Egy bolygót akkor látunk jól, ha napnyugta után még sokáig megfigyelhető, fényes és nagy átmérőjű, vagy ha napkelte előtt nagyon korán felkel – netán egész éjjel fenn van az égen. A Merkúrt a legnehezebb megfigyelni a Naprendszer szabad szemmel látható bolygói közül, olyannyira, hogy pl. Kopernikusz sohasem látta saját szemével ezt az égitestet! [1] Pedig fényesebb lehet a Vegánál vagy a Capellánál is, a csillagok közül csak a Nap és a Szíriusz fényesebb nála. Megfigyeléséhez jó nyugati, illetve keleti horizontú megfigyelőhelyre van szükség.

VCSE - A Merkúr bolygó a Messenger űrszonda felerősített színezésű felvételén (emberi szemmel szürkésnek látnánk a bolygót). - NASA
VCSE – A Merkúr bolygó a Messenger űrszonda felerősített színezésű felvételén (emberi szemmel szürkésnek látnánk a bolygót). – NASA

A Naprendszerben a Merkúr a legbelső bolygó, egyben a leggyorsabb mozgású is: erősen excentrikus pályáján mintegy 88 nap alatt kerüli meg központi csillagunkat. Emiatt legtöbbször a Naphoz közel tartózkodik az égbolton, a Földről nézve nagyon kicsi a Nap és a Merkúr közti szög (ld. ábra lentebb). Ezt a szöget a Merkúr elongációjának (Naptól való kitérésének) nevezzük. A Merkúr szabad szemmel a Földről nézve csak a horizont közelében látszik az esti vagy a hajnali szürkületi égbolton nagy néha, egyébként pedig elveszik a Nap fényözönében. Minél nagyobb az elongáció, annál messzebb látszik a Merkúr az égbolton a Naptól, és így annál könnyebb megfigyelni. Nagyobb elongációszögeknél ugyanis nem tűnik el a Nap fényében. Önmagában azonban nem elegendő a Merkúr megpillantásához, hogy nagy legyen az elongációja. Ha ugyanis a kitérés a Naptól a zenit felé – függőlegesen felfelé – lenne, akkor jóval a Nap után nyugodna és könnyedén megfigyelhetnénk; ha viszont a kitérés a horizonttal párhuzamos (vízszintes), akkor a Merkúr esetleg előbb lenyugszik, mint a Nap, és egyáltalán nem látjuk az esti szürkületben. Mindezeket az ekliptikát és a horizontot bemutató ábrán lehet látni. Az, hogy az elongáció a zenit felé, illetve a horizonttal párhuzamosan történjen, az Magyarország földrajzi szélességein persze nem következik be, inkább oldalra valamelyik irányban ferde szögben tér ki a Naptól. Az egyenlítő környékén azonban elképzelhető, hogy ha a Merkúr legnagyobb kitérése (elongációja) pl. napéjegyenlőségkor következik be, akkor a Merkúr szinte tökéletesen pontosan a zenit irányába látszik a Naptól. Ez azért lehetséges, mert ilyenkor az ekliptika onnét nézve majdnem merőleges a horizontra. Az egyenlítő széles környékéről ilyenkor a Merkúr láthatósága sokkal jobb, mint északabbi vagy délebbi szélességekről.

VCSE - A Merk+r es a fol palyaja.
VCSE – A Merkúr elongációjának változása erősen excentrikus pályája következtében. Középen a Nap, a belső ellipszispálya a Merkúr pályája, a külső a Föld pályája. MAR, SEP: március, szeptember, a Föld pályáján a hónapok kezdőbetűi szerepelnek körbe-körbe. Aphelion: naptávol, Perihelion: napközel. Greatest E. elongation: legnagyobb keleti kitérés, Greatest W. elongation: legnagyobb nyugati kitérés. Az ábra világosan mutatja, hogy a Merkúr nagy, e=0,2056 nagyságú excentricitása miatt a legnagyobb kitérések szögei erős határok között mozognak. Balra a SEP felirat mellett a Tavaszpont jele. Az ábrabeli csillagászati jelek listáját lásd a cikk végén. Az angol nyelvű feliratok magyarázata:  – A kép forrása: JRASC, Northcutt, ld. [1]

Északabbi – vagy délebbi – szélességekről tehát egyszerre két feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy a Merkúrt jól láthassuk: legnagyobb kitérésében kell lennie és az ekliptikának – amelynek síkjához közel mozognak a bolygók, a Merkúr pályája ehhez csak kb. 7°-kal hajlik – nagy szöget kell bezárnia a horizonttal.

Törvényszerűen a Merkúr Naptól való legnagyobb kitérései – a Naptól keleti vagy nyugati irányban – 22 nappal az alsó együttállás előtt és után következnek be. (Az alsó együttállás az a pillanat, amikor a Nap és a Merkúr ekliptikai hosszúsága ugyanaz és a Merkúr a Nap és a Föld között tartózkodik. Ilyenkor az ekliptikára vetítve a Nap, a Merkúr és a Föld egy egyenesen vannak. Merkúr-átvonulás a Nap előtt azonban nem mindig következik be ilyenkor a Merkúr pályahajlása miatt.) A Merkúr legnagyobb kitéréseinek szöge 18° és 28° között váltakozik attól függően, hogy a Merkúrt napközelsége vagy naptávolsága idején látjuk legnagyobb elongációjakor (ld. fentebb). A vénuszpálya excentricitása a merkúrpályáénál sokkal kisebb, ott majdnem mindig 47° körüli a legnagyobb kitérés szöge.

Az északi féltekéről nézve az ekliptika dőlésszöge a horizonthoz a tavaszi napéjegyenlőségkor, estefelé a legnagyobb, illetve őszi napéjegyenlőségkor hajnal felé. Ha a legnagyobb kitérései tavasszal kelet felé, ősszel nyugat felé ilyentájt következnek be, akkor kb. a napéjegyenlőségek körüli két hetes időszakban nagyon jól lehet látni az istenek hírnökéről elnevezett gyorsmozgású Merkúrt.

Ezek ritka pillanatok, pl. 1919-1965 között negyvenhat éven át nem került a Merkúr legnagyobb keleti kitérésbe a tavaszi napéjegyenlőség környékén [1].

 

VCSE - 2019. márc. 20. napnyugta környékén az ekliptika helyzete a nyugati horizonton Zalaegerszegről nézve (tavaszi napéjegyenlőség idején). Az alsó vízszintes vonal a helyi - elméleti, matematikai - horizont. A ferdén felfelé dőlő vonal az ekliptika, a Nap éves látszó útja az égbolton (a Nap természetesen az ekliptikán van). Figyeljük meg, milyen meredek szögben metszi az ekliptika vonala a horizontot. Amennyiben a Merkúr legnagyobb keleti kitérésben van ekkor, akkor ilyentájt az ekliptika vonalán felfelé látszik a Naptól és jó magasan van még napnyugta után is és sokára nyugszik a Nap után. - CdC

VCSE – 2019. márc. 20. napnyugta környékén az ekliptika helyzete a nyugati horizonton Zalaegerszegről nézve (tavaszi napéjegyenlőség idején). Az alsó vízszintes vonal a helyi – elméleti, matematikai – horizont. A ferdén felfelé dőlő vonal az ekliptika, a Nap éves látszó útja az égbolton (a Nap természetesen az ekliptikán van). Figyeljük meg, milyen meredek szögben metszi az ekliptika vonala a horizontot. Amennyiben a Merkúr legnagyobb keleti kitérésben van ekkor, akkor ilyentájt az ekliptika vonalán felfelé látszik a Naptól és jó magasan van még napnyugta után is. Ezért csak sokára nyugszik a Nap után. – CdC

 

 

VCSE - A nyugati horizont Zalaegerszegről nézve 2019. szept. 23-án napnyugta előtt, őszi napéjegyenlőség környékén. Az ekliptika most sokkal laposabb szögben metszi a horizontot, mint tavaszi napéjegyenlőségkor (v.ö. fenti ábrával). Hiába van a Merkúr messze a Naptól, rajta az ekliptikán, nagyon hamar lenyugszik a Nap után. Érdemes észben tartani, hogy hajnalban, napkelte környékén éppen fordított a helyzet: akkor tavasszal van lapos szögben és ősszel nagy szöghajlással a horizonthoz képest az ekliptika. - CdC                  VCSE – A nyugati horizont Zalaegerszegről nézve 2019. szept. 23-án napnyugta előtt, őszi napéjegyenlőség környékén. Az ekliptika most sokkal laposabb szögben metszi a horizontot, mint tavaszi napéjegyenlőségkor (v.ö. fenti ábrával). Hiába van a Merkúr messze a Naptól, rajta az ekliptikán, nagyon hamar lenyugszik a Nap után. Érdemes észben tartani, hogy hajnalban, napkelte környékén éppen fordított a helyzet: akkor tavasszal van lapos szögben és ősszel nagy szöghajlással a horizonthoz képest az ekliptika. – CdC

A fenti két fontos tényezőhöz járul még egy faktor, ami a Merkúr láthatóságát befolyásolja, ez pedig a bolygópálya inklinációja (m.: pályahajlása). A Merkúr pályája hét fokkal hajlik az ekliptikához, vagyis ennyivel lehet az ekliptika (magyarul: nappálya, ti. a Nap látszó pályája az égbolton) felett vagy alatt. Jelenleg a pálya elhelyezkedése olyan, hogy a tavaszi kitérésekkor felette van az ekliptikának a Merkúr, az őszi kitérésekkor pedig alatta. Ebből következően, az északi féltekén a tavaszi kitérésekkor a pályahajlás segíti, ősszel rontja a láthatóságokat.

A merkúrpálya ekliptikával vett metszéspontja lassan forog, évente 570″-et megy odébb a többi bolygó okozta gravitációs perturbációk és az általános relativitáselmélet effektusai miatt. Szép lassan tehát a pályahajlás megfordul, egy idő múlva már másképp befolyásolja a tavaszi és az őszi láthatóságokat.

A fent elmondottak minden évre érvényesek. A következőkben viszont csak 2019-re vonatkozóan adjuk meg a Merkúr legnagyobb keleti és nyugati kitéréseinek időpontját, szögtávolságát a Naptól, illetve azt, hogy mennyi idővel nyugszik a Nap után, illetve kell a Nap előtt Zalaegerszegről nézve:

Merkúr legnagyobb keleti kitérésben (esti láthatóságok) 2019-ben:

február 27. 18°-ra a Naptól, nyugszik a Nap után 1 óra 40 perccel.

június 23. 25°-ra a Naptól, nyugszik a Nap után 1 óra 35 perccel.

október 20. 24°-ra a Naptól, nyugszik a Nap után 41 perccel.

Ezekben az adatokban elemi erővel mutatkozik meg az ekliptika dőlésszögének fentebb említett szerepe. Október 20-án hiába van hat fokkal messzebb a Naptól látszólag a Merkúr (24°-ra), mint február 27-én (18°-ra), október 20-án alig 11 percünk van a horizont közelében a Merkúr észrevételére és csak 41 perccel nyugszik a Nap után (ugyanis legalább fél órát várni kell a Merkúr megpillanthatóságára napnyugta után, akkor lesz csak elég sötét az égbolt ahhoz, hogy észrevegyük). Ezzel szemben febr. 27-én 1 óra 40 perccel nyugszik a Nap után a legbelső bolygó, amikorra már teljesen be is sötétedik. Meg kell jegyezni, hiába nyugszik a Merkúr jó másfél órával a Nap után június 23-án, ez a nyári napforduló környékére esik, amikor a szürkület időtartama a leghosszabb, sokáig világos van még napnyugta után, ami nem kedvez a bolygó megfigyelésének.

Merkúr legnagyobb nyugati kitérésben (hajnali láthatóságok) 2019-ben:

április 11. 28°-ra a Naptól, kel a Nap előtt 45 perccel.

augusztus 10.  19°-ra a Naptól, kel a Nap előtt 1 óra 37 perccel.

november 28. 20°-ra a Naptól, kel a Nap előtt 1 óra 56 perccel.

Itt is ugyanaz látszik, mint a 2019-es esti láthatóságoknál: az ekliptika dőlésszöge is fontos, nemcsak a Naptól mért szögtávolság: hasonlítsuk csak össze az április 11-i és a november 28-i nyugati elongáció adatait!

A Merkúr legjobb 2019. évi láthatóságai tehát a február 27-e és a november 28-a környéki hetek (február utolsó és március első hete az esti láthatósághoz, november utolsó hete és december első hete a hajnali láthatósághoz). Ha valaki szereti a kihívásokat, akkor az augusztus 10-e körüli időszakban, a hajnali szürkületben, az ég világosodásának kezdetén, és június 23-a környékén este is meg lehet próbálkozni a Merkúr felkeresésével. A legjobb időszakokat aláhúzással jelöltük.

A fenti egyik ábrán szereplő csillagászati jelek listája:

Föld csillagá-szati jele

 

 

Merkúr csilla-gászati jele

 

A pálya felszálló és leszálló csomójának csillagászati jele

 

Felhasznált irodalom:

[1] R. J. Northcott: The Visibility of the Planet Mercury, megjelent: Journal of the Royal Astronomical Society of Canada, 59. kötet 28. oldal (1965)

[2] JPLEPH.405 efemeriszek és saját számítások.

[3] Kosmos Himmels – Jahr 2019, írta: Hans-Ulrich Keller

VCSE - Az M3-1 planetáris köd a Hubble Űrtávcső (HST) felvételén. Ez a planetáris köd kb. 14 ezer fényévre van tőlünk, a Nagykutya (Canis Maior) csillagképben látszik. ESO 427-30 vagy PK 242-11 1 neveken is ismert. Az M-jelölés a nevében Rudolph Minkowski német-amerikai (1895-1976) 1948-ban publikált harmadik ködkatalógusára utal, az M3-1 ebben az első objektum. Minkowski abban a cikkében még 1900-as epochára adta meg a koordinátákat - e 12-13 mg-s ködösség felkereséséhez a koordinátákat 2000-re vagy a megfigyelés dátumára kell precesszálni. - HST
VCSE – Az M3-1 planetáris köd a Hubble Űrtávcső (HST) felvételén. Ez a planetáris köd kb. 14 ezer fényévre van tőlünk, a Nagy Kutya (Canis Maior) csillagképben látszik. ESO 427-30 vagy PK 242-11 1 neveken is ismert. Az M-jelölés a nevében Rudolph Minkowski német-amerikai (1895-1976) csillagász 1948-ban publikált harmadik ködkatalógusára utal, az M3-1 ebben az első objektum. Minkowski abban a cikkében még 1900-as epochára adta meg a koordinátákat – e 12-13 mg-s ködösség felkereséséhez a koordinátákat 2000-re vagy a megfigyelés dátumára kell precesszálni. – HST

A David Jones (Instituto de Astrofísica de Canarias – Tenerife, Spanyolország) által vezetett nemzetközi kutatócsoport egy olyan rövid periódusú fedési kettőscsillagot fedezett fel egy planetáris köd belsejében, ami a jelenlegi elméletek szerint nem is létezhetne. Az M3-1 jelű planetáris ködben talált rendszer csillagai mindössze 160 000 km-re keringenek egymástól, ami kevesebb, mint a Föld-Hold távolság fele, a keringési idejük pedig nagyjából 3 óra. A részletes vizsgálatok során kiderült, hogy a csillagok meglehetősen nagyok, és mivel nagyon közel vannak egymáshoz – jelenleg már majdnem összeérnek -, így várhatóan néhány ezer éven belül kölcsönhatásba lépnek egymással. Ekkor az egyik csillagról anyag fog átáramlani a másikra, ami várhatóan nóvakitörést fog eredményezni.

VCSE - A cikkben szereplő fedési kettőscsillag fénygörbéje (balra) és radiális sebességgörbéje (jobbra). A piros vonalak a modellillesztések, az alsó panelokon az észlelések és az illesztések eltérése, az ún. maradványértékek (reziduálgörbe) látható. - MNRAS
VCSE – A cikkben szereplő fedési kettőscsillag fénygörbéje (balra) és radiális sebességgörbéje (jobbra). A piros vonalak a modellillesztések, az alsó panelokon az észlelések és az illesztések eltérése, az ún. maradványértékek (reziduálgörbe) látható. – MNRAS, David Jones és mtsai

Mindez azért is érdekes, mert a jelenlegi kettőscsillag-fejlődési elméletek azt mutatják, hogy ahhoz, hogy idáig fejlődjenek a dolgok, viszonylag hosszú időre van szükség. Ez alatt pedig a rövid életű planetáris köd szétoszlik. A most felfedezett kettőscsillag viszont nem illik bele ebbe a képbe. 2007-ben találtak már hasonló objektumot. A Nova Vul 2007 néven ismert nóva is egy planetáris ködben robbant. Ezek alapján kijelenthető, hogy a kettőscsillagok fejlődését leíró elméletek finomításra szorulnak.

Forrás: IAC Press Release (2018. október 23.)
Eredeti cikk: Monthly Notices of the Royal Astronomical Society: Letters, 482, L75
vagy https://arxiv.org/abs/1807.11388

A távolságok ismerete a csillagászatban rendkívül fontos, mert ez alapján mondhatjuk meg, hogy például egy objektum a valóságban mekkora teljesítménnyel sugároz, mekkora a mérete, vagy hogyan tágul az Univerzum stb.
VCSE - A Naphoz legközelebbi ismert csillagok és barna törpék. A cikkben ismertetett barna törpe ezeknél messzebb van. A kép forrása: https://www.space.com/25659-coldest-brown-dwarf-near-sun-discovery.html
VCSE – A Naphoz legközelebb lévő ismert csillagok és barna törpék. A cikkben ismertetett barna törpe ezeknél messzebb van, 19,2 fényévre. A képen szereplő angol nyelvű feliratok magyarul: Light-year: fényév. Oort Cloud: Oort-felhő. disc. és évszám: a felfedezés éve. Az Alfa Centauri esetében az 1839-es évszám arra utal, hogy ekkor mérték meg trigonometrikus parallaxisát, vagyis ekkor fedezték fel, hogy milyen közel van hozzánk – szabad szemmel látható csillagként természetesen ismerték korábban is.  A kép forrása: https://www.space.com/25659-coldest-brown-dwarf-near-sun-discovery.html
A barna törpék távolságát igen nehéz megmondani, mert halványak. A most bemutatásra kerülő WISE J154151.65-2250249 barna törpét csak 2011-ben fedezték fel, mert halványsága miatt a korábbi műszerekkel nem lehetett megtalálni. A WISE egy infravörös felmérés volt, amiben halvány, hideg, optikaiban nem, de infravörösben elég fényes objektumokat is meg lehetett örökíteni. Fényessége a J-sávban 20,99 magnitúdó, látható fényben még halványabb. Pl. a 20 magnitúdóig észlelő Gaia nem is látja, így nincs rá közvetlen trigonometrikus parallaxissal mért távolságértékünk. A Hubble Űrtávcső (HST) és a Spitzer infravörös űrtávcső felvételein viszont látszik. Y1 színképosztályú, 350-441 K között lehet a hőmérséklete, és modellszámítások szerint 12-31 jupitertömegű lehet.
Ha ismerjük egy objektum spektrumát, vagy legalább a magnitúdóit több hullámhosszon, akkor megmondhatjuk, melyik elméleti spektrummodell illeszkedik legjobban a mérésekhez. Az illeszkedés megtalálásához a távolságot is változtatni kell, hiszen a távolabbi objektum halványabb. Addig kell változtatni a távolságot, hőmérsékletet, kémiai összetételt stb., amíg a megfigyelt magnitúdókat vissza nem kapjuk a lehető legjobb egyezéssel. Ilyen módszerrel ennek a barna törpének a távolságára mindössze 2,8 parszeket (pc) kaptak, a hibahatár lefelé 0,6 pc, felfelé 1,3 pc volt. Vagyis igen közel lenne hozzánk (az Alfa Centauri hármas rendszere, ami a Proxima Centaurit is tartalmazza és a Naphoz legközelebbi csillagnak szokás nevezni, mintegy 1,3 pc-re van). Ugyanakkor több spektrummodell is létezik barna törpékre, és más modell illesztésével a távolság 8,2 pc-nek adódott, tehát a kétféle módszer jelentős ellentmondásban volt. 2012-ben ezt gondosabb analízis révén 4,3 parszekre javították. Mint látható, meglehetősen ellentmondó eredményeket kaptak korábban.
2013-ban egy vizsgálat 6,75 pc-s távolságot állapított meg, egy másik azt mondta, hogy legalább 6 parszekre vagy többre van.
2014-ben felfedeztek egy 2,5 mg-vel fényesebb, tőle 1″-re lévő másik csillagot, ami zavarta az ilyen elméleti modellspektrumok illesztését – ez lehetett az egyik fő oka a korábbi, ellentondó eredményeknek. Mivel a Spitzer képskálája nem túl jó, korábban nem lehetett a két objektumot szétválasztani. A Hubble űrtávcső jobb képskálája – vagyis nagyobb térbeli felbontása – viszont lehetővé tette a szoros, optikai kettőscsillag felbontását, és a barna törpe távolságára   parszeket kaptak.
A Gaia DR2 az optikaiban jól látható csillagok milliárdjára mérte meg a nagyon pontos trigonometrikus parallaxisértékeket. Ezekkel a HST korábbi képeit jobban lehetett kalibrálni és pontosabban lehetett figyelembe venni a csillagok sajátmozgását, illetve azt, hogy a parallaxisok miatt ők is elmozdultak a képen az idők folyamán. Ezzel a háttércsillagok pozícióját pontosabban meghatározták a HST-képeken – a Gaia nem látta a barna törpét. A barna törpe pozícióját az így kalibrált HST-képeken szereplő csillagokhoz mérték, és pontosabb távolságot kaptak: a barna törpe eszerint tőlünk  parszekre van, ami most már megbízható értéknek tekinthető. Ez a távolság kb. 19,2 fényévet jelent a Naptól.
Ez is mutatja, hogy még a Gaia DR2 fantasztikus pontosságú parallaxisértékeinek világában is milyen nehéz egy-egy nagyon közeli objektum távolságát pontosan meghatározni. Jelen esetben három nagy értékű műhold (Gaia, Spitzer, HST) kellett hozzá.

A Pan-STARRS projekt keretében 2015. okt. 10-én fedezték fel az “ijesztően kinéző” 2015 TB145 kisbolygót. Felfedezésekor 20 magnitúdós volt, és egy 1,8 m-es RCC rendszerű távcső csípte el. Ez az ideiglenes jelölése, amiben a 2015 a felfedezés évét, a TB145 pedig az abban az évben újnak gondolt aszteroidák sorrendjében elfoglalt helyét jelöli. (Részletesebben az elnevezésekről lásd a cikk végén, a táblázat előtt.)

VCSE - Egy művész radarképek nyomán készített, a valóságot valószínűleg erősen kiszínező fantáziarajza a2015 TB145 kisbolygóról - Kép forrása: space.com
VCSE – Egy művész radarképek nyomán készített, a valóságot valószínűleg erősen kiszínező fantáziarajza a 2015 TB145 kisbolygóról – Kép forrása: space.com

A 2015 TB145 kisbolygóról annyit tudunk, hogy átmérője kb. 600 méter, albedója (fényvisszaverő képessége) 6%. Pályája nagyon elnyúlt, keresztezi a Merkúr, a Vénusz, a Föld és a Mars pályáját is. Mivel 100 méteresnél nagyobb a becsült mérete és keresztezi a földpályát, potenciálisan veszélyes kisbolygónak tartják (PHA-nak). Pályáját mindössze 21 napnyi megfigyelésből határozták meg…

Keringésideje 3,04 év, excentricitása 0,86.

VCSE - A halloweeen-aszteroida pályája a belső Naprendszerben, a Naphoz és a Merkúr, Vénusz, Föld és Mars pályájához viszonyítva. Forrás: wikipédia
VCSE – A Halloween-aszteroida pályája a belső Naprendszerben, a Naphoz és a Merkúr, Vénusz, Föld és Mars pályájához viszonyítva. Forrás: wikipédia

Felfedezése után 21 nappal, 2015. okt. 31-én a Hold átlagos földtávolságának 1,27-szeresére tartózkodott a Földtől, de e földközelítése után nem észlelték újra. A pályaszámítások szerint 2018. október-novemberben ismét földközelben fog járni.

Október 31-e az angolszász világban Halloween-nap, ezért a kisbolygót a 2015-ös földközelségének időpontja miatt Halloween-kisbolygónak kezdték el becézni csillagász-körökben.  Akkor az arecibói és a Green Bank-i rádiótávcsövekkel megradarozták, így 7,5, illetve 2 m felbontású térképét készítették el. A radarképek nyomán született fantáziaképek egy igazi sátáni arcra vélnek hasonlítani. Természetesen 2015-ös földközelségének időpontja és némi (vagy inkább nagyon is sok) fantáziával feljavított kinézete alapján emiatt nagyon felkapta a média ezt a kisbolygót.

VCSE - A Green Bank-i rádiótávcső radarméréseiből meghatározott aszteroidaalak. Ebből készült a fantáziadús művész képe az elképzelt világról, amit a legelső kép mutatott be. - Green Bank Observatory
VCSE – A Green Bank-i rádiótávcső radarméréseiből meghatározott aszteroidaalak. Ebből készült a fantáziadús művész képe erről az elképzelt világról, amit a legfelső kép mutatott be. A képre klikkelve a kisbolygó forgása is megmutatkozik a radarészlelések alapján összeállított animáción. – Green Bank Observatory

2018-as földközelsége idején sem nagyon fényesedik 18 magnitúdó fölé, de azért akár amatőr eszközökkel, fotózás révén megörökíthető.

A Halloween-kisbolygó pályája üstököseredetet sugall: egy halott üstökösről lehet szó, ami számtalan napközelsége során elveszítette kibocsátható por- és gázanyagát, és már nem fejleszt se kómát, se csóvát.  P. Jenniskens és J. Vaubaillon számításai szerint nem várhatók tőle meteorok, mert ha lennének is, túl messze elkerülnék a Földet.

Földközelségét 2018. november 8-án éri el 0,17 CSE-vel, legnagyobb fényességét pedig november 1-4. között – a VCSE őszi észlelőhétvégéje során – 18,3 magnitúdó előrejelzett fényességgel.

VCSE - A felfedezést hozó képek 2015-ből. Figyeljük meg, hogy a két elnyúlt, pici elliptikus galaxis mellettről elinduló kisbolygó csak fénypontnak látszik az optikai képeken. - wikipédia, PannSTARRS
VCSE – A felfedezést hozó kép 2015-ből. Figyeljük meg, hogy a két elnyúlt, pici elliptikus galaxis mellől elinduló kisbolygó csak fénypontnak látszik az optikai képeken. – wikipédia, PannSTARRS
  1. A kisbolygók elnevezéséről
  2. A 2018 TB145 égi koordinátái 2018. évi szembenállása környékén

A kisbolygók elnevezéséről. A kisbolygók (aszteroidák) ideiglenes jelölésében minden első betű egy kb. kéthetes időszakot jelöl, pontosabban a hónapok felét, amikor a felfedezés történt: pl. A január 1-15., B jan. 16-31., C feb. 1-15., stb., a második ezen belül a felfedezés sorrendjét, tehát pl. a január második felében elsőként felfedezett aszteroida a BA, a másodikként felfedezett a BB, a harmadikként felfedezett a BC stb. jelölést kapja. Az adott félhónapban felfedezett első 25 aszteroida az angol ABC nagybetűiből A-tól Z-ig – az I kihagyásával, mert régi írógépeken összekeverhető volt az J-vel – betűjelet kap a felfedezés sorrendjében. Ha az ABC betűi elfogytak, akkor újrakezdik A2, B2, stb-vel, tehát akkoriban már jó 145-ször újrakezdték az ABC-t a felfedezések sorrendjének nyilvántartásához. Ahol nem lehet alsó indexet írni, nem megengedett, de bevett és elfogadott, nem kritizált, ha nem indexként írják, tehát meg lehet találni ezt a kisbolygót 2015 TB145 néven is.

E kisbolygónak végleges neve még nincs. Ehhez ugyanis a pályát nagyobb biztonsággal kell ismerni. A Nemzetközi Csillagászati Unió Kisbolygóközpontja (International Astronomical Union Minor Planet Center) szerint általában négy, ritkán több Nappal történő szembenálláskor kell megfigyelni a bolygót, hogy biztos pályához jussunk. A Földre veszélyes, különleges, érdekes kisbolygók esetében három, néha két szembenállásbeli megfigyelés is elég (mert közel vannak hozzánk és ezért a pályameghatározás pontosabb kevesebb mérésből is vagy mert az elnevezés fontos). Ezután kapja meg a kisbolygó a sorszámát. A sorszám kiadása után a felfedező(k)nek tíz évük van arra, hogy a kisbolygó nevére javaslatot tegyenek. A tíz év elteltével bárki más is javaslatot tehet. A javaslatokról az IAU Kis Égitestek Elnevezési (Nómenklatúra) Bizottsága dönt, amelynek 15 tagját az IAU testületei jelölik ki. A neveknek lehetőleg 16 írott, latinbetűs karakternél rövidebbnek kell lenniük, egy szóból álljanak, ha lehet, valamilyen nyelven kiejthetők legyenek, ne sértsenek senkit és ne hasonlítsanak már létező hold- vagy kisbolygó-elnevezésekre. Katonákról és politikusokról csak száz évvel haláluk után lehet elnevezni kisbolygót, de ilyenre elég kevés példa van. Kedvenc kisállatokról nagyon ritkán, kereskedelmi jellegű bármilyen előnyhöz, tevékenységhez kapcsolódva egyáltalán nem lehet javaslatot benyújtani. A Neptunuszon túli objektumokat lehetőség szerint teremtéshez kapcsolható istenségekről, a Neptunusszal 3:2 arányú rezonanciában lévő objektumokat alvilági istenségekről, a Jupiter és Neptunusz közötti, nem trójai jellegűeket kentaurokról nevezik el (amíg csak a nevek el nem fogynak vagy amíg ez lehetséges). A Jupiterrel 1:1 arányú rezonanciában lévők a trójai háború szereplőiről kapják a nevüket, az elől haladók a görögökről, a hátul lévők a trójaiakról. A földközeli és földsúroló kisbolygókat a mitológiákból veszik, de nem olyanokról nevezik el őket, amelyek a teremtéshez vagy az alvilághoz kapcsolódnak. Kezdetben a római és a görög mitológiákból, később más népekéből is választanak neveket.  

Az elfogadott nevek a Minor Planet Circularokban jelennek meg. Mivel a Halloween-kisbolygót még csak a 2015-ös oppozíciójában (Nappal való szembenállásában) észlelték, a másodikra csak 2018. novemberében kerül sor, ezért e sorok írásakor végleges sorszáma és neve még nincs.

A 2018 TB145 égi koordinátái 2018. évi szembenállása környékén. A mellékelt táblázatbeli koordináták alapján legnagyobb fényessége idején felkereshető. A dátum év, hónap, nap formátumban van megadva, RA rektaszcenzió és D deklináció óra:perc:másodpercben, illetve fok:ívperc:ívmásodpercben 2000.0-es epochára és a napok 0h UT-jére. (Köztes időpontokra lineáris interpolációval kell meghatározni a helyzetét.) Delta a földtávolsága, r a naptávolsága, mindkettő CSE-ben. El. az elongáció – Naptól mért szögtávolság – fokokban, Ph. a fázisszög ugyancsak fokokban, V az előrejelzett fényessége V sávbeli magnitúdókban.

 

Dátum        R.A. (J2000) Decl.    Delta     r     El.    Ph.   V      
2018 10 15  03 06 28.7 -10 52 35   0.471   1.416  147.1  22.5  20.2    
2018 10 16  03 03 22.0 -11 12 09   0.453   1.402  148.0  22.1  20.1    
2018 10 17  02 59 56.8 -11 32 42   0.435   1.387  148.9  21.8  20.0    
2018 10 18  02 56 11.4 -11 54 17   0.417   1.373  149.8  21.4  19.8    
2018 10 19  02 52 03.3 -12 16 59   0.400   1.359  150.6  21.1  19.7    
2018 10 20  02 47 30.0 -12 40 52   0.383   1.344  151.3  20.8  19.6    
2018 10 21  02 42 28.5 -13 05 59   0.366   1.330  151.9  20.6  19.5    
2018 10 22  02 36 55.5 -13 32 24   0.350   1.315  152.4  20.5  19.3    
2018 10 23  02 30 47.1 -14 00 08   0.334   1.301  152.7  20.5  19.2    
2018 10 24  02 23 58.8 -14 29 14   0.318   1.286  152.8  20.7  19.1    
2018 10 25  02 16 25.6 -14 59 40   0.303   1.271  152.6  21.1  19.0    
2018 10 26  02 08 01.7 -15 31 23   0.288   1.256  152.2  21.7  18.8    
2018 10 27  01 58 40.8 -16 04 12   0.273   1.241  151.3  22.6  18.7    
2018 10 28  01 48 15.7 -16 37 53   0.260   1.225  150.0  23.9  18.6    
2018 10 29  01 36 38.9 -17 12 00   0.246   1.210  148.3  25.5  18.5    
2018 10 30  01 23 42.6 -17 45 55   0.234   1.195  146.1  27.6  18.5    
2018 10 31  01 09 19.2 -18 18 45   0.223   1.179  143.4  30.1  18.4    
2018 11 01  00 53 22.1 -18 49 17   0.212   1.163  140.2  33.1  18.3   
2018 11 02  00 35 46.9 -19 15 57   0.203   1.148  136.4  36.6  18.3
2018 11 03  00 16 32.8 -19 36 53   0.194   1.132  132.1  40.5  18.3
2018 11 04  23 55 44.4 -19 49 58   0.187   1.116  127.4  44.9  18.3
2018 11 05  23 33 33.0 -19 53 07   0.182   1.100  122.2  49.7  18.4
2018 11 06  23 10 17.1 -19 44 36   0.178   1.083  116.7  54.8  18.4
2018 11 07  22 46 22.0 -19 23 23   0.176   1.067  111.0  60.2  18.5
2018 11 08  22 22 17.6 -18 49 28   0.175   1.050  105.1  65.6  18.6
2018 11 09  21 58 34.3 -18 03 56   0.177   1.034   99.2  71.1  18.8
2018 11 10  21 35 39.8 -17 08 49   0.179   1.017   93.3  76.5  19.0
2018 11 11  21 13 56.0 -16 06 47   0.184   1.000   87.7  81.7  19.2
2018 11 12  20 53 37.4 -15 00 35   0.190   0.983   82.3  86.6  19.4
2018 11 13  20 34 51.3 -13 52 46   0.197   0.966   77.3  91.2  19.6
2018 11 14  20 17 39.3 -12 45 28   0.205   0.948   72.5  95.5  19.9
2018 11 15  20 01 58.4 -11 40 14   0.215   0.931   68.1  99.5  20.1
2018 11 16  19 47 42.9 -10 38 10   0.225   0.913   64.0 103.2  20.4
2018 11 17  19 34 45.7 -09 39 53   0.236   0.896   60.3 106.5  20.6
2018 11 18  19 22 58.9 -08 45 44   0.248   0.878   56.8 109.6  20.8
2018 11 19  19 12 15.0 -07 55 50   0.260   0.860   53.5 112.4  21.1
2018 11 20  19 02 26.6 -07 10 09   0.273   0.841   50.5 115.0  21.3
2018 11 21  18 53 27.1 -06 28 33   0.286   0.823   47.7 117.4  21.5
2018 11 22  18 45 10.7 -05 50 51   0.300   0.805   45.1 119.6  21.7
2018 11 23  18 37 31.9 -05 16 53   0.314   0.786   42.7 121.6  21.9
2018 11 24  18 30 26.1 -04 46 27   0.329   0.767   40.4 123.5  22.1
2018 11 25  18 23 49.4 -04 19 23   0.344   0.748   38.3 125.2  22.3
2018 11 26  18 17 38.3 -03 55 30   0.359   0.729   36.3 126.8  22.5
2018 11 27  18 11 49.6 -03 34 42   0.375   0.710   34.4 128.2  22.7
2018 11 28  18 06 20.9 -03 16 50   0.391   0.691   32.7 129.6  22.8
2018 11 29  18 01 09.9 -03 01 51   0.407   0.671   31.0 130.8  23.0

 

A Boyajian-csillagot (katalógusszáma: KIC 8462852) Tabetha Boyajian amerikai csillagásznőről nevezték el, aki az első szerzője volt a csillagot elsőként tanulmányozó kutatócsoport cikkének. Ez a cikkük 2015-ben jelent meg, és a Kepler űrtávcső mérési adatai között vették észre a furcsa fényváltozásokat mutató objektumot. A csillagot néha Tabby csillagaként is nevezik, ami könnyebben kiejthető és megjegyezhető…

VCSE - A Boyajian-csillag fényváltozása az utóbbi időkben - B. Gary gyűjteményéből
VCSE – A Boyajian-csillag fényváltozása az utóbbi időkben. A szaggatott vonal a csillag feltételezett viselkedését mutatja, a zöld kockák V-sávbeli, a zöld körök g’-sávbeli fotometriai mérések. A függőleges tengelyen 1,0 jelentené a csillag normális fényességét, egyébként pedig fluxusértékek vannak feltüntetve (a magnitúdó ennek logaritmusa szorozva 2,5-del lenne, amihez járulna még egy konstans tag). – B. Gary gyűjteményéből

A csillag a fenti ábrán is bemutatott irreguláris, érthetetlen, előrejelezhetetlen és rapszodikus elhalványodásairól vált híressé. Igen sok magyarázat látott napvilágot. A csillagot azóta gyakorlatilag folyamatosan észlelik, színképét sokszor felvették és lényegében minden hullámhosszon több időpontban is megfigyelték.

Az így gyűjtött hatalmas anyag a javasolt magyarázatok némelyikével jobb, másokkal rosszabb egyezésben áll. Egyelőre a csillagászok még nem találták meg a végleges okot, ami a fényességváltozásokat okozza ebben az esetben.

J. T. Wright 2018-ban megjelent rövid cikkében újraértékelte az eddig javasolt megoldásokat a problémára:

Műszerhiba: ma már teljesen kizárható, hogy a Kepler vagy bármelyik másik távcső valamilyen rejtett hibája okozná a fényváltozásokat, hiszen nagyon sok földi és űrtávcsővel is észlelték a jelenségeket. Ennyi távcső ennyi különböző évben ugyanolyan módon nem hibásodhat meg, még rejtett módon sem.

Sarki csillagfoltok: változó méretű csillagfoltok okozhatnak ilyen elhalványodásokat, hiszen a csillagfoltok a napfoltokhoz hasonlóan többnyire rendszertelenül jelennek meg a csillagok felszínén, és mivel a csillagok felszínénél (fotoszférájánál) halványabbak, a csillag kevesebb fényt küld felénk. A fénygörbén azért nem látunk időben szinuszos modulációt, mert ebben az esetben a csillag pólusain jelennének meg a foltok, így forgási moduláció nem lép fel. A fényességváltozást a folt méretváltozása okozná. (A napon a foltok apró pórusként jelennek meg, növekednek, majd maximális méretük elérése után kisebbednek, végül eltűnnek. Hasonlót más csillagokon is megfigyeltek.) Mindenesetre a csillag mért színindexei nem férnek össze teljesen a sarki csillagfolt-hipotézissel, és ebben az esetben erős kalcium- és hidrogénemissziót is kellene mérnünk. Emiatt a sarki folthipotézis is valószerűtlen a mérések függvényében.

Felhő a Naprendszerben: vajon lehet-e egy felhő a Naprendszerben magas ekliptikai szélességeken, amely elhalad a csillag előtt, és a felhő sűrűbb-ritkább részei eltakarják a csillagot? De miért ilyen kis kiterjedésű ez a felhő, hogy csak ezt az egy csillagot takarja ki, és a látómezejében látszó többit nem? Mi lehet egy ilyen felhő eredete? Wright szerint ez a hipotézis továbbgondolásra, fejlesztésre szorul, mielőtt elfogadnánk vagy elvetnénk.

Csillagközi felhők okozta takarások: mindezidáig ez a legjobb magyarázat, amely – egy kivétellel – minden eddig kapott megfigyelési adattal összhangban áll, különösen a csillagnak az elhalványodások során mért színváltozásaival. Eszerint a felhő valahol a csillagközi térben van, amely köztünk és a Boyajian-csillag között mozog. E felhő sűrűbb-ritkább részei takarnák el a csillagfényt előlünk.

Az egyetlen hiányzó láncszem ebben a magyarázatban az, hogy a csillag felé a csillagközi gáz oszlopsűrűsége (vagyis a csillag felé irányított kúpban) a rádióadatok szerint a fedések során nem növekszik meg. Pedig pont ezt várnánk ebből az elméletből. De lehet, hogy ez nem is probléma. A rádiómérések a gáz mennyiségét mérik, de ilyen kis felhők esetén – esetleg egy másik felhőből leszakadt apró darab, ami a Hattyú csillagképben nem is lenne meglepő – a gázfelhő-darabka nem biztos, hogy tartalmaz port. A port infravörösben lehetne kimutatni, de jelenleg nincs fenn érzékeny infravörös űrtávcső a világűrben (a következő ilyen műszer a késlekedő James Webb űrteleszkóp lesz, kérdés, hogy elég hosszú hullámhosszakon is tudja-e ezt mérni az infravörösben ahhoz, hogy e kérdésben nyilatkozni tudjon), a földfelszínről pedig az érdekes hullámhosszak nem érhetők el a földi légkör e hullámhosszakon történő erős fényelnyelése miatt.

Elnyelt bolygó-hipotézis: e 2017-ben feldobott ötlet szerint 10-10 000 évvel ezelőtt (a bolygó tömegétől függ az időtartam) a csillag elnyelt egy hozzá túl közel merészkedő bolygót. A bolygó korábban is közel volt hozzá, és az árapályerők miatt pályasugara folyamatosan csökkent. A fényváltozásokat részben az okozná, hogy a csillag az elnyelt bolygóból felszabadult gravitációs energiát sugározza vissza – a 19. század vége óta 14%-kal csökkent a csillag fényessége az archív fotólemezek alapján, így ezzel összhangban van az ötlet -, a bolygó széttépődésekor keletkezett törmelékanyag pedig kering a csillag körül, és időről-időre elhalványodásokat okoz. Ez az elképzelés azonban nem magyarázza meg az észlelt színváltozásokat és azt sem, hogy néha mitől fényesedik ki a csillag.

A csillag saját fényváltozása: eszerint a csillag erősen mágneses, ami hihető egy konvekciós héjjal bíró F-csillag esetében. Elméleti számítások szerint a csillagnak e héjában mágneses energia tárolódik, majd amikor véletlenszerű módon erőt gyűjtve felszabadul, a csillag kifényesedik, de hasonlóképpen csillagfoltok jelennek meg rajta és elhalványodik. A konvekciós zónában, ahol a csillag anyaga fel-le áramlik, ott keletkezik a mágneses tér, és elég változékony, már-már véletlenszerű módon viselkedik. Bizonyos speciális csillagparaméterek (kor, tömeg, kémiai összetétel, vékony konvekciós zóna stb.) ilyen viselkedés elképzelhető. Végeredményben tehát ez a magyarázat fényes és sötét csillagfoltokkal operál. Érdekes módon az észlelt színváltozásokkal is összhangban van. Egyetlen dolgot nem magyaráz meg: miért csak egy ilyen csillagot ismerünk a galaxisban, miért nincs belőlük több??? Ugyancsak nem jósolja meg, hogy az elhalványodások során miért van gázabszorpció-növekedés.

Mára gyakorlatilag kikerült a lehetséges magyarázatok közül, hogy egy intelligens civilizáció Dyson-szférája venné körül a csillagot (az elhalványodások üteme és színe ezzel nincs összhangban), és az egyik legelsőként felvetett ötlet, az exoüstökösök is elvetett ötletnek tekintendők. Ez utóbbi esetben sok tíz, vagy akár százezernyi exoüstökös repülne rajokban a csillagok körül.

2016-ban felvetették azt is, hogy esetleg egy betolakodó fekete lyuk került a csillag rendszerébe, és az elkezdte az anyagot elszívni a normál F-csillagról, de még csak a folyamat kezdetén jár. Ez a magyarázat sem jó, mert ekkor az anyagbefogási korong (akkréciós diszk) sugárzását, és gázemissziót kellene látnunk.

Wright szerint az eddigi legjobb magyarázat a csillag fény-, szín- és színkép-változásaira egy mozgó csillagközi felhő köztünk és a csillag között, ami nemcsak az első helyen áll a lehetséges magyarázatok közül, de lassan minden bizonyíték összegyűlik rá. Sajnos, az utolsó bizonyíték, a közeli infravörös-beli emissziótöbblet hiányzik e magyarázathoz, pedig a por ilyet sugározna ki. Egyébként nem feltétlenül egy csillagközi felhőről szakadt le egy kis darab felhőcske (ez elég meglepő lenne egyébként is, hiszen egyfelől akkor miért nem észleltünk többször ilyet, másfelől, a felhők mágneses tere elég jól összetartja ezeket), hanem inkább a csillagtól távoli tartományokban, de még a csillag rendszerében sok-sok kisbolygó ütközött össze és keltett törmeléket. Ez legalább azzal is összhangban van, miért csak e csillag fényessége változik, a közelében látszódóké miért nem.

Végső magyarázat azonban még nincs a kezünkben. A mérések folytatása – akár amatőr fényességméréseké is – sokat segíthet.