
Virtuális Csillagászati Klub – VCSE

Buzz Aldrin volt a második ember, aki a Holdon járt. Családjának alapítványa, a Buzz Aldrin Foundation egyik vezető tisztségviselője volt Jim Christensen nyugdíjba vonulásáig. Korábban a Kennedy Space Center oktatásai igazgatójaként dolgozott. Ha valaki, akkor ő aztán tudja, milyen történetekkel lehet szórakoztatni a hallgatóságot, hogy felkeltődjék bennük az űrkutatás, az űrutazás, a csillagászat iránti érdeklődés, és tartósan meg is maradjon.
Jim előadást tart a Virtuális Csillagászati Klub keretében február 2-án a magyarországi amatőrcsillagászoknak, ismeretterjesztőknek, VCSE-tagoknak, de a hazai, csillagászati-űrkutatási ismeretterjesztésben részt vevőknek is! Ezért örömmel hívlak meg Téged is erre az előadásra.
Nagyon örülünk, hogy egy ilyen neves ismereterjesztőt fogadhatunk előadóként a VCSK-n.
Az előadás angolul lesz, és a VCSK kivételesen angolul folyik most.
A youtube-on is közvetítve lesz az előadás, amelynek angol-magyar fordítóját bekapcsolhatjátok, és feliratosan lehet követni. (Ha nagyon rossz lesz a fordítás, később saját ordításunkat tesszük majd fel.) Ha valaki igényt tart rá, akkor az előadás után kérdését szívesen angolra fordítjuk, és úgy tesszük majd fel Jimnek.
A VCSK adatai:
Időpont: 2026. február 2. (hétfő) 20:00 – 21:30
Előadó: Jim Christensen
Téma: Stories that make space human How can we promote interest in space exploration and studies? Jim Christensen has spent a career exploring ways to capture the attention of students and adults in order to inspire them in the pursuit of scientific literacy and promote understanding of space topics, in some cases leading to careers related to space. This presentation will be packed with stories of his experiences and projects that have their origins from his time as a teacher, a trainer of teachers, a designer of programs, director of education at Kennedy Space Center Visitor Complex and Chief Innovation Officer with the Aldrin Family Foundation. Jim truly enjoys talking about space!
Történetek, amik emberivé teszik a Világűrt
Hogyan kelthetjük fel az érdeklődést az űrkutatás és az űrtudományok iránt? Jim Christensen pályafutása során azt kutatta, miként lehet megragadni diákok és felnőttek figyelmét annak érdekében, hogy inspirálja őket a természettudományos műveltség iránti elköteleződésre, és elősegítse az űrrel kapcsolatos témák megértését – sok esetben akár az űriparhoz vagy űrkutatáshoz kapcsolódó életpályák felé terelve őket. Az előadás bővelkedni fog történetekben és személyes élményekben, valamint olyan projektek bemutatásában, amelyek Jim tanári munkájából, pedagógusok képzéséből, oktatási programok tervezéséből, a Kennedy Space Center Visitor Complex oktatási igazgatójaként, illetve az Aldrin Family Foundation innovációs vezetőjeként szerzett tapasztalataiból születtek. Jim rendkívül szeret az űrről beszélni!
Szeretettel várunk!
Köszönettel a szervezésben nyújtott segítségéért Fröhlich Viktóriának és Tepinek!
