A Hale-Bopp üstökös (hivatalos jelölése: C/1995 O1 (Hale-Bopp)) a XX. század egyik leglátványosabb üstököseként tündökölt. Közel másfél évig szabadszemmel is megfigyelhető volt. 1995. július 23-án fedezte fel egymástól függetlenül Alan Hale és Thomas Bopp. Ekkor az üstökös még a Jupiter és Szaturnusz pályái között mozgott, 7 csillagászati egységre a Naptól, de már ekkor is kómával bírt. Kiszámították a perihélium idejét is, amikor a legközelebb lesz a Naphoz: 1997. április 1. Magjának átmérőjét 40 és 80 km közöttire mérték, amivel különösen nagy üstökösnek számít. 1996 nyarán vált szabadszemmel láthatóvá, de ezután fényessége csökkent, majd túl közel is került a Naphoz a megfigyeléséhez. 1997. januárjában ismét megfigyelhetővé vált, ekkor már fényszennyezett, városi égről is látható volt. Februárban fényessége elérte a két magnitúdót, és két csóvája is láthatóvá vált. 1997. március 22-én közelítette meg legjobban a Földet, ekkor 1,3 csillagászati egység távolságban volt, április 1-én pedig perihéliumba került, ekkor csóvái 30-40°-ra terjedtek ki az égbolton szabad szemmel figyelve. Binokulárral még 70 fokig is nyomon tudták követni a csóvát.
...Címke: észlelés
A Nagy Magellán-felhő fotografikus megfigyelése
A 2025. évi namíbiai utazásom első célpontja volt a Nagy Magellán-felhő, amit az első derült éjszaka el is kezdtem fényképezni. A május közepi időpontban még megfigyelhető volt, de már csak alacsonyan és hamar el is tűnt, ezért két koraestényi anyagot gyűjtöttem csak össze róla. Szabad szemmel és binokulárral is nagyon látványos volt!
...Az IC 2944 (Futó Csirke-köd) fotografikus megfigyelése – Ágoston Zsolt
2025. május 19-től 23-áig esténként Namíbiában, az Isabis-völgyben fekvő Isabis Astrolodge udvarán készült felvételem a Kentaur csillagképben található, IC 2944 katalógusszámú Futó Csirke-ködről.
...A Nap 2025. 08. 19-én – Skywatcher Heliostar 76 tesztkép – Ágoston Zsolt
Némi várakozás után, pont a VEGA'25 Megfigyelőtábor közepén megérkezett hozzám is a Heliostar 76 naptávcső, amit rögtön ki is tudtam próbálni. A...
Tejút-panoráma az Isabis-völgy felett – Ágoston Zsolt
A namíb asztro-expedíció vége felé, egy kifejezetten hideg hajnalon, hárman kitelepültünk az Isabis-folyó vízesésének környékére Tejút-panorámát...
