Kategória-archívum: Cikkek – ismeretterjesztő

Új eredmények extragalaxisokról – Csizmadia Szilárd

Feltöltve : Szerkesztette :

Megtalálták az eddig ismert legtávolabbi UFD-galaxist. Az UFD az Ultra Faint Dwarf-galaxy, vagyis a nagyon halvány törpegalaxis rövidítése (vagy, ha úgy tetszik, ultrahalvány törpegalaxis). Az UFD-k az Univerzum leghalványabb galaxisai közé tartoznak, és hihetetlenül alacsony felületi fényességűek, ezért nagyon nehéz felfedezni őket. Az UFD-k csak ezer-százezer naptömegűek (egy Tejútrendszer méretű közepes galaxis látható anyagának tömege 100 milliárd naptömeg!), öregek, fémszegények. Némelyik UFD abszolút fényessége halványabb, mint egyik-másik tejútrendszerbeli gömbhalmazé. Sötét anyag tartalmuk magas. A Tejútrendszer körül hat UFD-t ismernek. Az UFD-k talán az első galaxiskezdemények fosszíliái lehetnek, amelyek nem tudtak elfejlődni igazi galaxissá: csillaganyaguk megszökött és a csillaghalmaz felbomlott, csak a magjukból maradt vissza valamicske kevés. Több csillagász lehetségesnek tartja, hogy az összes galaxistípusból szám szerint az UFD-kből van a legtöbb, csak nagyon nehéz felfedezni őket. Mindenesetre a legnagyobb UFD-kből is milliónyit kellene egybehordani, hogy a Tejútrendszer látható anyagának tömegét kitegyék – tehát ezek nagyon kicsi galaxisok. Az első UFD-ket csak 2005-ben fedezték fel a Sloan Digital Sky Survey-jel, tehát ez nagyon új eredménynek számít a csillagászatban. A mi Galaxisunkon túl az M31 körül is ismert pár UFD. 2015-ben 15 UFD-t találtak a Nagy Magellán-felhő és a Tejútrendszer körül. 2014-ben a Virgo galaxishalmazban is találtak egyet (neve Virgo UFD1), amely csak 81 parszek átmérőjű. Látszólag egyik galaxishoz sem tartozik, ezért tekintik aprónyi önálló csillagvárosnak. Annyira új felismerés az UFD-k léte, hogy 2017 januárjában még önálló szócikket sem találtunk erről az új objektumtípusról az angol nyelvű wikipédián.

A Kemence (Fornax) csillagképben lévő Fornax galaxishalmaz egyik óriásgalaxisa, az NGC 1316 körül készítettek a Hubble Űrtávcsővel (HST) mély felvételeket; így találtak az NGC 1316-tól 55 kpc-re egy felbontott csillagcsoportnak tűnő objektumot, ami valójában egy UFD. Az új törpegalaxisbeli felbontott csillagok fémszegény vörös óriáságbeli csillagok, ezért nagyon fényesek és innen a Föld környékéről is láthatók a HST-vel. A törpegalaxisbeli két legfényesebb vörös óriás segítségével kiderült, hogy az új UFD 19 (plusz-mínusz 1,3) Mpc-re van tőlünk, ezzel a legtávolabbi ismert UFD-nek számít. Neve Fornax UFD1 lett. A 12 milliárd éves vörös óriáscsillagai extra fényszegények (a Nap fémtartalmának csak négy ezredét tartalmazzák). Tényleg törpegalaxisról van szó: becsült átmérője 146 parszek. Ezzel mérete hasonló a Virgo UFD1-hez. A kutatók szerint még jobb határmagnitúdójú vizsgálatokkal még több UFD-t lehetne felfedezni.

VCSE - NGC 1316 (ESO)
VCSE – NGC 1316 (ESO)

A mellékelt képen balra a nagy kép az NGC 1316-ot mutatja az Európai Déli Obszervatórium (ESO) archívumából. A bal alsó sarokbeli négyzet mutatja a jobboldali képek elhelyezkedését az NGC 1316 körül. (Észak felfelé, balra kelet.) A nagy NGC 1316-tól északra (a képen felfelé) látszó galaxis az NGC 1317. A jobb felső képen az egyik galaxis melletti piros kör jelöli az UFD1 helyét. A jobb alsó, 15×15 ívmásodperces képkivágáson egy csillagsűrűsödés látszik, ez a HST-vel készült kép. Ez a csillagcsoport a Fornax UFD1 jelű új, extragalaktikus objektum. Csillagai felbontottak a HST képén.

(Forrás: https://arxiv.org/abs/1701.03465)

Vera Rubin (1928-2016) – Csizmadia Szilárd

Feltöltve : Szerkesztette :
Idén december 25-én elhunyt Vera Rubin, amerikai csillagásznő, akinek nevét leginkább a sötét anyag kapcsán ismerjük.

 

A sötét anyag létezését Franz Zwicky svájci származású csillagász már a II. világháború előtti években megsejtette. Kétséget kizáró bizonyítékot a sötét anyag jelenlétére azonban Vera Rubin talált az 1970-es években. Rubin mutatta ki spektroszkópiai észlelésekkel, hogy a galaxisokban a csillagok úgy járják körbe a galaxisok centrumát, hogy eközben keringési sebességük majdhogynem állandó, nem függ a galaxis középpontjától mért távolságtól. Ez a Naprendszerben nem így van: a bolygók annál kisebb sebességgel haladnak pályájukon, minél távolabb vannak a Naptól. A Naphoz közelebbi Vénusz pl. 35 km/s sebességgel halad pályáján, a Föld 30 km/s-cel, a Naptól távolabbi Jupiter pedig 13 km/s-mal rója pályáját a Nap körül. A galaxisbeli csillagokra is hasonlót várnánk, ehhez képest pl. a Tejútrendszerben a maghoz közelebb a csillagok sebessége nő, ha a centrumtól távolabb vannak (!), majd állandó a keringési sebesség a magtól kifelé a legkülső csillagokig (olyan 220 km/s), és más galaxisokban is nagyon gyakran ez a helyzet. Ilyen sebességeloszlást csak olyan tömegeloszlás hozhat létre, ami körülveszi és áthatja az egész galaxist, gravitációs kölcsönhatásra képes, és a csillagok keringési sebességét így módosítja; de ez a gravitáló tömeg láthatatlan műszereinkkel (vagy túl halvány még mindig nekik), ezért nevezik sötét vagy nem látható anyagnak.

 

Egy másik megoldás, hogy a sötét anyag-jelenséget valamiféle extra erőhatás hozza létre.

 

Az utóbbi évtizedek nem oldották meg a sötét anyag-rejtélyét: sem halvány, alig látható anyagot nem találtak, sem extra, túl sötét részecskéket sem, de eddig nem ismert erőhatást (kölcsönhatást) sem, ami a megfigyelteket létrehozza.

 

A szóban forgó extra gravitációs erőmezőt átlagosan egy galaxisban a látható anyag 10-20-szorosát kitevő láthatatlan (sötét) anyag gravitációja tudná létrehozni, nem kevésről van tehát szó. És nem tudjuk, mi az.

 

A sötét anyag létezésére vonatkozó bizonyítékok elfogadtatása pár évbe került, és nem ment könnyen.
Vera Rubin, a sötét anyag-elméleteket inspiráló megfigyelések végzője 1928-ban született az USA  Pennsylvania tagállamában, és 88 évesen hunyt el. A Cornell és a Georgetown egyetemeken tanult, majd – egyebek közt – a Georgetownon és a Carnegie Intézetben is dolgozott. Témavezetői, tanárai között volt R. Feynmann és H. Bethe Nobel-díjas fizikusok, doktori témavezetője George Gamow, a Nagy Bumm-elmélet egyik első megfogalmazója volt. Rubin egyik neves tanítványa volt Sandra Faber, a Faber-Jackson-reláció egyik megalkotója, amelyet az extragalaxisok távolságmérésében használnak a mai napig is.

 

A csillagászatban a Rubin-Ford-effektust is részben róla nevezték el: azt figyelték meg szintén az 1970-es években, hogy számos közeli Sc típusú spirálgalaxis nem vesz részt a Hubble-áramlásban, hanem a Pegazus csillagképben lévő egyik pont felé áramlanak nagy sebességgel. Ez az effektus az egyike annak a sok eltérésnek, ami az általános Hubble-áramlástól mutatkozik.

 

Vera Rubinnak négy gyermeke volt, mind a négy természettudós lett (két geológus, egy matematikus, egy csillagász).

 

Nevét őrzi az 1988-ban a Shoemaker házaspár által a Palomar-hegyről felfedezett 5726 Rubin kisbolygó.

Egy Wolf-Rayet – köd: Sh 2-308

Feltöltve : Szerkesztette :

Néha furcsa alakzatokat produkál a Természet: hol teljesen szabályszerűt és szimmetrikusat, hol éppen kaotikussága miatt tetszik nekünk. A Természet nyelve a matematika, titkosírásának megfejtői a természettudományok, de ecsetjét a legjobb festők kezelhették. Oly’ sok szép természet- és asztrofotó mellett erre jó példa a kissé torz gyűrű alakú Sharpless 2-308 is (Sh 2-308).

Mai kép - Egy Wolf-Rayet - köd: Sh 2-308 - VCSE
Mai kép – Egy Wolf-Rayet – köd: Sh 2-308 – VCSE
A mellékelt képen látható Sh-2 308 mintegy 5200 fényévre van a Naprendszertől a Nagykutya (Canis Maior) csillagképben, látszó átmérője kissé nagyobb a teleholdnál, valódi átmérője pedig kb. 60 fényév. Egy, a Napnál hússzor nagyobb tömegű, preszupernóva (vagyis szupernóva-robbanás előtti) állapotban lévő Wolf-Rayet csillag erős szele és sugárzása (részben erős ultraibolya sugárzása) hozta létre ezt az alakzatot. Egyszerűen a Wolf-Rayet csillagok nagyon erős csillagszele összesöpri a csillagközi anyagot maga előtt, a csillagszél és a csillagközi anyag ütközése pedig sugárzásra készteti. Az ilyen ködöket néha Wolf-Rayet-ködöknek nevezik A képen látható köd talán csak 70 ezer évvel ezelőtt keletkezett. A kék buborékfalban a sugárzást elsősorban ionizált oxigénatomok rekombinációs sugárzása hozza létre.
A Wolf-Rayet csillagokról részletesebben 2016. októberében Csizmadia Szilárd beszélt a Virtuális Csillagászati Klubban.  Ennek felvétele nemsokára felkerül a VCSK archívumába.
A fenti képet Anis Abdul készítette Texas-ból 2016. október 29-én és 30-án. 20 x 480 sec Halfa és 57 x 600 sec OIII expizíciós időkkel és szűrőkkel készült képet adott össze, amelyeket LRGB szűrős képekkel egészített ki. A képskála 2,16 “/pixel. A távcső egy mindössze 106/530-as Takahashi FSQ 106 ED műszer volt, ZWO ASI1600MM hűtött kamerával és Astro-Physics AP 900 mechanikával ellátva. Mindehhez még egy vezetőtávcsövet és vezetőkamerát használt. Szeretett volna többet is exponálni rá, de esős-felhős két hetes időszak jött, majd megérkezett a teleholdas időszak, ami alkalmatlan ilyen ködösségek fotózására… Bár az APOD már a nap csillagászati képének választotta 2016. dec. 20-án, Abdul szeretne további három éjszakán fényt gyűjteni róla és hozzáadni a képhez, hogy még több részletet és árnyalatot felfedjen.

Szuperhold: gigabutaság – Csizmadia Szilárd

Feltöltve : Szerkesztette :

supermoonA “szuperhold” nem létező, mi több, felesleges csillagászati szakkifejezés lenne, ha létezne; de éppen ezért nem is létezik, nem használjuk a szak- és amatőrcsillagászatban. Ennek ellenére “természetesen” a média, a szenzációvadász, szerepelni vágyó ismeretterjesztők stb. csak azért is felidézik egyre-másra.

Lehetne szupermars, minihold, gigahold stb. – de minek? Ugyan mit segít ez a Természet megértésében?

Persze, a butaság nem tud megállni, maga alá adja a lovat. A earthsky.org oldalon Bruce McClure összeszedte, hogy ki szerint lesz a 2014. októberi telehold szuperhold-e és ki szerint nem. Ugyanis ha elkezdjük elemezni a definíciót, kiderül, nem csillagász szakértő határozta meg a szuperhold fogalmát, hanem egy asztrológus. Közbevetőleg felmerül a kérdés: aki amatőrcsillagásznak tartja magát és a szuperhold fogalmát és használatát nem ellenzi, az tulajdonképpen miért is terjeszt egy csillagászati ismeretterjesztő tevékenység során asztrológiai szakfogalmat egyáltalán??

Érdekességképpen érdemes végigolvasni a következőket:
Richard Nolle szerint 2014-ben szuperhold következett be júliusban, augusztusban es szeptemberben.
Fred Espenak szerint 2014-ben szuperhold volt/lesz júniusban, júliusban, augusztusban, szeptemberben és októberben – júniusban és októberben R. Nolle szerint nem volt.

Három az öttel szemben – egy ilyen triviálisan egyszerű kérdésben sem lehet megegyezni???
Olvasd tovább →

Gyorsulva tágul az Univerzum – de mennyire vehetjük ezt biztosra?

Feltöltve : Szerkesztette :

A napokban egy új tanulmány arra mutatott rá, hogy az Univerzum nemrég felfedezett gyorsuló tágulását a korábbiaknál kevésbé vehetjük biztosra. A napisajtóban ez sajnos már úgy jelent meg, hogy nem is tágul gyorsulva az Univerzum… (Pl. AZ Indexen).

Az Ia típusú szupernóvák (SN Ia) abszolút fényessége többé-kevésbé állandó, vagyis ha ugyanolyan távolságról nézi valaki őket, ugyanolyan fényesnek látja őket. A “több-kevéssbé”-t pedig figyelembe lehet venni: ez függ attól, hogy milyen típusú fehér törpe robbant fel, mennyi volt a fényelnyelés a szülőgalaxisban, a mi Galaxisunkban stb. Ezek a járulékos effektusok ugyanis nyomot hagynak a fénygörbe alakján (vagyis, hogy a szupernóva fényessége milyen ütemben csökken az idő függvényében), így hosszú hónapok, akár egy évig tartó megfigyelésekkel utólag meg lehet figyelni, milyen aprónyi mértékben tér el az SN fényessége az átlagtól.

Ez, és a látszó, itt a Földön megfigyelt fényesség aránya adja a távolságot (kétszer messzebb az SN-től négyszer, háromszor messzebb tőle kilencszer halványabbnak látszik stb.) A galaxis távolodási sebessége a színképe Doppler-eltolódásából ismert. A távolodási sebesség és a távolság aránya konstans, ez a Hubble-állandó. A korábbi, kisebb mintájú tanulmányok szerint ez az arány azonban nem állandó volt, hanem függött a távolságtól, ez mutatta, hogy az Univerzum gyorsulva tágul. Olvasd tovább →