Egy Hét a Csillagok Alatt Budapesten – Bencze Balázs, Nagy Balázs, Fröhlich Viktória

Két nap a Batthyány tér fényei alatt: “ezért kell kimennünk az ég alá minél gyakrabban; mert ezek az emberek ilyenkor tényleg kapnak valamit, amiről nem is sejtették eddig, hogy mindig is az övék volt, csak senki nem szólt nekik arról, hogy hol keressék…”

2024. augusztus 12-én és 15-én szervezett bemutatót a VCSE Budapest és környéke Területi Klub az Egy Hét a Csillagok Alatt országos rendezvénysorozat keretében. A budapesti Batthyány-téren felállított távcsövekbe nézve magyarok és külföldi turisták százai ismerkedtek meg égi kísérőinkkel. 

A rengeteg érdeklődő mellé természetesen kellő mennyiségű távcső is dukál. Nagy Balázs, a Területi Klub (TK) elnöke szerint az esemény ebből a szempontból is nagy siker volt: “Ennyien még sosem vettünk részt [budapesti] bemutatón, a hétfői csúcson öt távcső körül nyolcan sürgölődtünk a TK tagjai közül. [Fröhlich] Viki, [Bencze] Balázs és [Román] Dávid is hozott “egyesületen kívüli segéderőt” akik szintén közreműködtek a távcső-állításban, szórólapozásban, beszélgetésben az érdeklődőkkel. Kezdetben (kb. 18 órától) a Nap (ekkor én még nem voltam jelen), majd a Hold volt porondon. A Holdat biztosan több mint száz embernek sikerült megmutatni, köztük rengeteg gyereket is sikerült a távcsövek mellé csábítani legalább egy belepillantásra, és a Szaturnuszt is többen megnézték a késői óra ellenére. Dávid és Pati megpróbálkozott pár klasszikus, de a fővárosi fényszennyezés miatt nehezen megtalálható objektummal (Albireo, M57, Bagoly-halmaz). Összességében egy nagyon jó hangulatú, eredményes programon vagyunk túl.”

Alább Bencze Balázs beszámolóját olvashatjuk, aki a Területi Klub oszlopos tagjaként mindkét estén szorgosan osztogatta a Galilei- és Kulin- élményt (meg persze pár az egyesületi szórólapokat) a látogatóknak, majd vetette billentyűzetre lényegretörő, fontos és sokszor megható gondolatait járdacsillagászati örökségről és barátságról.

Nehéz kezdetek, klasszikus kérdések

“Érdemes volt várni és reménykedni, bizakodni, szervezni, időpontokkal sakkozni; ami azt illeti, szerintem ez az egész tökéletesen olyanra sikerült, amilyenre szerettük volna. Na jó, csak a magam nevében beszélek, de azért azt hiszem, panaszkodni senki nem fog, sem az időre, sem a társaságra, sem pedig a járdacsillagászat legfontosabb komponensére, a helyszínen található látogatókra.”

“Pedig bizony nem indult biztatóan. Én hétfőn kint voltam délután kettőkor a helyszínen, volt nálam egy 60/700-as SW, egy 3D-nyomtatott vicces kis napkereső, napszűrő, okulárok, Napvadász-szemüvegek, egy halomnyi VCSE-szórólap, illetve egy üveg kóla meg egy zacskó mézespuszedli. Ez jó döntésnek bizonyult, ugyanis abban a másfél órában e két utolsó felszerelési tárgyat használtam csupán… A Nap felé állított távcső senkit nem vonzott, meg se álltak, le se lassítottak, oda se néztek. Az érdeklődés kizárólag a mézespuszedlinek szólt, és csak a galambok részéről nyilvánult meg. Összehaverkodtam velük, volt köztük egy sánta galamb, az megevett egy felet egymaga. Én meg komolyan aggódni kezdtem, hogy mi lesz itt este…”

“Hazamentem, összeszedtem az esti távcsövemet. Mire kiértem, [Soós] Patiék már ott voltak, majd befutottak a többiek is. Napészlelésre is maradt idő, és a Hold is kínálgatta magát, bár persze ebben a fényes naplementében azért ez inkább csak a távcső keresőjének párhuzamosítására volt jó. Mindenesetre nem igazolódott be a félelmem, nagyon sokan érdeklődtek, és a napfoltok is szépen teljesítették a kötelességüket, szorgalmasan termelték az elragadtatott és döbbent felkiáltásokat. Aztán ez az attrakció lement a park fái és az épületek mögé, de ezzel egyidejűleg ránézhettünk a Holdra, ami már jobban látszott ekkor.”

“Ha össze kéne gyűjtenem a legtöbbször elhangzó kérdéseket egy ilyen járdacsillagászáson, akkor magasan a leggyakoribb lenne közülük a „Kell fizetni?”, „Ingyen van?”, illetve a még sokkal gyakrabban elhangzó „Is it really free?” problémakör. Ez tűnik a leginkább egyetemes csillagászati információnak ilyenkor, ki is írtuk, de azért mindenki nyugodtabb lett a verbális megerősítés után.”

Legalább egyszer távcsőbe nézés

“A Hold hozta a kötelezőt, rengetegen csodálkoztak rá a kráterekre, a központi csúcsok kialakulásáról is meséltünk nekik, azonosítgattuk a tengereket; száznál is több járókelő kapta meg a Kulin-kezelést, tudjátok, a „legalább egyszer távcsőbe nézést”… és akkor még nem beszéltünk a Galilei-élményről, ami egy másik dimenzióba röpítette az egyszerű járókelőket. A Galilei-replikámról van szó, ami egy dióverő és egy kulcslyuk keresztezésével jött létre, az objektívje ráadásul az Urániából van, Kürti Imre szerint még Gyurka bácsi készítette, egy 40/1000-es egytagú lencse foglalatban. Csodálatos eszköz! Mindenki kipróbálta, és mindenkinek sikerült is (legalábbis ezt állították, de nagyon elégedett arccal – én mindenesetre hiszek nekik). Jöttek olaszok is szép számmal, meghatottan (tényleg, nem irónia) nézegették, láthatóan nagyon jólesett nekik, hogy a honfitársuk emlékét mi, magyarok így ápoljuk.”

Így folytatta:

“Miközben a holdészlelés a tetőfokára hágott, sokan érdeklődni kezdtek az akkor még nem látható Szaturnusz iránt. Meg is beszéltük, hogy akit érdekel, maradjon, vagy jöjjön vissza, de ezt látni kell, mivel most akciós a dolog; a gyűrűrendszerre fura szögből látunk rá, ezt mindenkinek meg kell néznie, aki már rászánta magát, hogy a Batyin nem a Parlamenttel szelfizik, hanem messzebbre is szeretne tekinteni a rakpartról. Este fél tízre imponálóan sokan lettünk. Egyetlen egy valaki hiányzott csak a társaságból: maga a Szaturnusz. Itt kell megemlíteni, mi a különbség a szilíciumagyú okoseszközök és a kommersz, fehérjealapú humanoidok között… Mi ugyanis pontosan tudni véltük, hol fog kijönni a gyűrűs bolygó a pesti horizont kulimászából, ám első körben nem találtuk, már fél tíz is elmúlt, de sehol semmi. Kezdtük magunkat kellemetlenül érezni, de még mielőtt a Világegyetem megbízhatóságába vetett hitünk alapjaiban rendült volna meg, valaki döbbenten felkiáltott: „- De hát ott van! Megvan!” És láss csodát, valóban ott volt, jó magasan, ahol lennie is kellett, vagy jó 20 fokra a lila pesti horizont fölött. Ott, ahol mi vártuk. Köszi, Android! Nem tudom, mi történhetett, de csütörtökön is többször megismétlődött ugyanez, a jó ég tudja, mi állítja el egy ilyen tenyérnyi mobilban a giroszkópot és/vagy a mágneses iránytűt, de komoly tanulsága a dolognak, hogy legyünk szkeptikusak a mobilos csodák iránt, legfőképp akkor, amikor egy 360 fokos valós égi környezetet próbál nekünk leképezni akkora kijelzőn, mint egy átlagos kártyalap…”

“Idővel óvatosan elkezdtünk próbálkozni néhány mélyeges slágerrel is, de amikor tudatosult bennünk, hogy magát a Herkulest sem látjuk, elég hamar lemondtunk az M13-ról. Aztán szép lassan a többiről is, én személy szerint három csillagot voltam képes kivenni az égen – persze, a papírforma szerinti Nyári Háromszöget, de bevallom, az Altair már csak azért volt meg, mert tudtam, hol keressem, és arrébb mentem, hogy ne törölje le a fejünk fölött világító lámpa az égről.”

“Úgyhogy minden tisztelet [Román] Dávidé – azt hiszem, végül ő csípte el az Albireót, ami aztán egy kis színt vitt a bemutató végére. Szó szerint, mert ilyenkor a látogatók sokszor nem is merik kimondani, hogy igen, a csillagok színesek. Sokan hiszik azt, hogy ezt csak ők látják ilyennek, vagy optikai csalódás… Amikor megerősítést kapnak, hogy pl. a Mars valóban narancsszínű, hogy a Betelgeuse más színű, mint a Szíriusz, és ráébresztjük őket, hogy jól látják, ez nem csak a „profi” észlelők kiváltsága, akkor nagyon tudnak örülni, őszintén és sokszor meghatóan.”

Érzések és élmények – bemutatói szemszögből

“Mint ahogy sok minden megható ilyenkor. Az öreg bácsi és a felesége, akik kézenfogva jönnek, a bácsi komolyan kérdez, a néni csendesen figyel, aztán kiderül, hogy nem jó a szeme, hárman győzködjük, köztük a bácsi is, hogy azért próbáljon belenézni az okulárba… de azt mondja, neki ez így is nagy élmény. Az olaszok, akiknek a csütörtöki bemutatón elmeséltem a Delfin csillagkép két csillagának kissé érdekes névadási procedúráját. Az argentin pár, akik egy óránál is többet vártak a Szaturnuszra. Az indiaiak a rendkívül aranyos kiejtésükkel és végtelen udvariasságukkal. A csinos koreai, kínai és laoszi lányok. Aztán persze a lengyelek, belgák, spanyolok, portugálok, amerikaiak, finnek, a jó ég tudja még, de mind, akik megálltak belenézni a távcsövekbe, valahogy rögtön a barátainkká váltak.”

Ilyenkor eszünkbe juthat, hogy a külföldi látogatók egy extra, különleges élménnyel távoznak Magyarországról, és bizonyára az a – bár kissé félrevezető – kép alakul ki bennük, hogy itt mennyire komolyan érdeklődnek a természettudományok iránt, és milyen fejlett az ország, hogy lépten-nyomon amatőr/csillagászokba botlanak a legforgalmasabb turistahelyeken is… Az biztos, hogy az ország turisztikai értékét az ilyenek is fellendítik – ingyen, önkéntesen.

“És hát persze azok a magyar családanyák, párok, haverok, ifjak és idősebbek, akik magyarul érdeklődtek… némelyek hitetlenkedve, hogy ingyen csináljuk, mások hálálkodva, hogy még soha nem láttak ilyet, megint mások megdöbbenve, hogy ilyen dolgok is léteznek, és rácsodálkozva, hogy ha a strandon feküdnénk, miközben valaki lenyúlná a Napot, akkor még nyolc percig simán napozhatnánk – tudom, sokszor írtam már, hogy ezért kell kimennünk az ég alá minél gyakrabban; mert ezek az emberek ilyenkor tényleg kapnak valamit, amiről nem is sejtették eddig, hogy mindig is az övék volt, csak senki nem szólt nekik arról, hogy hol keressék…”

“És még valami: a csütörtöki bemutató alkalmával egy fiatalemberrel közel fél órát beszélgettünk ufókról, idegenekről, a Nazca-fennsík ábráiról, a piramisokról, meg persze arról, hogy valójában nem is járt ember a Holdon, az idegenek viszont itt vannak, és minket sasolnak. Érvek és konteók csaptak össze, előkerült a vallás is, de valahogy senki nem orrolt meg senkire, pedig nagyon különböző volt az álláspontunk. Sőt, barátsággal és tisztelettel köszöntünk el egymástól; senki nem bántott meg senkit. Jobb volt így. Csak beszélgettünk…”

“Köszönet illet tehát mindenkit, aki hétfőn és csütörtökön kint volt ezeken az egyedülálló hangulatú bemutatókon, távcsővel vagy anélkül, és segített a bemutatók megszervezésében, lebonyolításában, publikálásában és dokumentálásában. Valamint egyáltalán nem utolsósorban nagy hálával gondolok azokra a barátaimra, akik eljöttek erre a kis közös észlelésre; az egyikük a kisfiával egyenesen Szolnokról utazott fel vonattal, egy igazán nagyon kedves barátom még pizzát is sütött, Pati édesapja pedig észlelőpalacsintákat hozott, nehogy véletlenül éhen maradjunk, de volt olyan zenészkollégám is, aki családostul jött ki, a nagylánya még a távcsőkezelésben is segített.”

“Hát, mit lehet még hozzátenni ehhez? Persze nyilván sok mindent, de részemről két dolog lenne még, amit fontosnak tartok: egyrészt, hogy ez olyan jó buli mindig, hogy tartsuk be, amit nem is egyszer megfogadtunk ezekben a napokban, és szervezzünk minél gyakrabban ilyesmit; az embereknek láthatóan szükségük van rá ebben a fura és egyre érthetetlenebb mai világban.”

“A másik pedig csak annyi, hogy – ha megengedtek egy személyes gondolatot tőlem – én az ilyen alkalmakkor nyerem vissza kissé a hitemet abban, hogy tanítani és ismereteket terjeszteni igenis érdemes, hogy mindig van célközönség, akkor is, ha azt hisszük, hogy nincs, és a mi dolgunk, sőt, felelősségünk is, hogy a saját területünkön kineveljük és fogékonnyá tegyük azokat, akik nem érik be azzal, amit a média fősodra kínál nekik..”

“Sok-sok derültet, jó okulároldali egészséget mindenkinek!”

A közreműködők listája (névsorrendben):

• Bencze Balázs (60/700 L, 70/500 L, 70/900 L)
• Csomai Martin
• Fröhlich Viktória
• Füzessy Tamás (127/1500MC)
• Koncz Bendegúz
• Mikics Eszter
• Nagy Balázs (10×50 binokulár)
• Román Dávid (130/650 T)
• Soós László
• Soós Patrícia (70/500 L)

Related posts:

Csillagászat napja – 2019. tavasz – VCSE-s programok Zalaegerszegen tartott csillagászati rendezvényekről – Bánfalvi Péter Csillagleső-sorozat következő állomása: augusztus 28. – VCSE Csillagászati bemutató Szőcén – Fröhlich Viktória 100 óra csillagászat – távcsöves bemutatók (Bánfalvi Péter, Varga György, Horváth Tamás, Jandó Attila, Jandó Dániel, Kocsis Antal)