Míg az elmúlt éjszaka Lengyelországban észleltek egy -13 mg-s, vagyis telehold-fényességű tűzgömböt, addig Magyarországról a Bajáról néhány szép fényes meteort fogott ez elmúlt éjszaka, közte a színtelen és szagtalan képeken láthattok kétszer pukkanóst és nagyon hosszút is – a legtöbbje leszaladt a képről 🙁 Szép Orionida-maximum volt és aktívak a Tauridák. A képek lentebb láthatók, legszebb a legutolsó kép.

VCSE - HUVCSE02/BAJ2
VCSE – HUVCSE02/BAJ2

 

 

VCSE - HUVCSE02/BAJ2
VCSE – HUVCSE02/BAJ2

 

VCSE - HUVCSE02/BAJ2
VCSE – HUVCSE02/BAJ2

 

VCSE - HUVCSE02/BAJ2
VCSE – HUVCSE02/BAJ2

 

VCSE - HUVCSE02/BAJ2
VCSE – HUVCSE02/BAJ2

 

VCSE - HUVCSE02/BAJ2
VCSE – HUVCSE02/BAJ2

 

Egy idén október 10-én felfedezett, 280-620 méter közöttire becsült kisbolygó fog elhaladni a Föld mellett a Hold távolságának 127%-ára megközelítve a Földet október 31-én este. Legközelebb hozzánk este 18 óra felé lesz (Közép-Európai Idő szerint). Az előrejelzés szerint legfeljebb 10,1 mg-s lesz, amikor legfényesebb lesz a megközelítés során, tehát legalább 15 cm-es műszer kell megfigyeléséhez. Viszont 898 ívmásodpercet is megtesz majd a közelítéskor percenként, vagyis kb. 15 ívpercet egy perc alatt (a telehold átmérője kb. 30 ívperc!). A felfedezés a PannSTARRS projekt 1,8 méteres műszerével történt.

A Földre nem veszélyes a kisbolygó.

Halloween-kisbolygónak is nevezik, de ennek semmi jelentősége nincs…

Modellszámítások szerint a 2015 TB145 egy alvó vagy kialudt üstökös lehet, de szoros földközelsége ellenére sem várnak belőle meteorokat. Ha mégis haladna meteoráramlat a pályája mentén, akkor azok 35 km/s sebességgel a RA = 64°, D=-3° pontból érkeznének. E rajt leginkább Ázsiából lehetne látni. A modellszámítások ugyanis azt mutatják, ha ez a halott üstökös a múltban aktív volt, akkor a Földet idén elkerülik a meteoroidjai; 2009-ben és 2014-ben viszont észlelni kellett volna őket, de egyik évből sem jelentettek semmi különöset, ami ehhez az objektumhoz lenne kapcsolható.

Naprendszerbeli pályája itt látható:

 

VCSE - A kisbolygó naprendszerbeli pályája
VCSE – A kisbolygó naprendszerbeli pályája

 

VCSE - A kisbolygó naprendszerbeli pályája
VCSE – A kisbolygó naprendszerbeli pályája

 

Gyakorlatilag a közelség idején a Bika-Szekeres-Zsiráf-Göncölszekér csillagképekben fog haladni (a Zsiráf csillagszegénysége nem sokat segít a felkeresésében, főleg, mert gyorsan mozog; érdemes koordináták alapján keresni GoTo-s műszerrel).

Magyarországon napnyugta és sötétedés körül még csak olyan 10-13° magasan lesz az objektum, és horizont feletti magassága csökkeni fog, majd este kilenc felé le is fog nyugodni, vagyis legfényesebb állapotában, a legszorosabb megközelítésekor bizony nagyon nehézkes lesz az északi, északnyugati horizont közelében keresni.

Sajnos, emiatt a VCSE csillagdájából csak nagyon rövid ideig észlelhető, de majd megpróbálkozunk vele.

Aki megfigyelésre adná a fejét, az alábbi táblázat segít neki. Az adatokat kb. Zala megye közepére számoltuk ki, de az ország teljes egészéből egész jól használható lesz. (Ilyen szoros kisbolygó megközelítéskor a parallaxis már érezhető, ezért kellett adott földrajzi helyre kiszámíttatni a pozíciókat.)
Az első oszlopokban az év, hó, nap található, majd a következő hat számjegy első két jegye az órákat, a második kettő a perceket, az utolsó kettő a másodperceket kódolja: az időadatok UT-ben vannak, ehhez egy órát kell adni, hogy a mi téli időszámításunkat kapjuk (TISZ vagy KÖZEI = UT + 1 óra).

Utána 2000.0-s epochára a kisbolygó rektaszcenziója (óra-perc-másodperc) és deklinációja (fok, ívperc, ívmásodperc) alakban található.

Delta: a kisbolygó földtávolsága CSE-ben.
r: a kisbolygó naptávolsága CSE-ben.
El: elongáció, vagyis a kisbolygó szögtávolsága az égen a Naptól.
Ph: a kisbolygó fázisszöge (kevés jelentősége van a mostani megfigyeléshez)
V: a kisbolygó várt fényessége V-sávban, vagyis vizuális tartományban.
Sky Motion: a kisbolygó mozgása ívmásodperc/perc egységekben és iránya (PA). A PA-t 0-tól
360 fokig mérük, 0 az égi északi, 90° az égi keleti irány.
Azi, Alt: a kisbolygó azimutja és horizont feletti magassága fokokban.
Sun Alt: a Nap horizont feletti magassága °-ban. Ha ez negatív, akkor a Nap lenyugodott vagy még nem kelt fel; ha -18° alatt van a Nap, akkor beállt az éjszaka, elég sötét van az észleléshez.
Moon Phase: a Hold fázisa (1,0 = telehold, 0,5 = első vagy utolsó negyed, 0,0 = újhold). Az erős Hold nem nagyon kedvez a kistávcsöves vizuális megfigyeléseknek… A Dist a Holdtól mért szögtávolságot adja fokokban, az Alt a Hold horizont feletti magasságát °-ban.

Végezetül az utolsó oszlopok a bizonytalanságokat jelzik.

Date       UT      R.A. (J2000) Decl.    Delta     r     El.    Ph.   V      Sky Motion        Object    Sun   Moon                Uncertainty info
            h m s                                                            "/min    P.A.    Azi. Alt.  Alt.  Phase Dist. Alt.    3-sig/" P.A.
2015 10 30 000000 04 29 15.2 +01 28 44   0.035   1.022  144.6  34.2  14.1    7.42    030.5    343  +43   -52   0.91   016  +58         1 011.1 / Map / Offsets
2015 10 30 010000 04 29 30.6 +01 35 17   0.034   1.021  144.7  34.2  14.0    7.78    030.4    004  +45   -45   0.91   016  +60         1 009.7 / Map / Offsets
2015 10 30 020000 04 29 46.7 +01 42 09   0.033   1.020  144.7  34.3  14.0    8.19    030.6    024  +42   -36   0.91   016  +58         1 008.4 / Map / Offsets
2015 10 30 030000 04 30 04.0 +01 49 23   0.032   1.020  144.7  34.3  13.9    8.66    031.1    042  +37   -26   0.90   016  +52         1 007.5 / Map / Offsets
2015 10 30 040000 04 30 22.7 +01 57 00   0.031   1.019  144.7  34.3  13.8    9.20    031.9    057  +29   -16   0.90   016  +44         1 007.0 / Map / Offsets
2015 10 30 050000 04 30 43.0 +02 05 01   0.030   1.018  144.7  34.3  13.8    9.80    032.8    071  +20   -06   0.90   016  +34         1 007.0 / Map / Offsets
2015 10 30 060000 04 31 05.3 +02 13 29   0.030   1.017  144.7  34.3  13.7   10.48    033.8    082  +10   +04   0.90   016  +25         1 007.5 / Map / Offsets
2015 10 30 070000 04 31 29.8 +02 22 26   0.029   1.017  144.7  34.4  13.7   11.22    034.9    093  +00   +13   0.89   016  +15         1 008.4 / Map / Offsets
2015 10 30 080000 04 31 56.7 +02 31 55   0.028   1.016  144.7  34.4  13.6   12.04    035.8    105  -10   +20   0.89   016  +05         1 009.8 / Map / Offsets
2015 10 30 090000 04 32 26.3 +02 41 59   0.027   1.015  144.6  34.5  13.5   12.93    036.6    117  -19   +26   0.89   016  -03         2 011.5 / Map / Offsets
2015 10 30 100000 04 32 58.6 +02 52 41   0.026   1.015  144.6  34.5  13.5   13.89    037.3    130  -28   +29   0.88   017  -11         2 013.5 / Map / Offsets
2015 10 30 110000 04 33 33.7 +03 04 06   0.025   1.014  144.6  34.6  13.4   14.92    037.8    146  -34   +29   0.88   017  -18         2 015.5 / Map / Offsets
2015 10 30 120000 04 34 11.8 +03 16 18   0.025   1.013  144.5  34.7  13.3   16.01    038.0    163  -38   +26   0.88   017  -23         2 017.6 / Map / Offsets
2015 10 30 130000 04 34 52.7 +03 29 22   0.024   1.012  144.5  34.8  13.2   17.18    038.0    182  -39   +21   0.88   017  -25         2 019.5 / Map / Offsets
2015 10 30 140000 04 35 36.7 +03 43 24   0.023   1.012  144.4  34.8  13.2   18.44    037.9    201  -37   +14   0.87   017  -25         3 021.3 / Map / Offsets
2015 10 30 150000 04 36 23.6 +03 58 30   0.022   1.011  144.3  34.9  13.1   19.79    037.6    218  -32   +05   0.87   017  -22         3 022.9 / Map / Offsets
2015 10 30 160000 04 37 13.5 +04 14 49   0.021   1.010  144.3  35.0  13.0   21.27    037.1    232  -25   -04   0.87   017  -17         3 024.2 / Map / Offsets
2015 10 30 170000 04 38 06.6 +04 32 29   0.020   1.010  144.2  35.2  12.9   22.89    036.6    245  -16   -14   0.86   017  -11         4 025.2 / Map / Offsets
2015 10 30 180000 04 39 03.0 +04 51 39   0.020   1.009  144.1  35.3  12.8   24.69    035.9    256  -06   -25   0.86   017  -03         4 026.0 / Map / Offsets
2015 10 30 190000 04 40 03.0 +05 12 32   0.019   1.008  144.0  35.4  12.7   26.73    035.3    267  +04   -35   0.86   017  +06         4 026.5 / Map / Offsets
2015 10 30 200000 04 41 07.2 +05 35 22   0.018   1.008  143.9  35.5  12.6   29.05    034.7    278  +15   -44   0.85   017  +16         5 026.8 / Map / Offsets
2015 10 30 210000 04 42 16.2 +06 00 23   0.017   1.007  143.7  35.7  12.5   31.71    034.2    289  +25   -51   0.85   017  +26         6 027.0 / Map / Offsets
2015 10 30 220000 04 43 30.9 +06 27 57   0.016   1.006  143.6  35.9  12.4   34.81    033.8    302  +34   -56   0.85   017  +36         6 027.0 / Map / Offsets
2015 10 30 230000 04 44 52.5 +06 58 25   0.015   1.005  143.4  36.1  12.3   38.45    033.5    317  +42   -56   0.84   016  +45         7 027.0 / Map / Offsets
2015 10 31 000000 04 46 22.5 +07 32 15   0.015   1.005  143.2  36.3  12.2   42.75    033.4    336  +48   -52   0.84   016  +53         8 026.9 / Map / Offsets
2015 10 31 010000 04 48 02.9 +08 10 03   0.014   1.004  143.0  36.5  12.1   47.88    033.4    358  +51   -45   0.84   016  +59         9 026.9 / Map / Offsets
2015 10 31 020000 04 49 56.4 +08 52 29   0.013   1.003  142.7  36.8  12.0   54.04    033.5    021  +50   -36   0.83   016  +61        10 027.0 / Map / Offsets
2015 10 31 030000 04 52 06.0 +09 40 27   0.012   1.003  142.4  37.2  11.8   61.51    033.8    042  +46   -26   0.83   015  +59        12 027.2 / Map / Offsets
2015 10 31 040000 04 54 35.9 +10 35 05   0.011   1.002  142.0  37.6  11.7   70.64    034.2    059  +39   -16   0.82   015  +52        14 027.6 / Map / Offsets
2015 10 31 050000 04 57 31.4 +11 37 48   0.011   1.001  141.5  38.2  11.6   81.92    034.7    073  +31   -06   0.82   014  +44        16 028.0 / Map / Offsets
2015 10 31 060000 05 00 59.4 +12 50 30   0.010   1.000  140.8  38.8  11.4   96.02    035.2    085  +22   +04   0.82   013  +34        20 028.7 / Map / Offsets
2015 10 31 070000 05 05 09.4 +14 15 37   0.0090  1.000  140.0  39.7  11.2  113.85    035.8    096  +14   +12   0.81   012  +25        24 029.5 / Map / Offsets
2015 10 31 080000 05 10 14.2 +15 56 26   0.0082  0.999  138.9  40.8  11.1  136.75    036.4    107  +06   +20   0.81   011  +15        29 030.5 / Map / Offsets
2015 10 31 090000 05 16 32.2 +17 57 23   0.0075  0.998  137.5  42.2  10.9  166.59    037.1    118  -01   +25   0.81   010  +05        36 031.6 / Map / Offsets
2015 10 31 100000 05 24 30.7 +20 24 23   0.0067  0.998  135.7  44.0  10.7  206.11    038.0    130  -07   +29   0.80   009  -03        45 033.0 / Map / Offsets
2015 10 31 110000 05 34 51.6 +23 25 27   0.0060  0.997  133.2  46.5  10.5  259.21    039.0    141  -10   +29   0.80   008  -11        57 034.6 / Map / Offsets
2015 10 31 120000 05 48 42.6 +27 10 52   0.0053  0.996  129.9  49.8  10.4  331.23    040.6    152  -11   +26   0.80   010  -18        74 036.7 / Map / Offsets
2015 10 31 130000 06 07 58.5 +31 52 35   0.0047  0.996  125.4  54.4  10.2  428.48    043.0    162  -09   +21   0.79   014  -22        98 039.7 / Map / Offsets
2015 10 31 140000 06 36 01.8 +37 39 28   0.0041  0.995  119.2  60.6  10.1  555.24    046.9    170  -05   +14   0.79   020  -25       130 044.1 / Map / Offsets
2015 10 31 150000 07 18 51.1 +44 21 27   0.0037  0.994  110.9  68.9  10.1  704.18    053.9    174  +02   +05   0.78   030  -24       168 051.4 / Map / Offsets
2015 10 31 160000 08 25 24.0 +50 52 06   0.0034  0.993  100.2  79.6  10.3  839.82    066.2    174  +08   -04   0.78   042  -22       205 063.9 / Map / Offsets
2015 10 31 170000 09 59 25.2 +54 35 27   0.0032  0.993   88.0  91.8  10.7  898.58    084.9    169  +13   -15   0.78   055  -17       224 082.8 / Map / Offsets
2015 10 31 180000 11 39 12.1 +53 17 19   0.0034  0.992   75.8 104.0  11.3  842.85    105.1    163  +13   -25   0.77   069  -10       214 283.2 / Map / Offsets
2015 10 31 190000 12 55 21.2 +48 16 26   0.0037  0.991   65.3 114.5  12.1  708.53    119.8    159  +09   -35   0.77   082  -02       184 298.1 / Map / Offsets
2015 10 31 200000 13 45 02.8 +42 19 22   0.0041  0.991   57.1 122.7  13.0  559.43    128.5    159  +03   -44   0.77   092  +07       148 306.9 / Map / Offsets
2015 10 31 210000 14 17 15.7 +36 55 02   0.0047  0.990   51.1 128.7  13.8  431.99    133.5    162  -04   -52   0.76   099  +17       116 311.9 / Map / Offsets
2015 10 31 220000 14 39 04.5 +32 25 37   0.0053  0.989   46.8 133.0  14.5  334.05    136.5    169  -10   -56   0.76   105  +26        91 314.8 / Map / Offsets
2015 10 31 230000 14 54 34.8 +28 47 35   0.0060  0.988   43.7 136.1  15.1  261.48    138.4    178  -14   -57   0.75   110  +36        73 316.5 / Map / Offsets
2015 11 01 000000 15 06 04.1 +25 51 26   0.0067  0.988   41.4 138.3  15.7  207.95    139.6    190  -17   -53   0.75   113  +46        59 317.5 / Map / Offsets
2015 11 01 010000 15 14 52.6 +23 27 57   0.0075  0.987   39.8 140.0  16.1  168.10    140.5    202  -16   -45   0.75   116  +54        49 318.0 / Map / Offsets
2015 11 01 020000 15 21 48.7 +21 29 44   0.0082  0.986   38.5 141.2  16.5  137.98    141.3    215  -14   -36   0.74   118  +59        41 318.3 / Map / Offsets
2015 11 01 030000 15 27 23.4 +19 51 06   0.0090  0.986   37.6 142.1  16.8  114.84    141.9    227  -09   -26   0.74   119  +61        35 318.4 / Map / Offsets
2015 11 01 040000 15 31 57.2 +18 27 48   0.010   0.985   36.8 142.8  17.1   96.78    142.5    239  -03   -16   0.73   120  +58        30 318.3 / Map / Offsets
2015 11 01 050000 15 35 44.4 +17 16 40   0.011   0.984   36.2 143.4  17.3   82.46    143.1    250  +05   -06   0.73   121  +51        26 318.2 / Map / Offsets
2015 11 01 060000 15 38 55.1 +16 15 16   0.011   0.983   35.7 143.9  17.5   70.98    143.7    261  +13   +03   0.73   122  +43        23 318.1 / Map / Offsets
2015 11 01 070000 15 41 36.9 +15 21 46   0.012   0.983   35.3 144.3  17.7   61.66    144.3    271  +23   +12   0.72   123  +33        20 317.9 / Map / Offsets
2015 11 01 080000 15 43 55.5 +14 34 44   0.013   0.982   35.0 144.6  17.9   54.02    144.9    283  +32   +20   0.72   123  +23        18 317.7 / Map / Offsets
2015 11 01 090000 15 45 55.3 +13 53 05   0.014   0.981   34.7 144.8  18.1   47.72    145.4    297  +41   +25   0.71   124  +14        16 317.5 / Map / Offsets
2015 11 01 100000 15 47 39.8 +13 15 55   0.015   0.981   34.5 145.1  18.3   42.47    145.9    314  +48   +28   0.71   124  +04        15 317.4 / Map / Offsets
2015 11 01 110000 15 49 11.9 +12 42 33   0.015   0.980   34.2 145.3  18.4   38.07    146.3    335  +54   +28   0.71   124  -05        13 317.2 / Map / Offsets
2015 11 01 120000 15 50 33.9 +12 12 26   0.016   0.979   34.0 145.4  18.5   34.36    146.5    000  +55   +26   0.70   124  -13        12 317.1 / Map / Offsets
2015 11 01 130000 15 51 47.7 +11 45 07   0.017   0.978   33.9 145.6  18.7   31.22    146.6    024  +53   +21   0.70   124  -19        11 317.0 / Map / Offsets
2015 11 01 140000 15 52 54.9 +11 20 14   0.018   0.978   33.7 145.7  18.8   28.53    146.5    044  +47   +13   0.69   124  -23        10 317.0 / Map / Offsets
2015 11 01 150000 15 53 56.7 +10 57 28   0.019   0.977   33.6 145.8  18.9   26.22    146.2    061  +38   +05   0.69   124  -26        10 316.9 / Map / Offsets
2015 11 01 160000 15 54 54.1 +10 36 34   0.020   0.976   33.5 145.9  19.0   24.22    145.8    074  +29   -05   0.69   124  -25         9 316.8 / Map / Offsets
2015 11 01 170000 15 55 47.8 +10 17 20   0.020   0.976   33.4 146.0  19.1   22.47    145.2    085  +19   -15   0.68   124  -22         8 316.7 / Map / Offsets
2015 11 01 180000 15 56 38.4 +09 59 36   0.021   0.975   33.3 146.1  19.2   20.92    144.6    096  +08   -25   0.68   124  -17         8 316.5 / Map / Offsets
2015 11 01 190000 15 57 26.4 +09 43 12   0.022   0.974   33.2 146.1  19.3   19.54    143.9    106  -02   -35   0.67   124  -10         7 316.3 / Map / Offsets
2015 11 01 200000 15 58 12.0 +09 28 00   0.023   0.973   33.1 146.2  19.4   18.29    143.2    118  -11   -44   0.67   123  -02         7 316.0 / Map / Offsets
2015 11 01 210000 15 58 55.3 +09 13 53   0.024   0.973   33.0 146.2  19.5   17.14    142.6    130  -20   -52   0.67   123  +07         7 315.7 / Map / Offsets
2015 11 01 220000 15 59 36.5 +09 00 45   0.025   0.972   33.0 146.2  19.6   16.07    142.0    144  -27   -57   0.66   123  +17         6 315.3 / Map / Offsets
2015 11 01 230000 16 00 15.4 +08 48 30   0.025   0.971   32.9 146.2  19.6   15.07    141.6    160  -32   -57   0.66   123  +27         6 314.9 / Map / Offsets

Szervusztok!

Remélem, érdekes, amit írok és nem spammelek vele Titeket…

A (99 942) Apophis kisbolygót 2004-ben fedezték fel, és hamarosan az érdeklődés középpontjába került, mert a korai pályaszámítások szerint 2,7% esélyt láttak arra, hogy 2029. április 13-án beleütközzön a Földbe. Ez óriási esélyt jelent (durván 1:37), sokszorosa annak, hogy ötös lottótalálata lesz az embernek, pedig időnként egyeseknek az is előfordul… Éppen ezért az egyiptomi Ra Apep-ről, a pusztító istenség görögösített nevéről nevezték el Apophis-nak (ejtsd: apofisz). Későbbi mérések szerint 330-350 méter átmérőjű lehet (a Tunguzka-katasztrófát, ami egy kb. fél kontinensre kiterjedő esemény volt 1908-ban, egy kb. 200 méteres test okozta). Az Apophis sűrűsége kb. 2,6 g/cm^3.

Ahogy gyűltek az észlelések, pontosabb pályát lehetett számítani, ezzel természetesen megváltoztak a Földbe való becsapódás esélyei is. A pontosabb pályaszámítás szerint a 2029-es földközelségekor 3,4 magnitúdós lesz, vagyis lehet, hogy szabad szemmel akár még Zalaegerszeg külterületéről is megpillanthatjuk a kisbolygót!! (Ha nem lesz derült, érdemes ezért kocsiba vágni magunkat és elutazni közelebbi derült helyen lévő helyre.) Mozgása akkor 42 fok lesz óránként (vagyis 0,7 fok percenként, a telehold átmérője ugye 0,5 fok). Érdemes lenne régi krónikákat megnézni, vajon nem láttak az írásos kor 5-6 ezer éve alatt ilyesmit? (Akár UFO-észlelésnek minősítettek között is előfordulhatott ilyen.) Szenzációs látványnak ígérkezik, hálás szabad szemes, vizuális távcsöves és fotografikus téma lesz. Mivel legnagyobb közelségekor látszó méretét 2 ívmásodpercre várják, már egy 5 cm-es távcsővel is kiterjedt objektumnak látszódhat az égen, ha jó lesz a nyugodtság. Mivel azonban a nyugodtság Közép-Európából ritkán jobb 1 ívmásodpercnél, a legjobb lesz talán 9-13 cm-es távcsövet és nagy nagyítást használni. (Végül is az ISS, a Nemzetközi Űrállomás mérete futballpályányi, és Rafi nyári táborban 15 cm-essel készült képén jól kivehető volt a szerkezete – ez meg háromszor nagyobb, mint egy focipálya hossza, úgyhogy szerintem vizuálisan is kiterjedt lesz.)

A Földbe való becsapódás esélyei így változtak évről-évre, aminek oka a gyarapodó megfigyelési anyag által lehetővé tett egyre pontosabb pályaszámítás:

2004. április: 2,7% (1:37)
2004. december 23.: 1:62
2004. december 27.: nulla esély
2004. december 27.: 0%
2006: 1:45 000
2009: 1:250 000

A 2029-es mellett érdekes a 2036-os földközelsége is (7:1 000 000 000 eséllyel a 2009-es mérések szerint, de a 2013-as észlelések kizárták, hogy ekkor, 2036-ban becsapódás lehetne); és a 2068-as is, aminek esélyét korábban 3 a milliárdhoz becsülték, de ennek esélye nemrégen megnőtt (ld. alább).

2005-ben és 2011-ben újabb képek készültek az égitestről.

2013-ban az Apophis csak 14,5 millió km-re haladt el a Földtől (durván egytized csillagászati egységre), ekkor nemcsak fotókon örökítették meg, hanem radarészleléseket is végeztek róla. Ekkor 15,7 mg volt látszó fényessége. Az ekkor végzett mérések ismét kizárták, hogy 2029-ben lehetne becsapódás. A CCD-kkel készült fényképekről kimért pozícióadatoknál sokkal pontosabb radarmérések is készültek ekkor, amelyek ráadásul a távolságot is nagyon pontosan megadták.
Ezeknek a 2013-as radarméréseknek az alapján 2068-ban lesz az Apophis-nak egy olyan földközelsége, amikor is viszont a becsapódás esélye 1:256 000.

A Gaia műhold csapata is mérte az Apophis pályáját. Ezeket a méréseket a Földiről végezték el a csapatuk gyakorlatoztatása és fejlesztése érdekében, jobbára még a Gaia műhold indítása környékén. Megjegyzendő, hogy a Földről 2732 saját nagyon pontos pozíciómérést tudtak felhasználni – de eddig 2103 ezek közül nem volt publikálva, most használták fel először pályaszámításban! 4138 korábbi földi mérést is felhasználtak. Külön rámutattak arra, hogy az IAU Minor Planet Center elektronikus leveleiben alkalmazott kerekítés befolyásolja a végeredményeket… A megfigyelő távcsövek pozícióit is pontosabban kell figyelembe venni a pályaszámításokban – az IAU MPC ezt is kerekítve és az utolsó tizedesjegyek nélkül adja meg.

Végeredményben azonban nem adtak új becslést a 2029-es becsapódás esélyeire. Ennek okául azt hozzák fel, hogy a meteoroidok mozgását befolyásoló Jarkovszkij-effektus (vagy az effektust tanulmányozók közül a többiek nevének kezdőbetűit is magában foglaló YORP-effektus, ahol a többiek a területen dolgozó O’Keefe-t, Radzijevszkijt és Paddackot takarják) nem ismert eléggé az Apophis esetében egy pontos pálya megadásához…

Ez az effektus abból áll, hogy bár a Nap fénynyomása valamerre nyomja kicsit a kisbolygót (a Napból érkező fotonokat elnyeli a kisbolygó, és egyben felveszi a lendületüket is, vagyis kifelé nyomja a Naprendszerből a kisbolygót), de a kisbolygó a Naptól a nappali oldalán felvesz hőt, amit az éjszakai oldalán elsugározz, és az eltávozó fotonok kissé visszalökik a kisbolygót. (Ez a YORP-effektus durva magyarázata, a finom részletek most kevésbé érdekesek.) Ennek figyelembevételéhez viszint ismerni kellene a kisbolygó forgási idejét, a forgástengely állásszögét és a kisbolygó alakját és albedóját.

Szóval, végeredményben a most megjelent új tanulmány szerint az Apophis helyzetét 2029-ben 2-3 km pontossággal ismerjük, ha a YORP-effektust nem vesszük figyelembe, az utóbbi évek meglepő elméleti- megfigyelési eredménye azonban az, hogy az ilyen méretű kisbolygóknál bizony ezt az effektust figyelembe kell venni. Következő feladat tehát az Apophis forgásidejének megállapítása lesz…

Források:
http://arxiv.org/abs/1510.00509
www.wikipedia.org
NASA NEA oldalak

Az Orionida-meteorraj főbb adatai:

Nevük és rövidítésük: Orionidák, ORI.

Jelentkezési időszak: október 1 – november 10. (Más források szerint okt. 2 – nov. 7.)

Aktivitás maximuma: általában október 21-e körül, de hosszan elnyúló maximumot mutatnak okt. 20-24. között.

Radiánspozíció maximumkor: RA=95°, D=+16° (l. a mellékelt térképet).

ZHRmax = 22 meteor/óra (ld. a szövegben a kivételes eseteket)

r = 2,9 (l. még a főszöveget)

V = 66 km/s, gyorsak.

Szülőégitest: 1P/Halley üstökös.

Orionids and epsilon-Geminids1. ábra: az Orionidák és az Epszilon Geminidák (EGE) meteorraj radiánsának helyzete különböző napokon az égen. Forrás: IMO (www.imo.net)

Olvasd tovább

Szervusztok!

Én vizuálisan észleltem a 2015. szeptember 28-i holdfogyatkozást – meglátásom szerint a látványt fotók képtelenek hűen visszaadni, legfeljebb egy festmény lehetne alkalmas erre. A gond a fotókkal az, hogy a közölt fotókon nem alkalmasan választják meg a dinamikus tartományuk átskálázását. Az ember szeme egyszerűen nagy területet fog át és a Holdon, mellette és attól 40 fokra egészen más érzékenységet állít be, mint amivel egy fotómasina rendelkezik. Ezt legfeljebb azzal lehetne imitálni, ha a kép egyes részein más és más lenne az átskálázás… ) Rafi mindjárt kommentálja ezt. De én még sosem láttam olyan fotót holdfogytakozásról, ami a személyes, retinába-agyba égetett élményt visszaadta volna.)
Olvasd tovább