Mit érdemes nézni teleholdkor? – Csizmadia Szilárd

Telehold idején a Hold felszínén a Nap majdnem „felülről” világítja meg a Holdat, ezért a hegyek, kráterfalak, völgyek árnyékai rövidek vagy eltűnnek. (Kivétel a telehold pereme, ahol ilyenkor lapos szögben esnek be a Nap sugarai. Itt azonban a rálátás szöge nagyon kicsi, ezért hiába hosszúak ott a kráterárnyékok, vetítési effektus miatt pont “nem látunk bele” azokba a kráterekbe ilyenkor sem.) Ezért a Hold ilyenkor kevésbé plasztikus, „egyenletesebbnek” tűnik. Viszont éppen ekkor válnak igazán látványossá az albedó-különbségek: a világos és sötét területek, a tengerek, valamint a fiatal kráterekből kiinduló sugársávok. A sugársávok nem árnyékok, hanem kidobott törmelékből és másodlagos becsapódások által felfrissített felszínből álló, nagy kiterjedésű, gyakran hosszú, vékony egyenesnek tűnő, a Hold átlagos fényes területeinél is fényesebb, világosabb mintázatok.

A legfontosabb teleholdas célpontok: Tycho, Copernicus, Kepler, Proclus, Aristarchus, valamint a Hold nagy sötét medencéi: Mare Imbrium, Mare Serenitatis, Mare Tranquillitatis, Mare Crisium, Oceanus Procellarum, Mare Nubium és Mare Humorum.

Szabad szemmel

Teleholdkor már szabad szemmel is érdemes „térképként” nézni a Holdat. Először a sötét tengereket keressük: a Hold északi-felső részén a Mare Imbrium, tőle keletre a Mare Serenitatis és Mare Tranquillitatis, a keleti perem közelében pedig a jól elkülönülő Mare Crisium látható. Ezek a sötétebb, bazaltos lávasíkságok adják a Hold „arcának” fő mintázatát.

Ngyon jó szemű megfigyelők teleholdkor megpillanthatják a Tycho körüli világos foltot és néhány hosszabb sugársávját is. A Tycho a déli holdfelföldön található, és a Hold egyik legfeltűnőbb krátere; sugársávjai a teljes holdkorong nagy részén átnyúlnak. A Copernicus, Kepler, Aristarchus és Tycho közül némelyik éles szemmel akár szabad szemmel is sejthető, és a Tycho–Copernicus sugársávjai is láthatóvá válhatnak.

Ajánlott szabad szemes program:

1. Keressük meg a nagy sötét tengereket.
2. Nézzük meg, honnan indulnak a legfeltűnőbb világos sugarak.
3. A Hold déli részén azonosítsuk a Tycho világos csomópontját.
4. A nyugati féltekén keressük a Copernicus–Kepler környékének világos, sugaras foltjait.
5. A keleti oldalon figyeljük meg a Proclus aszimmetrikus, legyezőszerű sugárzását a Mare Crisium közelében.

A Hold kelése vagy nyugvása körül a fényessége kevésbé vakító, ezért a sugársávok sokszor kényelmesebben kereshetők. A teleholdkor látható sugarak különösen akkor tűnhetnek fel jól, amikor a Hold alacsonyan jár, és nem olyan vakítóan fényes.

Észleljünk felhőátvonulásos időben is: a Hold a felhők mögött gyakran ad érdekes, izgalmas, festőművészi látványt.

Binokulárral, pl. 7×50B, 10×50B vagy 15×70B

A binokulár teleholdkor nagyon hálás eszköz, mert egyszerre látjuk az egész holdkorongot és a nagy albedó-mintázatokat. (Az albedó a fényvisszaverőképesség mértéke.) Legalább 7x-es nagyítást javasolhatunk a holdi részletek megfigyeléséhez, de 10x-es vagy 15x-ös nagyításnál még több minden látható. Hosszasan kézben tartani a binokulárt fárasztó dolog, küönösen nagyobb tömegűeket, és nagyobb nagyításúakat. Ilyenkor egy fotóállvány, ami megtartja az eszközt, sokat segít. (A binokulárt szakboltban kapható binokulár-adapterrel tehetjük fel a fotóállványra.)

Binokuláros célpontok:

Tycho-kráter sugárrendszere. A déli felföldön ülő Tycho a teleholdas Hold „napraforgója”: belőle hosszú, világos sugarak indulnak észak, északnyugat, kelet és délnyugat felé. A Tycho-kráter sugarai akár majdnem 1500 km-re is követhetők a holdfelszínen, ezért ez a kevés, szabad szemmel is felismerhető egyedi kráter egyike.

Copernicus-kráter. A Mare Imbrium déli pereme közelében, az Oceanus Procellarum keleti oldalán keressük. Teleholdkor nem a kráterfal árnyéka, hanem a körülötte lévő világos törmeléktakaró és sugárrendszer feltűnő. Általában a Tycho és Copernicus példáján mutatják be, hogy teleholdkor egyes kráterekből világos, radiális sugarak látszanak kiindulni (ezek a sugársávok).

Kepler-kráter. A Copernicustól nyugatabbra, az Oceanus Procellarum területén látszik. Kisebb, de meglepően feltűnő sugársávos kráter: a NASA/LROC adatai szerint kb. 32 km átmérőjű, copernicusi korú kráter, amely jól fejlett kidobott törmeléktakaróval rendelkezik.

Proclus-kráter. A Mare Crisium nyugati pereménél található kicsi, de nagyon fényes kráter. A sugársávjai nem szimmetrikusak, hanem inkább legyezőre vagy pillangószárnyra emlékeztetnek; 10×50-es binokulárral is érdekes célpont lehet.

Aristarchus-kráter. A Hold északnyugati részén, az Oceanus Procellarum peremvidékén található, és a nagyobb holdi formációk közül az egyik legfényesebb. Az Aristarchus 40 km átmérőjű, 2700 m mély kráter, amelynél a fényességkülönbségek részben a fiatalabb, kevésbé „űridőjárásos” anyaggal, részben valódi kőzettani különbségekkel függnek össze.

5–8 cm-es távcsővel

Egy 5–8 cm-es lencsés vagy kis tükrös távcsővel már nemcsak a sugársávok, hanem a fő kráterek peremei, világos belső részei és környezetük is jól elkülönülnek. Teleholdkor nem feltétlenül a nagy nagyítás a cél: gyakran a 30–80x-os közötti nagyítás adja a legszebb, kontrasztos képet. Már csak az ilyen távcsövek átlagos optikai minősége, az okulárok minősége, és a gyakran előforduló, nyugtalan légkör miatt, ami ritkán engedi meg, hogy a lehető legnagyobb nagyításig elmenjünk. (Ez a nagyítás a távcső mm-ben kifejezett objektívátmérőjének 1,5-2-szerese körül van.) Ha azonban jó az ég, használjunk minél nagyobb nagyítást! A sugársávok észleléséhez jobb, ha a Hold nagyobb vagy egész része benne van látómezőben. A kráterek finom részleteihez viszont minél nagyobb nagyítás kell: amit csak megenged a távcső és a légkör.

Ezen az átmérőn már hasznos lehet egy egyszerű holdszűrő (neutrális szürke szűrő), mert a telehold fényessége zavaró lehet. Nem veszélyes úgy, mint a Nap, nem vakulunk meg tőle, de erősen vakíthat, és rontja a finom kontrasztok észlelését, és fejfájás is lehet a vége.

7 cm-es vagy nagyobb távcső már annyi fényt gyűjt össze, hogy teleholdkor már szinte kiégeti az ember szemét a távcsőbeli kép. Ha leblendézük a távcső objektívjét (erre való a távcső tubussapkáján a kisebb lyuk), a kép ugyan fényszegényebb lesz, de a felbontás is csökken. Használjunk szakboltban kapható holdszűrőket. Teleholdkor a 25%-os ritkán elég nagyobb műszerhez. A legjobb az ún. polárszűrő, ahol a két szűrőt egymás körül elforgatva a fényességcsökkentés mértékét könnyen beállíthatjuk.

Megfigyelési feladatok:

• Rajzoljuk le, honnan indulnak a Tycho sugarai, és meddig tudjuk követni őket.
• Hasonlítsuk össze a Tycho és Copernicus sugarait: a Tycho délről uralja az egész korongot, a Copernicus sugársávjai inkább a sötétebb mare-területeken látványosak.
• Nézzük meg, hogy a Kepler mennyire apró a Copernicushoz képest, mégis mennyire erős a fényes környezete.
• Keressük a Proclus aszimmetrikus sugarait a Mare Crisium nyugati oldalán.

10–15 cm-es távcsővel

10–15 cm-es távcsővel teleholdkor már érdemes külön „sugársáv-vadászatot” tartani. A nagyobb átmérő több fényt gyűjt, de a Holdnál ez nem előny, hanem inkább kontrasztkezelési kérdés: a jó nyugodtság, a pontos fókusz és a mérsékelt nagyítás fontosabb. Tipikus nagyítás: 80–150x-os a sugársávok felkereséséhez.

Érdekes részletek:

• A Tycho körül a világos, közel kör alakú kidobott anyagmező és a messzire futó sugarak eltérő szerkezete.
• A Copernicusnál a sugársávok és a sötét mare (holdtenger)-alap kontrasztja.
• A Keplernél a fényes, kompakt kidobott anyag és a keskenyebb sugarak.
• A Proclusnál az „üres” irányok: a sugarak nem egyenletesen, minden irányban terülnek szét, ami ferde becsapódásra utaló látványos morfológiai jel.
• Az Aristarchusnál a kiugró fényesség: teleholdkor sokszor szinte „világító pontnak” hat.

A sugársávok értelmezéséhez érdemes tudni, hogy a fiatalabb kráterek sugarai azért világosak, mert a becsapódás friss, kevésbé sötétedett anyagot terített szét, illetve a kidobott törmelék másodlagos becsapódásai a felszín alól világosabb anyagot vájtak ki. A Tycho esetében a sugarak fokozatosan halványulnak az űridőjárás hatására; éppen ezért a látványos sugárrendszer a kráter viszonylagos fiatalságára utal. (A napszél és a kozmikus sugárzás az évmilliók alatt a világos anyagot ugyanis megsötétíti.)

15–20 cm-es távcsővel

Ekkora műszerrel teleholdnál érdemes nemcsak a krátereket, hanem a sugársávok egymásra rakódását is figyelni: melyik világos csík húzódik át egy régebbi kráteren, mare-területen vagy másik sugárrendszeren? Ez segít megérteni a holdfelszín relatív korviszonyait.

Haladó észlelési feladatok:

1. Kövesd a Tycho egyik hosszú sugarát észak felé, ameddig a kontraszt engedi.
2. Figyeld meg, hogy a Copernicus sugarai hogyan rajzolódnak ki a Mare Imbrium és az Oceanus Procellarum sötétebb háttere előtt.
3. Keresd meg, hol keverednek vagy fedik át egymást a Copernicus, Kepler és Tycho sugarai.
4. Nézd meg, hogy a Proclus sugárrendszere miért „féloldalas”.
5. Hasonlítsd össze az Aristarchus fényességét a környezetével.

Fotózás

Fotózáshoz a telehold kiváló célpont: rövid záridők, alacsony erősítés (gain)/ISO, sok képkockás videó és a “szerencsés képkiválasztás” (lucky imaging) jól működik. A sugársáv-rendszerekhez gyakran nem a legerősebb élesítés, hanem a finom kontrasztnövelés ad természetesebb eredményt.