VCSE – Csillagsűrűség-diagram. Sötétebb területek sűrűbb csillagmezőt jelentenek. A Carina II és III helyét a felfedezők bejelölték. A csillagok szín-fényesség diagramja azonos távolságú csillagokat sugall a megjelölt helyeken, tehát a tűfok-szerűen létrejött csillagsűrösödést ténylegesen összetartozó csillagok okozzák – Forrás: Torrealba és munkatársai (2018)
420 kiloparszeken (kb. 1,4 millió fényéven) belül a Tejútrendszernek 57 kísérőgalaxisa ismert, némelyik irreguláris, mint a Nagy- és Kis Magellán-Felhők (LMC és SMC), a többség pedig törpegalaxis. Most két újabb felfedezéssel 59-re növekedett kísérőgalaxisaink száma.
A két új szatellitánkat Carina II-re és Carina III-ra keresztelték, mert a Carina (Hajógerinc) csillagképben látszanak. 2016. feb. 10. és 15-e között hat féléjszaka g és r fotometriai sávokban készítették a felfedezést hozó felvételeket a déli féltekén lévő Blanco 4 méteres távcsővel. A felfedezők egy angol-chilei-tajvani-amerikai-ausztrál-francia-német csillagászokból álló kutatócsoport tagjai.
Az a gyanú, hogy az LMC-nek és az SMC-nek akár 70 picike kísérőgalaxisa is lehetett a múltban, mielőtt hozzácsapódtak a Tejútrendszerhez, de legtöbbjét Galaxisunk már elnyelte. A maradék azonban egyben a mi kísérőgalaxisaink is. A kutatás ezért a Magellanic Satellite Survey (Magellán-felhők kísérőgalaxisainak feltérképezése) projekt keretében zajlott.
A méretarányok érzékeltetése végett: a Nap a Tejútrendszer centrumától mintegy 8 kpc-re található, az Androméda-köd tőlünk 630 kpc-re van. Mindkét új kísérőgalaxis ultrahalvány, 20 kiloparszekre vannak az LMC-től. Az égen 18 fok szögtávolságra látszanak a Nagy Magellán-felhőtől, de egymástól csak 18 ívpercre. 8 kpc-ra vannak egymástól, így nehéz elképzelni, hogy valódi, gravitációsan kötött párt formálnának, bár esetleg mozoghatnak hasonló pályán; mindenesetre az mindenképp igaz, hogy legalább látszó párt formálnak, mégpedig két kísérőgalaxis párját, ami eléggé párját rikító. Idős és fémszegény galaxisok (a Carina III alig érdemli meg a galaxis nevet, lehet hogy valamiből kiszakadt maradványgalaxis csak). A Carina II 36 kpc-es távolságát a benne lévő három RR Lyrae csillag segítségével határozták meg. A Carina III halványabb, a másik 90 pc-ével szemben csak 30 pc sugarú, 28 kpc-re van a Naptól.
A fényoszlopok igen ritkák Magyarországon. A legutóbbi 2013 januárjában volt fotózható egész pontosan fél órára a Zselicben. Azóta mástól nem érkezett róla beszámoló.
2017. november 20-a egy átlagos őszi estének indult. Ám a kissé fátyolfelhős égbolton furcsa foltok látszódtak a csillagászati szürkületben. A Zselici Csillagpark Allsky-kameráján viszont egyértelműen előjöttek a klasszikus fényoszlopok. A kamera alapos vizsgálata után a tettek helyszíne alig negyed órára volt a kiindulóponttól, így gyors reagálással sikerült lencsevégre kapni ezt a különleges légköroptikai jelenséget.
A fényoszlopokat a felhőkben lebegő jégkristályok milliárdjai hozzák létre úgy, hogy a hatszögletű lapkristályok a felületükkel tükörként verik vissza a fényeket és ez az észlelő szempontjából a fényforrás felett és alatt egy-egy oszlopszerű fényfoltként jelenik meg. A fény lehet a Hold, a Nap, de akár a Szíriusz fénye is. Vagy mint a Zselic esetében, a távoli települések fényei.
A felvételen látható oszlopok 20-40km-re lévő templomok díszkivilágításának fényei. Ritkább esetben akár az utcák lámpái is kirajzolódhatnak az égbolton. A fotón a csillagok gyakorlatilag átderengenek a vékony fátyolfelhőn, ami okozta a jelenséget. Balra az Orion csillagkép emelkedik az éjszakai égbolt legfényesebb csillagára, a Szíriuszra mutatva. A kép közepétől kicsit balra a három fő fényoszlop szabad szemmel is látszódott.
A felvétel nyolc darab állóképből áll, mely egy Canon EOS6D-vel és egy Samyang 24mm f1.4-es objektívvel készültek. Egy kép 10 másodpercig készült 10000-es ISO-n és f2-es rekeszen.
A panorámakép a Hét, a Hónap és az Év asztrofotója lett.
Az NGC 1398-at 1868. december 17-én fedezte fel Friedrich August Theodor Winnecke (1835-1897) német csillagász. Winnecke más ismert felfedezései közé tartozik a 7P/Pons-Winnecke üstökös, a Júniusi Bootidák meteorraj szülőégitestje, vagy az optikai párnak tartott Winnecke 4 = M40 kettőscsillag a Göncölszekérben. Kettőscsillag-katalógusa mindössze hét felfedezést számlál. A (207) Hedda kisbolygó Winnecke feleségéről, Hedwig Winneckéről van elnevezve (az aszteroida felfedezője: Johann Palisa (1848-1925) osztrák csillagász).
Az NGC 1398 a Kemence (Fornax) csillagképben látható, deklinációja -26°, így Magyarországról nézve csak 16-17° magasan delel, ezért ezt az egyébként fényes, 9,7 mg-s galaxist nem könnyű megfigyelni – de nem is lehetetlen. Látszó mérete 7×5 ívperc. SB(r)ab galaxisnak osztályozzák, ahol az egyes betűk jelentése a következő:
S: spirális, mert a galaxis spirálalakban csavarodó karjai szépen kivehetők.
B: rudas spirálgalaxis (a bar fordítása rúd lenne, a régebbi magyar szakirodalomban előfordul horgas vagy küllős spirálgalaxis is, de a küllős jelzőt jobb lenne a bicikliküllőkre jobban hasonlító galaxisokra átenni).
(r): a mag körül egy gyengén vagy erősebben kifejlett gyűrű (ang. ring) figyelhető meg. Konkrétan az NGC 1398-ban kettős gyűrűszerkezet figyelhető meg.
ab: a spirálkarok nem túlságosan kinyíltak, hanem külső részük szinte kör, félkör alakban hajlik.
Az NGC 1398 tőlünk mintegy 65 millió fényévre található, 135 ezer fényév átmérőjű, kissé nagyobb méretű a Tejútrendszernél. Csillagainak számát 100 milliárdra becsülik.
Izolált galaxis, azaz nincs hozzá közel hozzá hasonlóan fényes, nagy galaxis és nem is alkot ilyennel csoportot vagy párt. (Ettől még pici, törpegalaxis méretű vagy irreguláris kísérőgalaxisa lehet neki!)
Az NGC 1398 közepén egy kb. 10 millió naptömegű fekete lyuk található. Rádiótávcsövekkel részletesen vizsgálták a benne lévő hidrogéngáz eloszlását.
A fenti kép erről a szépen látszó galaxisról az Európai Déli Obszervatóriumban (European Southern Observatory, ESO) készült a 8 méteres Very Large Telescope egyik egységére szerelt FORS2 kamerával, BVR és H-alfa szűrőkkel. Az ábrázolt terület mintegy 7×7 ívperc.
A képet feltétlenül érdemes kinagyítani, és kalandozni a galaxis nagyobb felhőcsomói, csillagcsoportjai, spirálkarjai között.
VCSE – A Helix-köd a 3,6 m-es CFHT-távcsővel – APOD, CFHT
A CFHT rövidítés feloldása: Canada-France-Hawaii Telescope, vagyis Kanadai-Francia-Hawaii távcső. Ez egy 3,6 méteres főtükrű optikai-közeli infravörös távcső, amit 4204 méter tengerfelszín feletti magasságban helyeztek el Mauna Keán, a Hawaii államot alkotó szigetcsoport legnagyobb szigetén. A nemzetközi együttműködésben megvalósult műszer 1979 óta szolgálja a csillagászat tudományát, Cassegrain-rendszerben. A távcsővel a kanadai, francia és amerikai csillagászok mellett a finanszírozásba később bekapcsolódó kínai, tajvani, brazil és koreai csillagászok észlelhetnek. Az Európai Unió által anyagilag szponzorált OPTICON program keretében az EU összes tagállamának – így Magyarországnak is – a csillagászai is pályázati úton kaphatnak a műszerre némi távcsőidőt. Az elbírálás alapja a benyújtott pályázat tudományos megalapozottsága. Cserébe az OPTICON kismértékben szponzorálja a műszer fenntartását.
A CFHT-n egy 40 CCD-kamerából álló 378 megapixeles, az égből egy négyzetfokot lefedő, MegaCam nevű képalkotó eszköz; egy négy detektorból álló, 16 megapixeles, közeli infravörösben (JHK fotometriai sávokban) dolgozó eszköz (WIRCam), egy echelle-spektrográf és egy másik spektrográf dolgozik. Tervezik a SPIROU nevű infravörös színképelemző készülék felszerelését is, amivel lakható exobolygókat és légkörüket kutatnák majd a jövőben.
A fenti kép a CFHT-val készült az NGC 7293-ról. Ez a Vízöntő csillagképben fekvő planetáris köd a Helix-köd, magyarosabb átírásban a Hélix-köd nevet kapta. Magyarul gyakran nevezik Csiga-ködnek, holott a “helix” szót magyarra csavarvonalnak vagy spirálvonalnak kellene fordítani. Kétségtelen, a csigaház is spirálvonal alakot követ és a Csiga-köd irodalmibb, mint a Csavarvonal-köd… Így az elnevezés fenntartható.
Érdekes, hogy a 700 fényévre fekvő és 7,6 mg-s planetáris ködöt sem Messier, sem Herschel nem fedezte fel. Csak K. L. Harding találta meg 1824 körül. Megtalálását alacsony felületi fényessége nehezíthette, fénye ugyanis nagy területre (25 ívpercre, majdnem a telehold látszó méretére) oszlik el, így integrált összfényessége ellenére nehéz objektum.
Az NGC 7293 asztrofizikájáról részletesebben itt írtunk korábban.
A planetáris ködök a közepes tömegű (0,5-6…8 naptömegű) csillagok fejlődésének egyik fázisa. E csillagok a magbeli hidrogénégés lezárulta után – amikor a hidrogén nagyon kiürül a magjukban – vörös óriáscsillaggá válnak, majd e fázis végén elvesztik külső burkukat, magjuk pedig fehér törpévé válik. A leváló burokból alakul ki a planetáris köd, ami kis távcsövekben bolygószerűnek néz ki, ezért kapták nevüket róluk. Nagyobb nagyításokkal azonban feltűnik sokszor gyűrűs szerkezetük. A táguló gyűrű és a szétporló ködanyag mintegy százezer év alatt teljesen eloszlik, elkeveredik a környező csillagközi anyaggal. Ezáltal felismerhetetlen lesz, és eltűnik. A volt csillagra csak a fehér törpe emlékeztet.
A planetáris ködök anyaga főleg hidrogén és hélium, amiből magának az eredeti csillagnak a külső köpenye is állt. Ugyanakkor tartalmaz bőségesen a vörös óriás állapotbeli héliumégésből létrejött oxigént és nitrogént is: e kettő keveréke a közönséges földi levegő.
Más nukleáris folyamatokkal a hélium és az oxigén közötti elemek is létrejönnek, amik az általunk ismert földi élethez a szénnel együtt nélkülözhetetlenek. A planetáris köd anyaga, miután elkeveredett a csillagközi anyaggal, új csillagok és bolygórendszerek születésében játszhat szerepet és azokba beépülhet. Így a mi testünkben lévő víz (H2O), szén, nitrogén stb., jobbára planetáris ködöket is megjárt anyagból származik.
A mi napunk is mintegy 5-6 milliárd év múlva planetáris köddé válik, közepén egy fehér törpével.
A Csiga-köd fenti képe a MegaCam kamerával készült. A képen a vöröses területek az ionizált hidrogén, a zöld a kétszeresen ionizált oxigén vonalait reprezentálják.
Ez volt a VCSE Magaslégköri Ballonkísérlete 2011-ben, és ahogy ma, 2017-ben látjuk:
VCSE – A ballon útjának első métereit teszi meg
VCSE – Merre jár a ballon? Vizuális nyomon követés Hegedüs Tibor részéről.
VCSE – A ballon útvonala a rádiómérések alapján
VCSE – Az akkor még épülőben lévő hegyhátsáli csillagvizsgáló a ballonon elhelyezett kamera egyik első képén.
VCSE – Vasi-zalai táj már magasabbról
VCSE – Még magasabban – vasi-zalai táj.
VCSE – Még mindig alacsonyan sodródva, de szép lassan emelkedünk…
VCSE – Már a felhők felett jár a ballon…
VCSE – Itt már nagyon ritka a légkör. Bár egy megfagyott páradarab kitakarja a látómező egy részét, de a kép bal oldalán jól látszik a világűr sötétje, a sűrűbb levegőrétegek kezdete, és a kék légkör. Noha arra számítottunk, hogy a pára kicsapódik, és meg is fagy a fentebb lévő hidegebb tartományokban, az első alkalommal nem sikerült tökéletesen felkészülnünk ellene. Ezt a következő alkalmakkor sikerült javítani.
VCSE – A maga nemében egyedülálló felvétel: a Hold 25 km magasról. Később egy könyv számára elkérték ezt a felvételt.
VCSE – A Balaton nyugati vége, a Keszthelyi-öböl 27 km magasról. A felbocsátás párás, részben felhős időben történt. Ezért a képen kissé elmosódottak a színek. Képfeldolgozás sokat javítana a képen, de mi inkább az eredeti nyers képanyagot szeretnénk bemutatni.
VCSE – A leesés előtti pillanatok, a Balaton partja
VCSE – A nyíl a szonda helyzetét mutatja a Balatonban: oda esett az eszközünk. (A csapattagok felvételei)
VCSE – A páracseppet nem számítva, a Föld görbülete mellett az is látszik, hogy a magaslégkör ritkasága miatt már fekete az ég, nem kék.
VCSE – A képen a Fertő-tó környéke látszik
VCSE – Körmend környéke. Ez és a többi ballonról készült kép is képkivágás eredménye.
További képek:
[fshow photosetid=72157663506533908]
A maga korában egyedülálló tudományos kísérletre került sor 2011. október 31-én a nyugati végeken: első ízben sikerült Magyarországról felbocsátott szondával elérni a világűr alsó határait jelentő magasságot.
A Zala megyei Vega Csillagászati Egyesület egy kutatóballont küldött a földi magaslégkörbe. Az Astrotech KKT támogatásával, 2011. október 31-én, 11 óra 58 perckor barátainktól, partnerszervezetünktől, a Hegyháti Csillagvizsgálóból (Hegyhátsál, Vas megye) felbocsátásra került a VCSE hidrogénnel töltött ballonja, amely bizonyíthatóan legalább 27 km-es magasságot ért el 13:20 tájban, és végül Balatonberénynél, kb. 150 méterre a parttól landolt a Balatonban 14:13-kor. (A GPS vevő hiányos adatai miatt elképzelhető, hogy nagyobb magasságokig is repült a szonda.) A keresőcsapat a szondát kalandos körülmények között találta meg, és a Horváth Tibor (nem a hegyhátsáli amatőrcsillagász) vezette keszthelyi vízimentő szolgálat segítségével gyűjtötte be este 8 óra körül. (Minden időpont téli időszámítás szerinti.)
Sodródás közben a műszeregység folyamatosan gyűjtötte a pozícióadatokat, és felvételeket készített a világűrről és a földfelszínről. Tudomásunk szerint ilyen ballonokkal Európából még nem értek el ekkora magasságot. Az ELF és VLF rádióhullámokat is vizsgáltuk. Ezek nagyrészt természetes eredetű jelek, melyeket ebből a magasságból ismereteink szerint még nem észleltek ballonokkal. Technikai és repülési szempontból ez a magasság már a közeli világűr határa, amelyet Magyarország területéről indított eszközzel először sikerült elérni. A ballon kb. 1,4 kg-nyi mérőműszert vitt magával. A szerkezet sodródásából a magaslégköri szelek sebességét és irányát mérhettük meg, amelyekről ebből a magasságból viszonylag kevés mérési eredmény áll rendelkezésre. Ezek a szelek befolyásolják például azt, hogy egy kisebb meteorit pontosan hol ér talajt: a meteoritok felkutatását tehát felgyorsíthatjuk a mérési eredmények ismeretében. Kb. 800 felvételt készítettünk repülés közben a Földről és a világűrről.
E felvételek érdekessége, hogy kb. 25 km magasságból a Holdat is sikerült lefényképezni. Ilyen magasságból, Európából még nem készítettek felvételt korábban égi kísérőnkről. A további felvételeken Vas és Zala megye települései, tájai látszanak, illetve a Keszthelyi-öböl, a Balaton és a Bakony, valamint Európa közeli hegyei is felismerhetők. A közeli világűr alsó határán végrehajtott kísérleteket tagtársaink, barátaink, a VCSE és az Astrotech KKT szponzorálta.
A kísérletet – mely céljait tekintve Európában is egyedülálló – a Vega Csillagászati Egyesület elnöksége az egyetemi hallgató tagjaiból álló munkacsoportjára bízta, amelyben Hegyi Norbert (projektvezető, VCSE tag, a Hegyháti Csillagvizsgáló Alapítvány tagja, akkor a győri SZE MTK hallgatója, ma tanársegédje), Komáromy Balázs Péter (az SZE MTK hallgatója), valamint az ELTE TTK hallgatói (Nehéz Dóra csillagász-meteorológus és Győrffy Ákos csillagász, VCSE elnökségi tag, egyben ötletgazda) vállaltak szerepet. A kutatócsapat munkáját Dr. Csizmadia Szilárd (Deutsches Zentrum für Luft- und Raumfahrt, Berlin, valamint VCSE elnök) koordinálta. A rendkívüli fontosságú rádióamatőr munkákat Benkő Imre (VCSE tag) tagtársunk végezte. A felbocsátáskori teendőket és a visszaérkezett szonda felkutatását Dr. Hegedüs Tibor (Bajai Csillagvizsgáló, igazgató), Csák Balázs (ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium, Szombathely) és Hegyi Norbert (projektvezető) végezte. A ballon elkészítésében és felbocsátásában segítettek: Mucs Béla, Hosszú József, Ferenczi Róbert, Steinerné Lénárt Judit, Szabatin Zoltán, a Hegyháti Csillagvizsgáló Alapítvány (Horváth Tibor és Tuboly Vince), és még sokan mások Az elektronikai munkákban Székely Gábor villamosmérnök segített.
Köszönetet mondunk Hadnagy Andrásnak és Haholt Csabának is.
A projekt költségvetése kb. 200 000.- Ft volt, amit a VCSE és az Astrotech KKT közösen állt.
Külön megköszönjük a Keszthelyi Vízimentők Egyesület önzetlen segítségét, melyet a műszeregység felkutatásakor nyújtottak!
A ballonnal készített egyik képet a Magyar Csillagászati Egyesület “A hét csillagászati képé”-nek választotta.
Nagyon részletes, technikai adatokkal is ellátott információk és további cikkek találhatók a VEGA 91-ik számában, amely online, ingyenesen itt elérhető.
Ma, 2017-ben visszanézve ezt a hat évvel ezelőtti, 2011-es anyagi, szellemi és technikai befektetést, úgy gondolhatjuk, hogy igen jó és sikeres projekt volt, egyben megindította a hazai sztratoszférikus ballonkísérleteket. Velünk párhuzamosan mások is igyekeztek feljuttatni eszközt a közeli világűrbe (pl. Mucs Béla), volt, akinek utánunk nem sokkal sikerült is.
Még nagyobb eredmény, hogy ezzel a kísérlettel nemcsak egyszer sikerült végrehajtani a feladatot Magyarországról (külföldről, elsősorban az USA-ból korábban mások sokszor sikeresen megtették), hanem gyakorlatilag sikerült egy alapcsapatot építeni és az majdhogynem rendszeresen végez ilyen kísérleteket – még 2017-ben is. Mivel a befektetés összege vetekedett egy közepes méretű amatőrcsillagász távcső árával, célunk az volt, hogy meghonosítsuk ezeket a kísérleteket Magyarországon, nem pedig mindennapossá akartuk tenni szervezetünkben (elsősorban anyagi okokból…).
A fenti első, 2011-es repülésből sok alkatrész (az ernyő, kamera, rádió- és GPS-egységek stb.) a Balatonba-esés ellenére is teljesen épen, működőképes állapotban megmaradt. 2013. október 12-én ezeket felhasználva – a pótlásra szorultakat pótolva – Hegyi Norbert saját, Pannon Magaslégköri Ballonkísérletében már bizonyíthatóan 35 km-es magasságot ért el. (A magasság növekedése egyben azt is jelenti, hogy az első kísérlet tapasztalatai hasznosak és fontosak voltak!)
Ezután az eredeti, már két kísérletben szerepelt eszközök átkerültek a Bajai Csillagvizsgálóba, ahol Hegedüs Tibor igazgató vezetésével folytatódnak a magaslégköri ballonrepülések, évente 2-4 felbocsátással. Ezekről tőle lehet tájékozódni. Ilyen nagyszámú felbocsátás mellett nem csodálható, hogy csak a legelső alkalmakkor használták a történelmi, 2011-es repüléskor is szerepelt eszközöket, az évek folyamán ezek elhasználódtak és ki kellett cserélni őket. Többszörös újrafelhasználásukkal azonban így is sokat segítettek, és jó befektetésnek bizonyultak.
A hazai amatőrcsillagászati körökben a VCSE indította el a magaslégköri-sztratoszférikus ballonrepüléseket, de a stafétabotot már mások viszik tovább jónéhány éve. Munkájukat tisztelettel nézzük.
A ballonfelbocsátás nem lett olcsóbb, adminisztratíve pedig bonyolultabbá vált (ki tudja miért, már bejelentésköteles bizonyos súlyhatár felett). Viszont az első ritka fecske röpke hat év alatt teljesen közönségessé vált: már laikusok, celebvideósok stb. is sikerrel juttatnak fel 20 km fölé több-kevesebb felszereléssel sztratoszférikus ballonokat. Volt, aki legófigurát fotóztatott le a sötét égi háttér előtt, ezért is megérte neki egy ilyen ballon, csak hogy a híradóban szerepeljen… Ezek a léggömbök egyszerre tudományos kutatóeszközök (pl. mikrometeoritokat akarnak vele vizsgálni, vagy fényszennyezés-változásokat mérni, meteorvideókat, geofizikai eredetű rádiójeleket akarnak felvenni) és szórakoztató, fejlesztő, hasznos játékok (mi is egyetemi hallgatók projektjeként kezeltük).
Minden jövőbeli sztratoszférikus ballonozónak sok sikert kívánunk!
Kapcsolatok: Dr. Csizmadia Szilárd egyesületi elnök (vcse@vcse.hu), illetve Hegyi Norbert projektvezető (30-4776763, hegyin@gmail.com).
A közeli világűr wikipédia definíciója: Near space is the region of Earth’s atmosphere that lies between 65,000 and 325,000–350,000 feet (20 to 100 km) above sea level, encompassing the stratosphere, mesosphere, and thermosphere. A more understandable definition would be above where a commercial airliner flies but below the realm of an orbiting satellite.
The realm of Near Space officially lies between 75,000 feet (~23km) and and 62.5 miles (100km) according to the International Aeronautical Federation (FAI).
