csillagképeket és asztrofotókat is mutattunk nekik apával. Én 60 résztvevő után már nem számoltam mennyien voltunk, mert az emberek folyton jöttek-mentek, de nem hiába. Voltak, akik 5-10 percet is sorban álltak köntösben, strandpapucsban vagy magassarkúban, hogy láthassák a Holdat közelről.

...
Read more

Csillagászat napja Zalaegerszegen – Bánfalvi Péter

A Csillagászat Tavaszi Napja 2024-ben május 18-ára (szombatra) esett. A megelőző hét esős, borongós első felétől reménykedtünk, hogy derült estén várhatjuk a közönségünket a Dísz téren, ahova a Csillagászat Napjára terveztünk holdbemutatót.

...
Read more

Hold-észlelő hétvége – VCSE

VCSE Hold-észlelőhétvége 2024. július 12-14. (péntek-vasárnap) Helyszín: Őrimagyarósd, Napfény Ifjúsági Tábor (Vas megye) Szervező: Vega Csillagászati Egyesület (VCSE) és MCSE Zalaegerszegi Csoportja és TIT Öveges József Egyesület Szeretettel hívjuk meg tagtársainkat és a közelben-távolban élő más barátainkat első Hold- észlelőhétvégénkre! De lesz mélyegezés is! A Hold egyre fontosabb lesz a következő 15 évben, hiszen jövőre emberes misszió indul Hold körüli pályára, és a Holdon és a Hold körül űrállomás lesz, amelyen emberek dolgoznak az Artemis-program keretében. A Holdon ásványkincseket kereshetnek, és ugródeszka lesz a Mars-utazáshoz. Mivel az első negyed előtti Hold éjféltájban lenyugszik, utána jut idő méelyegezésre, bolygózásra is. Éjszaka (asztrosötét) onnét és akkor 23:21 - 02:51 között lesz. A Hold első este 23:45-kor, második este 00:00-kor nyugszik le Őrimagyarósdról. Így még marad idő mélyegezni is: galaxisok, csillaghalmazok, de bolygók is megfigyelhetők lesznek... Az is jöhet, akinek nincs saját távcsöve. Bele lehet nézni más távcsövébe is, illetve közösen használunk, azaz a résztvevők szakmai vezetés mellette beletekinthetnek 13-36 cm-es távcsövekbe a megfigyelések során.

...
Read more