Amikor a Voyager-2 űrszonda 1989-ben elrepült a Neptunusz mellett, egy nagyméretű sötét foltot vett észre a Neptunuszon, amit egy ottani időjárási jelenség okozott. Egy most tanulmányozott folt mérete pedig akkora volt, hogy ha a Földön lenne, az Egyesült Államok-beli Bostontól Portugáliáig elérne, átnyúlva az Atlanti-óceánon. Működésbe állása (1990) óta a Hubble Űrtávcsővel (Hubble Space Telescope, röv. HST) folyamatosan monitorozták a neptunuszi óriásviharok fejlődését. Eközben új viharok kifejlődését is látták. Az alábbi képsorozat azt is bemutatja, milyen felbontást érhetünk el a Neptunuszról a 2,4 méter főtükör-átmérőjű HST-vel. Megjegyzendő, a Neptunusz kb. 30-szor távolabb kering a Naptól, mint a Föld.
VCSE - A Neptunusz egyik évekig létező vihara látható négy különböző epochánál készült HST-felvételen a fehér négyszögeken belül. A korábbi számítógépes szimulációk szerint a viharnak az egyenlítő felé kellene lassan elmozdulnia, és az egyenlítőnél felbomlania és sok kis apró felhőre szétesnie. Ehelyett e megfigyelések azt mutatták, hogy a vihar a déli pólus felé vándorolt, és hirtelen szétesés helyett szimplán elhalványodott. A vihar 2015-ben 5000 km, 2017-ben már mindössze csak 2300 km hosszú volt. - Forrás: © M.H. Wong and A.I. Hsu (UC Berkeley)/NASA/ESA
VCSE – A Neptunusz egyik évekig létező vihara látható négy különböző epochánál készült HST-felvételen a fehér négyszögeken belül. A korábbi számítógépes szimulációk szerint a viharnak az egyenlítő felé kellene lassan elmozdulnia, az egyenlítőnél felbomlania és hirtelen sok kis apró felhőre szétesnie. Ehelyett e megfigyelések azt mutatták, hogy a vihar a déli pólus felé vándorolt, és hirtelen szétesés helyett szimplán elhalványodott. A vihar 2015-ben 5000 km, 2017-ben már mindössze csak 2300 km hosszú volt. A felső képsorozat RGB szűrőkkel készített kompozitok, az alsó képsorozat 467 nm-es középhullámhosszú szűrővel lett felvéve. – Forrás: © M.H. Wong and A.I. Hsu (UC Berkeley)/NASA/ESA
Míg a Jupiter Nagy Vörös Foltja, egy anticiklon, legalább két évszázada folyamatosan létezik – esetleg még régebb óta -, a Neptunuszon a viharok megjelennek, néhány évig léteznek, majd eltűnnek. Az eltűnést azonban eddig csak onnét tudtuk, hogy egy idő után a vihar okozta foltokat nem láttuk (pl. mert a Nappal történő együttállás, vagyis a bolygó nem megfigyelhető időszaka során tűntek el a foltok, vagy egyszerűen nem volt elég sok mérés az adott időszakban). Most viszont sikerült megfelelő észlelési sorozatot gyűjteni ahhoz, hogy egy ilyen viharfolt eltűnésének folyamatát dokumentálják.

A felvételsorozat 2015-2017 között, két évnyi időszak alatt készült. A bolygó anticiklonjai, mint a fenti képsorozaton bemutatott is, a Neptunusz mélyebb légköri régióiból kever fel anyagot, majd a várakozások szerint később a lesüllyedő folt hirtelen szét is oszlik sok apró felhőre. E folt azonban másképp viselkedett (lásd a képaláírásban). Érdemes megjegyezni, hogy a Neptunusz szelei a legsebesebbek a Naprendszerben, és az ottani szuperszonikus sebességet is elérhetik. A tenger régi istenéről elnevezett bolygón egyébként egyszerre három szélirány is uralkodó: az egyik az egyenlítő mentén nyugatra fúj, a másik kettő keletre, amelyek az egyenlítőtől északra és délre a pólusok felé jelentősek.

A Neptunusz viharait mindössze a Voyager-2-vel és a HST-vel sikerült eddig észlelni. Mivel a Voyager-2 csak elrepült a bolygó mellett, nem készített hosszútávú megfigyeléseket a foltokról. Csak a HST-vel sikerült ezek időbeli fejlődését tanulmányozni.

Az eredményekről az Astronomical Journal c. lap számolt be. A híradás forrása itt található.

Mindeközben ugyancsak a HST-vel 2018-ban egy új sötét folt születését figyelték meg a Neptunuszon.

2018. december 27-én, Zalaegerszeg, kertvárosi erkélyemről készült felvételeimet szeretném megosztani veletek, melyet az Uránuszról és a Neptunuszról készítettem. A képek Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton tubussal és ASI 224 színes bolygókamerával készültek, kiegészítve egy Televue 3x Barlow-lencsével. A rögzítés Firecapture és SharpCap, a feldolgozás PIPP, Autostakkert 3, és Photoshop szoftverekkel történt.

VCSE - Neptunusz - Ágoston Zsolt
VCSE – Neptunusz – Ágoston Zsolt

Először a Neptunusz megfigyelését kezdtem el, még a bolygókamera elindítása előtt vizuálisan is megfigyeltem az óriásbolygót, a 10 mm-es Plössl okulárral, ami 80-szoros nagyítást tett lehetővé, még így is egy nagyon halvány pontszerű testnek tűnt, mint bolygónak. A Barlow-lencsével alig kivehetően halvány folt lett csupán. 270 db képkockát rögzítettem, 600 ms záridővel, Gain 400 érzékenységgel, ebből 30-at stackeltem PIPP és Autostackert 3 szoftver segítségével.

VCSE - Uránusz - Ágoston Zsolt
VCSE – Uránusz – Ágoston Zsolt

Ezután az Uránusz következett, 80-szoros nagyítással szintén inkább pontszerű, mint korong jellegű, enyhén kékes színnel. A Barlow-lencse és bolygókamera csatlakoztatása után 800 db képkockát rögzítettem, Gain 300 érzékenységgel és 200 ms záridővel, ebből 150-et stackeltem Autostackert 3 segítségével. A felvételen halványan látható az Uránusz zöldes színe.