Holdfogyatkozás 2025. szeptember 7-én este – Csizmadia Szilárd

Teljes holdfogyatkozásra kerül sor 2025. szeptember 7-én (vasárnap) este. A jelenség Magyarországról is látszik, mégpedig úgy, hogy a Hold fogyatkozása már akkor elkezdődik, amikor hazánkból nézve a Hold még nem kelt fel. Amikor a Hold este hét óra tájban felkel, akkor már a fogyatkozásban lévő vöröses-szürkés Hold jelenik meg a horizonton. Kissé még látszik sárgás sarlója, ahogy a részleges fogyatkozás tart. A teljes fogyatkozás nem sokkal holdkelte után, fél nyolckor kezdődik.  Közel másfél óráig marad a Föld teljes árnyékában a Hold. Csak este kilenc előtt, 20:52-kor kezd el kilépni, ekkor a Hold keleti (bal) oldalán eltűnik az árnyék, a Hold onnét kezdve elkezdi visszakapni fakósárga fényét. 21:56-kor lép ki teljesen a Hold a Föld árnyékából. A fogyatkozást tagtársaink az ország több pontján is távcsővel bemutatják, de szabad szemmel is észlelhető. Ezeken a bemutatókon bárki ingyenesen részt vehet.

A teljes holdfogyatkozás szabad szemmel is megfigyelhető, nem kell hozzá távcső!

VCSE - A holdfogyatkozások létrejötte - forrás: wikipédia
VCSE – A holdfogyatkozások létrejötte. – Az angol feliratok magyar fordításai: Sun: Nap, orbit of the Moon: holdpálya, orbit of the Earth: földpálya, umbra: teljes (föld)árnyék, penumbra: félárnyék – Forrás: wikipédia

 

VCSE - A belső kör a Föld teljes árnyékának, a külső kör a Föld félárnyékának határát jelzi a Hold távolságában. A Hold nyugatról keletre - látszólag jobról balra - halad át az árnyékon. Láthatólag az árnyéknak a szélén, nem a középpontján halad át most kísérőnk. A fogytakozás közepén a még sötétülő kékes égbolton egy vöröses-narancsos. helyenként szürkés Holdat láthatunk - igazi színkavalkádra lehet számítani. - Forrás: wikipedia.org
VCSE – A belső kör a Föld teljes árnyékának, a külső kör a Föld félárnyékának határát jelzi a Hold távolságában. A Hold nyugatról keletre – látszólag jobbról balra – halad át az árnyékon. Láthatólag az árnyéknak a szélén, nem a középpontján halad át most kísérőnk. A fogyatkozás közepén a még sötétülő kékes égbolton egy vöröses-narancsos. helyenként szürkés Holdat láthatunk – igazi színkavalkádra lehet számítani. Részletesebben: A belső szürke kör a Föld teljes árnyékát, azaz umbráját jelenti (egy ott, vagyis a födárnyékban tartózkodó megfigyelő teljesen eltakarva látná a Napot, vagyis teljes napfogyatkozás van ott – a Földön álló megfigyelőnek van holdfogyatkozás), a két körív között pedig az ún. félárnyék (penumbra; egy ott lévő megfigyelő a Napot részben, de nem teljesen eltakarva látná, vagyis részleges napfogyatkozást tapasztal – természetesen a Földön álló megfigyelő ilyenkor félárnyékos holdfogyatkozást lát). A Hold, amikor félárnyékban van, kevesebb fényt kap a Naptól, ezért a félárnyékos fogyatkozás idején kissé lecsökkent fényűnek, halványabbnak látjuk a szokásos telehold-ragyogáshoz viszonyítva. A részleges fogyatkozás azt jelenti, hogy a Holdnak csak egy része merül bele a Föld teljes árnyékába. Ez a képen a fogyatkozás közepén narancssárgával jelzett rész. A Föld légköre megtöri a napfényt és kevéske, narancsosra-vörösesre színezett fényt juttat az umbrába. Ezért a fogyatkozáskor nem teljesen tűnik el a Hold az égről, a részleges fogyatkozásban lévő része is narancsosan-vörösesen fénylik, ami szabad szemmel és távcsővel is megfigyelhető. A részleges holdfogyatkozás szabad szemmel és bármilyen távcsővel is érdekes látvány, derült időben jól megfigyelhető jelenség. – Forrás: wikipedia.org

Minden időpont az alábbiakban magyar nyári időszámítás szerint van megadva (kivéve a kráterkontaktusok).

P1 – A félárnyékos fogyatkozás kezdete: 17:28:21 (óra:perc:másodperc)

U1 – A részleges fogyatkozás kezdete: 18:27:02

A Hold felkel Békéscsabán: 18:59, a Nap nyugszik: 19:03

A Hold felkel Budapesten: 19:08, a Nap nyugszik: 19:11

A Hold felkel Zalaegerszegen: 19:16, a Nap nyugszik: 19:20

Az ország keleti részében korábban, a nyugati részén később kel fel a Hold.

U2 – A teljes fogyatkozás kezdete: 19:30:41

A fogyatkozás közepe (legnagyobb fogyatkozás): 20:11:43

U3 – A teljes fogyatkozás vége: 20:52:47

U4 – A részleges fogyatkozás vége: 21:56:26

P4 – A félárnyékos fogyatkozás vége: 22:55:00

Ilyesmi látványra számíthatunk (szimuláció). Forrás: https://www.facebook.com/photo/?fbid=24361271423554347&set=gm.1306147924255113&idorvanity=244154373787812

Érdemes lesz megfigyelni, hogy a részleges fogyatkozás végén (U4) a Hold még halványabb, fakóbb, mint a P4 fázis elérésekor, este 11 óra után. A félárnyékos fogyatkozás (P1-től U1-ig: ennek kezdete most Magyarországról nem látható, csak a jelenség vége; illetve U4-től P4-ig) alatt ugyanis a Holdon álló megfigyelő részleges napfogyatkozást tapasztalna: a Föld kismértékben, de nem teljesen kitakarja a Napot a Holdról nézve ilyenkor. Ezért kevesebb napfényt kap félárnyékos fázis alatt a Hold, ezért halványabbnak tűnik. (Teljes holdfogyatkozás alatt a Holdon álló megfigyelő elől a Napot a Föld teljesen eltakarja.)

A teljes fogyatkozás időtartama: 82 perc

A részleges fogyatkozás kezdetétől a végéig (U1-től U4-ig) 209 perc telik el.

A félárnyékos fogyatkozás kezdetétől a végéig (P1-től P4-ig) 326 perc = 5 óra 26 perc telik el.

Az időadatok ugyan másodpercre pontosan vannak megadva, de az időadatok csak 1-2 perc pontosságúak. Ennek oka, hogy a holdfogyatkozások pontos időpontjait ilyen mértékben a Föld légkörének állapota is befolyásolja. Ha több vulkáni hamu, por, szennyeződés van a égkörben, akkor a földi légkör átlátszatlanabb, a földárnyék a Holdon élesebb, sötétebb. Ha kevesebb szennyeződés van odafenn, a földi légkör beszórja a napfényt a földárnyék helyére, és a fogyatkozás világosabb, narancsös-vöröses, az árnyék kevésbé éles szélű. A fogyatkozás sötétségét a Danjon-skála szerint kell megbecsülni (ld. lentebb).

Ezután legközelebb csak 2028. december 31-én lesz Magyarországról megfigyelhető holdfogyatkozás. A soron következő egyéb holdfogyatkozások:

2026. március 3.: Európából nem látható teljes holdfogyatkozás lesz.

2026. augusztus 28.: Amerikából jól látható részleges holdfogyatkozás lesz, Észak-Afrikából és Európából a fogyatkozás kezdete látható holdnyugtakor.

2027. február 20/21.: Európából, így Magyarországról is jól látható félárnyékos holdfogyatkozás lesz.

2027. augusztus 17.: Európa nagy részéből nem látható félárnyékos holdfogyatkozás. Jól észlelhető Amerikából, Új-Zélandról holdkeltekor és Kelet-Ausztráliából, illetve holdnyugtakor Portugáliából.

A mostani fogyatkozás annyiból különleges, hogy amikor a már részleges fogyatkozásban lévő Hold felkel, a Nap még néhány percig fenn van az égen. Az ég még világos, kékes lesz, mikor a Hold éppen felbukkan az égen. Igen jó fotók készíthetők róla, és vizuálisan: szabad szemmel vagy távcsővel is érdekes lesz, ahol a halvány, nehezen észrevehető, szürkés-vöröses Hold felbukkan, de látszik még kissé sárgás, félárnyékos fogyatkozásban lévő sarlója. Lassan sötétedik csak, Zalaegerszegen pl. csak 20:28-tól kezdődik a csillagászati szürkület (ekkor az ég már sötétkék-sötét, a csillagok feltűnnek, de még nem mindegyik szabad szemmel látható csillag látszik; a teljes sötétség innen nézve csak 21:07-kor áll be). Vajon ki veszi észre elsőnek a Holdat, szabad szemmel, távcsővel, fotón? Menyire kontrasztosan látszik, hogyan javul a láthatósága?

VCSE – A fogyatkozás láthatósága a Földről – kb. hétmilliárd ember láthatja lakóhelyéről a Föld jelenlegi nyolcmilliárd lakójából. A “No visible eclipse” (sötét terület) feliratú helyről egyáltalán semmi nem látható ebből a holdfogyatkozásból. A többi helynen a fogytakoás egyes fázisainak láthatóságát a megfelelően feliratozott vonalak jelzik. – Forrás: NASA, wikipedia

A fogyatkozás alatt a Hold a Vízöntő csillagképben fog járni.

Kráterkontaktus-előrejelzések a 2025. szeptember 7-i holdfogyatkozásra (csak kilépések), 2%-os átlagos földárnyék-megnagyobbodással számolva a földi légkör miatt. Időpontok UT-ben (UT = NYISZ – 2 óra):

A holdfogyatkozásoknál a legfontosabb megfigyelés, ha a fogyatkozás színét és sötétségét az André Danjon (ejtsd: danzson) francia csillagász által kidolgozott skála szerint megbecsüljük (és beküldjük a VCSE-nek):

L=0: Nagyon sötét fogyatkozás. A Hold szinte vagy ténylegesen láthatatlan.

L=1: Sötét fogyatkozás. A földárnyékban lévő Hold színe szürke vagy barnás. Részleteket a Holdon csak nehezen lehet látni.

L=2: Mélyvörös vagy vörös fogyatkozás. Az árnyék közepe sötét, de a széle világos, így a Holdon fényességváltozások láthatók.

L=3: Téglavörös színű fogyatkozás. A földárnyékba merült Hold fényes, és az árnyék széle sárgás és fényes.

L=4: Rézvörös vagy narancssárga színű fogyatkozás. Az árnyékban kékes részek is előfordulnak, és nagyon fényes a széle.

A Danjon-fokozat becslését távcső és fényképezőgép nélkül, szabad szemmel (szemüvegesek szemüvegben), a fogyatkozás közepén kell elvégezni. Danjon meghatározta ezeket a fokozatokat hosszú időre visszamenőleg sok holdfogyatkozásra a régi leírásokból, így évszázados – évezredes hosszúságú, összemérhető adatsort kaphatunk segítségével. Megjegyzendő, hogy a Danjon-fokozatok becslésének csak teljes fogyatkozásokkor van értelme, részleges fogyatkozásoknál nem igazán használható. Ugyancsak sötét égen kellene a fogyatkozás Danjon-fokozatát megbecsülni – erre tőlünk csak keletebbre lesz lehetőség, Magyarországon nem, mert kicsit még világos lesz az ég a fogyatkozás közepén.

Azért érdekes lenne látni, hogy a világos ég mennyiben módosítja a tőlünk keletebbről születendő becsléseket…

VCSE - A kontaktusok magyarázata - Forrás: wikipédia
VCSE – A kontaktusok magyarázata. A világosabb szürke körgyűrű a Föld félárnyékát jelenti: innen nézve a Föld csak a napkorong egy részét takarja el, a Holdon álló, a penumbrába süppedt megfigyelő részleges napfogyatkozást tapasztalna. A sötétszürke kör a Föld teljes árnyéka, innen a Föld teljes egésze eltakarja a napkorongot. Aki az umbrában lenne, teljes napfogyatkozást látna. (Ide fény csak azért jut be, mert a Föld légköre lencseként viselkedik, és fényt szór be a teljes árnyékba is.) P1: első penumbrális kontaktus, a Hold belép a félárnyékba – félárnyékos fogyatkozás kezdete. U1: első umbrális érintkezés, a Hold belép a teljes árnyékba – a részleges fogyatkozás kezdete. U2: a holdkorong minden pontja bekerül a teljes árnyékba – a teljes fogyatkozás kezdete. Mid: a fogyatkozás közepe. U3: harmadik umbrális érintkezés, a Hold elkezdi elhagyni a teljes árnyékot – a teljes fogyatkozás vége. U4: utolsó umbrális kontaktus, a Hold teljesen elhagyta a teljes árnyékot – a részleges fogyatkozás vége P4: utolsó penumbrális kontaktus, a félárnyékos fogyatkozás vége.  – Forrás: wikipédia

A holdfogyatkozások megfigyeléséről a VEGA 80. számának 4-7. oldalán írtunk, a Holdról pedig a VEGA 93. számában több cikket is. Érdemes ezeket holdfogyatkozás előtt áttanulmányozni.

Várjuk észleléseiteket és fotóitokat, rajzaitokat a vcse@vcse.hu e-mail címre!

Korábban írtuk holdfogyatkozásokról és megfigyelésükről: https://vcse.hu/?s=holdfogyatkoz%C3%A1s

Derült eget, jó észleléseket, kellemes bemutatózást kívánunk!