Amikor e sorokat írom, 2017. november közepe felé járunk. Valami csoda folytán napnyugta után feltűnnek a csillagok. A köd még várat leereszkedésével, a fogyó Hold is csak éjfél után kel majd, hogy maradék fényével a tájat beborítsa. A nyári Tejút nyugati irányban fodrozódik, legfényesebb részei már lenyugodtak. Jó néhány hónapot kell még várnunk, hogy ismét megpillanthassuk a Nyilas fényes ködjeit egy tavaszi hajnalon, versenyfutásban a pirkadattal. A Hattyú még viszonylag magasan van. A magam részéről ő zárja a nyári csillagképeket. Még itt a lehetőség, hogy átkutassuk galaxisunk fősíkjának eme igen gazdag vidékét. Nyílthalmazokat, planetárisokat, gáz- és porködöket rejt szárnyai alatt az égi madár.

VCSE - A szerző, Varga György készíti elő napnyugta előtt észleléshez 30,5 cm-es Dobson-rendszerű távcsövét (az előtérben lévő fehér színű távcső, mellette guggol a szerző).
VCSE – A szerző, Varga György készíti elő napnyugta előtt észleléshez 30,5 cm-es Dobson-rendszerű távcsövét (az előtérben lévő fehér színű távcső, mellette guggol a szerző).

Beállt a teljes sötétség, pedig még este hét óra sincs. Szokatlan ez a nyári időszámítás után, de ezen a szélességi és hosszúsági körön így természetes. Távcsövemet a Deneb felé fordítom. Még mindig magasan van, de már korántsem olyan nehézkes ráállni az azimutális állvánnyal, mint amikor még a zenit környékén volt. Zöld lézeremmel bevilágítok a keresőtávcső okulárjába, és a fénynyaláb segítségével pontosítom a műszer pozícióját első célpontom hozzávetőleges helyére. Tudom, hogy eme nem túl pontos módszer is elegendő lesz, hiszen 100/500-as akromátom okulárkihuzatában egy 24 mm-es okulár teljesít, így a nagyítás nem több, mint 21x-es, a leképezett látómezeje pedig nem kevesebb, mint 3 és negyed fok. A szemlencsébe tekintve már látom is, hogy jó helyen vagyok. Finom ködösség terül el a látómezőben, temérdek csillag társaságában. De ez így még nem az igazi, a homályos folt kontrasztja kicsi a fényes égi háttérhez viszonyítva. A szűrőváltót áttekerem az UHC pozícióba, és amit ekkor látok, lenyűgöz. Pedig nem most látom először és láttam már jobb körülmények között sokkal szebbnek is. De nem ez a lényeg. Az Észak-Amerika-köd (NGC 7000) nálam kötelező a listán, és ha a körülmények megfelelőek, mindig vetek rá egy pillantást. Valószínű, nem csak én vagyok így ezzel.

Amikor még a mély-ég szűrők nem voltak úgy elterjedve, mint manapság, inkább csak az asztrofotósok körében volt népszerű ez az objektum. Átlagamatőrként én sem kerestem vizuálisan. Megdöbbentő volt látni először a saját szememmel egy 70/500-as lencsés okulárján át. Ott volt, egyértelműen, fényesen. Talán akkor dőlt el, hogy különös figyelmet fogok szentelni a halvány ködösségeknek, és elkezdtem fejleszteni a műszerparkomat ebbe az irányba. Így lett a 7 cm-ből 10 cm, a szűrőkészlet pedig kibővült CLS, UHC, OIII és H-béta szűrőkkel.

Idő kellett, míg rájöjjek, de az észlelés élményét nem a távcső mérete befolyásolja. Ami azt illeti, a fenti összeállítást ugyanolyan gyakran használom, mint a 30-as Newton-távcsövemet. Természetesen azzal is látható az NGC 7000, de csak részleteiben, mert a nagy fókusz miatt képtelenség akkora látómezőt elérni, hogy a teljes ködkomplexum beleférjen. A csillagmezők, sötét ködök gyakran sokkal látványosabbak egy kisebb átmérőjű, de nagyobb látómezővel bíró műszerrel. Nem beszélve arról, hogy a 100/500-asomat egy fotóállvány is elbírja, és mivel csak kis nagyításokhoz használom, nincs is szükség többre. Az egész felszerelés (távcső, állvány, okulárok, atlasz és kisszék) elfér egy túrahátizsákban is.

Sokan azt gondolják, hogy egy kisebb távcsővel csak a legfényesebb mélyég-objektumok érhetőek el. Tévedés! Hogy eloszlassam a kételyeket, elmesélek két történetet.

Fátyol-köd a városból?

2014 nyarán késő este váratlanul kiderült az ég. Mivel másnap dolgozni kellett mennem, már nem vállaltam a kitelepülést, ezért csak kinyitottam a szobám ablakát, és elkezdtem mindenféle cél nélkül pásztázni az eget 70/500-as akromátommal, 17x-es nagyítással. Túl sok lehetőségem nem volt, mert a környező házak és az ablak alatt magasodó tiszafa erősen lekorlátozta az elérhető égterületet. A Hattyú viszont pont jó helyen volt. Gondoltam, megnézem, hogy a mélyég-szűrőim meg tudnak-e küzdeni a város fényszennyezésével. Vajon meg tudom-e pillantani a Fátyol-ködöt (NGC 6992) a kis hétcentissel. A város határából már láttam korábban – viszonylag könnyen – 12×56-os binokulárommal, mindenféle szűrés nélkül is.

Most más volt a helyzet. A belváros lámpáinak fényözöne bevilágította az eget is, így a köd nem tűnt elő a megszokott helyén. A három csillag, ami alapján binokulárral szoktam keresni, egyértelműen tudatosította bennem, hogy jó helyen keresem. A három csillag két „szemet” és egy „orrot” rajzol ki, valamint a keleti szegmense a szupernóva-maradványnak képezi le a „zárójelet”. Így áll össze egy „szmájli”, legalábbis az én fejemben. A távcső a megfelelő irányba néz, a ködnek valahol ott kell lennie. Jöjjön hát az OIII szűrő, ami köztudottan a legalkalmasabb ennek a csillagmaradványnak a kiemelésére. A hatás nem maradt el, az ív feltűnt a látómezőben, mégpedig határozottan. Rögtön szembetűnt, hogy az ív mentén nem egyenletesen fényes a köd. 10-20 perc elteltével egyre több részletet sikerült kivenni, ezért úgy döntöttem, hogy le is rajzolom a látottakat.

VCSE - A Fátyol-köd egy részletének észlelése - Varga György
VCSE – A Fátyol-köd egy részletének észlelése – Varga György

 

VCSE - A Fátyol-köd negatívban a Hattyúban - Kép forrása: Aladin Sky Atlas
VCSE – A Fátyol-köd negatívban a Hattyúban – Kép forrása: Aladin Sky Atlas

Az Sh2-119 észlelése

Gyuricza István barátom egyszer felhívott, hogy 100/400-as Newtonjába beépített egy új segédtükröt, és miközben kézben tartva próbálgatta, az Észak-Amerika ködtől úgy 5°-kal keletre meglátott egy elnyúlt ködfoltot. Kis nagyítást és UHC szűrőt használt. Gyorsan elővettem atlaszomat, és tájékoztattam, hogy az Sh2-119 ködöt láthatta, más ködös objektum azon az égterületen nincs. Elkezdtem keresgélni az interneten képeket arról az égrészről, és zavarba ejtő módon a fotókon sem volt túl fényes a ködösség. (Az Sh-val vagy csak S-sel rövidített Sharpless-katalógusról bővebben itt lehet olvasni.)

 

VCSE - Az Sh2-119 az Észak-Amerika - köd közelében. Az Sh2-119 középpontját a zöld vonalak metszéspontjában találjuk. - A kép forrása: Aladin Sky Atlas
VCSE – Az Sh2-119 az Észak-Amerika-köd közelében. Az Sh2-119 középpontját a zöld vonalak metszéspontjában találjuk. – A kép forrása: Aladin Sky Atlas

Nem volt okom kételkedni barátom szavában, ezért elhatároztam, hogy a legközelebbi adandó alkalommal én is megpróbálkozok a halvány ködösség észlelésével. A következő derült éjszakán a szokásos észak-amerikás szemszoktatás után kelet felé mozdítottam el a 10 centis kukker látómezejét, amikor egy fényesebb csillag mellett megláttam az elnyúlt foltot. A köd meglehetősen halvány volt, kezdő észlelőknek valószínűleg nem ezzel kezdeném a bemutatást, vagy lehet, inkább meg sem mutatnám nekik. (Néhány újonc az NGC 7000-et sem látja eleinte.) A H-béta szűrő tovább növelte a kontrasztot. Így már további részletek kezdtek nyilvánvalóvá válni, mégpedig, hogy nem egy, hanem két párhuzamos elnyúlt folt van egymás mellett. Büszke voltam a kis távcső teljesítményére és már azon járt az eszem, hogy milyen hasonló kihívások várnak még rám a csillagok között.

Az NGC 7000 és a Pelikán-köd (IC 5067) környéke jó néhány további ködösséget is rejt. Gondos áttanulmányozásuk valószínűleg sok éjszakát venne igénybe még egy 10 cm-es objektívátmérőjű távcsővel is. És még nem beszéltünk a lebilincselő szupernóva-maradványról, a Fátyol-ködről, a Gamma Cygnit körülvevő HII régiókról és porködökről. A Sarló-ködről (NGC 6888) – ami egy Wolf-Rayet csillag táguló gázfelhője -, vagy a Selyemgubó-köd (IC 5146) sejtelmes pamacsáról, amire a hosszúkás B 168 pazar sötét köd egyenesen rávezeti a tekintetünket. Roppant izgalmas terület egy nagy látómezejű távcső társaságában.

VCSE - Ködök sokasága a Hattyűban - Forrás: Guide 9
VCSE – Ködök sokasága a Hattyúban – Forrás: Guide 9

 

Irányfény – Csillagászati megfigyelések amatőröknek

Miről szól ez a sorozat?

Elsősorban az a célom, hogy megosszam másokkal észlelési élményeimet. Korunk fejlett és könnyen elérhető digitális technikája elindított egy folyamatot, amiben az asztrofotózás erősen háttérbe szorította a vizuális megfigyeléseket. A tendencia érthető: megfelelő felszereléssel gyors sikereket lehet elérni, látványos felvételek készíthetőek el, amiket megoszthatunk másokkal. A felvételek sokszor lenyűgözik a közönséget, amire büszkék vagyunk – legtöbbször jogosan. Egyetlen felvételben sok-sok óra expozíciós idő mellett rengeteg felkészülés és utómunka van. Meg kell dolgozni egy jó képért.

A vizuális megfigyelések esetében más a helyzet. Megfigyeléseink megosztása kisebb érdeklődést vált ki, ha egyáltalán rögzítjük valamiképpen a látottakat és nem csak saját örömünkre észlelünk. Felmerül a kérdés, hogy vajon lehet-e még valami újat mutatni egyáltalán. A legtöbb objektumról már készült rengeteg szöveges leírás, rajz. Azonban ha ezeket összevetjük, azt vesszük észre, hogy mindig akad egy kis különbség. Ez nem azt jelenti, hogy egyikünk rosszul lát valamit, a másik meg jól. Másképpen látunk. Egy-egy halmaznál, ködnél, galaxisnál más-más jellegzetes jegyeket tartunk lényegesnek, más alakzatokat, mintákat látunk bele egy aszterizmusba. Ezen kívül különböző méretű távcsövekkel, eltérő nagyításokkal, egyéb speciális szűrőkkel vizsgáljuk az eget – ezért sem lesznek egyformák észleléseink. De ha megkeresünk egy korábban már megfigyelt objektumot, akár ugyanazzal a felszereléssel, akkor is jó eséllyel egy kicsit másnak fogjuk látni. Feltűnik valami olyan részlet, ami korábban elkerülte a figyelmünket.

A vizuális megfigyelések szépsége szerintem abban rejlik, hogy az űr mélyéről érkező fotonokat nem egy kamera érzékelője gyűjti össze, hanem az emberi retina. Én így jutok közelebb a távoli világokhoz és ezt az érzést szeretném továbbadni észlelési élményeim megosztásával.

Az amatőrcsillagászat a természet szeretetének egy aspektusa, életre szóló élmények forrása lehet. Máig élénken él bennem a pillanat, amikor először láttam csillagokra bomlani az M13 gömbhalmazt egy tavaszi estén szülői házam udvarából. Most is hallom a fülemben a varangyok brekegését, ha visszagondolok rá. Hangok, illatok, élmények kapcsolódnak egy-egy megfigyeléshez, és teszik azokat még emlékezetesebbé.

Csillagászati érdeklődésem alapját édesapám fektette le, amikor még egész kis koromban megmutatta a Göncölszekeret, a Fiastyúkot és a Tejutat. Ezután újra és újra meg akartam nézni a csillagos eget. Az óvodai rajzfoglalkozásokon már naprendszer-rajzok készültek.

12 éves koromban egy 6 cm-es nyílású távcsővel kezdtem ismerkedni elsősorban a Holddal és a bolygókkal, majd két évre rá egy 15 cm-es tükrös távcső megnyitotta számomra a mély-ég világát is. Ekkor kezdtem járni rendszeresen a bólyi Draco Csillagászati Egyesület szakkörére, ahol betekintést nyerhettem az amatőr-műkedvelő csillagászat igazi világába.

Manapság főleg két távcsövet használok. Egy 100/500-as akromátot és egy 300/1500-as Newton távcsövet. Érdeklődésem legfőképpen a mélyég-objektumokra irányul, de a Naprendszer égitestjeit is felkeresem időről időre.

A sorozatot a jövőben folytatni szeretném újabb élményeim közzétételével itt.

A következőkben novemberi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnék ajánlani néhány objektumot.

A Nap novemberben 6:30 (KöZEI) körül kel, 16:10 (KöZEI) körül nyugszik. (A KöZEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal, KöZEI=UT+1 h) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Újhold november 7-én, első negyed november 15-én, telehold november 23-án, utolsó negyed november 30-án lesz.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el, de már legalább -12°-on vagy mélyebben van. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

A Merkúr napkelte előtt megfigyelhető alacsonyan keleti irányban; a Jupiter és a Vénusz napnyugta előtt, a Mars és a Szaturnusz napnyugtától figyelhető meg, az Uránusz és a Neptunusz kora este látható. A Mars továbbra is nagyon fényes és nagy átmérőjű, érdemes megfigyelni, amíg még földközelben van.

Látványosabb események UT időzóna szerint (KöZEI –1 óra):

11. 02. 05:00 A Hold és Regulus 1°-ra egymástól
11. 06. 15:32 A Merkúr legnagyobb keleti elongációja 63% fázis, Skorpió (Scorpius) csillagkép.
11. 08. 15:37 A holdsarló 13°-ra a Merkúrtól, 4°-ra a Jupitertől.
11. 11. 16:16 A Szaturnusz 37′-re a 16% fázisú Holdtól
11. 15. 04:38 A Vénusztól 1°-ra látható a Spica.
11. 23. 20:16 A 99%-os fázisú holdkorong peremétől 46′-cel látható az Aldebaran.
11. 27. 08:00 A Merkúr alsó együttállásban a Nappal.
11. 29. 10:25 A Vénusz eléri legnagyobb fényességét, -4,9 magnitúdót.

Novemberben a Kemence csillagképben (Fornax) megfigyelhető lesz a 46P/Wirtanen üstökös, megközelítőleg 8-9 magnitúdós fényességgel, nagyon alacsonyan. December során fényessége és horizont feletti magassága rohamosan növekedni fog, 3 magnitúdóig.

A hónap elején a Cet (Cetus) csillagképben megfigyelhető lesz a 2015 TB145, vagy populárisabb nevén “Halloween-kisbolyó”, mely valószínűleg inkább egy vízjegét elvesztett, ezért kómát vagy csóvát nem húzó üstökösmag lehet. 19 magnitúdójával nagyon halvány, inkább fotografikusan van esély a megfigyelésére a következő linkeken megtalálható koordinátákon:

https://theskylive.com/2015tb145-info
https://theskylive.com/2015tb145-tracker

VCSE-honlap: egy ijesztő kinézetű kisbolygó.

Olvasd tovább

2018. augusztus 9-én a VEGA ’18 Nyári Amatőrcsillagászati Megfigyelőtábor “nulladik éjszakán” készült felvételemet szeretném megosztani veletek, melyet a Messier 16 emissziós ködről és csillaghalmazról, vagy más néven Sas-ködről készítettem, 40x150s objektum (light), 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark, ISO 1600 képből.

A felvétel Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton tubussal, Skywatcher F/4 kómakorrektorral és átalakított Canon EOS 6D fényképezőgéppel készült, a felvételek vezetése Lacerta MGEN autoguiderrel történt. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools és Photoshop szoftverekkel történt.

VCSE - Messier 16 - M16 - Ágoston Zsolt
VCSE – Messier 16 – M16 – Ágoston Zsolt

Az emissziós köd világos, központi területén könnyen észrevehető a “Teremtés oszlopaiként” ismert hosszúkás, sötét ködfelhő, ami jelenleg is aktív csillagkeletkezési régió. Még egy hozzá hasonló “felhő” nyúlik a Sas-köd széléről befelé. A középső világos térséget halvány, vöröses régió vesz körül, ez alkotja a sas szárnyait, a világos terület a törzs, a látómező közepe felé eső vöröses köd a fej lehet. A bal oldalon felül szembetűnő csillagsűrűsödés figyelhető meg. A Kígyó csillagképben található, Philippe Loys de Chéseaux (ejstd: sézó) fedezte fel 1745 során, Messier (ejtsd: meszié) 1764-ben katalogizálta. J.H. Mallas és E. Kreimer: A Messier-album c. könyvükben azt írják, hogy Chésaux a csillaghalmazt fedezte fel, és a ködösséget csak Messier látta meg. (Gondolat, 1985, magyar fordítás: Kun Mária). Hétezer fényévre található a Földtől, a Chéseaux által felfedezett nyílthalmaz ionizálja a 70 fényév sugarú, 1-2 millió éves ködöt.

A főszerk. (Cs. Sz.) kiegészítése: az 1787-ik évre vonatkozó francia csillagászati évkönyvben, a Connaissance des Temps-ben Messier aaz M16-ra azt írja, hogy “kicsiny csillagok csoportja … amely csoportot ködösség vesz körül”. Vagyis az M16 megjelölés magára a ködre és a benne lévő nyílthalmazra együtt vonatkozik. Asztrofzikailag ez indokolható, mert a halmaz ebből a ködből születik még ma is, a csillagok folyamatosan jönnek létre benne. Az NGC katalógusban a nyílthalmaz az NGC 6611 jelölést kapta, Dryer az 1888-as kiadásban mintegy 10 halvány és fényes csillagot említ. A ködösség legeslegbelső része, amely a “Teremtés Oszlopai”-t is tartalmazza, az IC 4703 jelölést viseli, ez tehát csak ködösségre vonatkozik. Vagyis az egy Messier-számhoz egy NGC- (a csillagcsoport) és egy IC-szám (a ködösség) tartozik. Érdekesség, hogy John Herschel nem látott ködösséget – talán ez indokolta, hogy Dreyer nem említette, és az NGC-számot csak a nyílthalmaznak adta. J. C. Duncan egy 30,5 cm-es távcsővel, majd 1895-ben E. E. Barnard egy másik műszerrel látta a ködöt, így Dreyer a második IC-katalógusban adott neki IC-számot.

VCSE - NGC 7000, az Észak-Amerika-köd - Fábián Kálmán felvétele
VCSE – NGC 7000, az Észak-Amerika-köd – Fábián Kálmán felvétele

A kép 63×8 perc objektum (light), 17 db sötétkép (dark), 40 db mezősimító kép (flat-field) felhasználásával készült el, amiket 2018. augusztus 10-17. között vettem fel Zselickisfaludról, a VEGA ’18 Nyári Amatőrcsillagász Megfigyelőtáborból. Átalakított Canon EOS 700D-t használtam hozzá egy 150/750-es Skywatcher Newton-távcsövön, ami EQ-5 GoTo mechanikán volt. A vezetéshez egy Lacerta Mgen-t alkalmaztam. A kép feldolgozása Photoshopban történt. Talán minden egyes pixelében megbújt a VEGA ’18-as tábor kiváló hangulata.

 

A szerk. kiegészítése:

Az NGC 7000 felfedezését általában William Herschelnek tulajdonítják (1786), de más források szerint nem ezt figyelte meg, és a felfedező a fia, John Herschel, aki valamikor 1833 előtt találhatta meg. Először 1890-ben sikerült lefotózni. Nevét az egyik földrészre hasonlító alakjáról kapta. Nagy nagyítások előnytelenek megfigyeléséhez, azokkal szinte semmi nem látszik belőle, mert a kontraszt lecsökken. Inkább kisebb nagyítású (akár csak 10-szeres!), nagyobb látómezejű, fényerős távcsővel érdemes próbálkozni, hogy vizuálisan megfigyeljük. Érdemes három fokos vagy nagyobb látómezőt használni, mert a köd hatalmas kiterjedése – négy teleholdnyi – ezt megkívánja. De leghalványabb részeit is beleszámítva hat szögfokra kiterjed az égen. Beszámoltak már arról is, hogy ha valaki UHC típusú mélyégszűrőt tett a szeme elé, akkor szabad szemmel is látta vidéki, sötét, holdtalan ég alól!

Az NGC 7000 egy csillagkeletkezési terület, ahol ma is születnek új csillagok. Vöröses színét a benne lévő ionizált hidrogén sugárzása adja. Távolsága a becslések szerint 1800, az átmérője 100 fényév. Ez a becslés akkor érvényes, ha a köd ionizációját a Deneb, a Hattyú főcsillaga okozza. Ez azonban nem biztos, a köd távolsága nem igazán ismert pontosan. A köd és a Föld között sötét csillagközi felhők helyezkednek el, ezek a köd egyes részeit eltakarják előlünk, ezzel járulva hozzá a megfigyelhető alakzat kinézetéhez.

Az NGC 7000 a Denebtől pár fokra van. Ha a Vegától indulunk el a Deneb felé, akkor a Deneben még túl kell menni a meghosszabbított egyenesen, de csak kb. annyi távolságot, amennyi a Vegát elválasztja a hozzá legközelebbi Lyra-beli csillagtól. E ponttól a Hattyú szárnya felé lesz kb. 1-2 fokra a köd közepe.

2018. aug. 13-án és 15-én, a VEGA ’18 Nyári Amatőrcsillagászati Megfigyelőtábor során készült az alábbi felvételem, mely tartalmazza az NGC 7331 galaxist, a “Deer Lick” csoportot, és a “Stephan’s Quintet” galaxiscsoportot. (A Deer Licket, azaz hivatalosan az NGC 7331 Galaxiscsoport angol becenevét magyarul finoman talán Szarvaspuszi-galaxiscsoportnak lehetne nevezni, a Stephan’s Quintet pedig E. Stephan francia csillagász nevére utalóan Stephan-ötösnek. A szerk.) 110x210s objektum (light), 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark, ISO 1600 képből került összeállításra. A tábor során ez az objektumcsoport volt a fő célpontom, két éjszakát fényképeztem rá.

A felvétel Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton tubussal, Skywatcher F/4 kómakorrektorral és átalakított Canon EOS 6D fényképezőgéppel készült, a felvételek vezetése Lacerta MGEN autoguiderrel történt. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools és Photoshop szoftverekkel történt.

VCSE - NGC 7331 - Stephan's quintet - Ágoston Zsolt
VCSE – NGC 7331 – Stephan’s Quintet (Stephan-ötös) – Ágoston Zsolt

 

VCSE - NGC 7331 - Stephan's quintet - Ágoston Zsolt
VCSE – NGC 7331 középen, és a Stephan’s Quintet (Stephan-ötös) tőle balra lefelé a képen. – Ágoston Zsolt

Az NGC 7331 galaxis spirális szerkezete határozottan látható a felvételen, a kékes színű spirálkarokban sötét porködök figyelhetőek meg. 1784-ben fedezte fel William Herschel a tőlünk mintegy 40 millió fényévre elhelyezkedő, 120 000 fényév átmérőjű galaxist, melyet sokáig a Tejút ikertestvérének neveztek (amíg ki nem derült: a Tejút valójában “küllős” spirálgalaxis).

Az NGC 7331 közelében látható még négy galaxis: NGC 7335, NGC 7336, NGC 7337 és NGC 7340. Távolságuk a Földtől 300-370 millió fényév, így közelségük az NGC 7331-el csak látszólagos. Az öt galaxis együtt alkotja az NGC 7331 csoportot, vagy “Deer Lick” csoportot (magyarul talán Szarvaspuszi-halmaz lehetne szép szóval – a szerk.).

A másik nevezetesebb galaxiscsoport a “Stephan’s Quintet” csoport, ami a felfedezőjéről, Édouard Stephanról kapta nevét. Az első kompakt galaxiscsoport amit felfedeztek, öt tagból áll, melyek egymással gravitációs kapcsolatba léptek: az árapály erők megnyújtották a tagok spirálkarjait. A csoport tagjai 210-340 millió fényév távol vannak a Földtől.

Egy feltűnő galaxiscsoportosulás is megfigyelhető a jobb szélen, melyet nem tudtam beazonosítani. (A szerk. megjegyzése: nem is könnyű beazonosítani. Az USGC U820 galaxiscsoportról van szó. Mindössze 2002-ben fedezték fel, írták le ezt a galaxiscsoportot modern csoportosítási technikák alkalmazásával. A kinagyított képen az NGC 7342 és a tőle balra és lefelé látszú közeli galaxisok alkotják. Az azonosított halmaztagokat az alábbi képen megjelölték: 

VCSE - Az Aladin Sky Atlas segítségével, Csizmadia Szilárd által azonosított USGC U820 galaxishalmaz tagjai. Ezeket a galaxisokat Ágoston zsolt képén is meg lehet találni az NGC 7342-től elindulva. - Aladin, Cs. Sz.
VCSE – Az Aladin Sky Atlas segítségével, Csizmadia Szilárd által azonosított USGC U820 galaxishalmaz tagjai. Ezeket a galaxisokat Ágoston zsolt képén is meg lehet találni az NGC 7342-től elindulva. – Aladin, Cs. Sz.

Ágoston Zsolt képén látszik az NGC 7345 is, ami szintén ehhez a galaxiscsoporthoz tartozik. Cs. Sz.)