Mai csillagászati kép: az Orion-köd és a Trapézium rajza – Váczi Szilvia

Messier 42/43 – az Orion-köd: februári „kötelező” fényes célpont

Nem csak fotózni, hanem távcsőbe pillantani is érdemes, sőt. lerajzolni is! Mindig örömmel látom pl. Schmall Rafaelt a VEGA-nyári táborokban: miközben asztrofotós felszerelése magától, automata üzemmódban gyűjti a képekhez a fotonokat, a JURA-távcsövével észlel: hol kettőscsillagokat, hol gömbhalmazokat, belenézve a távcsövébe a saját szemével… És nem ő az egyetlen, aki így tesz. Váczi Szilvia fenti szép rajza is bizonyítja, hogy a rajzos észlelési ág is kezd újraéledni, és érdemes művelni: más, de szintén nagy élményt ad az Univerzum felderítése terén.

Ha pedig februárban vagy márciusban csak egy Messier-objektumra jut idő, legyen az az M42, azaz a Nagy Orion-köd: nagy, látványos, és már puszta szemmel is „sejthető” a csillagkép kardjában, mint egy enyhén elmosódott, csillagszerű folt. Sokszor még városokból is látszik szabad szemmel, persze részleteket nem mutat, csak egy homogén, fél-háromnegyed telihold látszó méretű ködösség látszik az Orion öve alatt. Binokulárban a köd már egyértelműen kiterjedt, a kis távcső pedig azonnal megmutatja a fényes központi részt és a szárnyszerű, íves ködfonalakat – azt a tipikus „szárnyas” formát, ami miatt az M42 az egyik legnépszerűbb téli mélyég-objektum.

Az M42 azért is hálás célpont, mert rengeteg „megfigyelési szintje” van. Laikusok is gyönyörködhetnek benne: azok is csodálni fogják szépségét és nagyságát, akik először néznek csillagászati távcsőbe. Kezdőtől a haladó amatőr szintjéig van benne mindig valami érdekes, új, szeretnivaló. Kis nagyításon érdemes az egész ködöt egyben nézni (a köd látszó mérete nagyjából 65×60 ívperc, fényessége pedig ~3-4 magnitúdó, tehát igazán fényes a mélyég-objektumok között). Utána jöhet a központi, legfényesebb zóna, ahol megfelelő nyugodtságnál egyre több finom sötét bemetszés és kontrasztos részlet ugrik elő; a klasszikus tipp itt a nagy nagyítás + elfordított látás kombinációja, amivel a sötét, „csomós” struktúrák is meglepően plasztikusan látszhatnak.

A köd mélyén zajló csillagkeletkezés miatt az M42 nemcsak szép, hanem fizikailag is izgalmas: a forró, fiatal csillagok sugárzása vájatokat és üregeket farag a gáz- és poranyagba, és pont egy ilyen, felénk nyíló „ablak” miatt tudunk belátni a köd belsejébe. A távolságra a források kicsit eltérő számot adnak meg; jó, közérthető megfogalmazás, hogy kb. 1350–1500 fényév.

Megfigyelési tipp februárra, márciusra: kezdd binokulárral vagy kis nagyítással (hogy a teljes köd „képe” összeálljon), majd lépj feljebb nagyításban a fényes központ részleteiért; ha van szűrőd, egy UHC jellegű ködszűrő sokszor látványosan javítja a kontrasztot. Érdemes az UHC mellett bizony CLS-sel és OIII-mal is megnézni. A végére hagyd a „játékot”: a köd közepén ülő Hubble Space Telescope által is híressé tett környezetben a csillagkeletkezés apró jelei (sűrűsödések, sötét bemetszések) vizuálisan is vadászhatók – ettől az M42 tényleg olyan objektum, amit évről évre érdemes újranézni.