Úton a Holdhoz (Artemis II) – VCSE
Az Artemis II küldetés mérföldkő az űrkutatás történetében: ez a NASA első olyan holdi expedíciója az Apollo-program óta, amelyen ismét emberek utaznak a Hold térségébe. A négyfős legénység az Orion űrhajó fedélzetén, az SLS óriásrakéta segítségével indult útnak 2026. április 1-jén (floridai idő szerint 18:35:12-kor, magyar idő szerint április 2-a 00:35:12-kor) A repülés nagyjából 10 napos, és bár még nem szállnak le a Holdra, csak megkerülik, a küldetés kulcsszerepet játszik abban, hogy az emberiség a következő években ismét tartósan visszatérhessen a Holdhoz. A személyzetben van az első nő, az első nem kaukázusi és az első nem amerikai űrhajós, aki megkerüli a Holdat. Korábban ugyanis (1968-1972) között csak fehér férfi amerikai űrhajós járt a Holdon vagy Hold körüli pályán.
Az Artemis a küldetés (a végrehajtandó feladat) neve, ennek II-ik útjára kerül sor. A módosított tervek szerint a III-ik a Föld körüli pályán az Orionnak nevezett űrhajó dokkolásait gyakorolja a holdraszálló modullal, és a IV-ik lesz a holdraszállás. Az eredeti tervek szerint leszállás már a III-ik küldetésben is lett volna. A módosításokkal egyre jobban hasonlít a sorrend az eredeti Apollo-programra, ahol az első, ember nélküli próbák (Apollo 1-6) után egy Föld körüli keringéssorozat és tesztelések (Apollo-7), egy holdkerülés (Apollo-8), egy Föld körüli dokkolás- és manővergyakorlás (Apollo-9), egy Hold körüli repülés és tesztsorozat (Apollo-10) volt, miellőt leszálltak volna (Apollo-11). (Megjegyzendő, az első Apollo űrhajókat annak idején nem így számozták. Az Apollo 4-17 számok mellett a megelőzők AS 201-204 voltak, az Apollo-1-et utólag osztották ki – ennek külön, tragikus története van.)
Az Orion a start után előbb kétszer megkerüli a Földet, miközben a személyzet és a földi irányítás átvizsgálja az űrhajó rendszereit. Ezután következik egy kézi irányítási próba a levált felső fokozat közelében, majd a második napon az Orion hajtóműve a Hold felé gyorsítja az űrhajót. A jármű a Hold mögött halad el, a felszíntől körülbelül 4000–6000 mérföldre, vagyis nagyjából 6400–9700 kilométerre. Ekkor 30–50 perces rádiócsend is fellép, mert a Hold kitakarja a kapcsolatot a Föld felé. A visszaút úgynevezett szabad visszatérési pályán történik: a Föld–Hold rendszer gravitációja természetes módon visszavezeti az űrhajót a Földhöz, ahol a Csendes-óceánon végrehajtott vízre szállással ér véget a küldetés.
Az Artemis II fő célja nem pusztán az, hogy „megkerülje a Holdat”, hanem hogy éles helyzetben kipróbálja mindazt, amire a későbbi holdfelszíni expedíciókhoz szükség lesz. A NASA öt fő feladatot emel ki: a személyzet biztonságos fenntartásának demonstrálását, a holdprogramhoz szükséges rendszerek és műveletek kipróbálását, a repülés során gyűjtött hardveres és mérési adatok értékelését, a vészhelyzeti eljárások ellenőrzését, valamint további alrendszerek és technikai megoldások validálását. Magyarán: az Artemis II egy teljes értékű főpróba a későbbi, még összetettebb emberes holdküldetések előtt.
A rakéta, ami felvitte őket, SLS rakéta (Space Launch System), ami – a tetején lévő Oriont is beleszámítva – kb. 98 méter magas és indulási tömege 2,6 millió kg.
Az Orion űrhajó, amelyet négy fő szállítására terveztek, önállóan akár 21 napos küldetést is lehetővé tesz. A teljes rendszer magassága 67 láb (20,4 méter), induló tömege mintegy 78 000 font (35 380 kg). A személyzeti modul a túlnyomásos „lakótér”, ahol az űrhajósok a Hold felé és vissza útjuk során tartózkodnak. Az európai fejlesztésű szolgálati modul biztosítja a hajtást, a pályakorrekciókat, az elektromos energiát, a hőszabályozást, valamint a személyzet számára szükséges vizet, oxigént és nitrogént is.
A legénység névsora önmagában is figyelemre méltó. A parancsnok Reid Wiseman korábban 165 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson, és a NASA Űrhajós Hivatalának vezetője is volt. A pilóta Victor Glover a SpaceX Crew-1 küldetés pilótájaként már járt az űrben, 168 napot töltött odafenn, és négy űrsétában is részt vett. Christina Koch 328 egymást követő napot töltött az űrben, ezzel rekordot állított fel, és ott volt az első, kizárólag nőkből álló űrséták résztvevői között is. Jeremy Hansen, a Kanadai Űrügynökség űrhajósa vadászpilóta volt, hosszú éveken át capcomként dolgozott a houstoni irányítóközpontban, és ő lesz az első kanadai, aki a Hold térségébe repül.
Az Artemis II ezért jóval több egyszerű technikai demonstrációnál. Ez a küldetés mutatja meg először több mint fél évszázad után, hogy az ember ismét képes a Föld közvetlen környezetén túlra, a Hold felé indulni korszerű eszközökkel és új nemzetközi együttműködésben. Ha a repülés sikeres lesz, az Artemis-program következő állomásai már a Hold felszínének tényleges elérését készíthetik elő.
