A Centaurus A (röv.: Cen A) rádióforrás azonos az NGC 5128 extragalaxissal. A Kentaur (Centaurus) csillagképben látszik, -43°1′-es deklináción (2000-es epochára). Ez azt jelenti, hogy Zalaegerszegről nézve mindössze kilenc ívperc magasságban delel ez a remek látványt nyújtó, 6,8 magnitúdós, nagy galaxis. Érdemes Dél-Európa legdélebbi részeire vagy a Kanári-szigetekre (esetleg még délebbre) utazni jó ég alá, és ez a galaxis már binokulárokban is nagyszerű látványt fog nyújtani.
Kategória-archívum: Cikkek – ismeretterjesztő
Két új meteorraj – Csizmadia Szilárd
Az IAU ET 4776 (2020. május 21.) közölte, hogy a déli féltekén két új meteorrajt fedeztek fel: a Gamma Piscis Austrinidákat, és a Szigma Phoenicidákat. Mindkettőről azt gyanítja a felfedező, P. Jenniskens, hogy hosszú periódusú üstökösökből származnak. A felfedezéshez 2020. május 15-17-i CAMS Namíbia meteorradar-adatokat használtak fel.
Mindkét raj radiánskoordinátái és pályaelemei 2000.0-s epochára vonatkoznak.
A Gamma Piscis Austrinidák radiánsának pozíciója: RA = 341,9 ± 0.8 fok, D = -31,0 ± 0,4 fok. Ennek alapján Magyarországról delelése idején a radiáns a horizont fölé jön 11-12 foknyira, vagyis nem nagyon. Ebből következőleg nagyon kicsi, de nem nulla az esély, hogy ilyen meteorokat észleljünk hazánkból. A rajtagok nagyon gyorsak, geocentrikus sebességük 67 ± 0,9 km/s. Tizenöt rajmeteor légkörbeli és naprendszerbeli pályáját lehetett meghatározni, ez alapján a rajtagok közepes (átlagos) pályaelemei:
Fél nagytengely: a = 18 CSE
Napközelpont: q = 0,986 ± 0,005 CSE
Excentricitás: e = 0,946 ± 0,074
Inklináció: i = 143,6 ± 0,8 fok (vagyis retrográd pályán mozog a raj)
Perihélium argumentuma: 341,6 ± 2,2 fok
Felszálló csomó hossza: 235,5 ± 0,8 fok
A raj tagjainak pályája meglehetősen szór e középértékek körül, ami arra utal, hogy már idősebb, és akár évente jelentkező rajról lehet szó, amit radiánsának kis horizont feletti magassága miatt nem vettek észre az északi féltekén élők korábban.
A Szigma Phoenicidák radiánsa a RA = 355,0 ± 1.0, D = -52,4 ± 0,9 fok pozícióban van, vagyis Magyarországról nézve sosincs a horizont felett. Ezért rajtagokat sem csíphetünk el belőle. Geocentrikus sebessége 56,7 ± 0,9 km/s. 14 rajtagra sikerült pályát mérni, ennek alapján a rajtagok közepes (átlagos) pályaelemei a következők:
Fél nagytengely: a = 29 CSE
Napközelpont: q = 1,005 ± 0,002 CSE
Excentricitás: e = 0,965 ± 0,053
Inklináció: i = 104,7 ± 1,3 fok (vagyis retrográd pályán mozog ez a raj is)
Perihélium argumentuma: 351,2 ± 1,5 fok
Felszálló csomó hossza: 235,4 ± 0,4 fok
A Szigma Phoenicidák tagjai az előző rajjal ellentétben még nem nagyon szóródtak szét a közepes pálya körül. 10 rajtag a 14-ből, aminek a pályáját sikerült megmérni, egy mindössze 12 órás időablakon belül jelentkezett. Az ilyen fiatal rajokra jellemző, hogy még nem húzódtak szét a rajtagok a teljes pálya mentén, tehát lehetséges, hogy ez a raj nem jelentkezik évről-évre, csak néhány évente.
E két raj az IAU sorszámozása szerint az 1034-ik és 1035-ik ismert meteorraj.
(Az IAU ET-khez az MCSE szívességéből jutunk hozzá.)
2018 LA, 2014 AA, 2008 TC3: előrejelzett becsapódások – Csizmadia Szilárd
2013 februárjában egy kb. 17 méteres aszteroida vagy meteoroid – kinek hogy tetszik – érkezett a Föld légkörébe. Felizzott, a hő hatására egy része elpárolgott. A fékeződés ereje azonban egy másik részét felrobbantotta, és darabjai leestek a Földre az oroszországi Cseljabinszk városa felett. A robbanás lökéshulláma néhány tíz másodpercen belül elérte a nagyvárost, a betört ablakok és a feldöntött, rossz állapotú kerítések stb. 33 millió dollár anyagi kárt és mintegy 1500 fő könnyű sérülését okozták, az ijedelemről nem is beszélve.
1908. június 30-án a Tunguz-esemény néven ismeretes alkalomkor egy talán akár 100 vagy 200 méter átmérőt is elérő üstökösmag ütközött nekünk, de még a légkörben felrobbant. A lökéshullám hatalmas területen letarolta az erdőket, a tajgát, felborított egy vasúti szerelvényt, és a szibériai esemény hangját még Londonban is hallani lehetett. A lökéshullám háromszor is megkerülte a Földet. Elképzelni is rossz, mi lett volna, ha nem lényegében lakatlan, hanem a Föld legnagyobb városai felett történik az esemény.
A fenti két esemény váratlanul érte a földlakókat. Tudjuk, hogy bizonyos időközönként meteoroidok, kisbolygók és üstökösmagok találják el majd a jövőben is a Földet, de nem tudjuk, mikor. “Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja”, hogy mikor ütközhet a Földdel egy kisebb vagy egy nagyobb égitest. Mindössze olyan becslések léteznek, hogy Tunguz-szerű becsapódások mintegy 200 évente érik el a Földet átlagosan. Ez azonban nem azt jelenti, hogy 2108-ig, a legutóbbi haonló nagyságú eseménytől számított 200 évig biztonságban vagyunk az ilyen becsapódásoktól. A 200 éves átlag úgy is kijöhet, hogy 400 év alatt két egymást követő hasonló becsapódást mondjuk csak 130 év választ el egymástól. Meg úgy is, hogy 1000 év alatt öt ilyen esemény az évezred legutolsó 100 évében történik. (A meteorrajok esetében megfigyelték az ún. csomósodást, vagyis hogy egy raj néhány meteorja gyors egymásutánban jön, utána pedig hosszabb ideig nem látunk rajmeteort, majd újrakezdődik az egész. A két egymásutáni rajmeteor között eltelt időtartam gyakran követ Poisson-eloszlást. Érdekes, hogy a Poisson-statisztika alkalmazható a kisbolygó- és üstökösbecsapódások időbeli gyakoriságára is, és méreteloszlására is. Egy ilyen kísérletet lásd itt.)
Továbbá, nem csak a Tunguz-nagyságú és nagyobb becsapódások érdekelnek minket. A Cseljabinszk-esemény sokkal kisebb volt mind a beérkező égitest méretét, mind a felszabaduló energiát tekintve, mégis nagyobb kárt okozott. Ennek oka, hogy sűrűn lakott településekhez közel érkezett, míg a Tunguz-esemény majdhogynem sok száz km-en át alig lakott (közel lakatlan) terület felett történt.
Éppen ezért a kisebb égitestek érkeztét is szeretnénk tudni és előrejelezni, nem csak a nagyobbakét.
Ha ugyanis legalább annyit meg tudnánk tenni, hogy ezekre a természeti jelenségekre időben figyelmeztetünk, akkor az ablakokat ki lehetne nyitni, a lökéshullám hatását és az emberi sérüléseket meg lehetne előzni vagy legalább mérsékelni, pl. a házban maradással, ablakok kinyitásával, a pánik elmaradásával, hiszen mindenki felkészült lelkileg…
Noha vannak ilyen kísérletek és tervek, az egész korai figyelmeztetés előfeltétele, hogy ismerjük a Földnek ütköző aszteroidákat vagy meteoroidokat jóval azelőtt, hogy az ütközés megtörténik.
(Itt szükséges egy kitérőt tenni. A legtöbb laikus, amatőrcsillagász és hivatásos csillagász szeretne egy egzakt, világos, éles határt tévő meghatározást, hogy hol húzódik a meteoroid és az aszteroidák határa. Ilyet azonban nem lehet adni, bár az IAU megpróbálta: 1 méter alatt újabban meteoroidokról, 1 méter felett kisbolygókról beszélünk. Ez a régebbi cikk nem ad világos határt, hanem 1-100 méter között folyamatos átmenetet valószínűsít.)
Nagy előrelépés, hogy az elmúlt évtizedben három alkalommal is sikerrel jelezték előre, bár igen rövid határidővel, nagyobb meteoroidok, igen pici kisbolygók becsapódását. Ezeket vesszük alább sorra.
2008 TC3
2008. október 6-án 06:39 UT-kor a Catalina Sky Survey (CSS) egy kisbolygószerű objektumot fedezett fel, ami később a 2008 TC3 ideglenes jelölést kapta. A CSS elsődleges célja a Földre veszélyes, 1 km-esnél nagyobb kisbolygók és üstökösmagok legalább 90%-ának felkutatása, de eközben számos más, gyakran még kisebb kisbolygót is felfedez. 1,5, 1,0 és 0,61 méteres teleszkópokkal kutatnak. 2013 óta – az anyagi forrás elapadása miatt – az ausztráliai mérőállomásukat bezárták, így az ég legdélebbi részén ők már nem keresnek ilyen kisbolygók után.
A 2008 TC3 átlagos sűrűségét 1,5 g/cm3-nek, forgásidejét 1,6 percnek, albedóját kb. 10%-nak, Nap körüli keringésidejét pedig 1,5 évnek találták. Pályája 0,9-1,7 CSE között húzódott a Naptól, és keresztezte a földpályát. A meteor vagy kisbolygó eredeti kezdeti tömegét 80 tonnára becsülték, átmérőjét pedig 4,1 méterre – ha gömb alakú volt.
A 2008 TC3 volt az első olyan kisbolygó, aminek a becsapódását előre lehetett jelezni. Korrektül megmondták és be is jelentették nyilvánosan a pályaszámítók, hogy Szudán térségében fog becsapódni a felfedezést követő napon, 19 órával a felfedezést követően. 27 amatőr és hivatásos csillagász által gyűjtött 586 pozíciómérésből jutottak erre a következtetésre. 11 órával a felfedezés után már ki is jött 25 darab IAU Minor Planet Electronic Circulars (MPEC) elnevezésű közlemény, amiben egyre pontosabb pályák szerepeltek. 2008. október 7-én, 01:49 UT-ig lehetett pontosítani a pályát, mert ezután a kisbolygó belépett a Föld árnyékába. Így már nem kapott napfényt, amit visszaverhetett volna, és amiért látjuk a kisbolygókat (is). Ezután már nem történt róla asztrometriai célú csillagászati észlelés. Szerencsére még volt annyi idő, hogy a Kanári-szigeteken lévő, 4,2 méteres William Herschel Távcsővel a spektrumát fel tudták venni. A kisbolygó színképére ebből a mérésből azt lehetett mondani, hogy C vagy M típusú.
A Föld légkörében a kisbolygó felrobbant, amit a Meteosat 8 műhold megörökített. Az ekkor már meteornak mondható égitest 2008. október 7-én 02:46 UT-kor lépett Észak-Szudán felett a légkörbe 12,8 km/s sebességgel. A helyi vízszinteshez képest mindössze 19 fokban haladt a pályája. Robbanása olyan 37 km magasságban történhetett, és 0,9-2,1 ktonna TNT-nek megfelelő mennyiségű energia szabadult fel. (A mérési hibahatár relatíve nagy.) Egy kevésbé lakott terület, a Núbiai Sivatag felett történt a robbanás, és számos repeszdarab (meteorit) érte el a talajt.
A helyiek beszámolója szerint a robbanáskor a meteor telihold fényességű volt. Egy repülőgép 1400 km távolságban haladt el a meteortól, és még onnét is észlelték a felvillanást, illetve webkamerával 725 km-ről is. Mivel műholdról (lásd fentebb) és kenyai infrahang-detektorokkal is észlelték a jelenséget, igen könnyű volt a leesés helyét meghatározni. Egyébként ekkora méretű kisbolygók akár évente 2-3 alkalommal is okoznak meteorjelenséget és meteorithullást. A különlegesség tehát az, hogy ennek becsapódási idejét és helyét előre meg lehetett mondani!
Az első meteoritokat 2008. december 6-án kezdték el keresni (hetekkel a jelenség után) Peter Jenniskens holland-amerikai csillagász vezetésével és 10,5 kg-ot találtak mintegy 600 darabban. Almahata Sitta meteoritoknak hívják ezeket. Az első 15 meteoritot az első három napon találták, a többit később. A spektroszkópiai méréseknek kissé ellentmondóan a kisbolygó típusa a földre esett meteoritok alapján F-nek adódott, és aminosavakat is találtak benne (!). Később is találtak még meteoritokat, végül is egy 29 km átmérőjű területen szedtek össze belőle fragmentumokat.
Hónapokkal az esemény után (!) is találtak még meteoritokat belőle.
2014 AA
2018 LA
A C/2019 Y4 (ATLAS) üstökös fejlődése 2020. márciusban és április első felében – Csizmadia Szilárd
A C/2019 Y4 (ATLAS) üstökösről itt írtunk korábban és efemeriszeit is ott közöltük. Fényes, nulla magnitúdó körüli üstökösnek várták kezdetben, de voltak intő jelek, hogy nem biztos, hogy az előrejelzett nagy fényességét eléri. Az egyik ilyen intő jel volt, hogy fényessége már korábban is elmaradt az előrejelzettől (lásd itt és az ott közölt további linkeket, ahol már óvatosságra intettünk mi is, mások is). Az üstökös mozgásáról animáció pl. itt látható.
A Nemzetközi Csillagászati Unió (International Astronomical Union, röv. IAU) 4734-es számú, 2020. március 19-i (!) elektronikus táviratában már lehetett találni figyelmeztetéseket, hogy ennek az üstökösnek a fényesség-előrejelzései is bizonytalanok. Ott az IAU illetékesei felhívták a figyelmet, hogy bár az üstökös szokatlanul gyorsan fényesedik, az ilyen hosszú, több ezer éves periódusidejű kométák – mint amilyen ez az üstökös is -, a Naptól mért távolság -3-ik hatványával szoktak fényesedni, ez pedig kb. ennek az ütemnek a négyszeresét produkálta. Számos korábbi hasonló esetben az ilyen hosszúperiódusú üstökösök jóval a perihélium elérése előtt befejezték a fényesedésüket, és többé-kevésbé állandó fényességet tartva kerülték meg a Napot. Ezt talán az okozta, hogy kezdetben túl gyorsan eltávozott szublimációval az üstökös felszínéről a könnyen olvadó jég, ami a felső rétegeket alkothatta. Az ez alatt található, laza szerkezető anyag azonban sokszor szétesett alkotóelemeire. A szétesés igen gyakran történt 1 CSE körüli távolságban a Naptól. A széteső üstökösök gyakran teljesen eltűntek aztán az észlelők elől, olyan apró kis darabokra porladt az égitest. (Egy ilyen példa volt, amikor az ISON-üstökös perihéliumakor teljesen dezintegrálódott, szétesett, csak porfelhő maradt utána – és szegényebbek lettünk egy szép látvánnyal, mert perihélium után lett volna igazán látványos a Földről nézve az az üstökös.) Érdemes felfigyelni rá, hogy az IAU már március 19-én figyelmeztette az észlelőket és a felfokozott hangulatban lévőket, hogy kevés hosszúperiódusú üstökös tudja szétesés nélkül túlélni a forró Nap felé vezető utat.
A 4744-es, április 5-i IAU Electronic Telegramban nem-gravitációs eredetű, szokatlan pályamódosulásokat jelentettek be. Az üstökösök mozgását elsősorban a Nap gravitációs ereje szabja meg, másodsorban pedig a nagybolygók, elsősorban a Jupiter gravitációs perturbációi. Harmadsorban azonban figyelembe kell venni – és ezek nagyon jelentősek is lehetnek! -, hogy az üstökösökből anyag áramlik ki nagy sebességgel a felszínükön lévő gejzírekből, amik szinte rakétaszerűen módosítják ezeknek az égitesteknek a pályáit. Ha pedig szétesnek laza szerkezetük miatt, akkor is pályamódosuláshoz vezethet.
S. Nakamo japán kutató arra mutatott rá ebben a közleményben, hogy a pályamódosulások március 31-e körül kezdődtek (a VCSE Távvezérelt Csillagvizsgálójában készült szép kép március 28-i). A pályaelemek közül a fél nagytengely sokat változott, most olyan 79-80 CSE körül van.
C. Hergenrother (USA) 10,6 és 25 cm-es távcsövével készült észlelései szerint az üstökös fényessége pl. feb. 17-én 15,4 magnitúdó volt, ami március 5-re 12,2 mag-ra, 20-ára 10,7 magnitúdóra nőtt. 10,1-10,3 magnitúdós volt március 30-ig több éjszakán is, de április 5-én már csak 11,5 magnitúdós. (Ezek az értékek az üstökös magjától számított 40 000 km-ig kiterjedő kóma fényességét veszik csak figyelembe. Vizuálisan észlelték 8 magnitúdósnak is március 19-én és utána.)
A fényességbecsléseket a www.aerith.com ábrája mutatja (szürke a korábbi becslés, a vörös az újabb előrejelzés):
Ezen az ábrán igen jól látható, hogy ennek az üstökösnek a viselkedése nem előrejelezhető, csak a megfigyelések mondhatnak ítéletet felette… Szinte előrejelezhetetlen, mit csinál.
Ezek a fényességváltozások ugyanakkor nem meglepőek, mert, ahogy az IAU fenti telegrammja várta és figyelmeztetett rá, illetve ahogy mi is írtuk, az üstökös szétesőben van. Erre utaltak – fotóval – kínai és Kanári-szigeteki megfigyelések, amikről itt lehet olvasni. A bulgáriai Rozseny Obszervatóriumból készült fenti, április 12-i kép pedig félreértelmezhetetlenül mutatja a szétesést.
A 4751-es IAU ET április 13-án jelent meg. Erre az időre már számos megfigyelés összegyűlt arról, hogy a C/2019 Y4 fragmentálódott, vagyis több darabra tört szét. Eltűnt a szép, körszimmetrikus, a magtól kifelé egyenletesen halványuló kóma, a központi sűrűsödés (centrális kondenzáció). Nagyobb műszerekkel készült képeken láthatóvá lett, hogy diffúz fénycsomók távoznak az üstökösről, ami a szétesés biztos jele. Z. Sekanina (JPL, USA) előzetes véleménye szerint legalább öt különálló darabra szakadt az égitest, ezek mérete természetesen nem egyforma. A legnyugatabbi (C1-gyel jelölt) darab lehet a legnagyobb tömegű darab. Az, hogy ez a fő darab túléli a május végén esedékes napközelséget, az nem zárható ki, de nem is biztos. Sekanina egyébként is úgy véli, hogy majdnem teljesen biztos, hogy a C/2019 Y4 (ATLAS) üstökös a C/1844 Y1 üstökösből kiszakadt üstökösdarab. Szerinte néhány ezer évvel ezelőtt szakadhatott ki belőle, és most még tovább töredezett. Sekanina szerint a töredezés talán már március közepén elkezdődött.
(A C/1844 Y1 üstököst 1844. december 18-án fedezték fel a Jóreménység fokáról. A következő nap Wilmot és MacLear is látta, ezért abban az időben Wilmot-üstökösnek is nevezték – ma csak az 1844. évi Nagy Üstökösnek hívják. Szabad szemmel a következő év januárjának végéig, távcsővel 1845. március 12-ig követték. Szabad szemmel hét fokos csóváját is látták, de mert nagyon déli deklinációkon mozgott és az északi félteke téli időszakában mutatkozott, inkább csak a déli féltekéről figyelték meg. Fényességadat nem sok maradt fenn róla. Korabeli, róla szóló beszámolókat lásd pl. itt.)
A töredezésről számos megfigyelés készült, fentebb a Bolgár Nemzeti Csillagvizsgáló 2 méteres és 30,5 cm-es távcsövével készült kép mutatja be nagyon szépen azt, hogy milyen darabokra töredezett az üstökös. További, az üstökös szétesését bemutató képekre mutató linkek találhatók itt és itt.
(Az IAU ET-khez az MCSE szívességéből jutunk hozzá.)
Ilyen lett volna a Csillag-Képek 2019 kiállítás Zalaegerszegen… – VCSE, MAFE
A Magyar Asztrofotósok Egyesülete kiállítást szervezett először Budapesten, a Természettudományi Múzeumban, tagjai szép asztrofotóiból még 2019 őszén. Ebben az évben, március 10. és április 4. között lett volna a képek egy részéből kiállítás Zalaegerszegen a VMK-ban, de sajnos március 16-án a kiállítás bezárt a Covid-19 vírus okozta járványügyi helyzet miatt (ugyanazon okból, sajnos, a várpalotai kiállítás is elmaradt). Bár a megnyitó március 10-én jól sikerült, sajnos, kevesen látták csak a következő napokban a fotókat. Ezzel a videóval igyekszünk kevéske ízelítőt mutatni abból, mikben lehetett volna gyönyörködni… A videót a Magyar Asztrofotósok Egyesülete és a Vega Csillagászati Egyesület tagjai készítették. Itt lehet megtekinteni: