A következőkben decemberi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnék ajánlani néhány objektumot.

A Nap decemberben  07:30 (KözEI) körül kel, 16:00 (KözEI) körül nyugszik. (A KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal). Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Újhold december 7-én, első negyed december 15-én, telihold december 22-én, utolsó negyed december 29-én lesz. (Forrás: http://vcse.hu/).

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el, de már legalább -12°-on vagy mélyebben van. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

A Merkúr napkeltekor megfigyelhető alacsonyan a keleti irányban; a Jupiter és a Vénusz napnyugta előtt, a Mars és a Szaturnusz napnyugtától figyelhető meg, az Uránusz és a Neptunusz kora estétől látható.

Látványosabb események UT időzóna szerint (UT = KözEI – 1 óra):

12.11. 12:44 A Merkúr dichotómiája: 20°-os elongáció, 7″látszó átmérő, kedvező hajnali láthatóság.
12.14. 12:30 A Geminidák meteorraj maximuma.
12.21. 22:23 téli napforduló
12.22. 05:53 Merkúr és Jupiter 56′-es közelsége

Decemberben földközelben lesz a 46P/Wirtanen üstökös, megközelítőleg 3-4 magnitúdós fényességgel. Fényessége és horizont feletti magassága rohamosan növekszik. A Bika (Taurus) és Szekeres (Auriga) csilagképeken halad keresztül a hónap során.

Olvasd tovább

A következőkben októberi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnék ajánlani néhány objektumot.

A Nap októberben 7:00 (NYISZ) körül kel, 18:00 (NYISZ) körül nyugszik. (A NYISZ a nyári időszámítás rövidítése – NYISZ = UT + 2 h, NYISZ = KözEI+ 1 h, ahol UT a világidő, KözEI a közép-európai idő rövidítése.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Utolsó negyed október 2-án, újhold október 9-én, első negyed október 16-án, telehold október 24-én lesz.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el, de már legalább -12°-on vagy mélyebben van. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

A Vénusz és a Merkúr napkelte előtt megfigyelhető alacsonyan keleti irányban; a Jupiter napnyugta előtt, a Mars, és a Szaturnusz napnyugtától figyelhető meg, az Uránusz és a Neptunusz éjszaka 10 óra körül látható. A Mars továbbra is nagyon fényes és nagy átmérőjű, érdemes megfigyelni, amíg még földközelben van.

Látványosabb események UT időzóna szerint (UT = NYISZ – 2 óra):

10.11. 16:35 A Jupiter 5°-ra a 8%-os fázisú Holdtól.
10.14. 18:07 A Szaturnusz 5°-ra a 31%-os fázisú Holdtól.
10.18. 16:22 A Mars 2°-ra a 68%-os fázisú Holdtól.
10.21. Az Orionidák meteorraj maximuma.
10.24. Oppozícióban az Uránusz.
10.27. 0:48 A Vénusz alsó együttállásban a Nappal.
10.29. 16:04 A Merkúr és a Jupiter 3°-os közelsége a Mérleg (Libra) csillagképben.

A következőkben a májusi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez  szeretnék ajánlani néhány objektumot.

A Nap májusban 05:00 (NYISZ) körül kel, 20:15 (NYISZ) körül nyugszik. (A NYISZ a nyári időszámítás rövidítése – NYISZ = UT + 2h, NYISZ=KözEI+ 1h, ahol UT a világidő, KöZEI a közép-európai idő rövidítése.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Utolsó negyed május 8-án, újhold május 15-én, első negyed május 22-én, telehold május 29-én lesz. (Forrás: http://vcse.hu/).

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el, de már legalább -12°-on vagy mélyebben van. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

A Vénusz napnyugtakor megfigyelhető alacsonyan nyugati irányban, a Jupiter napnyugtától figyelhető meg, a Mars, Szaturnusz és Neptunusz napkelte előtt egy-két órával déli, délkeleti irányban láthatóak. A Merkúr és Uránusz csak napkeltekor figyelhetőek meg.

Látványosabb események UT időzóna szerint (UT = NYISZ – 2 óra):

05.04. 23:39 A Szaturnusz 2,3°-ra a 78%-os fázisú Holdtól a Nyilas (Sagittarius) csillagképben.
05.06. 02:45 A Mars 2,7°-ra a 68%-os fázisú Holdtól a  Nyilas (Sagittarius) csillagképben.
05.09. 0:03 Az Io fogyatkozásának kezdete 02:14-ig, a Jupiter oppozícióban.
05.09 06:00 Aquaridák meteorraj maximuma.
05.17 19:13 A Vénusz 5,5°-ra a 7%-os fázisú Holdtól a Bika (Taurus) csillagképben.
05.21. 18:59 A Vénusz kedvező esti láthatósága, -4 magnitúdó, 83%-os fázis.
05.27. 19:54 A Jupiter 3,1°-ra a 97%-os fázisú Holdtól a Mérleg (Libra) csillagképben.
05.31. 23:12 A Ganymedes fogyatkozásának kezdete 06.01. 00:56-ig.

Olvasd tovább

A következőkben az áprilisi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez, illetve az észlelőhétvégére szeretnék ajánlani néhány objektumot.

A Nap áprilisban 06:00 (NYISZ) körül kel, 19:30 (NYISZ) körül nyugszik. (A NYISZ a nyári időszámítás rövidítése – NYISZ = UT + 2h, NYISZ=KözEI+ 1h, ahol UT a világidő, KöZEI a közép-európai idő rövidítése.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Utolsó negyed április 8-án, újhold április 16-án, első negyed április 22-én, telehold április 30-án lesz. (Forrás: http://vcse.hu/).

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el, de már legalább -12°-on vagy mélyebben van. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

A Vénusz napnyugtakor megfigyelhető alacsonyan nyugati irányban, a Jupiter éjfél körül kel, a Mars és Szaturnusz napkelte előtt déli, délkeleti irányban látható. A Merkúr és Neptunusz már csak napkelte után figyelhetők meg, a Merkúr inkább csak a hónap vége felé. (Április 1-én alsó együttállásban a Nappal.)

Látványosabb események UT időzóna szerint (UT = NYISZ – 2 óra):

04.01. 21:41 Merkúr alsó együttállásban a Nappal
04.03. 03:50 A Mars és Szaturnusz 1,3°-os közelsége a Nyilas (Sagittarius) csillagképben. Előtte-utána napokban is a hajnali égen szép együttállást mutatnak be, ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, majd távolodnak egymástól az égen a legszorosabb együttállás után.
04.03. 21:13 A 87%-os fázisú Hold mögül kilép a Gamma Librae
04.07. 03:40 A Mars 7,1°-kal, a Szaturnusz 4,5°-kal keletre látható a 61%-os Holdtól a Nyilas (Sagittarius) csillagképben
04.18. 14:00 Az Uránusz együttállásban a Nappal
04.22 18:00 A Lyridák meteorraj maximuma
04.24 03:06 A Merkúr hajnali láthatósága
04.24 19:01 A Vénusztól 3,5°-kal északra látható a Fiastyúk nyílthalmaz, a Bika (Taurus) csillagképben
04.29 18:24 A Merkúr nyugati elongációja
04.30 19:42 A Jupiter 3,2°-kal délnyugatra látható a 99%-os, csökkenő fázisú Holdtól a Mérleg (Libra) csillagképben
Olvasd tovább

A következőkben a márciusi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnék ajánlani néhány objektumot.

A Nap márciusban 06:00 (KözEI) körül kel, 18:00 (KözEI) körül nyugszik. (A KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Utolsó negyed március 9-én, újhold március 17-én, első negyed március 24-én, telehold március 2-án és 31-én,  lesz. (Forrás: http://vcse.hu/).

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el, de már legalább -12°-on vagy mélyebben van. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

Az Uránusz, a Merkúr és a Vénusz napnyugtakor megfigyelhető alacsonyan nyugati irányban, a Jupiter éjfél körül kel, a Mars és Szaturnusz napkelte előtt déli, délkeleti irányban látható.

Látványosabb események UT időzóna szerint (UT = KözEI – 1 óra):

03. 04. 17:04 A Merkúr és Vénusz 1,1°-ra egymástól a Halak (Pisces) csillagképben.
03 .06. 23:34 A Ganymedes fogyatkozásának kezdete, 03. 07. 01:23-ig tart.
03. 11. 04.35. A Szaturnusz 1,9°-ra a 34%-os Holdtól a Nyilas csillagképben, kissé távolabb a Mars is észrevehető.
03. 15. 17:20 A Merkúr kedvező esti láthatósága, a polgári szürkületkor magassága 11,6°, -0,2 magnitúdós, 44%-os fázis. A legbelső bolygó az előtte-utána lévő napokban is remekül megfigyelhető.
03. 16. 17:57 Kedvező időpont a Messier maratonra.
03. 18. 17:24 A Merkúr 8,6°-kal, a Vénusz 4,9°-kal északra az 1,7%-os Holdtól a Halak (Pisces) csillagképben.
03. 20. 16:15 Tavaszi napéjegyenlőség.
03. 22. 18:50 A 30%-os Hold áthalad a Hyádokon
03. 24. 21:20 Az Io és a Ganymedes árnyéka a Jupiter korongján látszik 23:07-ig.
03. 28. 18:16 A Vénusz és az Uránusz 19,9°-os közelsége a Halak (Pisces) csillagképben.

Olvasd tovább