VCSE – A Vénusz (balra lenn a fényes objektum) és a Fiastyúk (a szekér alakú csillagcsoport középtől jobbra és felfelé) szoros megközelítése 2020. április 2-án este – Fridrich János
2020. április 3-án a Vénusz és a Fiastyúk (M45) nagyon szoros együttállást mutattak, vagyis egymás közelében látszottak az égen. Ilyesmire kb. nyolcévente kerül sor. A legszorosabb látszó égi kölcsönös megközelítést megelőzően egy nappal próbálkoztam a jelenség megörökítésével.
Egy Canon EOS 4000Da átalakított fényképezőgépet használtam (50-250 mm-es zoom-objektívvel), amit EQ-5 GoTo állványra rögzítettem. Az expozíciós idő 30 sec volt ISO 100-on, és hat darab ilyen képet adtam össze a végeredményhez. DSS programmal illesztettem össze őket, és bizony nagyon meg kellett harcolnom a Photoshop Express programmal, hogy a Vénusz körüli csillogást megpróbáljam elhalványítani. A kép mutatja, mennyire sikerült.
VCSE – A két fehér vonal metszéspontjában látszik az SN 2020fqv jelű szupernóva az NGC 4568 extragalaxisban. Tőle balra – a valóságban északra – lévő galaxis az NGC 4567, a képen egészen balra pedig az NGC 4564 látszik. Az eredeti képről a szerkesztő által kivágott részletkép. – fotó: Mezei Balázs
Miközben a VCSE Távvezérelt Csillagvizsgálójában többekkel közösen az NGC 4568-ban robbant SN 2020fqv jelű szupernóvát észleltük 2020. április 12/13-án, addig a saját távcsövemet is elindítottam, ami szintén Zalaegerszegen található. Így készült ugyanarról a szupernóváról egy fotó, amiről a fenti képkivágást mutatjuk be. A kép 110 perc összexpozícióval készült, 122/722 APO-val, QHY174Mono kamerával. A feldolgozáshoz Astro pixel processor-t használtam. Több kép sajnos nem készülhetett, mert megérkeztek a felhők.
A szerk. megjegyzése (Cs. Sz.): az NGC 4567 – NGC 4568 galaxisok párosát néha “Sziámi Ikreknek” vagy “Sziámi Ikergalaxisoknak” is nevezik. A nem hivatalos becenév érthető: a két galaxis mintha össze lenne nőve. Mindkét galaxist W. Herschel fedezte fel 1784-ben. Az SN 2004cc szupernóvát (a száma a felfedezés évére utal) szintén az NGC 4568-ban látták. Mindkét galaxis kb. 60 millió fényévre van tőlünk, a Virgo Galaxishalmaz tagjai. Jelenleg éppen ütközés előtt állnak: a számítógépes szimulációk szerint egyesülni fog ez a két horgas (más szóval: küllős) spirálgalaxis. A 11 magnitúdó körüli, 4×2 ívperces területen látszó két galaxist a tavaszi hónapokban, a Szűz csillagképben lehet észlelni.
Egy kép a C/2020 A2 (Iwamoto) üstökösről fentebb, és az üstökös mozgása animált gifen lejjebb:
VCSE – C/2020 A2 (Iwamoto) Fridrich János egyik képén. Az üstökös mozgását lejjebb az animáció mutatja – Fridrich János képeVCSE – A nagyon halvány, diffúz üstökös mozgása jól látható a képsorozaton: a diffúz és nagyon halvány kométa a kép közepétől balra és felfelé mozog. – Fridrich János
Még 2020. február 29-én csináltam egy kisebb sorozatot C/2020 A2 (Iwamoto) üstökösről. Az idő tájt próbáltam ki a nemrég beszerzett Lacerta MGen vezetőkamerát. Az üstökös akkor kb. 12-13 magnitúdó fényességű volt. E sorok írásakor, 2020 áprilisában a Szekeres csillagképben jár és olyan 19-20 magnitúdós. Az üstököst 2020. január 8-án fedezték fel 12 magnitúdó körüli fényességnél. Retrográd pályán mozog a Naprendszerben (inklinációja 121 fok), excentricitása nagy (0,999-nél is nagyobb), keringésideje 1106 év körüli lehet.
Készítés időpontja és helye: 2020. február 29., Boba.
Műszer: 200/1000 Newton-távcső (SkyWatcher gyártmány).
Állvány: EQ-5, GoTo-funkcióval.
Kamera: átalakítatlan Canon EOS 1300D.
Expozíciós idő: 35 db 1 perces fotó.
A képeket külön-külön Photoshop Express programmal javítottam, majd on-line elérhető szolgáltatással animált gif formátumba szerkesztettem.
A C/2019 Y4 (ATLAS) üstökösről itt írtunk korábban és efemeriszeit is ott közöltük. Fényes, nulla magnitúdó körüli üstökösnek várták kezdetben, de voltak intő jelek, hogy nem biztos, hogy az előrejelzett nagy fényességét eléri. Az egyik ilyen intő jel volt, hogy fényessége már korábban is elmaradt az előrejelzettől (lásd itt és az ott közölt további linkeket, ahol már óvatosságra intettünk mi is, mások is). Az üstökös mozgásáról animáció pl. itt látható.
A Nemzetközi Csillagászati Unió (International Astronomical Union, röv. IAU) 4734-es számú, 2020. március 19-i (!) elektronikus táviratában már lehetett találni figyelmeztetéseket, hogy ennek az üstökösnek a fényesség-előrejelzései is bizonytalanok. Ott az IAU illetékesei felhívták a figyelmet, hogy bár az üstökös szokatlanul gyorsan fényesedik, az ilyen hosszú, több ezer éves periódusidejű kométák – mint amilyen ez az üstökös is -, a Naptól mért távolság -3-ik hatványával szoktak fényesedni, ez pedig kb. ennek az ütemnek a négyszeresét produkálta. Számos korábbi hasonló esetben az ilyen hosszúperiódusú üstökösök jóval a perihélium elérése előtt befejezték a fényesedésüket, és többé-kevésbé állandó fényességet tartva kerülték meg a Napot. Ezt talán az okozta, hogy kezdetben túl gyorsan eltávozott szublimációval az üstökös felszínéről a könnyen olvadó jég, ami a felső rétegeket alkothatta. Az ez alatt található, laza szerkezető anyag azonban sokszor szétesett alkotóelemeire. A szétesés igen gyakran történt 1 CSE körüli távolságban a Naptól. A széteső üstökösök gyakran teljesen eltűntek aztán az észlelők elől, olyan apró kis darabokra porladt az égitest. (Egy ilyen példa volt, amikor az ISON-üstökös perihéliumakor teljesen dezintegrálódott, szétesett, csak porfelhő maradt utána – és szegényebbek lettünk egy szép látvánnyal, mert perihélium után lett volna igazán látványos a Földről nézve az az üstökös.) Érdemes felfigyelni rá, hogy az IAU már március 19-én figyelmeztette az észlelőket és a felfokozott hangulatban lévőket, hogy kevés hosszúperiódusú üstökös tudja szétesés nélkül túlélni a forró Nap felé vezető utat.
A 4744-es, április 5-i IAU Electronic Telegramban nem-gravitációs eredetű, szokatlan pályamódosulásokat jelentettek be. Az üstökösök mozgását elsősorban a Nap gravitációs ereje szabja meg, másodsorban pedig a nagybolygók, elsősorban a Jupiter gravitációs perturbációi. Harmadsorban azonban figyelembe kell venni – és ezek nagyon jelentősek is lehetnek! -, hogy az üstökösökből anyag áramlik ki nagy sebességgel a felszínükön lévő gejzírekből, amik szinte rakétaszerűen módosítják ezeknek az égitesteknek a pályáit. Ha pedig szétesnek laza szerkezetük miatt, akkor is pályamódosuláshoz vezethet.
VCSE – A bulgáriai Rozseny Obszervatórium 2 méteres távcsövével készült felvétel a C/2019 Y4 üstökösről (ez volt a 2020. április 16-i APOD egyben). A kép 2020. április 12-én készült. Az obszervatórium 2 méteres és 30,5 cm-es távcsöveinek képeit kombinálták össze. A teljes expozíciós idő 22,5 perc volt. A felvételen kiválóan láthatók az üstökös fragmentálódott darabjai. A hosszú csíkok csilagok csíkjai, mert a vezetés a csillagokhoz képest mozgó üstökösre történt. – Forrás: APOD, Rozhen Observatory
S. Nakamo japán kutató arra mutatott rá ebben a közleményben, hogy a pályamódosulások március 31-e körül kezdődtek (a VCSE Távvezérelt Csillagvizsgálójában készült szép kép március 28-i). A pályaelemek közül a fél nagytengely sokat változott, most olyan 79-80 CSE körül van.
C. Hergenrother (USA) 10,6 és 25 cm-es távcsövével készült észlelései szerint az üstökös fényessége pl. feb. 17-én 15,4 magnitúdó volt, ami március 5-re 12,2 mag-ra, 20-ára 10,7 magnitúdóra nőtt. 10,1-10,3 magnitúdós volt március 30-ig több éjszakán is, de április 5-én már csak 11,5 magnitúdós. (Ezek az értékek az üstökös magjától számított 40 000 km-ig kiterjedő kóma fényességét veszik csak figyelembe. Vizuálisan észlelték 8 magnitúdósnak is március 19-én és utána.)
A fényességbecsléseket a www.aerith.com ábrája mutatja (szürke a korábbi becslés, a vörös az újabb előrejelzés):
VCSE – A C/2019 Y4 (ATLAS) üstökös érdekes fényességváltozásai. Fekete pöttyök: észlelések, piros vonal: aktuális fényesség-előrejelzés, szürke vonal: korábbi előrejelzés. – Forrás: www.aerith.net
Ezen az ábrán igen jól látható, hogy ennek az üstökösnek a viselkedése nem előrejelezhető, csak a megfigyelések mondhatnak ítéletet felette… Szinte előrejelezhetetlen, mit csinál.
Ezek a fényességváltozások ugyanakkor nem meglepőek, mert, ahogy az IAU fenti telegrammja várta és figyelmeztetett rá, illetve ahogy mi is írtuk, az üstökös szétesőben van. Erre utaltak – fotóval – kínai és Kanári-szigeteki megfigyelések, amikről itt lehet olvasni. A bulgáriai Rozseny Obszervatóriumból készült fenti, április 12-i kép pedig félreértelmezhetetlenül mutatja a szétesést.
A 4751-es IAU ET április 13-án jelent meg. Erre az időre már számos megfigyelés összegyűlt arról, hogy a C/2019 Y4 fragmentálódott, vagyis több darabra tört szét. Eltűnt a szép, körszimmetrikus, a magtól kifelé egyenletesen halványuló kóma, a központi sűrűsödés (centrális kondenzáció). Nagyobb műszerekkel készült képeken láthatóvá lett, hogy diffúz fénycsomók távoznak az üstökösről, ami a szétesés biztos jele. Z. Sekanina (JPL, USA) előzetes véleménye szerint legalább öt különálló darabra szakadt az égitest, ezek mérete természetesen nem egyforma. A legnyugatabbi (C1-gyel jelölt) darab lehet a legnagyobb tömegű darab. Az, hogy ez a fő darab túléli a május végén esedékes napközelséget, az nem zárható ki, de nem is biztos. Sekanina egyébként is úgy véli, hogy majdnem teljesen biztos, hogy a C/2019 Y4 (ATLAS) üstökös a C/1844 Y1 üstökösből kiszakadt üstökösdarab. Szerinte néhány ezer évvel ezelőtt szakadhatott ki belőle, és most még tovább töredezett. Sekanina szerint a töredezés talán már március közepén elkezdődött.
(A C/1844 Y1 üstököst 1844. december 18-án fedezték fel a Jóreménység fokáról. A következő nap Wilmot és MacLear is látta, ezért abban az időben Wilmot-üstökösnek is nevezték – ma csak az 1844. évi Nagy Üstökösnek hívják. Szabad szemmel a következő év januárjának végéig, távcsővel 1845. március 12-ig követték. Szabad szemmel hét fokos csóváját is látták, de mert nagyon déli deklinációkon mozgott és az északi félteke téli időszakában mutatkozott, inkább csak a déli féltekéről figyelték meg. Fényességadat nem sok maradt fenn róla. Korabeli, róla szóló beszámolókat lásd pl. itt.)
A töredezésről számos megfigyelés készült, fentebb a Bolgár Nemzeti Csillagvizsgáló 2 méteres és 30,5 cm-es távcsövével készült kép mutatja be nagyon szépen azt, hogy milyen darabokra töredezett az üstökös. További, az üstökös szétesését bemutató képekre mutató linkek találhatók itt és itt.
(Az IAU ET-khez az MCSE szívességéből jutunk hozzá.)
Az utóbbi napokban több helyen is közölték (pl. itt), hogy fényes, akár félhold fényességű üstökös lesz látható a nyáron, mások óvatosságra intettek (pl. itt).
VCSE – A C/2019 Y4 (ATLAS) üstökös a VCSE Távvezérelt Csillagvizsgálójának 250/1200-as Newton-távcsövével 2020. március 28-án. Kb. 80×25 sec expozíció 180 felvételből kiválogatva, csak sötétkép-korrekcióval és az intenzitások átskálázásával. A kép készítését flat-field problémák zavarták meg és Zalaegerszeg erős fényszennyezése nehezítette. Detektor: Canon 6D (nem átalakított), kómakorrektorral, érzékenység: ISO 1600. Az üstököstől balra látható elmosódott folt az UGC 4326 galaxis csíkja. Az üstökös és a galaxis ekkor kb. 18 ívpercre voltak egymástól, ezért az üstökös kómájának méretét 12 ívpercesre becsülhetjük. Gyenge, rövid, 1-2 ívperces csóva is sejthető a képen balra lefelé (délkeletre). Észak felfelé, balra kelet.- Csizmadia Szilárd és Ágoston Zsolt felvétele.
A szóban forgó kométa jelölése a C/2019 Y4 (ATLAS). Néha csak Atlas-üstökösként emlegetik (kiejtése: atlasz). 2019. december 28-án fedezték fel az Asteroidal Terrestrial-impact Last Alert System (ATLAS, Földbe-csapódó Aszteroidákra Végső Figyelmeztetést adó Rendszer) keretében, innen a neve. A Hawaii Egyetem Csillagászati Intézetének két, egyenként 0,5 méteres távcsöve alkotja e rendszer alapjait, amelyek Hawaii-on vannak elhelyezve, egymástól 160 km-re. 2015, illetve 2017 óta működnek. A NASA 5 millió dollárral támogatta a projektet. A rendszer két éjszaka alatt végigfényképezi a távcsövek által látott égterületet, új, Földre veszélyes kisbolygók után kutatva. A folyamat kétnaponta ismétlődik. Eközben természetesen rengeteg más kisbolygó és üstökös is távcsővégre akad, nem is beszélve a szupernóvákról. Ezek egyike a szóban forgó üstökös.
Az üstökös felfedezésekor még csak 19,6 magnitúdós volt a vizuális sávban – ekkor még jó három csillagászati egységre (CSE-re) járt a Naptól. Az első pályaszámítások 4400 év körüli keringésidőt és 0,25 CSE-s napközelpontot mutattak. Felvetették, hogy az 1844-ik évi nagy üstökössel a pályája nagyfokú hasonlóságot mutat (annak az üstökösnek a jelölése C/1844 Y1), így talán annak egy leszakadt darabja is lehetne. A későbbi, további és több megfigyelésre alapuló pályaszámítások azt mutatják, hogy mielőtt ismét a Naprendszer belsőbb részeibe jött volna, keringésideje 4800 év lett volna, de miután elhagyja a Naprendszer belső térségeit, ez 5200 évre fog nőni a bolygók okozta gravitációs perturbációk miatt. A pályaperturbációk olyan nagyok, hogy ha jelenlegi pályáján mozogna tovább mindenféle további perturbáció nélkül, akkor 6026 év lenne a keringésideje. Jelenleg, amíg ilyen közel jár a Naphoz, a pálya gyakorlatilag folyamatos pályaelem-változásoknak van kitéve! Emiatt a legtöbb planetáriumprogram nem fog jó pozíciókat adni az üstökösre, használjuk felkereséséhez inkább a lenti, IAU Minor Planet Ephemeris-ből származó efemeridákat.
A 2020. február 18-i pályaszámítás szerint – ami 82 napra kiterjedő pályaíven, 949 darab pozíciómegfigyelésen alapszik – naptávolpontja a Naptól 662 CSE-re van, napközelpontja viszont csak 0,25284 CSE-re. A Merkúr napkörüli pályájának fél nagytengelye 0,39 CSE, tehát a Merkúr-pályán belül éri el napközelpontját az Atlas-üstökös.
Az üstökös pályaelemei a következők:
Fél nagytengely: a = 331 CSE.
Excentricitás: e = 0,99923.
Keringésidő: 6026 CSE.
Inklináció: 45,38 fok.
Felszálló csomó hossza: 120,57 fok.
Perihélium argumentuma: 177,41 fok.
A Földhöz legközelebb 0,63 CSE-re lesz (lásd lejjebb). Összehasonlításul: a Nap-Vénusz átlagos távolság 0,72 CSE.
Felfedezése óta 2020. márciusig 19,6-ról 8 magnitúdóra fényesedett, mert közeledett a Naphoz és a Földhöz is. Egyes előrejelzések szerint akár -1 magnitúdó fényességet is elérhet(ne) 2020. május végén. Ezeket az előrejelzéseket azonban két okból is célszerű óvatosan kezelni. Egyfelől, az üstökösök fényesség-előrejelzése általában véve is a csillagászat legbizonytalanabb területei közé tartozik. Egyszerűen hiányzik hozzá az üstökös szerkezetének és gejzírjei számának, elhelyezkedésének, aktivitásának előzetes ismerete (az üstökösök porkibocsátásának mértékét éppen hogy utólag, a megfigyelésekből szokás meghatározni). Másodszor, mint az alábbi, az Aerith-ről származó ábra mutatja, már eddig is elmaradt időről-időre az ott használt előrejelzésektől a fényessége (fekete pontok a megfigyelések, piros vonal az előrejelzés).
VCSE – A C/2019 Y4 (ATLAS) üstökös előrejelzett fényessége (piros vonal) és megfigyelt fényességei (fekete pöttyök). Figyeljük meg, hogy bizonyos időszakokban a megfigyelt fényesség nem érte el az előrejelzettet. – Forrás: www.aerith.net
Fontos megjegyezni, hogy az üstökös előrejelzett legnagyobb fényességét 2020. május 30-31-e körül éri el, ez az IAU MPC alábbi táblázata szerint (április 7-i számítás alapján) -0,3 magnitúdó körül lesz. (Az előrejelzett fényességeket bármikor frissíthetik újabb adatok alapján.) Az üstökös elongációja a Naptól ekkor 11-12 fok lesz, ami nagyon megnehezíti a megfigyelését. (A híres C/2006 P1 jelű McNaught-üstökös -5,5 magnitúdós volt, amikor kb. 5 fokra látszódott a Naptól, és még tudtuk észlelni. Akkor azonban az január közepi észlelést jelentett és az üstökös a Naptól délkeletre volt, most viszont északkeletre lesz.) A május végén a Fiastyúktól nem messze járó üstökös észlelése – ha tényleg nulla magnitúdó körül lesz – igen jó nyugati horizontot, dombtetőn vagy hegycsúcson lévő észlelőhelyet igényel, és nem sokkal a Nap után le fog nyugodni…
Magyarázat a lenti táblázathoz:
Date: dátum, UT: világidő (NYISZ-2 óra), R.A.: rektaszcenzió, Decl: deklináció, a koordináták 2000-es epochára vonatkoznak; Delta: földtávolság, r: naptávolság, mindkettő CSE-ben, El: Naptól való elongáció (kitérés, látszó szögtávolság) fokokban, Ph: fázisszög fokokban (ilyen szög alatt látszik a Nap és a Föld az üstökösből nézve), m1: előrejelzett vizuális fényesség magnitúdóban, Sky-motion: égi mozgás “/percben (ívmásodperc/percben) és iránya (PA) fokokban. A PA-t az égi északi iránytól (PA=0°) kelet felé (PA=90°) mérjük.