Egy Hét a Csillagok Alatt Budapesten – Bencze Balázs

Soha nem tapasztalt lehetőségek

Újabb meghatározó csillagászati rendezvény, reményteli készülődés, az időjárás aggodalmas tippelgetése, tervek, ötletek, meg úgy általában minden, amire ilyenkor a csillagászati bemutatások lázában égő polgártársak képesek az év talán legszórakoztatóbb kitelepülése idején!

Mert tényleg szórakoztató! Igazán feldobja az embert az a tény, hogy az Egy Hét a Csillagok Alatt programsorozat keretében olyan látnivalók és események kerülhetnek a központba, amelyek az év legnagyobb részében legfeljebb kis csoportok, magányos észlelők és megszállott érdeklődők számára jelentenek izgalmas pillanatokat. Ilyenkor – ott állva ezek mögött az érdekes, fura, égre mutató, csőben végződő szerkezetek mögött – kiderül, hogy itt és most valami szokatlan és figyelemreméltó dolog zajlik. Egy megtorpanásra, visszafordulásra, egy félénk kérdésre (“Bocsánat, belenézhetünk mi is…?”) érdemes pillanat erejéig korunk élményközpontú világa egy sokak számára eddig talán még soha nem tapasztalt lehetőséggel bővül ki…

Persze, hiszen ez is élmény. De nekünk is ám! Gondolom, ebben sok mindenki egyetért velem, aki bemutatózni szokott…

Pedig hát… nem kényeztetett el minket idén az augusztus közepi esti égbolt túl sok látnivalóval… Legalábbis olyanokkal, amelyeket a fényszennyezett ég alatt laikusoknak is érdemes (vagy egyáltalán lehetséges) bemutatni. Volt egy jó későn felbukkanó Hold, egy Szaturnusz kb. ugyanakkor a borzalmas átlátszóságú keleti horizont felett, meg a nagyon jó szeműeknek egy zenitközeli Albireo – ami legalább jó közel is volt a lámpákhoz… És mégis: az emberek a kényszerű várakozás idején is velünk együtt lesték a Parlament mögötti eget, beszélgetve, néha végigpásztázva a pesti oldal épületeit valamelyik műszerrel, miközben egyre nagyobb számban gyülekeztek a Batyi kőmellvédje előtt.

Korai remények

Patiék már este hat óra körül kint voltak, ők még látták a lenyugvó Napot is, és már akkor szép számmal álltak az érdeklődők a helyszínen. Aztán hét órától tízig csak vártunk… Én tartottam is attól, hogy az emberek szép csendben hozzászoknak majd a jelenlétünkhöz, és hiába ígérgetünk nekik kráterekkel teleszórt holdfelszínt, fogpiszkálóval átszúrt olajbogyóra hasonlító Szaturnuszt; egy idő után megunják, lőnek egy szelfit a távcsövekkel és a Parlamenttel, majd csalódottan továbbsétálnak… De nem így történt! Nagyon nem!

Voltak, akik visszajöttek tízre (külföldiek és hazaiak is), sokan pedig megvárták az estét velünk. Talán ez nem volt teljesen elvesztegetett idő számukra sem, mert idén egy üresjáratra optimalizált Naprendszer-modellel is készültem. A modell szerint a Nap egy nagy strandlabda, a Föld egy cseresznyemag a közeli Szent Anna templom tetején – és a többi bolygó is ehhez mérten helyezkedik el a környék látványosságai között. Mármost ez a kis modell szinte mindenki számára hozzájárult ahhoz, hogy egy kicsit más szemmel tekintsen az Univerzum méretarányaira, és elbeszélgethessünk az űrutazásról egy olyan modell kapcsán, amelyet még át tudunk látni, viszont amiben a fény mindössze egy kisebb pók sebességével halad… Számomra ezek a beszélgetések is rendkívül fontosak, és remélem, azok az érdeklődők, akik részt vettek a modell végigjárásában, egy kicsit elgondolkodtak azon, hogy hol is van a helyünk a Világegyetemben…

S lőn sötétség…

Aztán feljöttek a csillagok (gondolom, hiszen ez a dolguk, bár látni nemigen lehetett őket…), és Pati egy kis keresgéléssel sikeresen behozta az Albireót, amíg mi a Holdat vártuk. Ez végre beindította a tényleges távcsöves észlelést is. A továbbiakban a rendelkezésre álló három műszer mögött gyakorlatilag folyamatosan gyülekeztek az érdeklődők. Jól megsoroztak minket a kérdéseikkel, szaporodtak a nevek az aláírásgyűjtő listán, és – ahogy az már ilyenkor lenni szokott – az idő előrehaladtával egyre több kedves embert ismertünk meg, akik, mikor belenéztek az okulárba, gyakran önkéntelenül felkiáltottak meglepetésükben – a legaranyosabb koreai kisasszony még egy egzotikus kis táncot is bemutatott, mikor először pillantotta meg a Hold krátereit…

A dolog menete hamar kialakult: először mindkét látható égitestet megnézték, majd a következő körben lehetett kívánni, kit melyik érdekel jobban. Nem siettettünk senkit, lehetett nyugodtan, hosszan szemlélődni. Néhányan talán még a Titánt is észrevették a későbbi észlelések során, mikor a Szaturnusz kezdett kiemelkedni a horizont sárgás kulimászából.

És persze az örök sláger, a Galilei-kópiám… Az érdeklődő laikusok vagy nyolcvan százaléka addig-addig erőltette a szemét, amíg összehozta legalább a Holdat abban a kulcslyuknyi kis látómezőben! Sok olasz turista állt meg a távcsöveinknél, nekik ez a procedúra szinte kötelező volt, de úgy tűnt, hogy nem bánták.

Jöttek lengyelek, koreaiak, kínaiak, svájciak és németek, egy gázai palesztin fiatalokból álló párral különösen sokat beszélgettünk; ők ugyan magyarországi születésűek, de most itt a családjuk otthon maradt része is velük volt, és így nekem is lehetőségem nyílt a klasszikus arab és a magyar nyelv érdekességeiről is egy kicsit elbeszélgetni velük, meg hát persze szót ejteni az arab tudósokról és a csillagok arab eredetű elnevezéseiről. Lám-lám, mi mindenre jó a kultúra, ami összeköt minket még akkor is, amikor már más nincs, ami összeköthetne…

A perui srác pedig eleve már a kezdés óta ottragadt, távcsövekről beszélgettünk, aztán a mélyég-fotózásról. Több tucat képet mutatott a telefonján, amiket ő csinált, később pedig kiderült, hogy amúgy basszusgitáros egy heavy metal bandában… Itt aztán egy jó darabig vidáman eltársalogtunk arról, hogy a rock örök! Mindketten nagyon sajnáltuk, hogy tizenegy felé el kellett búcsúznia, de akkorra azért már elég sok mindent megbeszéltünk a világ fontos dolgairól.

Csapatmunka

Ezalatt persze Viki, Pati és Árpi is állandó pörgésben voltak. A műszerparkunk is kimondottan jól volt összeválogatva: Árpi mechanikája szuperül bevált a gyermekméretű érdeklődők részére, Pati mindent azonnal megtalált, mindenről tudott valami fontosat mondani, és azt hiszem, a bemutató nyelvi átjárhatóságát is remekül elősegítette azzal, hogy folyamatosan kamatoztatta a nyelvvizsgáját. Én személy szerint nagyon megnyugtatónak éreztem Viki bátorító jelenlétét is körünkben; azt hiszem, azzal, hogy a csapatban volt egy „igazi” csillagász is – ráadásul épp ő, akire szerintem nagyon sokan okkal lehetünk büszkék – a mi hobbista magabiztosságunkra is jó hatást gyakorolt kedves és szerény személyiségével. Örülök és büszke vagyok, hogy újra ilyen társaságban volt alkalmam bemutatózni.

Éjfél után pakoltam össze, mikor már csak egy végzős egyetemista lányokból álló csapat maradt velem, akik még összerámolni is segítettek. Talán ők voltak azok, akik az amúgy is rendkívül kooperatív és intelligens érdeklődők sorából még egy kicsit kimagaslottak a kérdéseikkel, tájékozottságukkal, derűs és fiatalos jókedvükkel; de hát mindig mondom én, hogy nekünk, bemutatózóknak is élmény egy ilyen alkalom. Őszintén sajnáltam, hogy kiürült a tér, és – utolsóként – nekem is mennem kellett haza…

Premier előtti ráadás

Alapesetben itt érne véget az augusztus 12-i bemutató leírása, a képpel, ahogy jó sokkal az utolsó villamos után a távcsővel és mechanikával megpakolt benga nagy húzós sportszatyorral meszelek a Batyi sarkán valami taxit… De ennek az idei EHCSÁ-nak volt még egy eseménye, amiről legalább néhány szóban szeretnék megemlékezni. Én ugyanis 11-én, tehát egy nappal a most leírt este előtt Balatonmáriafürdőn tartottam egy hasonló csillagászati bemutatót. Ez azonban zártkörű volt, egy tábor területén észleltünk, előtte pedig egy Celestia-vetítéssel (és virtuális utazással) ízesített beszélgetéssel hangolódtunk rá a kinti nézelődésre. Gimis fiatalok, néhány speciális iskolai tanuló és pár felnőtt vett részt a programon, melynek a tematikája az Univerzum arányai, az elterjedt csillagászati tévhitek és a nevezetes csillagászati események voltak.

Rendszeresen találkozom ezzel a korosztállyal, azt hiszem, ismerem is őket (talán értem is a lelküket), és mindig fontosnak tartom, hogy szót is értsünk egymással, de ez az este velük ott a nagy előadóban, majd később az ég alatt örökre emlékezetes marad számomra. Semmit nem tudtam róluk előzetesen, csak azt, hogy várják az esti csillagászkodást.

Amikor a kezdeti beszélgetésből eltelt az első tíz perc, már éreztem, hogy sokáig fogok maradni. És valóban, ennek a csapatnak a legnagyobb részét egyszerűen nem lehetett otthagyni. Profikat megszégyenítő kérdések, komoly felnőtteket zavarba ejtő tájékozottság, a fiatalos észjárás megnyilvánulásának pimaszul bájos vonzereje tette ezt az estét egész különlegessé, miközben ezek a gyerekek (gyerekek?) maximális tisztelettel és kedvességgel tudtak kommunikálni, sőt, sokuk megnyilvánulásaiban észrevehető volt már az az alázat és szkeptikus hozzáállás is, ami a tudományos gondolkodás egyik legfontosabb pillére.

Sajnos mire a kezdetben amúgy egész jó égen sorra került volna más is, mint a kötelező Hold-Szaturnusz páros, már csak néhány kettőst és a Tejutat sikerült megnézni; a beígért fényesebb Messier-k, különösen az M31 már elveszett az alattomosan feltörő felhőzet mögött. De így is sikerült ezt az estét nagyon széppé tenni. Éjfél után a gyerekek megható őszinteséggel köszönték meg, hogy elmentem közéjük a nagy 150/1200-as dobsonommal, pedig aki itt igazán köszönetet érdemelt volna, azok ők voltak – meg azok, akik ilyenné nevelték őket. Csak reménykedni tudok, hogy ilyenek is maradnak, illetve, hogy vannak még többen is ilyenek ebben az elátkozottnak tartott generációban…

Stáblista

És akkor itt most tényleg befejezem, remélem, hogy nem kell egy újabb évet várnunk a következő hasonló alkalomra, és azt is, hogy ez a csapat a későbbiekben is ilyen jól fog tudni együttműködni. A legjobb az lenne, ha ráadáképp megvalósulna az a terv is, amiről Vikivel beszéltünk a Hold felbukkanása előtt: egy, a Dunaparton megvalósítható Naprendszer-modell megtervezése és kivitelezése. Ötletek akadnak szép számmal, és szerintem lennénk hozzá páran, hogy összeadjuk a tudásunkat meg a lelkesedésünket is, hogy megvalósuljon…

Végezetül álljon itt az esemény lebonyolításában közreműködő VCSE-tagok listája:

Bencze Balázs: 70/900 L, 35/980 L (a „Galilei”)
Csomai Martin
Detre Örs Hunor
Fröhlich Viktória
Handler Árpád: 114/500 T
Soós László
Soós Patrícia: 70/500 L

Ez a dokumentum az Európai Unió pénzügyi támogatásával jött létre a “NOPLANETB: A tudomány és a társadalom összekapcsolása az inkluzív átállási stratégiák előmozdítása érdekében” (NDICI CHALLENGE/2023/448-259) projekt keretében, NoPlanetB HFNYPTSZ 2025/2 “Fényszennyezés” cím alatt. A jelen dokumentum tartalma a Vega Csillagászati Egyesület kizárólagos felelőssége, és semmilyen körülmények között nem tekinthető úgy, mint ami az Európai Unió állásfoglalását tükrözi.

Related posts:

Egy Hét a Csillagok Alatt Budapesten – Bencze Balázs, Nagy Balázs, Fröhlich Viktória Járdacsillagászat Jákon – Lampért-Csáki Marianna Szépszámú közönség a nagymágocsi távcsöves bemutatókon – Takács Henrietta Távcsöves bemutató Őrimagyarósdon – VCSE Zalaegerszegen tartott csillagászati rendezvényekről – Bánfalvi Péter