Virtuális Csillagászati Klub: csillagászati interferometria (Nagy Pál)

A fényforrásból induló fénysugarat a féligáteresztő tükör két, egymásra merőleges nyalábra osztja, amelyek a tükrökről való visszaverődés után hozzák létre az interferencia jelenséget. A „lengő” tömegek, amelyeket a gravitációs hullám megmozgat, maguk a tükrök. A gravitációshullám detektálása a detektorban keletkező idősor elemzése alapján történik. A kép a LIGO gravitációshullám-detektor elvi elrendezését mutatja, amely szintén interferometria elvén működik. Az ábra Frei Zsolt cikkéből származik (Yoichi Aso közreműködésével, Fizikai Szemle 2016/3).
A fényforrásból induló fénysugarat a féligáteresztő tükör két, egymásra merőleges nyalábra osztja, amelyek a tükrökről való visszaverődés után hozzák létre az interferencia jelenséget. A „lengő” tömegek, amelyeket a gravitációs hullám megmozgat, maguk a tükrök. A gravitációshullám detektálása a detektorban keletkező idősor elemzése alapján történik. A kép a LIGO gravitációshullám-detektor elvi elrendezését mutatja, amely szintén interferometria elvén működik. Az ábra Frei Zsolt cikkéből származik (Yoichi Aso közreműködésével, Fizikai Szemle 2016/3).

Nagy Pál: Interferometria a csillagászatban

Szeretettel hívunk meg a VCSK következő előadására!

Időpont: 2026, június 29. 20:10 – 21:30

Youtube-link: https://www.youtube.com/live/1ZW3OXqLfkI

(Zoom-linket tagtársaink külön e-mailben kapnak.)

Az előadás témája: A fény sebességének meghatározása már a 17. században foglalkoztatta a csillagászokat és fizikusokat. Olaf Römer 1676-ban a Jupiter holdjainak keringését vizsgálva jutott arra, hogy a fény véges sebességgel terjed; becslése ugyan pontatlan volt, de nagyságrendileg helyes eredményt adott. A következő évszázadokban egyre pontosabb mérések születtek, miközben felmerült egy mélyebb kérdés is: mihez képest terjed a fény közel 300 000 km/s sebességgel?

A korabeli fizika az „éter” létezését feltételezte, ezért Michelson 1881-ben, majd Michelson és Morley később interferométerrel próbálta kimutatni, hogy a Föld éterhez viszonyított mozgása befolyásolja-e a fény sebességét. A kísérletben a fénynyalábot két, egymásra merőleges útra bontották, majd újraegyesítették. Ha a fény sebessége irányfüggő lett volna, az interferenciaképnek el kellett volna tolódnia. Ilyen eltérést azonban nem találtak, ami a modern fizika egyik alapgondolatához, a fénysebesség állandóságához vezetett.

Az interferometria azóta a csillagászat fontos módszerévé vált. Segítségével nagy felbontású megfigyelések készíthetők, különösen akkor, amikor több távcső jeleit egyesítik. Ugyanez az alapelv jelenik meg a gravitációshullám-detektorokban is. A legismertebb ilyen műszer, a LIGO 2015-ben először észlelte két összeolvadó fekete lyuk jelét. Ezzel a csillagászat új megfigyelési eszközhöz jutott: nemcsak fényt, hanem a téridő apró rezdüléseit is vizsgálhatjuk. Az előadás bemutatja az interferometria alapelvét, csillagászati alkalmazásait és a LIGO működésének lényegét.

A klubösszejövetelre szeretettel várjuk összes tagunkat és külsős érdeklődőket is!