Ahány távcső csak belefér! Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Csillagászati Tanszéke Tóth L. Viktor docens szervezésében 2026. kora nyarán egy kellemes tanulmányi kirándulást tett optikai és rádiócsillagászati távcsövekhez. Az utazók többsége csillagász szakos egyetemi hallgató volt, így nemcsak egy kellemes kiruccanásban vehettünk részt, hanem temérdek hasznos szakmai információval bővítettük tudásunkat, illetve számos továbbtanulási és munkalehetőséggel ismerkedtünk meg. Egy hétfő reggel indultunk hosszú utunkra, melynek első állomása Bécsben volt esedékes: a Bécsi Obszervatóriumba látogattunk el. Borongós, esős időben érkeztünk, de ez sem szegte kedvünket. Az obszervatórium eredetileg a város szélére épült, ám az idők során Bécs is egyre növekedett, így ma már majdnem a város közepén helyezkedik el. Ennek ellenére egy kiadós, parkon átvezető séta után megpillantottuk a narancssárgás épületet. Belépve egy meglehetősen hosszú lépcsősorral találtuk szembe magunkat, ami egy körfolyosóra vezetett – ám mielőtt továbbhaladtunk, találkoztunk az ott dolgozó doktori hallgatókkal, akik körbevezettek bennünket. Körbejártuk az intézetet, megtekintettük a közösségi teret és a benne helyet kapó sok kiállított emléktárgyat, köztük egy igen régi távcsövet. Útközben LEGO-ból készült űrtávcsöveket is találtunk; a LEGO-PLATO ezen cikk szerzőjének különösen tetszett. A fő látványosság az obszervatórium lencsés távcsöve volt. Ide egy tériszonyosoknak nem ajánlott lépcsősor vezetett fel, majd fent megpillantottuk a világ egyik legnagyobb lencsés távcsövét (refraktorát). Magyarországon a legnagyobb ilyen eszköz a Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetben van, és 30 centiméter átmérőjű. Ezzel szemben a bécsi főműszer 69 centiméteres átmérővel büszkélkedhet. A lencsés óriáson túl találtunk az egyik teraszon egy kicsi rádiótávcsövet is: körülbelül 4 méteres volt - hogy ez miért számít picinek, az hamarosan kiderül. Ezután a csoport az intézetbeli kutatási lehetőségekkel ismerkedett meg, és azzal, hogyan zajlik a doktori képzés a hazánkkal szomszédos országban. Illetve arra is rájöttünk, hogy nemcsak nálunk számít az egyik legfontosabb munkaeszköznek a kávéfőző.
...