A cianopoliének olyan kémiai vegyületek, amelyekben egy láncra úgy vannak felfűzve az atomok, hogy a lánc hidrogénnel indul, nitrogénnel végződik, és közte páratlan számú szénatom foglal helyet.
A cianopoliéneket nagyon nehéz a Földön, laboratóriumban előállítani, és instabilitásuk okán gyorsan el is bomlanak más anyagokká. Ennek ellenére sokkal tovább létezhetnek a hideg csillagközi térben, ezért számos és nagy mennyiségű cianopoliént figyeltek meg pl. csillagközi felhőkben. Magukat a cianopoliéneket is rádiócsillagászati úton fedezték fel 1971-ben csillagközi molekulafelhőkben.
Ezek az anyagok az Univerzum korai időszakában is létrejöhettek, nagyjából az első tízezer évben a következő kémiai reakcióval:
C3H2 + N -> HC3N + H
Azóta és manapság inkább a következő reakciók lehetnek felelősek előállásukért a csillagközi felhőkben:
HCN + C2H2 -> HC3N
CnH2 + CN -> HCn+1 N + H (n 4, 6 vagy 8 lehet)
Hogy melyik reakció valósul meg, az attól függ, milyen a felhő kémiai összetétele, milyen kiindulóanyagok állnak rendelkezésre.
Egy időben az ebbe a csoportba tartozó HC11N tartotta a rekordot, mint a legnagyobb méretű, csillagközi anyagban megfigyelt molekula, de később kétségbe vonták, hogy jól azonosították be a megfigyelt színképi vonalakat.
Extragalaxisokban csak nemrég figyeltek meg HC3N-molekulákat, amit két tanulmányban is olvashattunk nemrég.
2017. januári az a tanulmány, amiben bemutatják a következő eredményeket. Kínai csillagászok a németországi 100 m-es effelsbergi rádiótávcsővel 20 galaxisban keresték a HC3N előfordulását; kilenc másik extragalaxis észleléséhez pedig a 10 méteres szubmilliméteres távcsövet használták (Submilliméter Telescope, SMT: ez az ilyen hullámhosszúságú sugárzást fogja fel). A 29 vizsgált galaxis közül ötben találtak HC3N-t: az IC342-ben, az M66-ban, az NGC 660-ban, az NGC 1068-ban és az IC 694-ben. Egyben ez az első alkalom, hogy más galaxisokban is megtalálták ezeket a molekulákat. Úgy tűnik, hogy a HC3N viszonylag ritkán fordul elő más galaxisokban, vagy csak olyan kevés van belőle, és ezért olyan gyenge jelet produkál, hogy nem tudjuk észlelni mai eszközeinkkel. Azt is megfigyelték az említett tanulmányban, hogy a HC3N-nek a HCN-hez (hidrogén-cianid, kéksav) vagy a HCO-hoz való aránya sokat változik galaxisól galaxisra, egyelőre ebből az öt sikeres kezdeti mérésből nem látni összefüggést a különböző anyagok előfordulási gyakoriságának aránya között. Egyértelműen több és érzékenyebb megfigyelésre van szükség, hogy a galaxisok asztrokémiájának e szegmensét jobban megismerjük. Úgy tűnik, igen kevéssé ismerjük akár a részleteket, akár a főbb vonalakat a csillagközi felhők kémiáját illetően. (Forrás: https://arxiv.org/abs/1701.00312)
2017 májusában jelent meg egy másik tanulmány, ami HC3N-mézert talált az NGC 253 csillagontó rudas (horgas) spirálgalaxisban (https://arxiv.org/abs/1705.03080). Ez a galaxis gazdag Wolf-Rayet csillagokban, de eddig csak egy szupernóvát észleltek benne, azt is 1940-ben. Az említett tanulmány szerzői ezúttal ausztrál és kínai csillagászok. A mézer 2500 K hőmérsékletű környezetből jön, és az NGC 253 extragalaxis centrumától kb. 300 parszekre lehet eltolódva. Közel van egy korábban is ismert metanol-mézerhez; és ugyancsak közel van ahhoz a helyhez a galaxis rúdjához (horogjához), ahol a rúd csatlakozik a belső molekulafelhő-zónához. Azt gyanítják, itt molekuláris gáz megy még beljebb és kis sebességű lökéshullámok alakulnak ki. Ebben a galaxisban korábban már több víz- és ammóniamézert és OH-mézert is találtak.
A mézerekről bővebben itt lehet olvasni: https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A9zer. Vannak természetes és mesterséges mézerek.
A szerző nem vegyész, csak érdeklődik a csillagászat minden szegmense iránt. Amennyiben szakértő kémikus kiegészítéssel kíván élni, a vcse @ vcse.hu címre legyen szíves írjon!
