Teljes holdfogyatkozásra kerül sor 2019. január 21-én (hétfőn) hajnalban. Európából, így Magyarországról is nagyobbrészt jól látható, bár a legeslegutolsó pillanatokról lemaradunk a holdnyugta miatt. A jelenség hétfő hajnalra esik. A fogyatkozás főbb időadatai:
A Hold felkel Zalaegerszegen: jan. 20. 17:04 KöZEI
A Hold lenyugszik Zalaegerszegről nézve: 7:40 KöZEI (az ország középső részein kb. negyedórával, keleti részein kb. fél órával korábban!) Zalaegerszegről nézve a Nap 7:29 KöZEI-kor kel, így a fogyatkozás végét már világosban, vagy a szürkületi, világosodó égbolton láthatjuk.
Részleges fogyatkozás vége: 7:51 KöZEI
Félárnyékos fogyatkozás vége: 8:48 KöZEI
VCSE – A holdfogyatkozások létrejötte. – Az angol feliratok magyar fordításai: Sun: Nap, orbit of the Moon: holdpálya, orbit of the Earth: földpálya, umbra: teljes (föld)árnyék, penumbra: félárnyék – Forrás: wikipédia
A fogyatkozás magnitúdója 1,1953 lesz. (Itt a magnitúdó nem a fényesség mértékegysége!) Ez azt jelenti, hogy a Hold látszó korongjának átmérőjének hányadrésze lép a földárnyékba. Ha ez a szám egynél nagyobb, akkor teljes a fogyatkozás.
A holdfogyatkozásoknál a legfontosabb megfigyelés, ha a fogyatkozás színét és sötétségét az André Danjon (ejtsd: danzson) francia csillagász által kidolgozott skála szerint megbecsüljük (és beküldjük a VCSE-nek):
L=0: Nagyon sötét fogyatkozás. A Hold szinte vagy ténylegesen láthatatlan.
L=1: Sötét fogyatkozás. A földárnyékban lévő Hold színe szürke vagy barnás. Részleteket a Holdon csak nehezen lehet látni.
L=2: Mélyvörös vagy vörös fogyatkozás. Az árnyék közepe sötét, de a széle világos, így a Holdon fényességváltozások láthatók.
L=3: Téglavörös színű fogyatkozás. A földárnyékba merült Hold fényes, és az árnyék széle sárgás és fényes.
L=4: Rézvörös vagy narancssárga színű fogyatkozás. Az árnyékban kékes részek is előfordulnak, és nagyon fényes a széle.
A Danjon-fokozat becslését távcső és fényképezőgép nélkül, szabad szemmel (szemüvegesek szemüvegben), a fogyatkozás közepén kell elvégezni. Danjon meghatározta ezeket a fokozatokat hosszú időre visszamenőleg sok holdfogyatkozásra a régi leírásokból, így évszázados – évezredes hosszúságú, összemérhető adatsort kaphatunk segítségével.
VCSE – A kontaktusok magyarázata. A világosabb szürke körgyűrű a Föld félárnyékát jelenti: innen nézve a Föld csak a napkorong egy részét takarja el, a Holdon álló, a penumbrába süppedt megfigyelő részleges napfogyatkozást tapasztalna. A sötétszürke kör a Föld teljes árnyéka, innen a Föld teljes egésze eltakarja a napkorongot. Aki az umbrában lenne, teljes napfogyatkozást látna. (Ide fény csak azért jut be, mert a Föld légköre lencseként viselkedik, és fényt szór be a teljes árnyékba is.) P1: első penumbrális kontaktus, a Hold belép a félárnyékba – félárnyékos fogyatkozás kezdete. U1: első umbrális érintkezés, a Hold belép a teljes árnyékba – a részleges fogyatkozás kezdete. U2: a holdkorong minden pontja bekerül a teljes árnyékba – a teljes fogyatkozás kezdete. Mid: a fogyatkozás közepe. U3: harmadik umbrális érintkezés, a Hold elkezdi elhagyni a teljes árnyékot – a teljes fogyatkozás vége. U4: utolsó umbrális kontaktus, a Hold teljesen elhagyta a teljes árnyékot – a részleges fogyatkozás vége P4: utolsó penumbrális kontaktus, a félárnyékos fogyatkozás vége. – Forrás: wikipédia
A holdfogyatkozások megfigyeléséről a VEGA 80. számának 4-7. oldalán írtunk, a Holdról pedig a VEGA 93. számában több cikket is. Érdemes ezeket holdfogyatkozás előtt áttanulmányozni.
Várjuk észleléseiteket és fotóitokat, rajzaitokat a vcse@vcse.hu e-mail címre!
VCSE – A holdfogyatkozás főbb adatai, lefolyása és láthatósága a Föld különböző pontjairól – Forrás: NASA
Sokévnyi sikertelen hazai megfigyelést követően 2018-ban úgy döntöttem, hogy valahol egy új, és talán esélyesebb terepen kellene megkísérelni a téli időszak egyik leglátványosabb meteorrajának a megfigyelését. Európa több pontja is felmerült, mint lehetséges észlelőhely, de valójában magamtól nem tudtam eldönteni, merre legyen a kiszemelt terep. Szerencsémre Molnár Kristián (szlovákiai magyar) barátomnak is megemlítettem, hogy mit tervezek. Ő szinte azonnal rávágta, legyen Andalúzia, Dél-Spanyolország! Ő már járt ott, viszonylag jól ismeri a területet, és oda ő is szívesen velem tartana. Így hát megszületett a nagy elhatározás, az idei Geminida-maximumot az Ibériai félsziget déli részéről, a Betikai-hegységből figyeljük meg.
Jónás Károly, Molnár Kristián és Engler Gábor andalúziai expedíciójának csoportképe
Az út szervezését Kristián intézte, (repülőjegy, szállás, autóbérlés stb). A miniexpedíció időpontját december 12. és 16. közé tűztük ki, két éjszakát, 13/14-ét és 14/15-ét szánva a meteorraj megfigyelésére, illetve 14-én délutánra egy túrát iktattunk be Ardales városka közelében az El Caminito del Ray, az El Chorro szurdok megmászására. Az utolsó napra, 15-ére a turisták által is látogatott tengerpart megnézése lett betervezve. Szerencsére így utólag elmondhatom, hogy minden, így ez is a terveink szerint alakult és a hazaindulás előtti napon El Faro, illetve Fuengirola városka partvidékét, és persze a szállásadó helyünk, érkezési és visszaindulási pontunk, Malaga külterületét is meg tudtuk kényelmesen nézni.
Jónás Károly fényképei a Geminida-expedícióról és Gem-maximumról
Eljött az indulás napja, és a miniexpedíció három fősre bővült. Engler Gábor, Molnár Kristian, és jómagam Jónás Károly 12-én este nekivágtunk az útnak Malaga felé Ferihegyről. A közel három és fél órás út zökkenőmentes volt. Megérkezésünk után egyenesen a reptértől megközelítően 1 km-re lévő szállásunkra mentünk. Másnap az ébredést követően a társaság elhozta a kölcsönzőből a bérelt járgányt, elkövetkező napjaink guruló otthonát! Miután ez is megtörtént, és a hintó előállt a szállásunk bejárata előtt egy Ford Transit kisbusz képében, bepakoltunk és elindultunk a városba enni- és innivaló-készleteink beszerzésére. Az időjárás szeszélyesen tavaszias volt! Hosszú idő után épp aznap vonult át a térség felett egy hidegfront, záporokkal, helyenként zivatarral. Mire befejeztük a bevásárlást, felszakadozott a felhőzet, felhőátvonulások voltak, de sajnos jelentősen megerősödött a szél is. A hőmérséklet nagyon barátságos 17-18 fok körül alakult. Elindultunk kifelé a városból a már feljebb említett Betikai-hegység sziklás területére. Mivel az előrejelzési modellek éjszakára még felhőátvonulást mutattak szinte az egész Ibériai térség felett, ez a hegyvidéki terület látszott a legjobb választásnak. Hosszas keresgélés után Malagától megközelítően 80 km-re északnyugatra, Raja Vieja sziklás térségében találtunk olyan területet, ahol viszonylag szélárnyékban voltunk, és a panoráma is elfogadható volt. Kristián is és én is két két géppel álltunk neki a meteorok fotózásának. Én emellett még vizuálisan is jegyzetelve észleltem jó pár intervallumon keresztül. Sajnos ezen a terepen is folyamatos volt a felhőátvonulás, teljesen felhőmentes ég alig volt, de mivel gyorsan mozogtak a felhők, szinte az egész éjszakát végig lehetett észlelni. Az első órákban, ameddig a radiáns alacsonyan volt, csak kevés meteor hullott. Este 9 óra után kezdett határozottan nőni a meteorok száma, de mint ezt már több rajnál is megfigyeltük, kisebb-nagyobb csomósodások voltak. Percekig szinte semmi, utána meg hirtelen több meteor is egyszerre. Az első éjszakáról elmondható, hogy sok halvány meteor hullott, és kevés fényes. Igazán kiugróan fényest meg szinte nem is láttunk.
A reggeli és kora délelőtti pihenést követően, körbejártuk autóval a tájat, majd elindultunk az El Chorro szurdok felé. Nos, az a látvány, ami ott fogadott bennünket ezek a geológiai képződmények szó szerint elvarázsoltak – de legalábbis engem! Akit érdekel egy picit is a földtan, annak ezt a lélegzetelállító vidéket látnia kell egyszer az életében. A túrát követően autóbusz vitt vissza minket a kiindulási pontra, ahol az autónkat is hagytuk.
Rövid egyeztetés után elindultunk megfelelő terepet keresni a második éjszakai észlelésre. Most valamivel közelebb Malagához, Alozaina és Pizarra települések között félúton, egy leginkább legeltetésre használt területen táboroztunk le. Az időjárás lényegesen nyugodtabb volt, mint az előző este. Minimális felhőzet, gyengén lengedező szél és kellemes hőmérséklet volt. A felszerelés összerakása közben egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy ezen az elhagyatott területen két autó közeledik felénk. Meglepetésünkre mellénk érve mind a két járgány satufékkel megállt. Az első civil, a második rendőrségi guruló alkalmatosság volt. Körbefogtak minket és igazoltatni kezdtek! Szerencsére a rendőrök tudtak angolul is, így könnyen tudtuk tisztázni a helyzetet. Mint kiderült, az első autóval egy helyi állattartó jött, és ő jelentett fel minket, mert azt hitte, hogy birkatolvajok vagyunk!
Miután tisztáztuk a helyzetet, a rendőrök elnézést kértek, és sok sikert kívánva elmentek. A gazda már nem örült ennyire, de beletörődve otthagyott ő is minket. Meteorok szempontjából ez az este is hasonlóan indult. Az első órákban csak pár meteort láttunk, de amikor már kellő magasságba emelkedett a radiáns, elkezdett beindulni a mókuskerék! Hozzá kell tennem, hogy mivel Budapesthez képest megközelítően 11 fokkal délebbre voltunk, így ennek megfelelően mindkét éjszaka első felében eléggé zavarta az észlelést a kedvenc égi kísérőnk. Ugyanakkor a radiáns is ennyivel magasabbra emelkedett. De így is elég sok meteort láttunk, bár érezhető volt, hogy ezen az éjszakán már a maximum leszálló ágát látjuk. Kevesebb meteort láttunk, de átlagban több fényes volt, mint az előző éjszaka. Összességében elmondható, hogy elégedett is vagyok, meg nem is! Picit látványosabb maximumra számítottam. Az előrejelzéseket megerősítve nagy valószínűséggel a maximum valamikor 14-én kora délután következhetett be, ami megint csak Amerikának kedvezett! Az első éjszaka a maximum felszálló ágában az átvonuló felhőzet tört borsot az orrunk alá, a másodikon a leszálló ágban a sokáig világító Hold nehezítette a megfigyelést. Ennek ellenére a villámexpedíciónkat sikeresnek tartom, mert már nagyon régen volt rá lehetőségem, hogy ezt az érdekes meteorrajt a maximumkor és a rákövetkező éjszakán megfigyeljem.
15-én reggel kevés pihenést követően elmentünk reggelizni, majd elindultunk a tengerpart felé. Ezen a napon már igazi mediterrán időjárás fogadott minket. Szikrázó napsütés, kellemes lágy szellő, és 20 – 21 fok körüli hőmérséklet volt. Jókora szakaszon végigjártuk a partvidéket, ami most is tele volt turistákkal. Estére visszamentünk malagai szállásunkra, leadtuk a kölcsönjárgányt, és készültünk a másnap hajnali visszaútra, Budapestre. A hazavezető út is simán lezajlott, és három óra leforgása alatt átrepültünk a kora nyárból a télbe, lecserélve a narancsfák látványát hókupacokra!
Amikor e sorokat írom, 2017. november közepe felé járunk. Valami csoda folytán napnyugta után feltűnnek a csillagok. A köd még várat leereszkedésével, a fogyó Hold is csak éjfél után kel majd, hogy maradék fényével a tájat beborítsa. A nyári Tejút nyugati irányban fodrozódik, legfényesebb részei már lenyugodtak. Jó néhány hónapot kell még várnunk, hogy ismét megpillanthassuk a Nyilas fényes ködjeit egy tavaszi hajnalon, versenyfutásban a pirkadattal. A Hattyú még viszonylag magasan van. A magam részéről ő zárja a nyári csillagképeket. Még itt a lehetőség, hogy átkutassuk galaxisunk fősíkjának eme igen gazdag vidékét. Nyílthalmazokat, planetárisokat, gáz- és porködöket rejt szárnyai alatt az égi madár.
VCSE – A szerző, Varga György készíti elő napnyugta előtt észleléshez 30,5 cm-es Dobson-rendszerű távcsövét (az előtérben lévő fehér színű távcső, mellette guggol a szerző).
Beállt a teljes sötétség, pedig még este hét óra sincs. Szokatlan ez a nyári időszámítás után, de ezen a szélességi és hosszúsági körön így természetes. Távcsövemet a Deneb felé fordítom. Még mindig magasan van, de már korántsem olyan nehézkes ráállni az azimutális állvánnyal, mint amikor még a zenit környékén volt. Zöld lézeremmel bevilágítok a keresőtávcső okulárjába, és a fénynyaláb segítségével pontosítom a műszer pozícióját első célpontom hozzávetőleges helyére. Tudom, hogy eme nem túl pontos módszer is elegendő lesz, hiszen 100/500-as akromátom okulárkihuzatában egy 24 mm-es okulár teljesít, így a nagyítás nem több, mint 21x-es, a leképezett látómezeje pedig nem kevesebb, mint 3 és negyed fok. A szemlencsébe tekintve már látom is, hogy jó helyen vagyok. Finom ködösség terül el a látómezőben, temérdek csillag társaságában. De ez így még nem az igazi, a homályos folt kontrasztja kicsi a fényes égi háttérhez viszonyítva. A szűrőváltót áttekerem az UHC pozícióba, és amit ekkor látok, lenyűgöz. Pedig nem most látom először és láttam már jobb körülmények között sokkal szebbnek is. De nem ez a lényeg. Az Észak-Amerika-köd (NGC 7000) nálam kötelező a listán, és ha a körülmények megfelelőek, mindig vetek rá egy pillantást. Valószínű, nem csak én vagyok így ezzel.
Amikor még a mély-ég szűrők nem voltak úgy elterjedve, mint manapság, inkább csak az asztrofotósok körében volt népszerű ez az objektum. Átlagamatőrként én sem kerestem vizuálisan. Megdöbbentő volt látni először a saját szememmel egy 70/500-as lencsés okulárján át. Ott volt, egyértelműen, fényesen. Talán akkor dőlt el, hogy különös figyelmet fogok szentelni a halvány ködösségeknek, és elkezdtem fejleszteni a műszerparkomat ebbe az irányba. Így lett a 7 cm-ből 10 cm, a szűrőkészlet pedig kibővült CLS, UHC, OIII és H-béta szűrőkkel.
Idő kellett, míg rájöjjek, de az észlelés élményét nem a távcső mérete befolyásolja. Ami azt illeti, a fenti összeállítást ugyanolyan gyakran használom, mint a 30-as Newton-távcsövemet. Természetesen azzal is látható az NGC 7000, de csak részleteiben, mert a nagy fókusz miatt képtelenség akkora látómezőt elérni, hogy a teljes ködkomplexum beleférjen. A csillagmezők, sötét ködök gyakran sokkal látványosabbak egy kisebb átmérőjű, de nagyobb látómezővel bíró műszerrel. Nem beszélve arról, hogy a 100/500-asomat egy fotóállvány is elbírja, és mivel csak kis nagyításokhoz használom, nincs is szükség többre. Az egész felszerelés (távcső, állvány, okulárok, atlasz és kisszék) elfér egy túrahátizsákban is.
Sokan azt gondolják, hogy egy kisebb távcsővel csak a legfényesebb mélyég-objektumok érhetőek el. Tévedés! Hogy eloszlassam a kételyeket, elmesélek két történetet.
Fátyol-köd a városból?
2014 nyarán késő este váratlanul kiderült az ég. Mivel másnap dolgozni kellett mennem, már nem vállaltam a kitelepülést, ezért csak kinyitottam a szobám ablakát, és elkezdtem mindenféle cél nélkül pásztázni az eget 70/500-as akromátommal, 17x-es nagyítással. Túl sok lehetőségem nem volt, mert a környező házak és az ablak alatt magasodó tiszafa erősen lekorlátozta az elérhető égterületet. A Hattyú viszont pont jó helyen volt. Gondoltam, megnézem, hogy a mélyég-szűrőim meg tudnak-e küzdeni a város fényszennyezésével. Vajon meg tudom-e pillantani a Fátyol-ködöt (NGC 6992) a kis hétcentissel. A város határából már láttam korábban – viszonylag könnyen – 12×56-os binokulárommal, mindenféle szűrés nélkül is.
Most más volt a helyzet. A belváros lámpáinak fényözöne bevilágította az eget is, így a köd nem tűnt elő a megszokott helyén. A három csillag, ami alapján binokulárral szoktam keresni, egyértelműen tudatosította bennem, hogy jó helyen keresem. A három csillag két „szemet” és egy „orrot” rajzol ki, valamint a keleti szegmense a szupernóva-maradványnak képezi le a „zárójelet”. Így áll össze egy „szmájli”, legalábbis az én fejemben. A távcső a megfelelő irányba néz, a ködnek valahol ott kell lennie. Jöjjön hát az OIII szűrő, ami köztudottan a legalkalmasabb ennek a csillagmaradványnak a kiemelésére. A hatás nem maradt el, az ív feltűnt a látómezőben, mégpedig határozottan. Rögtön szembetűnt, hogy az ív mentén nem egyenletesen fényes a köd. 10-20 perc elteltével egyre több részletet sikerült kivenni, ezért úgy döntöttem, hogy le is rajzolom a látottakat.
VCSE – A Fátyol-köd egy részletének észlelése – Varga György
VCSE – A Fátyol-köd negatívban a Hattyúban – Kép forrása: Aladin Sky Atlas
Az Sh2-119 észlelése
Gyuricza István barátom egyszer felhívott, hogy 100/400-as Newtonjába beépített egy új segédtükröt, és miközben kézben tartva próbálgatta, az Észak-Amerika ködtől úgy 5°-kal keletre meglátott egy elnyúlt ködfoltot. Kis nagyítást és UHC szűrőt használt. Gyorsan elővettem atlaszomat, és tájékoztattam, hogy az Sh2-119 ködöt láthatta, más ködös objektum azon az égterületen nincs. Elkezdtem keresgélni az interneten képeket arról az égrészről, és zavarba ejtő módon a fotókon sem volt túl fényes a ködösség. (Az Sh-val vagy csak S-sel rövidített Sharpless-katalógusról bővebben itt lehet olvasni.)
VCSE – Az Sh2-119 az Észak-Amerika-köd közelében. Az Sh2-119 középpontját a zöld vonalak metszéspontjában találjuk. – A kép forrása: Aladin Sky Atlas
Nem volt okom kételkedni barátom szavában, ezért elhatároztam, hogy a legközelebbi adandó alkalommal én is megpróbálkozok a halvány ködösség észlelésével. A következő derült éjszakán a szokásos észak-amerikás szemszoktatás után kelet felé mozdítottam el a 10 centis kukker látómezejét, amikor egy fényesebb csillag mellett megláttam az elnyúlt foltot. A köd meglehetősen halvány volt, kezdő észlelőknek valószínűleg nem ezzel kezdeném a bemutatást, vagy lehet, inkább meg sem mutatnám nekik. (Néhány újonc az NGC 7000-et sem látja eleinte.) A H-béta szűrő tovább növelte a kontrasztot. Így már további részletek kezdtek nyilvánvalóvá válni, mégpedig, hogy nem egy, hanem két párhuzamos elnyúlt folt van egymás mellett. Büszke voltam a kis távcső teljesítményére és már azon járt az eszem, hogy milyen hasonló kihívások várnak még rám a csillagok között.
Az NGC 7000 és a Pelikán-köd (IC 5067) környéke jó néhány további ködösséget is rejt. Gondos áttanulmányozásuk valószínűleg sok éjszakát venne igénybe még egy 10 cm-es objektívátmérőjű távcsővel is. És még nem beszéltünk a lebilincselő szupernóva-maradványról, a Fátyol-ködről, a Gamma Cygnit körülvevő HII régiókról és porködökről. A Sarló-ködről (NGC 6888) – ami egy Wolf-Rayet csillag táguló gázfelhője -, vagy a Selyemgubó-köd (IC 5146) sejtelmes pamacsáról, amire a hosszúkás B 168 pazar sötét köd egyenesen rávezeti a tekintetünket. Roppant izgalmas terület egy nagy látómezejű távcső társaságában.
VCSE – Ködök sokasága a Hattyúban – Forrás: Guide 9
Elsősorban az a célom, hogy megosszam másokkal észlelési élményeimet. Korunk fejlett és könnyen elérhető digitális technikája elindított egy folyamatot, amiben az asztrofotózás erősen háttérbe szorította a vizuális megfigyeléseket. A tendencia érthető: megfelelő felszereléssel gyors sikereket lehet elérni, látványos felvételek készíthetőek el, amiket megoszthatunk másokkal. A felvételek sokszor lenyűgözik a közönséget, amire büszkék vagyunk – legtöbbször jogosan. Egyetlen felvételben sok-sok óra expozíciós idő mellett rengeteg felkészülés és utómunka van. Meg kell dolgozni egy jó képért.
A vizuális megfigyelések esetében más a helyzet. Megfigyeléseink megosztása kisebb érdeklődést vált ki, ha egyáltalán rögzítjük valamiképpen a látottakat és nem csak saját örömünkre észlelünk. Felmerül a kérdés, hogy vajon lehet-e még valami újat mutatni egyáltalán. A legtöbb objektumról már készült rengeteg szöveges leírás, rajz. Azonban ha ezeket összevetjük, azt vesszük észre, hogy mindig akad egy kis különbség. Ez nem azt jelenti, hogy egyikünk rosszul lát valamit, a másik meg jól. Másképpen látunk. Egy-egy halmaznál, ködnél, galaxisnál más-más jellegzetes jegyeket tartunk lényegesnek, más alakzatokat, mintákat látunk bele egy aszterizmusba. Ezen kívül különböző méretű távcsövekkel, eltérő nagyításokkal, egyéb speciális szűrőkkel vizsgáljuk az eget – ezért sem lesznek egyformák észleléseink. De ha megkeresünk egy korábban már megfigyelt objektumot, akár ugyanazzal a felszereléssel, akkor is jó eséllyel egy kicsit másnak fogjuk látni. Feltűnik valami olyan részlet, ami korábban elkerülte a figyelmünket.
A vizuális megfigyelések szépsége szerintem abban rejlik, hogy az űr mélyéről érkező fotonokat nem egy kamera érzékelője gyűjti össze, hanem az emberi retina. Én így jutok közelebb a távoli világokhoz és ezt az érzést szeretném továbbadni észlelési élményeim megosztásával.
Az amatőrcsillagászat a természet szeretetének egy aspektusa, életre szóló élmények forrása lehet. Máig élénken él bennem a pillanat, amikor először láttam csillagokra bomlani az M13 gömbhalmazt egy tavaszi estén szülői házam udvarából. Most is hallom a fülemben a varangyok brekegését, ha visszagondolok rá. Hangok, illatok, élmények kapcsolódnak egy-egy megfigyeléshez, és teszik azokat még emlékezetesebbé.
Csillagászati érdeklődésem alapját édesapám fektette le, amikor még egész kis koromban megmutatta a Göncölszekeret, a Fiastyúkot és a Tejutat. Ezután újra és újra meg akartam nézni a csillagos eget. Az óvodai rajzfoglalkozásokon már naprendszer-rajzok készültek.
12 éves koromban egy 6 cm-es nyílású távcsővel kezdtem ismerkedni elsősorban a Holddal és a bolygókkal, majd két évre rá egy 15 cm-es tükrös távcső megnyitotta számomra a mély-ég világát is. Ekkor kezdtem járni rendszeresen a bólyi Draco Csillagászati Egyesület szakkörére, ahol betekintést nyerhettem az amatőr-műkedvelő csillagászat igazi világába.
Manapság főleg két távcsövet használok. Egy 100/500-as akromátot és egy 300/1500-as Newton távcsövet. Érdeklődésem legfőképpen a mélyég-objektumokra irányul, de a Naprendszer égitestjeit is felkeresem időről időre.
A sorozatot a jövőben folytatni szeretném újabb élményeim közzétételével itt.
2018. december 27-én, Zalaegerszeg, kertvárosi erkélyemről készült felvételeimet szeretném megosztani veletek, melyet az Uránuszról és a Neptunuszról készítettem. A képek Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton tubussal és ASI 224 színes bolygókamerával készültek, kiegészítve egy Televue 3x Barlow-lencsével. A rögzítés Firecapture és SharpCap, a feldolgozás PIPP, Autostakkert 3, és Photoshop szoftverekkel történt.
VCSE – Neptunusz – Ágoston Zsolt
Először a Neptunusz megfigyelését kezdtem el, még a bolygókamera elindítása előtt vizuálisan is megfigyeltem az óriásbolygót, a 10 mm-es Plössl okulárral, ami 80-szoros nagyítást tett lehetővé, még így is egy nagyon halvány pontszerű testnek tűnt, mint bolygónak. A Barlow-lencsével alig kivehetően halvány folt lett csupán. 270 db képkockát rögzítettem, 600 ms záridővel, Gain 400 érzékenységgel, ebből 30-at stackeltem PIPP és Autostackert 3 szoftver segítségével.
VCSE – Uránusz – Ágoston Zsolt
Ezután az Uránusz következett, 80-szoros nagyítással szintén inkább pontszerű, mint korong jellegű, enyhén kékes színnel. A Barlow-lencse és bolygókamera csatlakoztatása után 800 db képkockát rögzítettem, Gain 300 érzékenységgel és 200 ms záridővel, ebből 150-et stackeltem Autostackert 3 segítségével. A felvételen halványan látható az Uránusz zöldes színe.
2018. december 8-án 22:53 és 23:29 KöZEI között, Zalaegerszeg kertvárosi részén, az erkélyemről készült felvételemet szeretném megosztani veletek, a jelenleg a Föld közelében elhaladó, kedvező megfigyelőhelyről szabad szemmel is látható 46P/Wirtanen üstökösről. A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton tubussal, Skywatcher f/4 kómakorrektorral és Canon EOS 6D fényképezőgéppel készült, 50x30s objektum (light), 10 sötét (dark), 10 mezősimító (flat), 10 flatdark, ISO 3200 kép összegzéséből. A feldolgozás Deepsky Stacker 4, Startools, és Photoshop szoftverek segítségével történt.
A költözés és lakásfelújítás miatt hosszabb idő után először álltam neki fotografikusan észlelni, ezúttal Zalaegerszeg zöldövezete helyett a sokkal elérhetőbb erkélyemről. Az erkélyes asztrofotózást némileg nehezítette, hogy nincs kilátásom északi irányban, így egy (okostelefonba épített, mindig más irányt mutató) iránytű segítségével megközelítőleg az északi irányba álltam, és a mechanika kézivezérlőjébe épített pólusraálló segéd többszöri használata után. sikerült elfogadhatóra a pólusra állás.
A felvételen jól látható az üstökös magja, melyet a magtól kifele folyamatosan halványuló, zöldes-türkizes kóma övez. A csóva sajnos nem látható, mivel az a Földről nézve az üstökös mögött helyezkedik el.
1948. január 17-én fedezte fel Carl A. Wirtanen, fotografikus módszerrel. Átmérője 1,2 kilométer, öt és fél év alatt kerüli meg a Napot. A Rosetta űrszonda eredeti célpontja lett volna, de az lekéste az indításra alkalmas időszakot, a 67P üstököst látogatta meg végül.
