Az ismert több ezer fehér törpe közül jó néhány százon detektáltak már mágneses teret. Ezeknek a mágneses tereknek az erőssége pár tízezer gausstól pár száz millió gaussig terjed. (A Föld mágneses terének erőssége 0,25-0,65 gauss között változik manapság.) Más fehér törpékben nem találtak mágneses tér jelenlétére utaló nyomokat a spektrumukban.

Egy új tanulmány (http://arxiv.org/abs/1605.04458) szerzői a CFHT, WHT és más távcsöveket használva gyenge mágneses tereket kerestek fehér törpékben. Az LTT 16093 jelű fehér törpében találtak is egy 57 000 gaussos erősségű mágneses teret. Amelyik fehér törpében kimutatható volt mágneses tér jelenléte, azok szinte mind egymillió gaussnál erősebbek. A most talált a harmadik leggyengébb terű fehér törpe azok közül, ahol egyáltalán mérhető a mágneses térerősség!

Az NGC 1851 gömbhalmazban a HST-vel egy 18,05 perc periódusidővel fényváltozást mutató halvány objektumot fedeztek fel, ami az első elképzelések szerint vagy egy kettősrendszerbeli mágneses fehér törpe villódzása vagy egy két fehér törpecsillagból álló kettőscsillag fényváltozása. Mivel a Chandra-műholddal nem észleltek röntgensugárzást, az első eset kizárható, és eszerint egy olyan nyugodt kettőscsillagról van szó, ami két fehér törpéből áll. Az ilyen rendszereket AM CVn-kettősöknek nevezik, és ez az első ismert ilyen rendszer a gömbhalmazokban. (Az ilyen rendszerek egyébként energiát veszítenek keringés közben, és a két fehér törpe egymásnak ütközik a végén, egyfajta szupernóva-robbanást hozva létre.) http://arxiv.org/abs/1605.04827

ms.dvi

Az NGC 1851 és az NGC 1904 gömbhalmazok a GALEX kísérlet felvételén. A GALEX közeli és távoli ultraibolya fényben tanulmányozza az égitesteket, ahol az objektumok kissé (vagy nagyon) másképp néznek ki, mint látható fényben… Az NGC 1904 a Nyúl csillagképben található tőlünk 50 000 fényévre, így Magyarországról is észlelhető. Az NGC 1851 a déli égbolton, a Galamb csillagképben látszik, ezért magyar amatőrök által csak ritkán megfigyelt objektum, hiszen csak három fokkal emelkedik rövid időre a magyarországi horizont fölé, pedig hét magnitúdós látszó fényességével népszerű halmaz lehetne, ha a zenitben láthatnánk… – távolsága a Naprendszertől 40 000 fényév.

 

A 8-10 naptömegnél kisebb tömegű csillagok életük végén fehér törpévé válnak (a kb. 0,5 naptömegnél nagyobbak kisebb-nagyobb planetáris ködként veszítik el külső köpenyüket).

A Nap környezetében az első fehér törpét még a 19. században fedezték fel, de furcsa tulajdonságait csak a 20. század első felében magyarázták meg: ez volt a Szíriusz B, a Naptól mintegy 8,6 fényévre lévő fényes kettőscsillagrendszer halványabbik tagja.

A későbbiekben folytatódott a közeli fehér törpék felfedezése. A forró, kékes színű fehér törpék utáni kiterjedtebb hajsza eredményeként 1986-ban Green vezetésével fedeztek fel jópárat, a hidegebb fehér törpéket pedig általában sajátmozgásuk segítségével azonosították 1988-ban Liebert vezetésével, de a leghalványabb fehér törpéket akkor még nem találták meg. Erre csak újabban került sor, amikor a nagyon mély égboltfelmérésekkel ki lehetett terjeszteni a vizsgálatokat sokkal halványabb objektumokra is. Például a Sloan Digital Sky Survey ilyen projekt, amelyekkel akár 16 magnitúdó abszolút fényességű fehér törpéket is lehetett azonosítani a közelünkben, de a 2006-os első vizsgálat még nem találta meg az összes közeli fehér törpét, különböző kiválasztási efefktusok miatt. 2008-ban, illetve 2012-ben jelentek meg olyan tanulmányok, amelyek a Nap 20 parszekes környezetében az összes fehér törpét fel kívánták fedezni: ebben a két munkában összesen mintegy 130 ilyen fehér törpét soroltak fel, de már akkor hozzátették az akkori kutatást végzők, hogy becsléseik szerint az ilyen távolságig előforduló fehér törpéknek csak kb. 90%-át találhatták meg. Olvasd tovább