A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara idén is megrendezte egyhetes nyári táborát középiskolás diákok számára, 2026. augusztus 23–28. között. A tábor során a Kar Biológiai és Ökológiai, Fizikai, Földtudományi, Kémiai és Matematikai Intézetei egy-egy napon keresztül változatos programokkal és kutatási projektekkel várták a diákokat az egyetem munkatársainak irányításával. Idén második alkalommal a Fizikai Intézet programját csillagászati előadás és távcsöves bemutató is színesítette. A tavaly első alkalommal megrendezett távcsöves bemutató nagy népszerűségére való tekintettel idén ismét megszerveztük a programot. A bemutató megvalósításában két debreceni doktori hallgató, Juhász Áron és Pichler Enikő, valamint tagtársunk, Wittmann Kevin segítettek. Előzetesen augusztus 25-ét jelöltük ki a távcsöves megfigyelés időpontjaként. Az idei évben azonban egész héten változékony, zivataros időjárás jellemezte Debrecent, így már előre látható volt, hogy az időjárás könnyen meghiúsíthatja a szabadtéri programot. Emiatt egy alternatív programmal is készültünk: egy csillagászati előadással, amelyben az alapvető csillagászati ismeretek mellett bemutattuk a távcsövek felépítését, a fényszennyezés problémáját és az éjszakai égbolt érdekességeit is. Az égbolt bemutatásához a Stellarium programot használtuk. A tábor és a bemutató helyszínéről, valamint a program logisztikai részleteiről Tóth Lászlóval egyeztettem. A program napján délelőtt még reménykedtünk abban, hogy az esti felhőzet később érkezik, és lehetőségünk lesz megtartani a távcsöves megfigyelést. Sajnos azonban az időjárás nem kedvezett nekünk: este 7 órakor, a program kezdetekor már az eső is eleredt.
...Címke: NoPlanetB
Távcsöves bemutató a Göcseji Dombérozón – Vizsi Emília
A 2026-os VCSE tábor alatt néhányan tettünk egy kis kiruccanást Dobronhegyre 2026. július 15-én délután és este. Itt a hagyományainkhoz hűen, rétes...
V. Kárpát-medencei Messier-maraton – Mikics Eszter
Kb. 41 fő részvételével, Erdélyből, a Felvidékről, Észak-Magyarországról (Ózd), Nyugat-Magyarországról (Zalából), Budapestről és máshonnét érkezett amatőrcsillagászok csatlakoztak néhány környékbeli hobbicsillagászhoz a Hortobágyon 2026. március 20-22. között. Ekkor tartotta a VCSE-HTK az V. Kárpát-medencei Messier-maratont.
...Egy Hét a Csillagok Alatt Budapesten – Bencze Balázs
Soha nem tapasztalt lehetőségek Újabb meghatározó csillagászati rendezvény, reményteli készülődés, az időjárás aggodalmas tippelgetése, tervek,...
