Az Uppsala General Cataloge of Galaxies (Galaxisok uppsalai általános katalógusa, röv. UGC) 1973-ban jelent meg, és 12 921, az északi féltekén látható extragalaxist sorol fel a -2,5 fok deklinációtól északra. Összeállításakor szempont volt, hogy a belekerülő galaxisok mérete legalább 1 ívperc legyen, és fényesebbek legyenek 14,5 magnitúdónál. A régebbi Palomar Observatory Sky Survey keretében készült nagy, kék szűrővel felvett fotólemezek szolgáltak alapul e galaxiskatalógus elkészítéséhez. Néhány, a fenti kritériumokat nem teljesítő más galaxist is belevettek azonban a katalógusba, ha azok szerepeltek a CGCG-ben (Catalogue of Galaxies and of Clusters of Galaxies, vagyis galaxisok és galaxishalmazok katalógusa). Az UGC különösen a galaxisok morfológiai (vagyis kinézeti) jellemzőire koncentrál, azokat osztályozza és jellemzi.
Természetesen vannak olyan galaxisok, amik az UGC-ben és az NGC-ben is szerepelnek, pl. az Androméda köd Messier 31, NGC 224 és UGC 454, LEDA 2557 és még kb. háromtucat katalógusszámon is ismert, amik egy és ugyanazon galaxist jelölnek meg. (Pl. rádióforrásként 2C 56 néven ismert az Androméda-köd.)
Az UGC 9391 egy közepesen jól tanulmányozott, 15,5 mg-s galaxis a Draco (Sárkány) csillagképben, így most nyáron különösen jól észlelhető, de az év egész szakában látható nagyobb amatőrtávcsövekkel.
A 2003du jelű szupernóva a nevében is szereplő év során B sávban maximális fényességekor 13,5 mg-s volt. A mellékelt képet a Hubble Űrtávcső készítette róla, X-szel a 2003du (hűlt) helye van megjelölve, a körökben lévő csillagok pedig cefeida változócsillagok.
A közelebbi galaxisok (100 Mpc-ig) távolságát cefeidákkal, a távolabbiakét a fényesebb szupernóvákkal mérik. A szupernóvák(SN-ek) abszolút fényességét azonban olyan SN-ekkel határozzák meg és kalibrálják, amelyek közelebbi galaxisokban robabnak fel, és amelyek esetében így biztosak lehetünk, hogy a cefeidák elég fényesek, hogy velük jól mérjünk távolságot, és az SN távolságát e cefeidák már meghatározzák. Ezért nagy jelentőségű, ha egy cefeidákkal előbb vagy utóbb már kimért galaxisban robban egy szupernóva.
A cefeidák alapján az UGC 9391 tőlünk mért távolsága 130 millió fényévnek adódott.
Egy új, a Nobel-díjas A. Riess által vezetett vizsgálat éppen olyan galaxisokra koncentrált, amelyek távolsága alaposan ismert cefeidák révén, és ezekkel újra meghatározták a szupernóvák abszolút fényességét, majd ezekkel még távolabbi galaxisok távolságát is (amelyek vöröseltolódását is ismerik). Az UGC 9391-en kívül még 19 másik galaxis távolságát is megmérték cefeidákkal (pl. az M106-ét), amely 20 galaxis mindegyikében robbant a múltban szupernóva. Ezek után 300 még távolabbi szupernóva fényességét kalibrálták ezzel a 20-szal újra. Következő lépésben a Hubble-állandó értékét tudták megmérni ezekkel a szupernóva-távolságokkal, és az állandó értékének hibáját – szerintük – a korábbi 3,3 %-ról 2,4 %-kra csökkentették. Eredményeik szerint a Hubble állandó jelenleg ismert értéke tehát 73,00 +/- 1,75 km/s/Mpc.
A mérések ismeretében kiszámítható az Univerzum tágulásának üteme is, és az is, hogy ez a tágulás milyen ütemben gyorsul. A mérések csak akkor egyeztethetők össze a Planck műhold mikrohullámú sugárzásra vonatkozó adataival, ha az Univerzum tágulása 5-9%-kal annál is gyorsabban gyorsul, mint amit pár éve gondoltunk. (A Planck az Univerzum legtávolabbi szegleteit mérte, szupernóvákkal a relatíve közeli tartományt vizsgáljuk.)
Aug. 7-14.: VCSE nyári tábor, már lehet jelentkezni!
