Az alábbi kis cikkben sorra vesszük, hogy hogyan kell távcsőbe nézni néhány látási problémával bíró amatőrcsillagásznak, távcsöves bemutatón résztvevő laikus érdeklődőnek.
Rövid- és távollátók. Az ilyen problémával bírók egyszerűen vegyék le a szemüvegüket távcsőbe nézés előtt, és állítsák a saját szemükhöz élesre az okulárt. A fókusztávolság állításával ugyanis egyszerűen korrigálják a szemük hibáit. A szemüveg fenntartása azt eredményezné, hogy a szemünket nem tudjuk elég közel tenni az okulárhoz, és nem tudunk elég mélyen belenézni (szemüket sem a normál látóknak, sem a szemüvegeseknek nem kell beleerőszakolni az okulárba: van egy kényelmes betekintési távolság, azt kell próbálgatással megtalálni). Ha esetleg távcsöves bemutatón vagy nagyobb észlelési alkalmon vagyunk, az utánunk következő majd a maga szeméhez igazítja az okulárt, emiatt elnézést sem kell kérni.
Asztigmatizmus, magyarul szemtengelyferdülés – bár az orvosok ezt a magyar kifejezést nem szeretik. Általában az emberi szemben lévő ún. szemlencse szabálytalan görbülete okozza. Ha kialakul, úgy a szemünk sosem lát élesen, a kép mindig elmosódott, homályos. Gyógyítása speciális szemüveggel vagy kontaktlencsével történik. Az asztigmatizmussal élőknek nincs olyan egyszerű megoldásuk a távcsőbe nézésre, mint a rövid- vagy távollátóknak. Az asztigmatizmussal élőnek egy extra eszközt kell beszereznie a távcsőbe pillantáshoz. A Tele Vue Optics cég Dioptrx terméke erre a probléma kínál megoldást. Ez egy feltét, amit az okulárra kell helyezni, miután annak legfelső részét lecsavaroztuk. Sajnos, csak a Tele Vue által gyártott okulárokra megy fel (és azok közül se mindegyikre). A szemész által adott asztigmatizmus-értékeknek megfelelően kell kiválasztani a Dioptrx-korrektort. A válaszható elemek listája itt elérhető.
Ha az asztigmatizmus rövid- vagy távollátással jár, akkor is segíthet ez az eszköz. Ha valaki tud arról, hogy más cég is gyárt okulárjaihoz ilyen kiegészítőt, akkor kérjük, juttassa el az információt a vcse@vcse.hu e-mail címre, hogy cikkünket kiegészíthessük. Érdemes a távcsőforgalmazókat is megkeresni, ők naprakész információkkal szolgálhatnak a legújabb termékekről.
A presbyopia, vagy magyarul öregszeműség a 40-45 év feletti korosztályt sújtja. Ez egyszerűen a szem teljesen normális öregedése. Azt jelenti, hogy a szem egyre nehezebben fókuszál, mert a szemlencse egyre többet veszít a rugalmasságából, ahogy egyre idősebbek leszünk e kor felett. Emiatt közelre az e korosztály felettiek egyre rosszabbul látnak. Ez a távolbalátást nem korlátozza, autóvezetési képességeket nem érint, leginkább csak az “olvasószemüveg” használatában nyilvánul meg. Ugyanis az öregszeműek közelre nehezen fókuszálnak, ezért pl. a kézben tartott könyvet nehezen olvassák olvasószemüveg nélkül. Az öregszeműség nem tűnik problémásnak az amatőrcsillagászati megfigyelésekben, legfeljebb az lesz kényelmetlen egy idő után, hogy a távcsőben látott kép éles szemüveg nélkül is, de a kézben tartott csillagtérképhez fel kell tenni a szemüveget. Hideg téli éjszakákon ez kellemetlen lehet.
A fenti ábrán pedig az emberi életkor függvényében az átlagos pupillaátmérő látható. Az öregedés egyik hatása, hogy a pupillaátmérőnk csökken. Ennek komoly befolyása van mind a szabadszemes határmagnitúdóra. Könnyen megbecsülhető a
egyenlettel, hogy egy fiatal tizenéves kb. D=7,8 mm-es átlagos pupillaátmérőjével 0,97 magnitúdóval halványabb csillagokat is meglát, mint egy 70-80 éves észlelő szabad szemmel az égen!
A távcsövek kilépő pupillaméretét a
egyenlettel lehet megmondani, ahol P a kilépő pupilla mérete, D a távcsőobjektív szabad nyílásának (legtöbbször a távcsőobjektív átmérőjének) a mérete, N a távcső nagyítása. Amennyiben a kilépő pupilla mérete kisebb, mint a saját szemünk pupillájáé, akkor az összes fény a szemünkbe jut, és minden, a távcső által összegyűjtött fényt hasznosítunk. Ha azonban a kilépő pupilla mérete nagyobb a szemünkénél, akkor a fény egy része nem jut a retinánkra, vagyis fényt veszítünk. Példák:
Egy 100 mm-es szabad nyílású távcső nagyítása 25x-ös egy 40 mm fókuszú okulárral, és 100x-os egy 10 mm-es fókuszú okulárral. Első esetben a kilépő pupilla mérete 4 mm, a másodikban 1 mm. Mindkét esetben várható tehát, hogy még idősebb észlelők esetében is az összes fény a szemünkbe jut, amit a távcső gyűjt.
Egy 7×50-es jelzésű binokulár 7x-es nagyítású, 50 mm objektívátmérőjű, ahogy a jelzete is mutatja. A kilépő pupilla mérete tehát 7,14 mm, vagyis a fentiek alapján csak a tizenévesek tudják az ilyen binokulár gyűjtötte összes fényt hasznosítani! E binokulárnak tehát nem a határmagnitúdója, hanem a látómezeje és a könnyű használhatósága a lényegesebb idősebb korban.
A szem érzékenysége nappal és éjjel, sötétadaptáció. Az emberi szem érzékenysége eltérő nappal és éjjel. Ezen felül tudnivaló, hogy bizonyos fényességérték alatt az emberi szem színérzékelése “nem kapcsol be”, vagyis mindent fekete-fehérben látunk (ld. az utolsó ábrát). Ha a szabad szemmel látott objektum, pl. meteor vagy csillag, vagy a távcsőben látott égitest halvány, akkor nem láttunk rajta színeket. Ha az objektum fényesebb (pl. bolygó, vagy a távcső kellőképpen nagyobb), akkor előtűnhetnek színek. Kb. nulla magnitúdónál fényesebb meteorokat már láthatunk színesnek (egyes jó szeműek akár 1 magnitúdóst is), a halványabbak fehéresek maradnak. Pl. az Orion-köd zöldesnek tűnhet már 15 cm-es távcsőtől felfelé (sőt, már 10 cm-es MC-ben is zöldesnek láttam egyes részeit nagyon jó égen) , de 5 cm-esben fehéres-szürkésnek látszik. Az M27 is derenghet halványzölden már egy 46 cm-esben, miközben egy 13 cm-esben továbbra is csak fehéres gomolyag.
A fenti ábra pedig az emberi szem érzékenységét mutatja különböző hullámhosszakon – nappali látásmód esetén. Megjegyzendő, hogy ez is csak az átlagos érzékenységet mutatja. Egyesek akár 1 mikrométerig is elláthatnak, mások lefelé 310 nanométerig, de ez rendkívül ritka. A legtöbb embernek 750 nanométer, illetve 360-380 nanométer között véget ér a spektrum.
Éjszaka rövidebb hullámhosszakra érzékenyebb az emberi szem, mint nappal. Míg az érzékenység maximuma kb. 555 nanométernél van nappal, addig az éjszakai módban csak 507 nm-nél. Ez azért kellemetlen kissé, mert a csillagközi ködök inkább a hidrogén-alfa 656 nm-es vonalán szeretnek sugározni, és ettől távolabb kerül éjjel a szemünk érzékenységi maximuma éjjel. A planetáris ködök szintén erősen sugároznak hidrogén-alfában, de a kétszeresen ionizált oxigén tiltott [OIII] vonalán is, ami viszont 500 nm körüli hullámhosszal sugároz – ehhez a vonalhoz viszont közelebb kerül az emberi szem érzékenységi maximuma éjjel. Ezek és más ködök is az [OIII] mellett ugyancsak sugároznak hidrogén-bétában is, amelynek hullámhossza 486 nanométer – ezt is jobban látjuk éjszaka. Az éjszakai látásmódért a pálcikák felelősek.
Az alábbi ábra azt mutatja be, hogy a csapok és a pálcikák milyen ütemben adaptálódnak a kismennyiségű fényhez (vagyis az égen látotthoz). Ezt a folyamatot nevezik sötétadaptációnak:
A fenti ábráról bárki leolvashatja, hogy a sötétadaptáció legalább 20 percet vesz igénybe éjszaka. Ezért nem jó sokat vakuzni, lámpát felkapcsolni, autólámpát üzemeltetni stb. egy észlelőréten stb. helyen, mert míg egy asztrofotósnak legfeljebb egy darab 5-10 perces képe megy veszendőbe (ennél hosszabbat ritkán lőnek), addig a vizuális észlelők legalább harmad órát elvesztenek! Ha egy éjszaka ez többször ismétlődik, akkor egy kora nyári 5 órás éjszakából akár 1 óra (20% idő) is veszendőbe mehet. Megéri?
